Botrány az örökség körül
A Rumy-serleg magyarországi története
2005. április 14-én a Christie’s New York-i aukcióján a Rumy-serleg, vagy — ahogy a katalógusban olvashatjuk — Brieg Cup, azaz brieg-i serleg 710 400 dolláros (több mint 140 millió forintos) leütési áron — a kikiáltási ár majd háromszorosáért — egy anonimitást igényelt magántulajdonoshoz került.
A Rumy-serleg vagy Rumy-billikom néven ismert 16. századi pompás, közel fél méter magas, fedeles aranyozott ezüstserleg, mely hosszú ideig a Vas és Zala megyében birtokos Rumy család tulajdonában volt, a 19. században Magyarországon gyakran ismertetett és kiállított nevezetes művészeti emlék volt. A német reneszánsz ötvösművészet remeke 1884 körül külföldre került, majd hosszú lappangás után, 2005. első negyedében megjelent a nemzetközi műtárgykereskedelemben. A serleg históriájának felelevenítését nemcsak a szenzációs fordulat, a fejedelmi ötvöstárgy felbukkanása, hanem a magyar művelődéstörténetben játszott szerepe is indokolja. Az 1880-as évek végén a serleg eladása kapcsán kibontakozó országos sajtóbotrány, illetve az azzal párhuzamosan meginduló múzeumi és minisztériumi törekvések, melyek a nevezetes ötvöstárgy visszaszerzésére irányultak, fontos adalékot szolgáltatnak az ingó művészeti emlékek megőrzéséért vívott 19. századi hivatali küzdelmek, vagyis a tágabb értelemben vett műemlékvédelem magyarországi történetéhez.
A serleg készítésének idejéről és körülményeiről nincs forrásokkal alátámasztott, biztos adatunk. A serleg fedelén található latin nyelvű felirat, illetve a sziléziai Brieg (Brzeg, Lengyelország) városának a feliratba foglalt, ma is használatos címeréből arra lehet következtetni, hogy az ötvöstárgyat Brieg város tanácsa készíttette Frigyes hercegnek esküvői ajándékként. Mivel azonban a 15—16. században Frigyes néven négy sziléziai (liegnitz-briegi vagy liegnitzi) herceg uralkodott, a serleg készítésének ideje egyelőre csak stílusa alapján közelíthető meg. A 2005-ös aukciós katalógus tárgyismertetője Marc Rosenberg 1922-es ötvösjegy-katalógusának adatát vette át, mely szerint az ötvösművet a feltehetően nürnbergi műhelygyakorlattal rendelkező, AV vagy VA mesterjelű boroszlói mester III. Frigyes liegnitzi herceg (1520—1570) számára, Katherina von Mecklenburg-Schwerinnel kötött házassága (1538) alkalmából készítette.
Egyelőre arról sincs pontos ismeretünk, hogy mikor és hogyan került a fejedelmi műtárgy az Árpád kori eredetű magyarországi Rumy család birtokába. A 16. században a család néhány tagja viszonylag magas tisztséget viselt — egy prágai követ is volt közöttük — s familiárisi kapcsolatban voltak az irodalom- és művészetpártoló Nádasdy Tamás (1498— 1562) nádorral. A serleg talán valamilyen szolgálatért adományként, ajándékként került a Rumyakhoz. Jelenleg még nem tisztázott az sem, hogy a Rumy-címert díszítő serlegábrázolás a család által birtokolt ezüstserlegekre — a nagy serleg mellett tulajdonukban volt még egy 16. századi kisebb, két részből álló, házasságkötéseknél használatos egybejáró úgynevezett iker- vagy kettős serleg is — vagy a Rumyak egyik ősének, Doroszlónak Zsigmond kori alpohárnokságára utal. Mivel a serlegábrázolás a Rumyak által használt pecséteken már 1550 körül feltűnik, azon mindenképp érdemes elgondolkodni, hogy — ha elfogadjuk a nagy serleg készítésének 1538 körüli dátumát — ilyen hamar elkerülhetett-e a serleg egy sziléziai hercegtől a Rumy családhoz, s birtoklása válhatott-e olyan meghatározó hagyománnyá, hogy a családi címer fő motívumává váljon. Az a tény, hogy az eddig előkerült első hazai írásos feljegyzés, mely a nagy serleget a Rumy család birtokában tudja, csupán 1694-ből származik, erre a kérdésre természetesen nem ad választ.
