A NÉGY APOSTOL ÉS A TÖBBIEK
Reigl és Hantaï körei a negyvenes években
Magyar származású művészként nagy nemzetközi karriert fut be Reigl Judit és a sajnos pár éve már elhunyt Hantaï Simon, akik az 50-es években vetették meg lábukat a párizsi művészvilágban. Eleinte a világháborút egyedüliként túlélt avantgárd irányzat alkotóival, a szürrealistákkal keresték az együttműködés lehetőségét, hogy aztán még abban az évtizedben el is távolodjanak tőlük. Érdemes azonban megnézni, milyen út vezetett a „szabadsághoz”, milyen közvetlen előzményei voltak kettejük emigrációjának.
A főiskoláig kell visszalépnünk: mindketten 1941-ben iratkoztak be Szőnyi István osztályába. Összetartó közösség alakult ki az évfolyamból: a csaknem egy generációval idősebb, addig világot látott karikaturista, Bíró Antal és a szintén idősebb Böhm Lipót, azaz Poldi voltak a tanársegédek, a tanítványok között volt Reigl és Hantaï, Zugor Sándor, Bíró Zsuzsa (Hantaï későbbi felesége), Fiedler Ferenc, egy másik osztályból Dávid Teréz (Tissa), a rajzfilmrajzoló. Hogy a nevezettek többsége később emigrált, vagy legalább megkísérelt emigrálni, az kiválóan jelzi a társaság hihetetlen szabadságvágyát. Néhány kudarcba fulladt kísérlettől eltekintve nem igazodtak az 1945 után finoman elindult, majd 1948 után kötelezővé tett új (szocialista) realizmushoz; technikailag ugyan eleget tudtak volna tenni a felkéréseknek, megbízásoknak, ám műveik szellemisége nem felelt meg a korszak igényeinek. A Klebelsberg Kunó által 1923-ban alapított Római Magyar Akadémiát 1946-ban reaktiválták, élére Kardos Tibor irodalomtörténészt nevezték ki. A romos Budapestről a fiatal magyar irodalmárok, kutatók és művészek krémje rajzott ki, hogy a háború által ugyancsak megviselt Olaszországban magukba szívják az itáliai kultúrát és a mediterrán életmód csodáit. A változó politikai helyzet okán még az sem volt egyértelmű, hogy kinél kell pályázni a római ösztöndíjra, kinek a támogatását kell megnyerni ahhoz, hogy jusson egy szoba vagy műterem a Falconieri-palotában. Szőnyiére biztosan szükség volt, de nyilván Veres Péter, a Nemzeti Parasztpárt vezetőjének az ajánlása is jól jött – e dokumentum fenn is maradt egyikük hagyatékában. A társaság egy része mindenesetre elindult Ausztriába, hogy ott várja ki az olasz vízumot. Nem vártak tétlenül: a Die Presse 1946. november 23-i számában egy pár soros hír beszámol arról, hogy fiatal magyar képzőművészek műveit állítják ki, a felsoroltak között van Bíró, Böhm, Reigl és Zugor. Ők a magukat „négy apostolként” emlegető baráti társaság, alkotóközösség, művészcsoport, akiket a főiskola és Szőnyi személye mellett az életmódjuk különlegessége is összekötött. Az 1907-ben Pozsonyban született Bíró Antal a 20-as évek végétől bejárta Skandináviát, majd hosszabb időt töltött Párizsban, ahol karikaturistaként kereste a kenyerét. Csak ezt követően, 1940-ben iratkozott be a főiskolára. A termetes, vörös hajú és szakállú Bíró egyfajta „guruként” állt a társaság élén, a jóga, a keleti tanok, a meditáció iránti elkötelezettségét ráragasztotta a társaságra, akik hamar átvették Bíró nudista szokásait is. A 40-es évek elején eljártak Selvarajan Yesudian, az 1923- ban Budapestre érkezett jógi és Haich Erzsébet közös Rákóczi úti jógaiskolájába, amely a maga nemében az első volt Európában. A négy apostol az ostrom elől Reigl Judit ismeretsége révén a felvidéki Felsőbalog kastélyába menekült, amely a Coburg hercegi család tulajdonában volt. Addig élhették a szabad (és ruhátlan) emberek boldog életét, amíg az SS nem igényelte az épületet. Az ostrom hónapjait a Dávid család (Tissa és húga, a művészettörténész Dávid Katalin) jóvoltából egy apácakolostorban vészelték át. A béke első hónapjaiban művésztelepet próbáltak létrehozni Tiszaladányban, ahol nem kis feltűnést keltett a többnyire meztelen, szabad szellemű társaság, majd hasonló meghökkenés fogadta őket, amikor – szintén Dávidék közvetítésével – egy Zipernovszky-villában kaptak szállást Budán. Állítólag még a szovjet katonák is jobbnak látták megfutamodni előlük...
