Wanted – Márffy Ödön festményei a Nyolcak időszakából
Idestova hét esztendeje, hogy Passuth Krisztina vezetésével megkezdődött a modern magyar festészet fauve-os gyökereinek feltárását célzó kutatás, amely a 2006 márciusában a Nemzeti Galéria Magyar Vadak kiállításához, majd 2008-2009-ben e tárlat helyszínekhez adaptált változatainak egyéves franciaországi körútjához vezetett. Mindeközben magyar, angol és francia nyelvű tanulmánykötetek születtek, hazai és külhoni, magyar és nemzetközi konferenciák tűzték napirendjükre a kérdést. A munka szerves folytatásaként a kutatócsoport jelenleg a Nyolcak centenáriumi kiállításán dolgozik – amelynek Pécs ad majd otthont 2010 végén – abban a reményben, hogy az első magyar avantgárd csoport történetének újszerű feldolgozása hasonló érdeklődést fog kiváltani, mint a magyar Vadak bemutatása.
Nyolcak wanted!
Az a figyelem, amely a kutatásokat övezte, valamint az a tény, hogy időközben a korszak festészete jelentősen felértékelődött a műtárgypiacon, több tucat lappangó, illetve ismeretlennek számító festményt hozott a felszínre – remekművet éppúgy, mint pusztán dokumentumértékű alkotást. E sikerhez az Artmagazinban 2005-ben megindult Wanted-sorozat is hozzájárult, még ha nem is mindig a keresett alkotások kerültek elő – jóllehet ilyenre is akad példa –, hanem e képek stíluspárhuzamai, kortársai. Akkor már bemutattunk néhányat a hiányzó, korai Márffy-festmények közül, most újra az ő műveit keressük – ezúttal kifejezetten a Nyolcak időszakának alkotásait, mindenekelőtt azokat, amelyek részesei voltak a híres-hírhedt kiállításoknak.
A Nyolcak által rendezett három tárlat közül Márffy csak az első kettőn vett részt: az 1909 végén a Könyves Kálmán Szalonban nyílt Új képeken, illetve a Nemzeti Szalonban 1911 tavaszán rendezett Nyolcak címűn. Az egykor bemutatott festmények azonosítása nem könnyű feladat, mert bár mindkét kiállításról készült katalógus, azok meglehetősen csekély információval szolgálnak. Az Új képeké tulajdonképpen csak egyfajta árlista, amely épphogy a szerzők nevét és a művek címeit tünteti fel.
A Nyolcakra már elegáns katalógust nyomtattak, ám – Kernstok és Tihanyi kivételével – ezúttal még címet sem, pusztán nevet, tételszámot és árat közöl a füzet. A kiállított képek felkutatása mégsem lehetetlen, annak köszönhetően, hogy az „ultramodernnek” bélyegzett csoport festészete zajos botrányt kavart a maga idején, s ekként szokatlanul sok sajtóbeszámoló készült. A puszta leíráson túl reprodukciókkal illusztrált sorozat (Aurora), illetve számos élclapi karikatúra (Üstökös, Fidibusz, Borsszem Jankó) is segíti a nyomozást.
Új képek, 1909. december 30 – 1910. január
A csoport bemutatkozó rendezvényére Márffy hét festményt küldött, egyebek mellett a sokakban megütközést kiváltó Fürdő nőket (1. kép), amelyről a korabeli gúnyos kritikák alapján egyértelműen igazolható, hogy azonos a pécsi Janus Pannonius Múzeumban utóbb Aktos kompozíció fantáziacímmel regisztrált festménnyel.