A bibliai és mitológiai utalásokat tartalmazó emblematikus ábrázolásokkal, antikizáló arckép-medalionokkal és jelenetekkel, hermákkal díszített, öntött, áttört, vésett és zománcozott serleg első ismert, nyomtatásban megjelent leírása 1825-ből származik. A szombathelyi Bitnicz Lajos (1790—1871) a Tudományos Gyűjteményben megjelentetett Zala megyei útleírásában a műtárgy autopszián alapuló részletes ismertetése mellett megkísérelte meghatározni keletkezése idejét és körülményeit. A serlegen található felirat és Brieg város címere alapján úgy vélte, hogy az ötvösművet Brieg város tanácsa ajándékozta fejedelmének, I. Frigyes (1446—1488) liegnitz-briegi hercegnek Podjebrád György cseh király lányával, Ludmillával kötött házassága (1475) alkalmából. Bitnicz leírásának német nyelvű változata megjelent a németországi Kunstblattban is. Ebben a cikkében — korábbi nézetét megváltoztatva — azt írta, hogy a serleget Bregenz városa készíttette a 15. század első negyedében Üreszsebű Frigyes tiroli herceg (1382—1439) számára Braunschweigi Annával kötött házassága alkalmából. A serleg aztán Frigyes herceg ajándékaként kerülhetett Luxemburgi Zsigmond királyhoz, aki a Rumy család egyik tagjának adományozta azt. Ez a nézet, vagyis a serleg Zsigmond kori datálása — a Tudományos Gyűjteményben közölttel, tehát a serleg 1475-ös, Mátyás-kori készítésére vonatkozóval ellentétben — a későbbi ismertetésekben már nem merül fel.
Bitnicz a serleg korát mindkét írásában kizárólag történeti adatok alapján igyekszik meghatározni, arra, hogy a serleget stílusa alapján datálja, kísérletet sem tesz. Az ötvöstárgyat díszítő címerek, arcképek, jelenetek, emblematikus ábrázolások részletes ismertetése, az ikonográfiai elemek meghatározására, illetve az ikonográfiai program (házasságkötéshez kapcsolódó ábrázolások) rekonstruálására tett kísérlete ugyanakkor arra utal, hogy a témát érintő hazai és külföldi történeti munkák tanulmányozása mellett magát a műtárgyat is elmélyült figyelemmel vizsgálta. Bitnicz később is foglalkozott a Rumy-serleggel. 1857-ben Szombathelyen jelent meg A Rumy család serlege című nyolcoldalas kiadványa, melynek azonban eddig egyetlen példányára sem sikerült rábukkanni. A Rumy-serleg leírását, Bitnicz cikke alapján, az 1862-ben megjelent családtörténeti munkájában Nagy Iván is közölte, félreértésből azonban összszeolvasztotta a serleg leírását a Rumy család címerének ismertetésével.
A Rumy-serleg és az ikerserleg először 1865-ben, a magyar orvosok és természetvizsgálók XI. pozsonyi nagygyűlésén, a Grassalkovich-palotában rendezett régészeti és ipari kiállításon szerepelt. Henszlmann Imre és Rómer Flóris a katalógusban a serleg korának és keletkezése körülményeinek meghatározásában átvette a korábbi véleményt, hogy ti. az ötvösművet Brieg városa 1475 körül készíttette I. Frigyes liegnitz-briegi hercegnek házasságkötése alkalmából.
