Úgy tűnik, minden tavaszra jut egy fantasztikus felfedezéssztori szerzőnktől, Barki Gergelytől. Mondjuk ez itt nem egy, hanem legalább öt, viszont így hosszan tudunk hüledezni és ámuldozni a koronavírus idején.

Ez egy 21. századi kutatástörténet. Éppen olyan, amilyen ez a század. Nem tudom – sőt nem is akarom – a megszokott keretek között megírni, ezért előre elnézést kérek azoktól, akik magasröptű, a hagyományos módszertannak megfelelő művészettörténeti eszmefuttatást várnak tőlem, bár a címmel talán már jeleztem, hogy nem erről lesz szó. Adekvát formát kerestem, mert lesz itt sok minden: drámai és mulatságos fordulatokban gazdag családtörténet, kollaboráló franciákat és a megszálló németeket kijátszó meneküléstörténetek mellett a holokauszt veszteségei, heuréka érzéstől átitatott felfedezésélmények, elveszett és megtalált alkotások, máig megfejtetlen rejtélyek és kibogozhatatlannak tűnő kusza összefüggések, művészek legmagasabbrendű megnyilvánulásai és alantas vágyakat kielégítő sötét tetteik, bulvár és magas kultúra (haute culture), sőt még haute couture is! Lesznek grafikák, festmények, szobrok, fotók, de még művirágok és díszgombok is, a műgyanta ékszerekről már nem is beszélve.

Cyber 'n' bulldog módszertan

Stuttgartban élő ikertestvérem, Márton, aki nem mellesleg szintén művészettörténész, neve napjának előestéjén – nyilván éppen a libát a sütőbe tevén, merthogy kitűnő szakács is! – átdobott Messengeren egy üzenetet:1 

M.: „Olyan környezetben nőttem fel, ahol körbevett a divat, a művészet. A dédnagyapám Bálint Rezső festőművész, a dédnagyanyámnak képgalériája volt Párizsban. A család baráti köréhez tartozott Ady Endre, Czóbel Béla, Joseph Csaky, az egyik legnagyobb magyar kubista szobrászművész. Sok időt töltöttem a nagymamámnál Párizsban, és az ő nagynénjénél, Révai Évánál, aki kiegészítőket tervezett nagy divatházaknak.” Ismered ezt a figurát?
G.: Ki ez?
M.: Kajdi Csaba, érdekes lehet, kicsit utánanéztem, azt mondja, hogy dédnagyanyjának Czóbel csapá a szelet.
G.: Nem ismerem, de mindegyik említettel foglalkozom, Bálint Rezső különösképpen érdekel. Hol találtad?
M.: https://168ora.hu/eletmod/a-szepseg- ma-mar-keves-12799
G.: Cool! Thnx (És akkor még jött egy videó: D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal interjúsorozatából.)
G.: BR tesójának fontos galériája volt Parisban. Sok Czóbel mellett Modiglianija is volt. Bergernek hítták.
M.: vlszeg ő az
G.: Na ezt a csókát megkeresem!
M.: sztem örülni fog neked
G.: Kössz a tippet! M.: remélem hoz valami újdonságot
G.: Tutkó!!! 

Amikor a fenti csetről egy vasárnapi ebéd alkalmával szót ejtettem odahaza, feleségem, édesanyám és három tinédzser korú lányom kezéből kiesett a kanál, öt női szempár meredt rám egyszerre ugyanazzal a mérhetetlenül lenéző tekintettel.

– Te nem tudod, hogy ki az a Cyla? – horkantak fel szinte egyszerre. 

Amint az elején jeleztem, időben 2019. november közepén járunk. Cylát, az- az Kajdi Csabát már ekkor 100 000 felett követték az Instagramon, számos interjú készült vele, hiszen modellügynökségéből az utóbbi években valódi világsztárok kerültek ki a divatszakma legrangosabb kifutóira és előkelő nemzetközi magazinok borítójára. Népszerűségét azonban inkább az Instagramon rendszeresített vlogjának köszönheti, amellyel főleg a hazai sekélyes celebvilágnak mutat görbe tükröt, míg persze saját magát és identitását is erősen karikírozza. Vlogjaiban hallható szavajárását – többek között „Taka” (takarodó / takarodj!) és „Szájé” (ça y est! = ez van) – nemcsak a mai iskolások és fiatalabb felnőttek, de még a szépkorúak egy bizonyos rétege is a világ legtermészetesebb módján használja, sőt egyes rádióállomások bemondói is átvették, arról nem is beszélve, hogy pólókon, sapkákon, kiegészítőkön jelenik meg. Minderről ekkor még mit sem tudtam, de most már szégyellem tájékozatlanságomat. Mára az egész ország megismerte Cylát, hiszen a Nicsak ki vagyok? – A rejtélyek színpada című tévéshow egyik zsűritagjaként vasárnap esténként szinte beköltözött a magyar otthonokba. Első találkozásunkra még bőven ez idő előtt került sor, de nem jött olyan könnyen össze a dolog, mint ahogy arra számítottam. A Facebookon bejelöltem, de hetekig nem történt semmi (megjegyzem, azóta sem igazolt vissza, khm, Cyla!). Írtam egy alapos, tisztességes terjedelmű bemutatkozást mindarról, amit kutatok, s ami vele kapcsolatban érdekel. Hetekig semmi. Egy (ekkor még csak pszeudo-) közös Facebook ismerősünktől (ez milyen hasznos dolog!!!) elkértem a telefonszámát és azonnal felhívtam.2 Emlékszem pontosan: az autóban ültem harmincöt perc járás- ra az otthonomtól. Miután exkuzálta magát, hogy nem reagált, csak egy gombot kellett megnyomnom és Cylából harmincöt percen keresztül dőlt a családtörténet, mindazok a sztorik, amikről ő szent meggyőződéssel vallotta, hogy egy művészettörténészt biztosan nem érdekelhetnek. Erősködtem, hogy de igenis, engem ez mind nagyon érdekel, pont ezt kutatom lassan húsz éve, és bár én is sokat tudok olyasmikről, amikről ő valószínűleg nem, akár a felmenőivel kapcsolatban, mégis, az ő információi számomra vadonatújak.

Nem értette, hogy mit érdekel engem például Bálint Rezső, amikor a kutya nem foglalkozott vele soha. Mint később kiderült, korábban jártak már nála muzeológusok, művészettörténészek, galériások és dílerek, de mindenki más miatt kereste őt, nem is nagyon érdeklődtek, így hát persze nem is mutatott meg mindent nekik. Nyilvánvalóvá vált, hogy érdemes lesz személyesen is megismerkednünk. Ha mellettem ült volna egy dokumentumfilm forgatóstábja, a rendező elhomályosodott szemét percenként törölgetve csak ennyit morgott volna: „Ez az, fiúk! Tovább!”

