Körösényi Tamás 1990-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékének osztályvezető tanára, 1999-től tanszékvezetője. Munkácsy-díjas, ösztöndíjjal Nyugat-Európa számos városában (Bécs, Bonn, Frankfurt, Róma) dolgozott. 2000 óta növekvő érdeklődés tapasztalható köztéri munkái iránt, melyekből egyre többet készít itthon és külföldön. Munkásságát a szobrászat végső határainak keresése és egy-egy szobrászi probléma évtizedeken át történő szisztematikus vizsgálata jellemzi, s ezt már a kezdetektől fogva sorozatokban jeleníti meg. Nem az egyes művek érdeklik tehát elsősorban, hanem formakapcsolatok. A terekbe helyezett műegyüttesek, installációk a művek egymás és a tér közötti változatos összefüggéseire helyezik a hangsúlyt. A műalkotás dinamikus, folyamatosan változó felfogása a befogadó aktív részvételét is feltételezi. Az organikus formaalakítás, színezés és a hétköznapi, egyszerű anyag, a papír használata pedig a mindennapok ismerősségét, a természetesség, a természet-közeliség érzését hozza el a néző számára- az „élet metaforáját", ahogy Forián Szabó Noémi fogalmazott.
Illeszkedés (Fügung) 1997
vas, poliészter, különböző méretek
1971-76 között Szabó Iván növendékeként folytatta tanulmányait a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. A korszakra jellemzően Körösényi érdeklődését is a konceptualitás határozta meg, azonban munkáinak fogalmisága, kortársaiéhoz hasonlóan, nem zárta ki a tárgyiasságot, mely mindig is elsődlegesen vonzotta. Konceptuális éremsorozataiban (Három képregény - Mindenkinek, 1976) már megjelenik művei egyik fő sajátossága, a szerialitás és a variabilitás. A nyolcvanas évek elejéig egymással párhuzamosan készített figurális, a pop art hatását tükröző objekteket.ready made-eket és koncept-műveket (Fúrógép, 1978; Egyéni zárolt, 1980; Hősköltemény, 1982) melyek nem nélkülözik a groteszk, humoros hangvételt sem.
1982-83 között Herder-ösztöndíjasként a bécsi művészeti akadémián tanult tovább, itt kezdte meg jellegzetessé váló, az álcázás, a leplezés gondolatát körüljáró műveit. Ez máig alaptémája, melyhez az átmenetet Giacometti-sorozata mutatja (Szobrok Giacometti párizsi műterméből, 1980-81). Lepelbe burkolt poliészterfigurái, vagy egy másik sorozat takaróval lefedett gipsztetemei (Műterem-installációk, 1982-től) még a figuralitás világán belül jelzik a leplezés motívumát, mely a lepel önállósulásával és differenciálódásával önálló jelképi erejűvé válik szobraiban: az illúzió, a megtévesztés, vagyis a valóság elrejtésének, az álcázásnak a metaforái. A lepel - Földényi F. László megfogalmazásában - „egyszerre autonóm tárgy, és önállótlan, csak másnak a vonatkozásában funkcionáló álca. Körösényi az ellentmondást nemcsak úgy mutatja be, hogy a leplezés, az álcázás tematikusán foglalkoztatja, hanem úgy is, hogy ez szobrászatának formaelvévé is válik."
Szobrok Giacomettt párizsi műterméből 1980-81 (kiállításfotó: 1985)
10 szobor, fa, poliészter különböző méretek
A terepmintás védőréteg, az álcamotívumok felhasználásával alumíniumból kivágott sablonokat, ezekből konceptuális tárgyakat, tárgyegyütteseket (Térkép-részlet, 1982-83; Partitúra, 1984), majd terepszínűre, sárgára és zöldre festett szobrokat készített, melyek „kezdetben a rejtőzködés, a védelemkeresés szinonimái" (Sasvári Edit). Az évtized végére a témánál fontosabbá vált maga a motívum, pontosabban annak formai, tér- és színbeli jellemzői, vagyis a szobrászat önálló kifejezőelemei. Hegesztett vasvázra felhordott papírmasszából, majd poliészterből különös, organikus formációkat kezdett kialakítani, melyek természeti képződményekre és a terepruháktermészetet utánzó foltjaira is emlékeztetnek. E természetutánzó és a természetes, közvetlenül a természetben megfigyelt lombozatminták műv(ész)i módon létrehozott, önálló formákká alakultak át fokozatosan, melyeket megjelenítésükben és csoportosításukban azóta is fejleszt.