A Rumy-serleg szerepelt azon az 1876-os kiállításon is, melyet gróf Zichy Pál Ferencné kezdeményezésére Pesten, a dunai árvíz károsultjainak megsegítésére rendeztek. Henszlmann Imre a kiállítás évében az Archaeologiai Értesítőben megjelent írásában a kiállított műtárgyak közül részletes ismertetésre két emléket emelt ki, s ezek egyike a Rumy-serleg volt. Henszlmann a serleg datálásánál, megrendelőjének és egykori tulajdonosának meghatározásánál átvette a korábbi nézeteket, ugyanakkor pontosabb terminológiát alkalmazva szakértőbb leírást adott, mint Bitnicz, s a serleg készítőit az „olasz iskolához” sorolta. A reneszánsz emblematika egyik sajátosságát érinti az a megjegyzése, hogy a serlegen együtt szerepelnek az antik (mitológiai) és a keresztény (bibliai) ikonográfiai elemek. A serleget a 15. századra datálta Ipolyi Arnold is, aki az 1876-os kiállítás kapcsán szintén figyelmet szentel a műtárgynak. A serleget — méghozzá kétszer — Klösz György is megörökítette azon a fényképsorozaton, melyet az 1876-os árvízi kiállítás tárgyairól készített. A Rumy-serlegre a hazai tudósokon kívül a külföldi szaksajtó is felfigyelt. A párizsi L’Art-ban a bécsi Jakob von Falke kétrészes cikket közölt az 1876-os pesti kiállítás tárgyairól, melyben megemlítette a Rumy-serleget. A L’Art közölte a serleg illusztrációját is. 1877-ben a szombathelyi Lipp Vilmos, a Vas megyei Régészeti Egylet titkára egy 1694-ben kelt levelet tett közzé, melynek írója szerint a serleg a 16. század elején, II. Lajos adományaként került a Rumyakhoz. Bár ennek az adatnak a hitelessége — mivel a levélíró nem közöl pontos forrást — megkérdőjelezhető, az mindenesetre biztosra vehető, hogy a levél keletkezésének idején, tehát a 17. század végén a serleg már a Rumy család tulajdonában (bár akkor éppen zálogban) volt.
Brieg város címere és felirat a Rumy-serlegen
A serleg népszerűségének növekedésében nyomon követhető a 19. századi hazafias indíttatású történeti és „műemlékvédelmi” szemlélet erősödése. Míg Rumy Ferenc táblabíró 1825-ben famíliája régiségét tanúsító kincsként, értékes családi ereklyeként mutatta meg Bitnicz Lajosnak a serleget, következő birtokosa, az ötvösművet 1878-ban bekövetkezett haláláig őrző Rumy Miklós számára — a szakértők által akkor még Mátyás király adományaként számon tartott serleg — családja régisége mellett már a nemzet múltját, történelmét is reprezentálta. Kölcsönadta az 1865-ös pozsonyi, s az 1876-os pesti kiállításra — ez utóbbira a Vas megyei Régészeti Egylet közvetítésével, melyet nemcsak pártoló tagságával, hanem tárgyi adományokkal is támogatott. A serleg történeti jelentőségének felismerését jelzi, hogy végrendeletében a család férfiágának kihalása esetén a Nemzeti Múzeumra hagyta.
A serleg szerepelt az 1884-es országos történeti ötvösmű-kiállításon is, melyet Ráth Györgynek, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum ideiglenes vezetőjének kezdeményezésére a Nemzeti Múzeummal közösen, annak Képtárában rendeztek meg. Mivel Rumy Miklós halála után a nevezetes ötvöstárgy a jelenleg lappangó ikerserleggel együtt — a családi ereklyéket hagyományosan őrző fiúörökös hiányában — lányához, Mariskához került, az 1884-es kiállításra Rumy Mariska férje, Förster Ottó, a későbbi országgyűlési képviselő adta kölcsön. A kiállításra Förster Ottó elküldte a Rumy család ikerserlegét is, melyről a kiállításon szereplő számtalan tárggyal együtt később galvanoplasztikai másolat készült. Ennek egyik fele jelenleg is megtalálható az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében. Az ikerserlegnél jóval jelentékenyebb, értékesebb nagy serlegről minden bizonnyal azért nem készült másolat, mert röviddel a kiállítás után külföldre került.