Családtörténet 1. fejezet Bálinték, azaz a Berger-klán

A következő vasárnap késődélutánján toppantam be Kajdi úr lakásába, ahol Sanyi, a franciául beszélő – pardon –, értő kutya szívélyesen fogadott. Ettől a perctől kezdve foroghatott volna tovább a dokustáb kamerája, ugyanis Cyla szájából csak úgy sorjáztak az anekdoták, miközben fotóalbumok, levelek és egyéb dokumentumok után kutakodott a lakásban. Hogy tisztábban lássak a kusza viszonyrendszerben, rögtönzött verbális családfa és művészi network felvázolására kértem, de ettől aztán el is szédültem, ezért inkább elindultunk a lakásban körbe és csak pislogtam, mint hal a szatyorban, egyik ámulatból a másikba esve. Kezdjük azzal, hogy Bálint Rezsővel rajtam kívül korábban valóban kevesen foglalkoztak, talán Bodri Ferencet érdemes megemlíteni, de ő sem ment le a mélyebb bugyrokba, inkább csak mint Modigliani egykori műteremszomszédja érdekelte.3 A mára már a hőskor ködébe vesző Magyar Vadak-kiállítás (MNG, 2006) előkészületei során, kb. 15–16 éve botlottam először Bálint Rezsőbe egy véletlennek köszönhetően. Egyik este az íróasztalomnál ülve arra lettem figyelmes, hogy a Nemzeti Galéria egyik műleíró kartonján lévő kép sehogy sem hasonlít a többi Bálint Rezső-képhez, holott így lett beleltározva és még a szintén szép emlékű 96-os Nagybánya tárlaton (MNG) is az ő műveként állították ki. A szignó BR, a kép címe: Parkban. A fotón gyermekek heverésznek a fűben, valóban parkos környezetben. Ahogy néztem az apró, fekete-fehér reprodukciót, beugrott, hogy egy másik BR-szignós festő, Berény Róbert 1906-ban kiállította Párizsban a Salon d'Automne-on Enfants dans le jardin (Gyermekek a kert- ben) című festményét, amiről azt hittem korábban, hogy elveszett. A leírókartonon az szerepelt, hogy a szignó alatt olvashatatlan szöveg áll. Mégis el tudtam olvasni: Tótfalu. Berény 1906-ban Tahitótfalun nyaralt, így a puzzle összeállt. Bingó! Volt nincs Bálint-attribúció, Berény Róbert festette a képet, akiről később kiderítettem, hogy nemcsak a monogramja volt azonos, de egy időben mindketten a Városmajor utcában éltek, kőhajításnyira egymástól, és Berény még egy kis tusrajzot is készített festőkollégájáról, Bálint Rezsőről.4 Bűntudattól sújtva, amiért eloroztam szegény Bálint Rezsőtől egy képet, elvállaltam, hogy én írok róla életrajzot a katalógusba.5 Közel két évig kerestem- kutattam az adatokat, igazi mélyfúrást végeztem. A gazdag forrásanyag mellett elveszettnek hitt művekre is bukkantam, de azok amelyeket az Artmagazin legelső Wanted cikkében reprodukáltam, azóta sem kerültek elő.6 Volt még egy, a Matisse-iskola növendékeinek rajzstílusára emlékeztető akt-rajza, amit nagyon szerettem volna megtalálni és kiállítani a Vadak-tárlaton, mert jelentőségét fokozta, hogy annak idején a Nyugat is reprodukálta.7 Szó szerint felállt a szőr a karomon, amikor Cyla az egyik sarokból előhúzta és csak ennyit mondott: „Ez a Mamika!” Amint tőle megtudtam, Bálint Rezső a kecskeméti festőtelepen töltött időszakának legelején, 1912-ben ismerkedett meg az akkor éppen helybéli, de amúgy a Nyírségből származó Windt Juliskával (a későbbi Mamikával), aki aztán három leánygyermeket is szült neki. Róla még több szó esik a későbbiekben.

Sorra kerültek elő a számomra ismeretlen, már inkább a 20-as, 30-as és 40-es évekből származó kisebb képek, akvarellek, pasztellek, sőt még aznap este átfurikáztunk Cyla Városmajor utcai (ez sem lehet véletlen!) irodájába, ahol további, szintén ismeretlen Bálint-művek lógtak a falakon. Faggatózni kezdtem Bálint Rezső egyik testvéréről, Béláról, akiről annyit tudtam korábban, hogy Párizsban Adalbert Berger néven – merthogy ez volt a zsidó család eredeti neve8 – igen komoly műkereskedése volt. Berger Béla azon felül, hogy nem sokkal Párizsba érkezése után – Rezső bátyja közbenjárására – Farkas István festőművész titkára, inasa és kocsimosója lett, Párizs Ecseri piacán, a Marché aux Puces-ön árulta Farkas, illetve a baráti köréhez tartozó művészek apróbb műveit. Néhány évvel később már saját műkereskedést nyitott a Szajna-parton; ebben elsősorban Gleizes-, Gondouin- és Herbin-képek cseréltek gazdát, no és Robert Delaunay- éi, akivel szorosabb kapcsolatban állt. Műgyűjteménye is jelentős volt, Modigliani és Braque egy-egy műve mellett számos Delaunay-, Gondouinés Czóbel-festménnyel büszkélkedhetett. Mindezt a Berger Béla 1938-ban bekövetkezett halálát hírül adó egyik újságcikk9 mellett leginkább Várnai Zseni Fényben, viharban című könyvéből tudtam, amiben bőségesen esik szó Bálint Rezsőről, sőt a harmadik testvérről, Bálint Jenő művészeti íróról szintén, aki az írónő fiát, Peterdi Gábort is felfedezte.10 Csak zárójelben jegyzem meg, hogy jópár éve felbukkant egy kétoldalas barátságportré, a kartonlap egyik oldalára Bálint Rezső festette meg Peterdi Gábor profilképét, a másikon Peterdi pipás önarcképe látható.11

Családtörténet 2. fejezet Juliska (aka Windt Júlia, aka Bálint Júlia [?], aka Berger Júlia, aka Julia Berger, aka Julia Kellermann)