A katalógus négy művet lakonikusan csak Tájképként említ, egy továbbinak a címe: Tengerparton, és végül egy még talányosabb alkotás, a Tanulmány szerepelt Márffytól a Könyves Kálmán Szalonban. (Ez utóbbi tulajdonképpen bármi lehet, akár portré, akt vagy jelenet.) Az összesen öt tájkép közül az egyik minden bizonnyal kisebb igényű alkotás lehet, mivel az ára csak 180 korona volt, míg a többi képé 4–600, leszámítva az 1000 koronás főművet, a Fürdő nőket. Nagy a valószínűsége, hogy a három, magasabb árú Tájkép egyike volt az a festmény (2. kép), amelyet 1911-ben közölt az Aurora Márffy Ödönt bemutató száma. (1) A reprodukción jól kivehető szignó ugyanis igen közel áll a Fürdő nők megfestése idején használt aláíráshoz – a festő korábbi és későbbi években ettől eltérő módon jelezte műveit.
A tájképekről persze kevésbé érzékletes bírálatok íródtak, mint aminők az emberi test szándékolt torzítása miatt érték a festőt. Így pl. Gyulai István a Kelet Népében közölt beszámolójában: „egy Márffy nevű Ödön kéken körüldrótozott fabábjai, »kik« aktok óhajtanak lenni, sőt ez Ödön nevű Márffynak tájképei a legnagyobb merényletek, melyet valaha művészet ellen elkövettek. Félre van az ő képein mindenki értve Manet-től Renoirig, minden ember.” (2)
Ugyancsak lesújtóan fogalmaz az újító törekvésekkel szemben mindig kard-ki-kard fellépő Kézdi Kovács László is: „a nagy (Márffy) Ödön, aki tájképein már foltokat sem fest, csak gixereket, és »Fürdő nők« című képén olyan kénsárga nőt produkál, akinek a bal válla a Magas Tátráig, a jobb lába kék Adriáig nyúlik és viszont.” (3)
A tájképekre nézvést valamivel használhatóbb számunkra a Magyar Hírlap kritikája, amely szerint „Márffy Ödön fürdő női inkább szertelenek, mint zseniálisak; inkább ijesztőek, mint hatásosak; de a torz rajzú és torz színű figurák körül tomboló színorgia nagyon érdekes. Tájképei sokkal inkább tetszenek. Itt a színekben gazdag fantáziával hat reánk; mintha a fény üvegprizmákon át szűrődnék, elemeire bontódván, a tündöklő felületekre.” (4)
Bölöni György, a Nyolcak támogatóinak egyik fő korifeusa pedig kifejezetten dicsérőleg említi: „Közöttük csak Márffy Ödön az, aki impressziók, elsuhanó, soha vissza nem térő pillanatok megfestésére vállalkozik, és intimitást, bensőséges részleteket keres a természetben. Képein színek kápráznak, szerteomlanak, előtte vonalak és foltok megvillámlanak.” (5) Mindebből tehát meglehetősen élénk, szokatlan színhasználatú tájakragyanakodhatunk, gyors, szertelen, ecsetkezeléssel. A Tengerparton és a Tanulmány című kép esetében – egyelőre alaposabb leírás híján – sokat segíthetne egy töredékes kiállítási cédula valamely festmény hátoldalán, esetleg a festő saját kezű felirata ugyanott. Egy korabeli fotó a kiállításról, esetleg egy széria-műtárgyfotó a képekről pedig a legszebb reményeket is felülmúlná.
Hogy fotográfiák felbukkanása sem teljesen esélytelen, arra bizonyíték a már említett Aurora c. folyóirat. Ráadásul az itt közölt sorozat képei közül Czigány Dezső festményeinek némelyikén rajta maradt a Nyolcak második kiállításának tételszáma, ami arra utal, hogy a műveket módszeresen befotózták. Bizonyíték egyelőre nincs rá, de erősen valószínű, hogy a tárlaton enteriőrfotó is készült. Tehát nemcsak magukat a műveket, hanem műtárgy-, illetve kiállításfényképek üvegnegatívjait vagy papírpozitívjait is keressük.
Nyolcak, 1911. április 29 – május 25.