Itt érkezünk hát Bécsbe, ahol a római vízumot és az ösztöndíjról szóló értesítést várták. Hantaï Simonékkal majd Rómában találkoznak újra, de addig is érdemes megnézni, hogyan alakult Hantaï élete a háborút követően. Hantaï földije, Juhász Ferenc révén kapcsolatba került a fiatal magyar irodalommal, ennek köszönhetően másfajta kapcsolatok, kiállítási és publikációs lehetőségek nyíltak meg a számára. A kommunista ifjúsági mozgalomból lett barátja, a költő Kuczka Péter, akin keresztül Hantaï – Fiedlerrel együtt – bekerült a Fórum Clubba (más néven Fórum csoportba), amely fiatal baloldali alkotókat tömörített; 1947-ben volt is lehetősége kiállítani a klub szalonjában. Ugyancsak bekerült az Európai Iskola fiataljai közé, akik közül talán csak Jánossy Ferenc és Hegyi György futott be említhető karriert, természetesen a legnevesebb, Hantaï Simon mellett. Figurális, Szőnyi hatását idéző műveit 1946 októberében mutatták be az Európai Iskola Fiatalok című kiállításán. Hantaï ötletének tulajdonítják azt a meg nem valósult antológiát, amelyet 1848 centenáriumára tervezett megjelentetni: tíz költő versét tíz, alumíniumlemezre vésett karccal. Úgy volt, hogy száz számozott példányban készül, mindegyik az alkotók (Juhász és Kuczka mellett Kormos István, Nagy László, Rába György, Pilinszky János és még mások) által egyenként aláírva. A visszaemlékezések szerint a kiadvány azért nem valósult meg, mert Hantaï összeveszett Kmetty Jánossal, így el kellett hagynia azt a főiskolai műhelyt, ahol a nyomatok készülhettek volna. (A lemezeket Kuczka Péter a Petőfi Irodalmi Múzeumnak adta.)
A levegő tehát Hantaï körül is fogyott már, így ők, feleségével – Róma érintésével – Párizsban kívántak ösztöndíjjal tovább dolgozni. Hogy miként zajlott az élet a római akadémián 1946 és 1948 között, azt csak megpróbálhatjuk elképzelni. Az ösztöndíjas művészek és kutatók Kerényi Károly klasszika-filológus és Fülep Lajos előadásait hallgatták, a velük bizonyára semmiben egyet nem értő Lukács György társaságában. Az Újhold írói és költői csodás szimbiózisban éltek és alkottak a Szőnyi-tanítványokkal, ennek számos dokumentuma létezik, például Weöres Sándor verse, amelyben Reigl Juditnak is jutott sor, vagy Lengyel Balázs Két Róma című írása, Reigl Kardos Tiborról készült portréja, az Újhold címlapjai és illusztrációi, amelyeket Zugor, Böhm Poldi és Fiedler készítettek. Ott lakott Somlyó György, Jékely Zoltán, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky, Klaniczay Tibor, Ferenczy Béni, Balázs Béla, a Szépművészeti Múzeum fiatal munkatársai, Meller Péter (akinek felesége volt Kardos titkárnője) és Szilágyi János György, az Antik Gyűjtemény későbbi vezetője.
Kardosnak a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumba küldött egyik (1947. április 3.) jelentése szerint a „Palazzina” második emeletén a 38-as műtermet utalták ki Reigl Juditnak. „Kedvezményezett festőink Bíró Antal, Reigl Judith, Zugor Sándor, Böhm Lipót általános meggyőződés szerint figyelemre méltó tehetséget mutatnak. Különösen Reigl Judit és Böhm Lipót kezd kibontakozni. Az olasz ég és táj, szín és formajelenségei talán még nagyobb hatást tesznek reájuk, mint a nagy mesterek művei. Bár becsületükre legyen mondva, hogy a vezetések legbuzgóbb hallgatói és szemlélői és minden tekintetben méltóan fogják fel ittlétüket. Általában a meglepetés erejével hatottak reájuk a gyönyörű római mozaikok. Tele vannak színproblémákkal, kereséssel. Rengeteg vázlatot készítenek.” Hogy az olasz táj és a színek nagyobb hatással vannak rájuk, mint a régi mesterek, talán finom utalás lehetett arra, hogy a művészek minden lehetőséget megragadtak az utazásra... A négy apostol bejárta Olaszországot, rendkívül szegényen, mert az alacsony ösztöndíj is idővel megszűnt, aludtak, ahol tudtak vagy ahová beengedték őket. Stoppoltak és fürödtek a tengerben, parkokban éjszakáztak, a pénzüket utcai portrérajzolással egészítették ki. Az egyetemen is tanító Kardos közbenjárására több kiállításuk is nyílt, 1947. május 24. és június 7. között Rómában, Cataniában a Magyar Héten pedig 1947. január 18. és 24. között, ahol Bíró, Zugor és Ferenczy Béni mellett Reigl Judit születési nevén, Némedyként, Böhm Poldi pedig Dávid Ferenc néven állított ki – a német nevek ekkor nem hangzottak jól Olaszországban. A római kiállításon az ekkor már hosszabb ideje itt élő Amerigo Tot is részt vett. Az utolsó tárlat 1948. május 26. és június 2. között volt az akadémián. Hantaï mindössze három hónapot töltött Rómában, valamivel később érkezett és hamarabb is távozott, Párizsba, örökre. Szilágyi úgy emlékszik, az idillnek Tito „kitagadása”, egyben a vasfüggöny építésének kezdete vetett véget.