Cyla Berger Bélával kapcsolatban is hasznos adalékkal szolgált: a neves párizsi képkereskedő esküvői fotóján – mely szépen bekeretezve függ egyik falán – felsorakozott szinte az egész Berger-klán. De ha már a műkereskedőknél tartottunk, Cyla újra megemlítette Juliskát, Bálint (Berger) Rezső feleségét, azaz a dédnagyanyját, aki a 30-as években szintén nyitott egy galériát Párizsban. Erről viszont per absolute semmit sem tudtam korábban, de azt feltételezem, hogy a két galéria mégis valahogy összefügghetett. Berger Béla leszármazottairól nem tudunk, felesége nevét ismerjük Várnai könyvéből, de gyermekekről nincs tudomásunk. Hogy mi lett a gyűjtemény és a galéria anyagának sorsa, egyelőre rejtély, pedig tudván a fentebb említett fontos művekről, érdemes lenne utánajárni. Talán az feltételezhető, hogy Berger Béla halála után Juliska vette át a galéria anyagát, de erre nézve konkrét bizonyítékunk nincs, egyelőre.12 Arra vonatkozóan viszont, hogy a dédmama, azaz Juliska galériájával mi történt, már Cyla is be tudott számolni, sőt pár héttel később Cyla Dél-Franciaországban élő édesanyját, Básti Annamáriát is faggathattam erről a Côte d'Azurön, ugyanis a szálak és egyes nála őrzött dokumentumok híre oda vezetett. Az olasz határtól néhány kilométerre fekvő Menton városában találkoztunk, ahol Cyla édesanyjával mintegy ötórás hangfelvételt készítettem a család történetéről. 13 Ekkor kezdtek csak igazán kuszává válni a szálak, és csupán reménykedni tudok abban, hogy az olvasó követni tudja majd. Annamari előhúzott egy megsárgult, fejléces papírt, amin ez állt: „Galerie d'Orsel, Tableaux modernes, Julia Berger, 16. rue d'Orsel, Paris”. Az emancipált dédi – tessék csak megnézni a korszakban róla készült fotót – furcsa mód a férjezett nevét, a Bergert használta, holott ekkor már régóta külön élt férjétől, Bálint (Berger) Rezsőtől. A Berger név viszont jól csenghetett, hi- szen Picasso, Metzinger, Braque, sőt a magyar Csáky József és még egy sor kubista művész egyik legjelentősebb korai gyűjtője és a galériásaként elhíresült Léonce Rosenberg után, a második vonalban emlegették Berger Bélát (persze Adalbert Berger néven) a legújabban befutott párizsi galériások között. Windt Juliska tehát megtartotta férjezett nevét miután 1929-ben úgy ment ki Párizsba – nem mellesleg régi kecskeméti szerelme, Kellermann Dezső hívására, akiről később szintén még szó esik14 –, hogy otthagyott csapot-papot, sőt két kiskorú gyermekét is, csak a harmadikat, a legidősebbiket, Ancsát vitte magával.15 A faképnél hagyott férj, Bálint Rezső persze tudott Juliska és Kellermann Dezső viszonyáról, de a 30-as években ő maga is huzamosabb ideig Párizsban tartózkodott. Az azonban kérdés, hogy a Kecskeméten még vagyontalan, Párizsban viszont már a műkereskedelemben megtollasodott Kellermann segítette-e Juliskát a Montmartre-on működő galériája ügyeiben, vagy teljesen egyedül vitte a boltot?

Mindenesetre a zsidó hangzású név néhány év múlva rosszul jött Juliska számára. Párizs német megszállása idején a nácik rekvirálták a galériát, Juliskának menekülnie kellett.16 Semmit nem vihetett magával, azonban egy kis Leonardo-rajzot mégiscsak sikerült kimenekítenie, később ebből kezdhetett új életet. A Párizsból menekülők általában Dél-Franciaország felé vették útjukat, így tett Juliska is. Besançonon keresztül Nizzába érkezett. A menekülésben társa volt szeretője, Kellermann Dezső, azaz Désiré, a Kecskeméten még hoppon maradt kérő is. Juliska a város Rózsadombján, a Cimiez-n, a híres Le Reginától néhány sarokra egy grandiózus polgári palotában lefizette a házmestert, hogy árulja el, van-e olyan lakás, amit elhagytak a bérlők és megüresedett. Volt ilyen, így a házmester tanácsait követve egy fogkefét és egy matracot berakva jelezte, hogy ez az állami lakás már foglalt. Így úszták meg a haláltáborba hurcolást. Jóval később, az 1950-es vagy a 60-as években Németország kárpótlást fizetett Juliskának az elkobzott galéria után, de talán soha nem tudjuk meg, hogy milyen műveket vittek magukkal a nácik, s hogy ez a kárpótlás vajon tényleg fedezte-e az elzabrált művek valódi értékét.

Családtörténet 3. fejezet Kellermannék, Czóbel furcsa belépője

Juliska egy idő után nyíltan felvállalhatta fiatalkori szerelmét, később, 1959-ben hozzá is ment a családban csak Pickónak becézett Kellermann Dezsőhöz, így ma Annamária a nagypapájaként, Cyla pedig a dédpapájaként beszél róla, holott – legalábbis hivatalosan – csak egyfajta pszeudo-nagy-, illetve dédszülőről van szó.17 A nizzai polgári lakást együtt lakták, ami egyre inkább szalonszerűen, ugyanakkor exkluzív műkereskedésként is működött. Kellermann még Párizsban megismerkedett és kereskedett is a korszak meghatározó művészeivel, többek között Braque-kal, Vlaminckkel, Utrillóval, De Ségonzackal, s leginkább a jóbaráttal, André Derainnel, akinek nemcsak a képeit árulta Désiré,18 de később fia, Michel Kellermann állította össze az egykori fauve művész három kötetre rúgó „catalogue raisonné”-ját.19 Kellermannék tevékenysége külön tanulmányt érdemelne, amely akár nem- zetközi érdeklődésre is számot tarthatna, ugyanakkor van egy fontos magyar szál is velük kapcsolatban, amely engem különösen érdekel és érint. Ez volt a másik, vagyis most már legalább a harmadik ok, amiért Cylával találkozni akartam.

Michel Kellermann neve ismerősen csengett számomra, hiszen a szentendrei Czóbel Múzeum kurátoraként szinte állandóan szem előtt van. Múzeumunk grafikai anyagának jelentős része az ő adományaként került gyűjteményünkbe, sőt egy őt ábrázoló, már idősebb kori portré az állandó kiállítás fontos darabja. Kratochwill Miminek köszönhetően azonban tudomásunk van Czóbelnek egy jóval korábbi, Michelről még gyerekkorában, 1926-ban készült portréjáról is, amely Mon ami, Michel címen vált ismertté. Nekem mindig is nagyon furcsa volt, hogy a Mimihez került Czóbel-dokumentumanyagban mennyire sok fotó található Michel Kellermannról, még gyerekkorában készült fényképfelvételek is, ami arra utal, hogy Czóbel valamiért különösen fontosnak tartotta azokat magánál tartani. E rejtélyre világító anekdota – amelyet Cyla és édesanyja egybehangzó elmondásaiból ismerek –, Nyáry Krisztián tollára illő csemege, ugyanakkor művészettörténeti adalékként sem lefitymálandó, már ha tényleg igaz. Az elmondások szerint – rekonstruálva az esetet, valamikor közvetlenül az első világháború kitörése előtt – Czóbel egyik párizsi futókalandjának nem várt következménye lett: megesett a lány, ám a festő nem vehette el, mert már házas volt. Hogy a kismamán valahogy mégis segítsen, kétségbeesésében barátjához, Kellermann Dezsőhöz fordult, aki ekkor még facér volt. Dezső, vagyis Désiré szerelme, Juliska akkor még épp Magyarországon tipródott bohém, minden vagyont elkártyázó férje, Bálint Rezső mellett, így hát feleségül vette Czóbel barátnőjét, mit sem sejtve arról, hogy annak szíve alatt a festő magzatja cseperedik. Kilenc hónappal később meg is született a fiúcska, Michel, akit Czóbel a képcímben csak barátjának titulál.20 Ha mindez igaz, akkor Michel Kellermann Czóbel Béla második – bár balkézről született, titkolt – gyermeke, s innen nézve már nem is annyira furcsa, hogy Kellermann a múzeumnak adományozta a festő száznegyven grafikáját. Egy másik, már jóval későbbi időkről szóló anekdota szerint Czóbel azt is nagyon forszírozta, hogy Kellermann végre vegye el Juliskát, ha már ennyire odavannak egymásért, de Désiré felesége – azaz Czóbel exnője, aki vagy tizenhat évvel idősebb volt Dezsőnél – az istenért sem akart elválni. Ekkor Czóbel azzal az ajánlattal állt elő, hogy ő majd szívesen igazolja a bíróság előtt, hogy Madame Kellermann mekkora céda volt. Erre aztán mégsem került sor, ugyanis Juliska hallani sem akart Czóbel tervéről.