A Nyolcak e második, már a csoport nevét viselő tárlatán Márffy nyolc festményt állított ki. Közülük hatot sikerült eddig azonosítani, de csak négyről tudjuk pontosan, hogy hol található. A legfájdalmasabb veszteség, hogy ezúttal épp a főmű, a kisebb vagyonért (6000 koronáért!) kínált Hármas akt (3. kép) hiányzik. A katalógus bevezetőjében Feleky Géza, illetve kritikáiban Bölöni György igen részletes leírást ad a festményről, így tudható, hogy arról a képről van szó, amelyet a szóban forgó Aurora-szám 123. oldalán reprodukáltak.
Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre, ha figyelembe vesszük a korabeli beszámolókat, karikatúrákat, valamint a kompozíció bal oldali nőalakjához hasonló, a kiállításon szintén szereplő „kaposvári” akt (4. kép) méreteit, akkor mintegy 160x230 cm nagyságú, hatalmas művet kell elképzelnünk. A festmény színeiről ugyancsak a Rippl-Rónai Múzeumban őrzött akt igazíthat el bennünket. Eszerint a fauve korszakhoz képest fáradtabb koloritot használt ekkor Márffy, a vörös helyett inkább krapplakkot és barnát, miközben a vásznat egyre jobban eluralják a háttér hideg színei: a kék és a zöld. Az ecsetjárás higgadtabb, a felület kidolgozottabb, mint a fauve korszakban. A korábbi síkszerűség helyett megjelenik az enyhén kubizáló plaszticitás.
Ugyancsak az Aurorából, Feleky és Bölöni leírásaiból azonosíthattuk a kiállított két csendélet egyikét, amely néhány éve egy magángyűjteményben bukkant fel (5. kép), valamint a Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Régi váci vám (9. kép) című festményt, illetve a Téli tájat (11. kép), amely Horváth Béla hagyatékából került elő nemrégiben. Az említett beszámolókból kitetszik, hogy a kiállításon szerepeltek még külvárosi házakat ábrázoló képek.
Az Aurora két további olyan festményről közöl reprodukciót (114., 121. oldal), melyek holléte egyelőre ismeretlen, de közülük az egyiket Kőbánya címmel 1967 májusában a BÁV-nál árverésre bocsátották (10. kép), és akkor 4000 Ft-ért kelt el. A BÁV aukciós katalógusában közölt fekete-fehér fotót a korabeli reprodukcióval összevetve látszik, hogy Márffy 1911 után a képet némileg átfestette. A festményt egyébként az árverés előtt védetté nyilvánították (védési száma 6137/1967). Olyan műről van tehát szó, amely fél évszázaddal a Nyolcak-kiállítás után még megvolt magántulajdonban, de azóta ismeretlen helyen lappang.
Színeit tekintve talán irányadó lehet a Régi váci vám című festmény, de más, a korból ismert gyártelepes analógiák – például a Zebegényi téglagyár (8. kép) – alapján azonban az is elképzelhető, hogy sokkal élénkebben van festve. Ugyanez vonatkozik a másik 1911-ben reprodukált kompozícióra (12. kép). Említést érdemel, hogy a kiállításon külön sorszám nélküli grafikák is szerepeltek, amely közül egy aktot (13. kép) a katalógus, ugyanezt és még egy továbbit (14. kép) az Aurora is reprodukált.
Bölönitől tudjuk, hogy Márffytól önarckép is szerepelt a Nyolcakon. Előkerülése – ritkasága okán – szenzációszámba menne. A kritikus véleménye szerint: „önarcképe, egy sötét tónusú kép, ahol realisztikus megfigyeléseken halad, őszintébbnek látszik, mint két aktos nagy képe, amelyen absztrakt voltukban, stilizáló vonatkoztatással jelennek meg a formák.” (6) A másik kiállított csendéletről jelenleg még ennyi adatunk sincs, de feltehetően – akárcsak a Nyolcak többi festője esetében – Márffy e művén erősen érződik Cézanne hatása. Ilyen az az edényes csendélete is (6. kép), amelyet a BÁV aukcióján ütöttek le a magasnak mondható, 15 000 Ft-os kikiáltási áron 1976 őszén, és amelyről szintén csak az aukció katalógusában közölt fénykép áll ma rendelkezésünkre.