Radisics Jenő, az ötvösmű-kiállítás katalógusának egyik szerzője a Rumy-serleg leírásakor megtartotta azt a véleményt, hogy a serleget Brieg városa készíttette, radikálisan szakított ugyanakkor a korábbi datálással: az ötvösmű készítésének idejét — stílusa alapján — a 16. századra tette. Az ötvösmű-kiállítás legszebb darabjait bemutató, Pulszky Károly és Radisics Jenő által írt reprezentatív albumban nemcsak a Rumy-serleg leírása és részletrajzai szerepeltek, hanem egy önálló illusztráció is. Radisics és Pulszky szerint — Henszlmann véleményével ellentétben — a műtárgy nem itáliai, hanem németországi műhelyben készült. Nyomon követték a serleg korábbi hazai és külföldi említéseit, s konzultációt folytattak róla hazai és külföldi szakértővel is. Az ötvösmű-kiállítás kiemelkedő műtárgyairól Párizsban megjelentetett francia nyelvű albumban a Rumy-serleg leírása az 1884-es katalógusban, illetve a reprezentatív albumban közölt szövegeken alapszik. Annyi eltérés figyelhető meg csupán, hogy itt — a 16. századi francia és német ötvösművészet közötti eltéréseket hangsúlyozandó — a Rumy-serleget összevetették azzal a reneszánsz szerpentinköves serleggel, mely a Jankovich-gyűjteményből került a Nemzeti Múzeumba, s mely jelenleg az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található. A Rumy-serleget megemlítették az 1884-es kiállításról a „laicus közönség” kalauzolására készített útmutató füzetecskében is. Népszerűségét jelzi, hogy Szendrei János rövid ismeretterjesztő kiadványában, mely a 7728 művet bemutató ötvösmű-kiállítás legnevezetesebb darabjairól készült, nemcsak pár soros leírása szerepel, hanem a művet illusztráló 15 fénykép egyike is a Rumy-serleget ábrázolja.
A Rumy-család címere
A serleg sikere az 1884-es ötvösmű-kiállításon olyan átütő volt, hogy hazai megismétlésére már nem kerülhetett sor. 1888 márciusában a budapesti Egyetértés című lapban a szombathelyi Szentgyörgyi Horváth Zsigmond nyilvánosságra hozta, hogy bár a serleget előző tulajdonosa, Rumy Miklós végrendeletében a család férfiágának kihalása esetén a Nemzeti Múzeumra hagyta, nem sokkal az 1884-es ötvösmű-kiállítás után 52 000 forintért (a Nemzeti Múzeum akkori éves műtárgyvásárlási keretének kb. tízszereséért) eladták Karl Mayer Rothschild (1820—1886) frankfurti műgyűjtőnek. Az ügyből országos botrány, s mivel a serleg külföldre kerülésében felelősként említett Bárdossy István, Vas megye árvaszéki elnöke és a Rumy-hagyaték végrehajtója rágalmazásért és becsületsértésért beperelte Szentgyörgyit, sajtóper lett. Szentgyörgyi védőügyvédje, Eötvös Károly a szombathelyi tárgyalásokra tanúként beidéztette a korabeli kulturális és múzeumi élet jeles képviselőit, akik az 1884-es ötvösmű-kiállítás szervezésében és lebonyolításában játszott szerepük révén jól ismerték a serleget és történetét. A bírósági tárgyalásokon Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Pulszky Károly, az Országos Képtár igazgatója és Szalay Imre minisztériumi osztályvezető, a Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója egyaránt kiemelte a műtárgy történeti és művészeti jelentőségét, s hangsúlyozta a veszteséget, melyet külföldre kerülése a nemzetnek okozott.