Azért azt is érdemes megemlíteni, hogy az utóbbi eset már Nizzában zajlott, és azt is tudjuk, hogy Czóbel válását szintén Nizzában mondták ki. Különös egybeesés. Czóbel tehát sok szállal kötődött Cyláék felmenőihez, Berger Béla gyűjtötte, adta-vette képeit, de Juliska és Kellermannék is hozzájárultak valamennyire a festő anyagi biztonságához, mindamellett, hogy állandó vacsoravendég is volt náluk. Juliska testvére, Windt Klára (szintén még szóba kerül) tulajdonában két Czóbel-mű is volt, s minden bizonnyal ezek Kellermann Dezsőtől, illetve Juliskától kerültek hozzá. Ma már csak az egyik Czóbel-festmény, egy franciaországi tájkép van a család tulajdonában, de ez a korábban ismeretlen mű is újabb adalék a Czóbel-oeuvre-höz.

Családtörténet 4. fejezet Windt Klára és Csáky József

Első látogatásom alkalmával (később volt még számos) Cyla – ha már a telefonbeszélgetésünk során is feldobta – előhozott egy kis terrakottaszobrot, amitől leesett az állam. Ezzel kapcsolatos élményemet ő jóval viccesebben adta vissza; még azon melegében feltöltötte Instagram-fiókjába a vizitemről szóló kis vlogját. Engedtessék meg, hogy ebből idézzek: „[...aztán] föl kellett kelnem teljes idegbe, mer' jött hozzám, képzeld el, Gergő, hú, édesem! Művészettörténész. És képzeld el, egyszer így rám írt, mert valamelyik sztorimban látta, hogy [...] – egyébként halál szimpi, van két lánya [három – B. G.], hogy hallott velem egy riportot, hogy nekem a Bálint Rudolf, Rezső, attól függ, hogy hogy akarod, nekem rokonyom, tudod, a dédnagyapám, a festőművész. És akkor mondja nekem a Gergő, képzeld, nem hitt nekem [...] na most figyelj, mondom neki [ezt még a telefonban mielőtt találkoztunk], Gergő, ha gondolja, akkor majd megmutatom magának – tudom, hogy a dédnagyapám érdekli –, de van egy nagyon helyes Joseph Csáky kubista szobrom. [...] én meg gondolom, ilyen volt a feje, hogy »haggyá' má«, ne magyarázz, fejre ejtettek gyerekként, vagy mi az isten volt? Kiestél a kiságyból? Cyla, honnan lenne neked Joseph Csáky szobrod? Na anyukám, megérkezett vasárnap a pacák, és tudod, így mutatom neki... Nézd, erre gondoltam! [...] Képzeld el, összeesett. Azt mondta: Anyááááád Cyla, hát ezt nem hiszem el, ez tényleg egy Joseph Csáky! Mondom neki, dik, akkó' meg mit izé, kóstolgattál fölfelé, Gerikém?” Valóban nehéz volt elhinni, hogy egy valódi, par excellence kubista szobormű rejtőzködött az eldugott kis budai lakásban, hiszen mostanság éppen ezzel a témával foglalkozom. A magyar kubisták művészetét feltáró kiállítás előkészítésén dolgozom idestova nyolc éve kollégámmal, Rockenbauer Zoltánnal. (Egyébként óriási szerencsém volt az időzítéssel, mert a kis szobor és mindaz, amit Cylánál megnézhettem, csak ideiglenesen tartózkodott Magyarországon, két héttel később szinte minden visszakerült Franciaországba, az ottani rezidenciára.)

Az utóbbi pár esztendőben sikerült több mint száz (!!!) elveszett vagy korábban még reprodukcióról sem ismert kubista alkotást lokalizálnom, Csákytól is találtam pár olyan művet – szobrokat, de főleg grafikákat –, amelyeket a monográfus sem ismert korábban, de eredeti, nem sorozatöntésből származó, egyedi szobrot még nem sikerült fellelni. Ráadásul ismerős is volt a szobor formája és polikrómiája, biztos voltam benne, hogy reprodukálva láttam már valahol, legalábbis fekete-fehérben. Hazatérve persze azonnal Félix Marcilhac Csáky-monográfiáját ütöttem fel, és gyorsan előkerült a mű reprodukciója, két különböző helyen is a könyvben. 21 Éppen száz évet lappangott a kis festett terrakottaszobor, ám sajnos a monográfus már nem érhette meg, felfedezésemmel szinte egy időben hunyt el marrákesi otthonában.

A „catalogue raisonné” adataiból kiderül, hogy a szobor a Csáky és Rosenberg között köttetett exkluzív szerződés értelmében a galériáshoz került, aki viszont egy évvel később, 1921-ben száz frank haszonnal továbbadta a kor egyik legnagyobb gyűjtőjének, Jacques Zoubaloffnak, aki aztán a komplett gyűjteményével egyetemben 1935-ben elárverezte. Azonnal felmerült a kérdés, hogy amenynyiben igaz, ami az oeuvre-katalógus adataiban áll, miként kerülhetett Cyláékhoz a kis szobor, akik azt állítják, hogy az eredetileg Windt Klára (Clara Windt) tulajdona volt, Cyla dédnagynénijéé. Juliska húgáról van szó, aki Párizsban és annak környékén nevelőnőként kereste kenyerét. Cyláék elmesélése szerint Csáky hosszú ideig udvarolt Klárának, aki ajándékként kapta ezt és egy másik, szintén terrakotta, de kisebb és már későbbi, nem a kubista periódusból származó szobrot a művésztől. A szobor/ szobrok felfedezésén felül hasonlóan érdekes volt ennek a titkos szerelmi szálnak a felbukkanása is, ugyanis erről korábban a szakirodalom mit sem tudott. Bizonyítandó, hogy nem csupán „intrique amoureuse”-ről és nem is csak családi legendáról van szó, a szobor mellé hamarjában előkerült nyolc kis boríték is Csáky írásával, Clara Windtnek címezve, majd Mentonban Annamáriánál még további három levéllel gyarapodott e titkolt szerelem bizonyítéktára. A levelek tartalmából egyértelműen kiderül, hogy hosszú, szenvedélyes liezon alakult Klára és az akkor már évtizedek óta házas, sőt két leánygyermeket nevelő Csáky között. A borítékokból előkerült két, még az első világháború idején készült fotográfia is Csákyról, katonaruhában. Ezek a különleges, egyetlenként ismert példányok most kerülnek első ízben reprodukálásra, ahogy a színezett szobor is (legalábbis színesben).