A képzőművészek közül hárman tértek vissza Budapestre, családi okokból, és mert Kardos ezt kérte tőlük: Reigl, Zugor és Poldi. (Bíró Svédországba ment tovább.) Az útlevelüket azonnal elvették, hiába jártak kétnaponta a hivatalokba, sosem kapták vissza. Tudták, amint lehet, bármilyen módon elhagyják az országot. Reigl és Poldi ideiglenesen a Macskássy-féle rajzfilmstúdió műtermében húzódott meg, ahol a Dávid lányok is laktak (Tissa itt volt rajzoló), selyemsálakat festettek, amelyeket bárokban árultak, hogy összegyűjtsék a pénzt az utazásra.
Először Reigl Judit és Dávid Tissa indult el, a Dávid lányok egykori dadájának ÁVO-s unokaöccsére bízva magukat. A határon át is jutottak az angolok által felügyelt zónába, ahonnan rövid tábori tartózkodás után gyalog indultak Párizs felé. Az út három és fél hónapig tartott, sok határt átlépve, hiszen Európa ezen részét több zónára osztották – lehetőleg a szovjetet kellett elkerülni. (Dávid Tissa 1955-ben ment tovább Amerikába.) Zugor és Poldi egy másik menettel ment volna, őket elkapták és a veszprémi börtönbe kerültek. Zugor 1956-ban disszidált az Egyesült Államokba, Böhm Lipót egyedüliként itthon maradt, neki Reigl Judit küldött pénzt, még akkor is, ha neki sem volt elég. A társaság tehát teljesen szétszóródott, ettől lehet még fontosabb dokumentum az az 1946-os, Csontváry szellemében készült „utolsó vacsora”, amelyen Poldi Szőnyit és a tanítványokat, a körhöz tartozó más barátokat, rokonokat örökített meg. Ugyancsak a közelmúltban azonosította egy korabeli filmhíradórészleten Reiglt, Hantaït, Poldit, Fiedlert, Bíró Antalt Makláry Kálmán: a Képzőművészeti Főiskola karácsonyi kiállítása megnyitójának nézői között láthatók, természetesen együtt, egy csokorban. Ám néhány év múlva ezek a művészek szétszéledtek, ebben a körben többé nem találkoztak. Reigl Judit 1950 májusában érkezett Párizsba, másfél évvel később, mint Hantaïék. Hantaï, aki az első útjukon a Mona Lisához vitte a Bíró Antal műtermében ideiglenesen elszállásolt Reiglt, ekkor már kapcsolatban volt Bretonékkal, az ő javaslatára jelent meg Breton Reigl műtermében és kínált kiállítási lehetőséget. De ez már egy másik történet...
Köszönet a Kálmán Makláry Fine Arts segítségéért. A Makláry Galériában jelenleg is láthatók Reigl Judittól korai képek, például Keserü Ilona-, Beöthy-Steiner Anna- és Vera Braun-művek társaságában.
FELHASZNÁLT IRODALOM: Görgényi Antal: Dokumentumok Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatainak történetéből, 1945–1948. 1988, 379–382. o., György Péter – Pataki Gábor: Az Európai Iskola és az Elvont Művészek Csoportja. 1990, 106. o., Lengyel Balázs: Két Róma. 1995, Szilágyi János György: Örvények fölé épülő harmónia I. 2018, 128. o., Tasi József: Nagy László indulásai. In: Tiszatáj, 1995/7., 49–50. o., Dávid Katalin és Reigl Judit visszaemlékezései (a KMFA felvételei) a YouTube-on