A hírlapok tudósításaiban tehát nemcsak a botrányos eset, hanem a műtárgy is jelentős publicitást kapott. Több újság közölte a serlegnek az 1884-es történeti ötvösmű-kiállítás kapcsán készült szakértő leírását, s azokat az érveket is, melyek a Zsigmond-, vagy Mátyás kori eredettel szemben a műtárgy 16. századi készítésének nézetét támasztották alá. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot az ügy kirobbantója a sajtóban szólította fel intézkedésre, s a hatóságok által elindított vizsgálatokat a lapok nyomon is követték. Az ügyben a szakemberek mellett — olvasói levelek formájában — a műemlékvédelmi szempontokat hangoztató „laikusok” is hallatták, mégpedig a sajtóban korábban nem tapasztalható határozottsággal, hangjukat.
A sajtóbotrány kipattanásával párhuzamosan Pulszky Ferenc a Vallás- és Közoktatásügyi, az Igazságügyi és a Belügyminisztérium hivatalainak, szervezeteinek segítségével hivatali-jogi úton próbálta visszaszerezni a serleget a múzeum számára. A királyi jogügyi igazgatóság képviselője bekérette a hagyatéki iratokat a szombathelyi törvényszéktől, és elrendelte a billikom utólagos leltározását. Mivel az örökösök fellebbezését a leltározás ellen a királyi kúria elutasította, a jogügyek igazgatóságának megbízottja elvégezte a pótleltározást, s a műtárgy hiányában 52 000 forint értékben megterhelte a serleget eladó Förster Ottóék vagyonát. A közalapítványi igazgatóság fegyelmi eljárást indított a hagyatéki ügyben mulasztást elkövető szombathelyi hivatalnokok ellen. Bár az ügyben még 1892-ben is keletkezett hivatalos irat, a múzeumnak nem sikerült visszaszereznie a serleget. Ebben feltehetően közrejátszott a korabeli műemlékvédelmi törvényi szabályozás felemás, elsősorban az ingatlanemlékekre koncentráló volta is. A magántulajdonban lévő ingó művészeti emlékek birtoklásával kapcsolatos jogi bizonytalanságra a szombathelyi bírósági tárgyaláson Eötvös Károly is figyelmeztetett. A Rumy-serleg Karl Mayer Rothschild özvegyének 1895-ben bekövetkezett halála után feltehetően Angliába került, 1937-ben ugyanis a magyar származású Rózsika von Wertheimstein fia, Victor Rothschild (1910—1990) angliai gyűjteményéből került a Sotheby’s londoni aukcióján eladásra.
A Rumy-család ikerserlege egyik felének galvanoplasztikai másolata. (Iperművészeti Múzeum)
A 19-20. század fordulóján a Rumy-serleget a hazai történeti, topográfiai és műemléki összefoglalások még rendre megemlítették, ismertették, vagyis számon tartották. Legtöbbjükben ugyanakkor — sajátos módon — a műtárgy 15. századi keletkezésének nézetével találkozunk, holott a szakértők 1884-ben ezt már határozottan cáfolták. A serleget a külföldi — elsősorban a sziléziai ötvösség történetével foglalkozó — szakirodalom is ismerte. Hans Lutsch 1889-ben Brieg város 16. századi virágzásának bizonyítékaként említi a serleg készíttetését. Az 1884-es ötvösmű-kiállítás katalógusára hivatkozik a német szakirodalomban Brieger Becher néven ismert ötvösmű kapcsán egy 1907-es könyvismertetés szerzője is. A serleg legrészletesebb külföldi ismertetését Marc Rosenberg említett ötvösjegy-katalógusában találjuk. Rosenberg először 1884-ben a budapesti ötvösmű-kiállításon, majd 1885-ben Karl Mayer Rothschild frankfurti gyűjteményében látta a serleget, melyet ekkorra az új tulajdonos már saját — s persze kora — ízlése szerint kiegészíttetett, felújíttatott. A változásokat egy, az ötvösjegy-katalógusban közölt vázlatos ábrázolás is megörökítette.