Visszatérve a proveniencia rejtélyére, az is felmerült persze azonnal, hogy a „catalogue raisonné” adatai nem tévednek, valóban megjárta Zoubaloff kollekcióját is a mű és persze a Windt Klára-sztori is igaz – ami masszívnak tűnik, mint a gránit. Igaz lehet, ha Zoubalofftól, miután elárverezte a szobrot, valahogy visszakerült a szobor a művészhez, de erre még nem találtam meggyőző magyarázatot, hacsak a művész vissza nem vásárolta. Igaz lehetne mindkét állítás abban az esetben is, ha két különböző szoborról, azaz egymás variánsairól vagy kópiáiról lenne szó. Ezt a felvetést azonban hamar elhessegethettem, ugyanis rendelkezésemre állt az eredeti szoborról 1920-ban készült jó minőségű archív fotokópia, amelyet Amélie Marcilhac bocsátott rendelkezésünkre még tavaly májusban, mikor a galériájukban átnézhettük a teljes Csáky-dokumentációt.22 Ekkor persze még mit sem tudtam a szobor létezéséről, mindenesetre lefotóztam mint Wanted-képet, gondolván jó lesz majd a kiállításhoz. Jól is jött most ahhoz, hogy összehasonlítsam az eredeti szoborral. Mivel az eredeti fényképfelvétel megfelelően jó minőségű, alkalmas volt az összehasonlításra, és egyértelművé vált, hogy a kezemben tartott szobor ugyanaz, ami a Marcilhac-féle monográfiában is szerepel. De akkor hogy jönnek ide az eladási adatok, ha a művet maga Csáky ajándékozta Klárának?

Az eredeti fotókópia hátoldalán szerepelt egy rövid, kézzel írott adatolás23 és felette a klisé referenciaszáma: 360/7099. A Centre Pompidou Kandinsky könyvtárában szerencsére már korábban befotóztuk Léonce Rosenberg Csákyra vonatkozó dokumentumanyagát, így a fotóklisék lajstroma is (legalábbis egy kivonat) rendelkezésre állt.24 A listában a fenti szám alatt csupán ennyi szerepel: „Sculpture”. Nem sokkal feljebb (a sorszámokban hiány és ugrás van), a 328-as szám mellett viszont sokkal inkább a szobrunkra illő cím és adatok láthatóak: „Figure terre [cuite] polychr.[omé]”. Hogy arról megbizonyosodhassak, a számozásban vagy valahol máshol történt-e tévedés – már ha egyáltalán történt –, mindenképpen látnom kellene a 328-as számú fotót is, de az jelenleg nem áll rendelkezésemre, ehhez egy újabb párizsi kutatóútra lenne szükség. A koronavírus miatt erre egy darabig nem is gondolhatok. Az is elképzelhető, hogy létezett egy másik, teljesen más kompozíciójú polikróm-terrakotta szobor is, de ennek nyoma a monográfiában nem található. A „catalogue raisonné” adatai között az is szerepel, hogy a szóban forgó mű – tehát amelyről fényképfelvétel is van – szignált, ehhez képest a fotón látható művön és a vele azonos most előkerült szobron nem látható jelzés. Ez minden bizonnyal egyszerű adattévesztés.25 Ugyanitt olvasható, hogy a mű elkészülte 1920. augusztus 6-án került regisztrálására, október 18-án került megvásárlásra ötszáz frankért, eladása Monsier Zoubaloffnak pedig 1921. december 21-én történt hatszáz frankért.

Csáky egy Rosenberghez írott, 1920. október 15-én kelt levelében arról értesíti galériását, hogy a terrakottaszobor, amit már korábban látott, elkészült, színezése is megtörtént, és várja, hogy 16-án találkozzanak, tehát a fenti adatok helyesnek tűnnek, legalábbis addig, amíg Rosenberghez került a szobor.26 Fentebb már említésre került, hogy Zoubaloff 1935-ben az Hotel Drouotban elárverezte gyűjteményét. Az interneten sikerült megrendelnem az eredeti katalógust, amelyben valóban szerepel Csákytól egy festett terrakottaszobor Figure de femme (Női figura) címen.27 Ez a cím nagyon is ráillik a most előkerült szoborra, eddig nincs gond. A méretbéli adatok azonban nem teljesen stimmelnek, ugyanis a most előkerült szobor magassága harminchat centiméter, míg a katalógusban harmincnyolc szerepel. Persze téves mérés is lehetett, vagy annak idején a belül üreges, ingatag terrakotta esetleg kaphatott egy ideiglenes vékony talapzatot. Mivel a szoborról nincs reprodukció a Zoubaloff-féle katalógusban, nehéz eldönteni, hogy vajon valóban a most előkerült szobrot árvereztette el a kiváló gyűjtő, vagy egy ma még azonosítatlan Csáky-terrakottát. Egy biztos, Csáky valamikor a 30-as években ajándékozta a szobrot (azt a szobrot, ami a monográfiában is reprodukálásra került!) Windt Klárának, aki élete végéig megőrizte azt. Az sem teljesen érdektelen, hogy Klára éle- te és a szobor sorsa hogyan alakult a továbbiakban.