Az először Tájhangok (1984-től), majd a kilencvenes évektől Illeszkedés (Fügung, 1993-tól) névvel illetett két nagy műcsoport tagjai egymással és a térrel összefüggő együttest alkotnak. Az illeszkedés gondolatában azonban már a tárgyak egymáshoz való viszonya kapott kiemelt jelentőséget, egyszersmind az alakzatok egyre inkább a sík felé kezdtek idomulni, síkszerűvé váltak, de - szerkezetük, kiterjedésük, mozgalmasságuk, festői látványt nyújtó, de tapintásra ingerlő felületük okán - mindig plasztikák maradtak. Legújabb munkái sem a térben elhelyezve, hanem a falra illesztve, már nem környezetükkel, hanem egymással konfrontálódnak. A korábban gyakran egymásba érő formák külön állnak, az önmagukból és egymás közötti távolságukból áradó erőtér feszültséget okoz, a változatos formájú, nagyságú és színárnyalatú alakzatok dinamikáját fokozva. „A világon minden mozgásban van" - vallja a művész -, „összhangba vagy összeütközésbe kerülve egymással." A feszültséget gerjesztő mozgás, „a formák örökös harca" ugyanakkor, látszólagos ellentétként, megteremti a világ (legkisebb atomjainak és földrésznyi dimenzióinak) örökös változásban lévő harmonikus rendjét.
Partitúra (részlet) 1984
installáció, vegyes technika 180x210x140 cm
Körösényi fő célja tehát a tér megszervezése, a szobor mozgalmas erőjátékként történő felfogása. Szobor-lényei Földényi szerint „...önmagukon túlra utalnak, miközben amőbaszerűen terjednek ki a térbe, a hiányt is megjelenítve. Sőt, mintha a hiány öltene testet bennük. Annak hiánya, amihez kapcsolódni szeretnének, de amitől egyelőre meg vannak fosztva. Önmagában, egyedül egyik sem befejezett: vágyódnak szobortársaik után. Miközben nézzük őket, azt a virtuális teret is látjuk, amelyre utalnak." Vagyis, az áhított szintézisre törnek, mely akár konfliktus árán is létrejöhet. Rainer Fuchs írja: „Az egyes darabok úgy illeszkednek a szoboregyüttesbe, mint ahogy egy terepszínű anyag foltjai olvadnak bele a minta végtelen összefüggésébe, hogy betölthessék a rájuk szabott funkciót... Az elemek által és közöttük olyan erőmező alakul ki, amelyben a szemlélő is fontos szerepet játszik. Körösényi munkásságának alapvető tanulsága az, hogy a néző álláspontja és mozgása határozza meg a szemlélt tárgy megjelenését." A sajátságos struktúra, a vas mint (csont-)váz alkalmazása és a szövetként, testként ráboruló papírmassza egysége is innen eredeztethető. Az egységes szerkezet variációs lehetőségei között a végső redukciót a lekeskenyített, minimalista vonalstruktúrák jelentik (Szabadkézirajz, 1988; Lehetőségeim, 1996; Találkozások, 1998-tól), melyek, továbbiakkal együtt, a két nagy műegyüttesen belül képeznek sorozatokat.
