KÖRKÉRDÉS: Milyen kiállítást látna szívesen a Magyar Nemzeti Galériában?
Válaszolnak: Mravik László, (művészettörténész), Spengler Katalin és Somlói Zsolt (műgyűjtők), Barki Gergely (művészettörténész), Nudelman László (műgyűjtő), Kovács Lola (festő), Juhász Sándor (művészeti író), Kováts Lajos (műkereskedő, a MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény alapítója)
MRAVIK LÁSZLÓ, MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ
Egy teljesen új állandó kiállítást, a mostaninak még az emlékét is elfelejtve.
SPENGLER KATALIN-SOMLÓI ZSOLT, MŰGYŰJTŐK
Az MNG-ben szívesen látnánk olyan kiállításokat, amelyek a közelmúltban elhunyt vagy még élő, de már idős nagy mesterek életművét mutatnák be. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az 1945 utáni képzőművészetet hiányoljuk (akár például az Európai Iskolát és környezetét, a szocialista realizmus árnyalatait stb.), amelyből a galériának óriási, de ki nem állított gyűjteménye van.
Másrészről örülnénk neki, ha folytatódna az 1945 előtti nagy művészek életművéből rendezett kiállítássorozat, mint amilyen például a Mednyánszky- és a Rippl-Rónai-kiállítások voltak. A korábbiak azért nem olyan érdekesek, mert Mányoki kapcsán az derült ki, hogy kisebb és nem olyan jelentős anyagot lehet csak összeszedni. Nagyon tetszik a mostani kiállítás. Remek ötlet, hogy a tárlat nemzetközi címen fut, bár vajmi kevés anyag szerepel Klimttől, Schielétől vagy Kokoschkától, mert a közönség bejön, megnézi a legszebb magyar festményeket, s maga a kiállítás nyilván nem kerül olyan sok pénzbe. Feltétlenül üdvözöljük a magyar és a külföldi magángyűjtemények bevonását a kiállításokba.
BARKI GERGELY, MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ
Leginkább a magyar fauve-okat bemutató tárlatot várom, amelynek háttérkutatásain - Passuth Krisztina égisze alatt- már jó ideje elkezdtünk dolgozni, és amely az ígéretek szerint 2005 októberében kerül megrendezésre. A Monet-kiállítás bombasikeréhez hasonló eredményeket lehetne elérni, ha a magyar anyag mellett az említett festőkre leginkább ható Matisse képeiből is sikerülne kiállítani néhány darabot. Ilyenre még nem volt példa Magyarországon, így biztosan a Nemzeti Galéria előtt is sorban állnának a látogatók.
Nagyon nagy álmom egy igazi Nyolcak-kiállítás létrejötte, ahol a most fellelhető és várhatóan még nagy számban előkerülő, lappangó művekkel rekonstruálni lehetne (legalábbis részben) akár mind a három Nyolcak tárlatot. Jó alkalom lenne például 2009 decembere, a Nyolcak első, Új képek című kiállításának centenáriuma. Szakmai körben elhangzott már olyan ötlet is, hogy a cseh Nyolcakkal közösen lehetne kiállítani a magyar Nyolcakat.
Zwickl András Művészházzal kapcsolatos kutatásai szintén szép eredményekkel kecsegtetnek és minden bizonnyal nagy sikere lenne egy, a Művészház történetét bemutató kiállításnak is.
Szívesen látnék teljes életműveket bemutató tárlatokat is. Elsősorban Tihanyi Lajosra és Czigány Dezsőre gondolok. A legfrissebb kutatásokat tükröző monográfiáik ezekben a hónapokban jelennek meg, tehát olyan, teljességében feldolgozott œuvre-ökrőlvan szó, amelyek megérdemelnék, hogy gyűjteményes kiállítással ünnepeljük őket.
Végül, a legtitkosabb vágyam Berény Róbertnek emlékkiállítást rendezni, hiszen utoljára negyvenegy éve láthatott a közönség igazán nagy számban összegyűjtve Berény-képeket. Azóta számos lappangó, de igazi főműnek tekinthető alkotás került elő, amelyek egészen új megvilágításba helyezik ennek az eddig is megbecsült festőnek az életművét.
NUDELMAN LÁSZLÓ, MŰGYŰJTŐ
A raktárban megbújó, nem unalomig ismert műveket, aztán, hogy hazabeszéljek: Nagy Balogh János életműkiállítást, vagy az Európai Iskola művészeit bemutató kiállítást.
KOVÁCS LOLA, FESTŐ
Nagyon érdekes volta Mednyánszky-kiállítás, hasonlókat szívesen látnék még. Egyébként engem Kondor Béla érdekelne.
JUHÁSZ SÁNDOR, MŰVÉSZETI ÍRÓ
Egy átfogó magyar grafikatörténeti kiállítás hiánypótló lenne.
KOVÁTS LAJOS, MŰKERESKEDŐ, A MEO KORTÁRS MŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY ALAPÍTÓJA
Bármit, csak ezt ne!
Tudom, kevés a pénz, de ezt magunknak is köszönhetjük, és a sompolygásnak meg a dörgölőzésnek is. Félünk, ha protestálunk, azt a keveset sem kapjuk meg. Az örökös kussolásnak, csodavárásnak a következménye, hogy a mindenkori kormány mostohagyermeke a kultúra lett. Boldogan csóváljuk farkunkat némi odavetett alamizsna reményében, de ez így nem mehet tovább. Ha valaki azt gondolná, hogy ez nyílt lázítás, akkor jól gondolja. Én mindenestre kinyitom az arcomat, és ezt javaslom másoknak is, különben soha nem lesz változás, maradunk a béka kimeneti nyílása alatt. Közben tudom, hogy sokaknak ez kenyérkérdés, de akkor is legalább egy kicsit - elnézést a hölgyektől - tökösebbnek kéne lenni. Az ár egyre dagad, már az állunkig ér. Elsőfokú árvízkészültség van hazánk múzeumaiban. Bármelyik pillanatban rádőlhetnek Európára. Lehetetlen, hogy a kultúrára soha nincs pénz. Tessék teremteni! Ez a mindenkori kormány feladata. Nem olyan bonyolult ám, csak kérem szépen, ne másoktól tessék elvenni. Ha nem rólunk van szó, olyan kreatívak a pénzügyminiszterek. Lehetne indítani egy művészeti lottót, sorsjegyet, vagy mondjuk megadóztatni az alkoholt, legalább a kultúráért rúg be, aki iszik. Ha a tendereztetés, a tanulmányok, a tervezés, meg a blabla sok időt vesz igénybe, akkor addig tessék megteremteni a törvényi lehetőségét annak, hogy a vállalati és a civil szféra kedvezményesen támogathassa a kultúrát.
Barátaim! A csend, a mi ellenségünk. Ne hallgassunk tovább.