Klára feltehetőleg sógora, Bálint Rezső révén ismerkedett meg Csákyval.28 Rapszodikus viszonyuk 1932 és 1937 között tartott, legalábbis a levelek tanúsága szerint. A liezon talán a feleség tudtával zajlott, ugyanis ismeretes, hogy ő maga, Marguerite is bőszen, nyíltan csalta férjét ezekben az években.29 A francia regénybe illő tipikus szerelmi történetbe belépett még egy férfi Klára oldalán, aki a Csákyval folyó afférral párhuzamosan megismerkedett egy német fiatalemberrel, Hans Günther Schulzéval, aki akkoriban francia tanulmányai és munkája miatt tartózkodott Párizsban. Közöttük is szerelmi viszony bontakozott ki, aminek a második világháború kitörése sem vetett véget. Hitler még a háborút megelőzően visszarendelte a német férfiakat Németországba, így Günthert is hazahívták, bevonult, majd Franciaország megszállásakor visszavezényelték Párizsba, ahol jó francia nyelvismerete miatt a lehallgatásokban működött közre. Günthernek fogalma sem volt arról, hogy Klára, aki egyébként egyházi intézetben nevelkedett, zsidó, így fel sem merült benne, hogy szerelme nem kompatibilis vele. Viszonyuk a német megszállás alatt is folyt, Günther egyenruháját a lépcsőházban civilre cserélve látogatta Klárát a legvészesebb napokban is. A háború után is együtt maradtak, majd össze is házasodtak. Klára 1974-ben halt meg, és soha, egy szót sem ejtett származásáról. Halála sokkolta Günthert, mert ez a két ember szinte csak egymásnak élt. Harminc évig nem nyúlt semmihez, mindent úgy hagyott, ahogy Klára életének utolsó napján volt. Ruhája kiakasztva, két Guerlain parfümös üveg mellett állt a Csáky-szobor, rajta Klára gyöngysora. Günther a gyász időszakában találkozott Klára egyik barátnőjével, aki beszélgetés közben megjegyezte, hogy Klárának mekkora szerencséje volt, hogy túlélte a vészkorszakot. Günther összeomlott, hiszen többször is rákérdezett Klára zsidó származására annak idején, amikor szüleinek bemutatta. Szülei ugyanis gyanakodtak, de ő maga biztos volt Klára szavában, aki váltig tagadott.

Mindez inkább szépíró tolláért kiáltó történet, de a szobor megőrzése és mostani szerencsés előkerülése a művészettörténet- kutatás szempontjából is rendkívül jelentős. Fontos azért, mert Csáky kubista korszakából nem ismerünk más színezett terrakottaszobrot, tehát abszolút unikális darabról, a kubizmus nemzetközi történetében is jelentős felfedezésről van szó. Legalább ennyire fontos a mű életművön belüli szerepe, ugyanis Csáky ebben az időszakban stílusváltás előtt állt, ez az első, bár még igen bizonytalan lépése az art deco irányába, főleg, ha megvizsgáljuk, hogy a következő hónapokban és néhány esztendőben milyen hasonlóan színezett kőszobrokkal és reliefekkel rukkolt elő. Ide sorolható egy egész sorozat akvarellje is, amelyeken a kubizmus formavilágából építkezve elindult egyrészt egy letisztultabb, olykor az absztrakció felé mutató irányba, ugyanakkor a dekorativitás felé is. Főleg az ajkak minimalista lekerekítése és a haj hullámainak stilizált megformálása köszön vissza majd az 1920–22 között készült műveken, amelyeknek ez a kísérleti darab az őse, a legfontosabb előzménye. (Csak zárójelben és pusztán a poén kedvéért jegyzem meg, hogy az art deco egyik legnagyobb magyar plakáttervező mestere, Berény Róbert híres Modiano plakátján nagyon hasonló megoldásokkal találkozunk.) Mindenesetre a most felfedezett terrakotta határozottan a kubista művek sorába illeszthető, így a tervbe vett Magyar kubisták című kiállításunknak minden bizonnyal az egyik legmegbecsültebb darabja lesz. Érdekes adalék, hogy a család tulajdonában volt még egy Csáky-szobor. Kellermann Dezső lányáról tizenkét éves korában faragott egy büsztöt a művész, de ezt még sem azonosítani, sem lokalizálni nem sikerült. 30 Van még bőven mit „megwantedolni”!

Családtörténet 5. fejezet Révaiék

Meglehetősen távoli családtagokról van szó, ám mégis a családtörténet fontos részét képezik. Első látogatásom alkalmával foghíjasnak tűnt néhány fal, hiányoztak a képek itt-ott. Kiderült, hogy egész sorozatra való fotó vendégszerepelt ekkoriban a Várban a BTM Au Revoir! című kiállításán, elsősorban Révai Ilkától, akinek Kassákról készült emblematikus portréját ki ne ismerné? Másik, számomra korábban ismeretlen Kassák-fotója a Ma volt Váci utcai helyiségében rendezett, 1919-es kiállításának katalógusában szereplő, legalább annyira erős.31 A Révai-műterem kis reklámgrafikáját szintén a Kassák nevével fémjelzett Ma-kör egyik embere, Bortnyik Sándor tervezte. Bár nem foglalkozom fotótörténettel, az mégis feltűnt, hogy mennyire nincs feldolgozva Révai Ilka életműve, holott az aktivizmushoz is köthető fotográfusnő nem csupán fényképészeti tevékenységével, de a kor egyik fontos, az avantgárdkutatás szempontjából is jelentős intellektuális szalonjának házigazdájaként is felhívja magára a figyelmet. Modern írók, költők, művészek és persze más fotóművészek is eljártak a Szentkorona utcai lakásban és műteremben tartott összejövetelekre, olyan, akkor kezdő fiatal alkotók is, mint például József Attila, aki Révai Ilka lánya, Éva iránt táplált viszonzatlan szerelmének emlékét versbe is öntötte.32 Az talán csak látszólag erősíti írásom pengeélen táncoló bulváros jellegét, ha megemlítem, hogy az elutasított ifjú poéta Éva anyjához futott, s az akkor ötvenkét éves, szépnek vagy vonzónak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Ilka asszonynál talált vigaszra, hiszen ez sem városi legenda, maga József Attila vallott róla.33 Hamar kiderült, hogy nem igazán Ilkához, hanem sokkal inkább lányához, Évához kötődnek régi és egészen friss családi emlékek az örökösök, Cyláék körében, hiszen Révai Éva 2006-ban hunyt el, százegy évesen.34 Az ő életműve még annyira sem ismert, mint édesanyjáé, holott több szállal is kötődött Párizs művészeti életéhez.