A szobrok érdes felülete az anyagszerűségre és a természetességre utal, a legközvetlenebbül a festetlen, vagy enyhén befestett, a matériát szabadon érvényesülni hagyó újságpapírszobrokon, melyeken sokszor a betűk is felfedezhetők, nem narratív (olvasható vagy kikövetkeztethető) módon, mégis asszociációkat keltve. Erről Körösényi így vall: „...masszaként használom az újságpapírt, mint anyagot, de már minden információ ki van oltva belőle, így talán, mint forma, új információra alkalmas. Ez az új információ a mérték, az arány, az egymáshoz viszonyítás." A Frankfurter Allgemeine Zeitung lapjaiból készült Frankfurti variációk (2000-től) az alapanyagul szolgáló hagyományosan mértékadó orgánum jóvoltából a mértéket és az arányt fogalmilag is közvetítik. Ez megerősíti a Körösényi műveiben többé-kevésbé nyilvánvaló társadalompolitikai hozzáállást, mely még közvetlenebb és aktuálisabb a sorozat újabb analógiájában (Választás, 2002). Míg elődjének lendületesen hasított, csavarodó formái sík és tér között „lebegnek", a Választás tagjai már függőlegesen helyezkednek el a fal síkjában. Legújabb munkái többnyire falra készülnek. Formái a kiállítások során sokszor új helyzetbe kerülnek, térbeli helyzetüket és nézetüket, ezáltal jelentéstartalmukat is változtatva. Ez hozzájárul művei sokrétűségéhez, melyeket a konceptuális és intuitív, az elvont és érzéki motívumok, a formák ritmikusságából adódó zeneiség, egy konkrétabb megközelítésben pedig, a társadalomkritikai aktualitás egyaránt jellemeznek. A szobrász végső célja, avagy illúziója művei számára talán a többször említett, áhított organikus rendbe való visszakapcsolódás, ahogy Kovalovszky Márta fogalmaz: „Különös viszony fűzi őt a természethez; ez a viszony csaknem láthatatlan és olykor titokzatosnak tűnhet, noha a figyelmes szemlélő a kompozíciók mélyén mindannyiszor felfedezheti a naturának azokat a forrásait, amelyekből Körösényi egész szobrászata táplálkozik."
Fúrógép (Móricz Zsigmond körtér) 1978
ceruzarajz fotón 28x40 cm
Tanszékvezető tanárként rendkívüli aktivitás (kiállítássorozatot szervez az egyetemen, katalógusokat jelentet meg) és művészetéhez hasonló nyitottság jellemzi, növendékeinek tehetségét hagyja kibontakozni. Többségük bátor, kísérletező és friss szemléletű, a szobrászat minél újszerűbb megjelenési formáit keresik. Volt tanítványai közül Előd Ágnes diplomamunkája olyannyira progresszív látás- és megjelenítésmódról adott tanúbizonyságot (Robbanás, 1999, egy egész műtermet betöltő gipsz atombombafelhő-installáció), hogy a legtehetségesebbek közé tartozó végzősnek néhányan nem is javasoltak diplomát. A védés végül sikerrel zárult, 2002-ben a mesterképzőt is elvégezte, most az egyetem DLA-hallgatója. Előd Ágnes a plasztikai modernizmus, az installáció, a koncept hagyományát és az új médiumok tanulságait építi konceptuális műveibe, melyek intellektuálisak, egyben játékosan ironikusak, kritikus vagy éppen érzelmes, személyes hangvételűek. Anyaguk és témájuk koruk képi világát tükrözik: egyaránt reflektálnak a tömegkultúra (popzene, reklámok, képregények, számítógépes játékok) ikonográfiái sémáira, mítoszaira (Star Wars), és az elit (?)kultúra popularizálódó, éppúgy mitizált világára (modern múzeumok). Fontosnak tartja munkái többféle olvasatát és értelmezését. A természettudományos kutatások eleddig zárt közege rendkívül vonzza, melynek eredményei mára a média, az internet segítségével egyre inkább közügyekké válnak. Ezt karikírozza ki az ismeretterjesztő irodalom (National Geographic, Hubble-teleszkópfelvételek) ikonográfiáját felhasználó, photoshop segítségével előállított kvázi-tudományos képekkel, fiktív kutatási folyamatok rekonstruálásával. Legújabb sorozatai is elektronikus alapú, sőt, interaktív munkák, melynek történései egy kitalált sztori alapján (behatolás egy másik komputerbe), a Sötét anyag kutatása körül zajlanak.
ELŐD ÁGNES: Ketyegő 2004
gumi, szivacs, elektronikus kijelző 20x20x20 cm
A számítógépes képszerkesztés egyik legfontosabb kifejezőeszköze, a Photoshop-program képrétegeinek (layerek) felépítésével egyfajta „virtuális szobrászatot" művel (számítógépes flash file-ok, digitális printek). Művei eltárgyatlanítása a végtelenül sokszínű, nem feltétlenül hagyományos, időtálló szobrászati anyagokból építkező és megfogható, körüljárható művekhez ragaszkodó kortárs plasztikához tartozik.