További „nyolcakos” képek
A fentieken kívül jó néhány a korszakunkhoz tartozó, fontos festmény meglétéről van tudomásunk, közülük több az elmúlt két évtizedben szerepelt aukciókon, azonban ma nem tudjuk pontosan, hol találhatók. Így keressük egyebek mellett Márffy másik aktos kompozíciójának, a korábbi szakirodalomban helytelenül „Három grácia”-ként emlegetett, 1913 januárjában Három akt (15. kép) címen a Művészházban kiállított festmény fragmentumát. Ezt a hatalmas vásznat ugyanis Márffy az évtized folyamán radikálisan átalakította, és a bal oldali nőalakot 1921-ben önálló festményként, Salome címen állította ki (16. kép).
E remekmű magántulajdonból szerencsére ma is ismert, és gyakran szerepel kiállításokon. Ám a jobb oldali nőalakból is önálló kép született (17. kép), amelynek fekete-fehér fotója az MNG nyilvántartásában szerepel, de a kép idestova harminc esztendeje – az MNG-bírálat óta – lappang. A kép színei és megfestésének módja a Saloméhoz lehet hasonló. Nem kizárt, hogy Márffy a harmadik nőalakot is megtartotta, ez esetben – a két másik kép méreteit figyelembe véve – legfeljebb arcképpé alakított festmény maradhatott meg.
Keressük a Leány citromfa alatt c. 1907-es olaj-karton képet (18. kép), amely szinte bizonyosan azonos azzal a festménnyel, melyet Márffy 1907-ben a párizsi Őszi Szalonon Sous le citronnier címmel állított ki, majd 1908-ban a MIÉNK első kiállításán, illetve egy év múlva a nagyváradi gyűjteményes egyéni tárlatán is szerepeltetett. Hosszú lappangás után a BÁV 1977. májusi aukcióján tűnt fel újra, és a 90-es években készült színes amatőrfotó tanúskodik még a festmény meglétéről. Keressük továbbá a Nyugatban, 1913-ban – a 3. és 18. számban – közölt két rajznak (21–22. kép) az eredetijét, illetve a hasonló grafikai munkákat.
A Blitz Galéra első aukcióján, 1993 májusában kelt el Észak olasz táj (19. kép) címmel az az 1980-ban a MNG-bírálatot is megjárt, izgalmas vászon, amelynek holléte ma éppúgy nem ismert, mint a Festőnő a szabadban (20. kép) című, 1907 körüli, fauve-os alkotásé. Az utóbbi a Nagyházi Galériánál kelt el az 1997 márciusában rendezett árverésen. Végül, de nem utolsósorban egy „kétoldalas”, fauve-os festmény után is nyomozunk, amely a Polgár Galéria 1998-as Márffy-kiállításán is, valamint a galéria két aukcióján (1öö6. december, 1999. május) is szerepelt, de jelenlegi helye nem ismert.
A karton Márffy által vállalt oldalán élénk színekkel megfestett tájat ábrázol arató férfival a bal oldali harmadban (23. kép), de talán még érdekesebb az a fragmentum, amely a hátoldalon található: egy pamlagon fekvő, „matisse-os” női akt részlete (7. kép). A festményt már a Magyar Vadakon is szerettük volna kiállítani, sajnos akkor és azóta sem sikerült a nyomára bukkanni. Természetesen a bemutatott festményekkel egy időszakban készült, mostanáig ismeretlen vagy mára feledésbe merült művek előkerülését is várjuk.
Jegyzetek:
(1) Aurora, 1911. 7. sz. 122.
(2) Gyulai István: Új képek. In: Kelet Népe, 1910. január 19. 82–84.
(3) (k. k. l.): Giccs-kiállítás. In: Pesti Hírlap, 1909. december 31. 8.
(4) K. F: Neo-impresszionisták tárlata. In: Magyar Hírlap, 1909. december 31. 14.
(5) Bölöni György: Kernstok Károly és társai. In: Magyar Nemzet, 1910. január 1. 2–3.
(6) Bölöni György: A Nyolcak. In: Világ, 1911. április 19. 1-3.