Úgy tűnik, egyfajta múzsaszerepet osztott rá az élet, ugyanis József Attila után, már Párizsban, rövid ideig André Kertész is csapta neki a szelet. Kertész több portrét és anyjával közös kettősportrékat is készített Éváról, illetve Ilkáról. Éva bevonta egy művészeti projektjébe is André Kertészt, megkérte, hogy fotografálja le néhány iparművészeti munkáját, modern művészi művirágait, amelyeket selyemből és organzából készített a híres párizsi divatdiktátor, Paul Poiret szalonja számára. Révai Éva még Budapesten kezdett eredeti, Japánból hozatott selyemből művirágokat, elsősorban harangvirágokat készíteni, ezek leginkább kalapdíszek, illetve kabátok kiegészítői voltak. Az 1920-as évek második felében ezekkel az egyedi munkáival robbant be Párizs divatéletébe, s hamar a legnagyobbak közelébe került. Az 1925-ös párizsi Salon d'Automne-on is nagy sikerrel állította ki modern hangvételű divattárgyait, sőt Londonban, majd Németországban és Olaszországban is aratott babérokat. Nemzetközi sikereiről sorra számoltak be az újságok és divatlapok. Az artisztikus selyem művirágokból sajnos csak egyetlenegy maradt mementónak a családnál, és az originális fotókból is csupán egyre lehet 100%-osan rábizonyítani, hogy Kertész objektívén keresztül látjuk; ugyan sok hasonló fotókompozíciót rejt a gyűjtemény, azonosításuk még további kutatásokat igényel. Egyébként pedig mások is fotózták Évát és alkotásait. A legjobb magyar származású fotográfusnők sorában is előkelő helyen szereplő Ergy (ejtsd: Erzsi) Landautól például egy egész sorozatra való fotót rejtett az egyik fiók. Ezek mind Éva vitran-, illetve résine-ékszereit örökítették meg, s a legtöbb esetben az ékszereket viselő modell maga a művésznő volt.35 A garázsból előkerültek az eredeti műgyanta ékszerek is, legalábbis egy komoly hányaduk, sőt Éva szerszámai is, amikkel ezeket, az akkor rendkívül divatos, sőt kifejezetten sikkes ékszereket készítette. Annamari elmesélte, hogy Éva Poiret egyik grandiózus divatbemutatójának díszletébe is bedolgozott. A bemutatóra Poiret hatalmas yachtján került sor, ahová elválasztó elemként egy mesterséges akváriumot építettek be, melyben a vízinövényeket Éva selyemmunkái imitálták. (Egyébként Éva Paul Poiret elegáns divatszalonjában megismerkedett Fedák Sárival is, aki szintén a híres tervezőtől öltözködött.) Dolgozott más divatcégeknek, például a Worth Parisnak, a Carven-háznak, de még Coco Chanelnek és a Dior-háznak is – ők kiegészítőket, gombokat rendeltek tőle. Néha, amikor nem győzte a megrendeléseket, Berger (vagyis Windt) Juliska is besegített.

A két Révai holokauszttal kapcsolatos sorsa is regénybe illő, megrázó. Éva Párizsban maradt és férje, Marsovszky Miklós révén megmenekült, de Ilka hazautazott, ugyanis a nácik közölték, hogy amennyiben a magyarok védeni akarják a magyar származású zsidókat, akkor azt csak otthon tehetik. Ekkoriban Magyarország még szinte páholyból figyelte a háborút, és Ilka számára biztonságosabbnak tűnt a helyzet Budapesten. 1944-ben azonban nyoma veszett, valószínűleg a Dunába lőtték a nyilasok, vagy bevagonírozták és valamely náci haláltáborban pusztult el.36 Éva soha nem tudta megbocsátani magának édesanyja halálát. Utolsó levele Ilkától egy kivágott papírlap volt, melynek a teljes tartalmát kiollózta a cenzúra, csakis a megszólítást és az elköszönést hagyták meg. Így küldték el a levelet Párizsba. Ez tőle az utolsó emlék... Annamari és Cyla a mai napig megőrizte ezt is, mint oly sok mindent, amiért csak hálás lehet az utókor. Biztos vagyok abban, hogy e családregény mindegyik fejezetével kapcsolatban lenne még bőven mit kutatni, ugyanakkor már a felület boncolgatása is reményteli művészettörténeti eredményekkel járt. Mindenképpen szeretném kifejezni hálámat Kajdi Csabának, amiért betekintést engedett kincsestárába, és elbűvölő édesanyjának, Annamarinak, aki fáradhatatlanul kereste elő a kutatásomat segítő dokumentumokat az utóbbi hónapokban. A vele készült, olykor igen megrázó, máskor vicces és kedélyes oral history örök emlék számomra, miközben biztosítja írásom masszív alapját. Köszönet érte! Az is biztosra vehető, hogy egy jó tollú író családregényt írhatna – sőt valóságos családregény-folyamot – Cyla felmenőinek történetéből. Bestseller lenne, gyanítom. Számomra a legnagyobb tanulság mégis az, hogy nem csupán apró, ám ritka kincsek rejtőzködhetnek még a közelünkben, de akár nemzetközi viszonylatban számottevő, jelentős remekművek is. Ha akár egy fél évvel ezelőtt valaki nekem azt mondja, hogy egy magyarországi influenszer lakásán kubista Csáky-szobrot találok, biztosan kinevetem és legyintek. Most viszont már készülök a következőre!