A virtuális szobrászat fogalmán is túllép tárgyegyütteseivel (Helyszínelés, 1998, Bűnügyi kiállítás, 2001, Karácsony, 2002), melyekben a ténylegesen nem létező terek (számítógépes játékok, karácsonyi képeslapok) valóságban történő felépítése, megjeleníthetősége érdekli. Mellettük önálló, háromdimenziós műveket is alkot. Nagyméretű, monumentális jellegű alkotásai helyspecifikusak, kimondott terekbe készülnek (lásd ismét a diplomamunkát). Készít kisplasztikákat is, melyek változatos, köznapi tárgyakat felhasználó, kommersz anyagkombinációja (műanyag, gumi, hungarocell), játékos, szokatlan megjelenése és témavilága éppúgy a műfaji határokat feszegető (vagy éppen kitágító), popos indítású, máig formálódó merész szobrászati hagyományhoz kötődik.
A másik tanítvány, Kovách Gergő is nagy örömét leli a kísérletezésben, de szigorúan a műfaj határain belül. A szobor kategóriáját ő a klasszikus hagyományoknak megfelelően értelmezi: háromdimenziós, körüljárható, tapintható műtárgyként. A szigorúság azonban itt nyomban véget is ér, mert ezen belül az anyag-, szín-, de különösen a témaválasztás legnagyobb szabadságát, igazi kalandját éli meg. Racionálisan sokszor értelmezhetetlen figurái (legtöbbször állatok), tárgyegyüttesei a meglepetés, váratlan meghökkentés fegyverével célozzák meg a gyanútlan szemlélőt, s a legtöbbször célba is találnak... A szürrealisták automatikus írásához hasonlóan (Szabó Ádám jellemezte így a diplomakatalógusban) felszabadultan társítja az egymásnak ellentmondó minőségű anyagokat, formákat, jelentéseket, humoros, groteszk összhatást eredményezve.
KOVÁCH GERGŐ: Róka 2005
vegyes techika 120x60x70 cm
Jellegzetes állatfigurái hol anatómiailag hűek, hol antropomorf, hol ember alkotta tárgyakra (szerszámokra, gépekre) emlékeztetnek. Játékos, köznapi anyagokból készülnek - a gipsztől a purhabig, újságkivágásokon át a festett gipszig mindent felhasznál, még valódi állatszőrt is -, vagy különös, új minőséget eredményező, illuzionisztikus hatású anyagkombinációkat, mint a kemény fémhatású, ezüstös alufóliával bevont viasz. A szellemi és vizuális truvájt szokatlan, felfokozott színekkel, szituációkkal, társításokkal, utalásokkal, kiegészítésekkel vagy hiányokkal tetézi. Egyik eddigi legismertebb alkotása a Leonardo hermelinjének mintájára készített Nyúl, melynek testtartása megegyezik a képen látható hermelinével - a hátában ugyanakkor, mint egy markolat, benne is van a hölgy kezének lenyomata. A kéznyomok, anyaghiányok korábbi, emberi testre utaló, „testhezálló" szobrain is jelentkeztek, melyekbe a néző beleképzelheti az alkotó testét mint kiegészítést, vagy akár saját magát is „belepróbálhatja". Szobrászata (őt idézve) „nagyon tömör, egyértelmű, figurális, egyértelműen szobrászat, nem műfajhatár. Ebben még bőven van lehetőség, szabadság, amit még nem aknáztak ki."
Bár a szobrászati hagyományhoz való kötődésük ellentétes, a bemutatott fiatal alkotók művészi világa közös élményeinken alapszik, személyes, banális, vagy aktuális történeteken, mindennap használatos nyelvi sztereotípiáinkon, a bennünket körülvevő képi kliséken, közismert meséinken vagy mítoszainkon.
KÖRÖSÉNYI TAMÁS kiállítása
2005. október 7. - november 13. között látható a Műcsarnokban
Kurátor: Mayer Marianna