A lappangó serleggel az újabb hazai szakirodalom alig foglalkozott, s a néhány említés, ismertetés adatai sem igazán megbízhatóak. Balogh Jolán a Mátyás kori művészetet tárgyaló 1966-os monográfiájában a Rumy-serleget aranyserlegként említi, s kommentár és kiigazítás nélkül közli a műtárggyal foglalkozó korábbi irodalom azon megállapításait, melyek a serleg Mátyás kori eredetére utalnak. Katona Imre 1972-es, a Vasi Szemlében megjelent írásában elsősorban az 1888-ban kipattant sajtóbotrány politikai hátterét vizsgálja, s közli, hogy a serleg a 19. század végén a frankfurti városi múzeum tulajdonába került. Ezt a — feltehetően a szombathelyi bírósági tárgyalás jegyzőkönyvének félreértéséből származó — téves adatot átveszi Horváth Sándor, Rum község monográfusa, illetve Vas megye kastélyait és kúriáit ismertető 2004-es kiadványában Virág Zsolt is. A serleg egy ideig bizonyos napokon valóban bárki által megtekinthető volt Frankfurtban, de nem a városi múzeumban, hanem Karl Mayer Rothschild 1886-ban bekövetkezett halála után a család frankfurti palotájának „múzeumszobájában”.
Bár a műtárgy autopszián alapuló tudományos vizsgálatának lehetősége ezzel — egyelőre — ismét megszűnt, hiszen feltehetően újból el fog tűnni a nyilvánosság elől, legalább az kiderült, hogy megvan. A katalógus fényképének tanúsága szerint a serlegről eltávolították a Karl Mayer Rothschild-féle 1885-ös kiegészítéseket, a restaurálástól eltekintve tehát visszakerült az 1884-es eladása előtti állapotába. Jó szervezőmunkával s jó kapcsolatokkal a közeljövőben remélhetőleg megoldható lesz, hogy a serleg külföldi, vagy hazai múzeum időszaki kiállításán bemutatásra és a szakértők által tudományos vizsgálatra kerüljön.
A serleg felbukkanása feltehetően ösztönözni fogja az érintett országok (elsősorban Németország, Lengyelország, Magyarország, s részben Anglia) kutatóit a műtárgy — esetleg nemzetközi együttműködésben folyó — tudományos vizsgálatára. A serleg készítése és Sziléziából való elkerülése körülményeinek tisztázására német és lengyel levéltári kutatás, 1886 és 1937 közötti történetének rekonstruálására a londoni Rothschild Archives inventáriumainak, hagyatéki iratainak vizsgálata teremthet lehetőséget. Pontosítást igényel az az új adat, melyet a briegi egykori hercegi palotában elhelyezett múzeum igazgatója, Pawel Kozerski 2005 márciusában egy lengyel internetes honlapon tett közé, hogy ti. a serleg a II. világháború idején Lengyelországban volt, ahol a Wehrmacht kezébe került.
A Rumy-serleg magyarországi történetének tudományos feltárása fontos hozzájárulás a funkciója és kvalitása szerint egyaránt fejedelmi műtárgyra vonatkozó kutatásokhoz, melyek a reneszánsz ötvösművesség, a 16. századi diplomáciai és történelmi kapcsolatok illetve a 19—20. századi műgyűjtéstörténet és múzeumügy területén egyaránt a magyarországi vonatkozásokon túlmutató „európai érdekű” tanulságokkal is szolgálnak* .