^{1 Ezúton is szeretném kifejezni hálámat, amiért Barki Márton felhívta a figyelmemet erre a fontos forrásra. | 2 Köszönöm Ruszina Ritának a kapcsolatteremtésben nyújtott segítségét! | 3 Bodri Ferenc: Egy elfelejtett magyar könyv Modiglianiról. In: Művészet, 1970 /7., 47–48. o. | 4 Erről bővebben lásd: Barki Gergely: Children in the garden. In: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2002–2004. 24/9 (MNG Budapest, 2005), 71–72. o. A tusrajz adatai: Berény Róbert: Festő (Bálint Rezső rajzol), 1917, papír, vegyes technika, 28 x 22 cm, j.j.l.: Bálint Rezsőnek 1917-es [olvashatatlan] emlékül BerényR, mgt. | 5 Talán máig ez a legteljesebb Bálint Rezső-életrajz. Barki Gergely: Bálint Rezső. In: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914. Szerk. Passuth Krisztina – Szücs György. MNG. Budapest, 2006, 248–249. o. Teljesebb életrajz és az életmű komplexebb bemutatása a közeljövőben várható az Artmagazin hasábjain. | 6 Barki Gergely: WANTED – Maga a mű „kerestetik”. In: Artmagazin, 2005/7. sz. | 7 Bálint Rezső: Tanulmány. In: Nyugat, 1912./ 7., képmelléklet | 8 Bálint Rezső is hivatalos papírjain Berger maradt [Berger Rudolf], ahogy másik fívére, Jenő szintén, de mindketten művészi, illetve írói álnévnek felvették a Bálint nevet. A festő a Rudolfot is magyarosította Rezsőre. | 9 gl.: Egy pesti fiú karrierje és tragikus halála Párisban. In: Esti Kurir, 1938. szeptember 17., 6. o. | 10 Várnai Zseni: Fényben, viharban. Budapest, 1958; újraközölve: Várnai Zseni: Egy asszony a milliók közül. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963 (Bálint Rezsőre és Jenőre, illetve Berger Bélára vonatkozóan lásd: 560–561., 566–569., 608–609., 612–616., 637., 664. o.) | 11 Bálint Rezső: Peterdi Gábor arcképe, 1931. Hátoldalon: Peterdi Gábor: Pipázó önarckép, olaj, karton, 50 x 36,5 cm, j.b.l.: Gabinak Bálint 931, hátoldalon j.j.l.: Peterdi | 12 Feltételezésemet megerősíteni látszik, hogy Berger Júlia éppen sógora, Berger Béla halála után nyitotta meg a saját galériáját a Montmartre-on. Erről Marsovszky Miklós Bibó Istvánhoz címzett, 1938. augusztus 10-én kelt leveléből értesülünk: „Mire megérkezel, Juliskát már nem találod nálunk. Juliskából boltos lett, szeptember elején képkereskedése nyílik a Montmartre-on. Majd ott fogod őt meglátogatni.” Közli: ifj. Bibó István [sajtó alá rendezte]: Bibó István és Marsovszky Miklós levelezése. In: HOLMI, 25 évf., 2013/2., 227. o. | 13 Ezúton is köszönöm Básti Annamáriának, hogy kutatómunkámat oly sok adalékkal segítette. Külön köszönet a szkennelésekért és a nizzai ház bejárásáért. Köszönöm feleségemnek, Kohonóczki Júliának is, hogy nyomozásomban társam és segítőm volt. | 14 Kecskeméten a Kellermann família vezette be az elektromos áramot, ezért a gúnynevük az volt, hogy „a mennykű zsidók”. Kajdi Csaba szóbeli közlése. | 15 Juliska a két fiatalabbik lányát hagyta Budapesten. Zsuzsit, akit kilencévesen zárdába tett és Juditot (Cyla nagymamáját), akit egy magán-csecsemőotthonban hagyott. Mikor Bálint (Berger) Rezső visszatért Brassóból, ahol egy templom kifestésén dolgozott, megtudta, hogy Juliska elutazott, a nagyobbik lányukat, a kilencéves Zsuzsit feltette az Orient Expressre és Párizsba küldte. Juliskát erről táviratban értesítette. Juditot viszont nem találta, mert addigra a csecsemőotthon csődbe ment és az ott lévő gyerekeket különböző helyekre szállították. | 16 Juliska Zsuzsi (Suzanne) nevű lányát Marsovszky Miklósra és feleségére, Révai Évára bízva Párizsban hagyták a Nôtre-Dame de Sion rendházban. Nekik rengeteg problémájuk adódott miatta, mert Suzanne mindenkit veszélybe sodort felelőtlen viselkedésével. Pl.: A Lutesbe járt táncolni, ami a nácik főhadiszállása volt, vagy másodosztályú jeggyel első osztályon utazott. A nácik által megszállt Párizsban mindez elképesztő felelőtlenség volt, hiszen azonnal elvihettek volna mindenkit. Ekkor még Révai Ilka, Révai Éva édesanyja is Párizsban volt. (Róluk még szó esik!) Kajdi Csaba közlése. | 17 Kajdi Csaba és édesanyja véleménye szerint nagyon valószínű, hogy Juliska Judit nevű lánya (Annamari édesanyja, Cyla nagymamája) nem Bálint (Berger) Rezsőtől származik, hanem Kellermann Dezsőtől. E miatt Juditot meg is tagadta a Berger család. Így viszont a vér szerinti rokonság valóban fennáll. | 18 Erről lásd: Kellermann Dezső és felesége, (Windt) Júlia levele Bajomi Lázár Endrének 1971. május 5-én, mgt. Közli: Tüskés Anna, HAS, Research Center for the Humanities [MTA BTK], Ref.: BLE PC 315. | 19 Dezső a későbbiekben együtt dolgozott Párizsban élő fiával, Michellel, aki a Sorbonne építész karán végzett, de hamar rájött, hogy sokkal jobban érvényesül és anyagilag is jobban profitál a műkereskedéssel. Édesapjától elsajátította, megtanulta a műkereskedelem minden fortélyát, csínját-bínját, vérbeli kereskedővé vált mindamellett, hogy kitűnő Derain-szakértőként is számon tartották. | 20 Michel Kellermann 1914-ben született, Czóbel ekkor még Franciaországban tartózkodott, feleségével, Isolde Daig festőművésznővel és kislányával, az akkor nyolcéves Lisával együtt a Párizs közelében fekvő Montmorencyban laktak. | 21 Félix Marcilhac: Joseph Csaky. Du cubism historique à la figuration réaliste. Catalogue raisonné des sclptures. Párizs, Les Éditions de l’amateur, 2007, 57., 321. o. | 22 Ezúton is hálásan köszönöm Amélie Marcilhac önzetlen segítségét! | 23 Csaky / sculpture (terre cuite) / faîté en 1920 / Dimension: Hauteur: 37 cent. / Collection Léonce Rosenberg | 24 Bibliothèque Kandinsky, Centre Pompidou, Párizs. Ref.: Csaky 9600.337 | 25 Ezt a feltételezésemet a monográfus lánya, a szintén Csáky-szakértő Amélie Marcilhac is megerősítette, segítségét ezúton is köszönöm! | 26 Csáky József levele Léonce Rosenbergnek, 1920. október 15. Bibliothèque Kandinsky, Centre Pompidou, Párizs. Ref.: Csaky 10422.59 | 27 Catalogue des Tableaux Modernes. Aquarelles, pastels, gouaches, dessins, lithographes de "L'Art Moderne" formant la dernière partie de la Collection Jaques Zoubaloff, Hotel Drouot, Paris, 26 Novembre 1935. Cat. No.184. Figure de femme. Terre cuite peinte. Haut., 38 c.; Larg., 11 c.; Prof., 8 c. | 28 Arra tekintve, hogy Csáky és Bálint szoros kapcsolatban álltak, példának hozom Csáky Ernst Lajoshoz írott, 1934. október 9-én kelt levelét, amelyben Bálintra mint barátjára hivatkozik. MNG Adattára, Ltsz.: 4584/7 | 29 „[Csáky] 1912-ben – 24 éves korában – megnősült. A 18 éves izgalmas, aszimmetrikus szépségű lány festő és szobrász barátainak állt modellt – csak neki jutott eszébe, hogy feleségül vegye. Tüzes, érzéki teremtés volt, soha hozzá hasonlót nem ismert. Egyébként minden vonatkozásban elviselhetetlen volt. Megcsalta, becsapta, meglopta őt. Húsz évig éltek látszatházasságban, miközben az asszony a művész egy festő barátjának a szeretője volt, akihez végül oda is költözött. A megszállás idején elárulta az asszony a náciknak, így próbált az életére törni. Két lányuk volt, azokkal sem törődött.” Szabó Gabriella: Portrévázlat. In: Csáky József: Emlékek a modern művészet nagy évtizedébõl (1904–1914). Budapest, Corvina, 1972, 110. o. | 30 Kellermann Dezső és felesége, (Windt) Júlia levele Bajomi Lázár Endrének, i.h. | 31 Révai Ilka demonstratív fénykép-portré kiállításának katalógusa, 1919 | 32 József Attila: Kiszombori dal, 1927 vége | 33 Valachi Anna: „A nő számomra rejtély“ – József Attila asszonyai. Noran Libro Kiadó, 2013 | 34 Révai Éva biográfiai adatai általában tévesen jelennek meg a szakirodalomban, a pontosítást ezúton is köszönöm Kajdi Csabának. | 35 Révai Éva sokféle alapanyaggal dolgozott a 30-as években. Leginkább a hevítetten formálható, olykor áttetsző műgyanta, a résine vagy a vitran volt kedvelt alapanyaga, de dolgozott bakelittel, később pedig nemesfémekkel, pl. ezüsttel is. | 36 Lásd: 33. jegyzet}