401 millió forint a Fiatal lányért

Makláry Kálmán

Június 1-jén a párizsi Drouot Richelieu árverezőházban megdőlt az eddigi csúcs: a magyar műtárgyért árverésen kifizetett legmagasabb összeget, Munkácsy Mihály: Poros út című festményének 220 millió forintos leütési árát szárnyalta túl egy másik, szintén Párizsban letelepedett magyar származású művész, Miklós Gusztáv Fiatal lány című bronzszobra az érte kifizetett majd 401 milliós összeggel.

 
 
A Drouot egyik részlegeként működő Camard & Associées aukciósház, melynek specialitása a 20. századi design és art déco, öt világrekordot is megdöntött a rendkívüli izgalmas, feszült és lelkes hangulatú aukción, melyen a teremben ülők és telefonon bejelentkezők egyaránt licitáltak. Az esemény a Drouot történetének kiemelkedő pillanatai közé tartozik a maga 13 591 284 eurós, az árverezőház részesedését is tartalmazó végösszegével. Ez az összeg rekordnak számít az art deco-árverések sorában. (Különösen akkor érdekes ez a szám, ha figyelembe vesszük, hogy a kalapács alá került műtárgyak előzetes becsült összértéke nem haladta meg a 4 millió eurót.) Az is újabb szenzáció, hogy az idén Párizsban egy itt szereplő tárgy érte el a legmagasabb árat: az igen kalandos történetű, Eileen Gray tervezte fotel hihetetlen ára méltón tükrözi azt a szenvedélyt, amelyet a tervező táplált a Damia nevű énekesnő iránt, aki számára a garnitúrát tervezte. A hat fotelért mindösszesen 8 947 488 eurót fizettek a boldog új tulajdonosok. Közülük a legmagasabb áron, 1520 000 euróért elkelt fotel ára minden periódust beleértve is az eddig valaha art déco bútorért kifizetett legnagyobb összeg.
 
Ami pedig az árverés magyar vonatkozású világszenzációját illeti: Gustave Miklos - azaz Miklós Gusztáv - Fiatal lány című, a húszas évek elejére datálható bronzszobra leütési illetékkel együtt 1 607 506 euróért (400 942 190 Ft) lelt gazdára! Ez az ár a 200 000 eurós becsült értékkel azt az 1989-es enghieni rekordot dönti meg, mely alkalmával a magyar származású szobrász Architekturális szobor című, 1924-es, fekete patinájú bronzalkotása 1150 000 frankért, mai áron 231955 euróért került kalapács alá.
 
2006 őszére a Műcsarnok egy nagyszabású Miklós Gusztáv-tárlatot tervez.
 
Az alkotóról lásd: artmagazin 11/5,2004. november 48-51. o.