Látogatóban Csurka Eszternél

Marton Éva

 

 
Lugosi Lugo László fotóival
 
Utánanéztem, miként határoznak meg téged a művészettörténészek, amikor el akarnak helyezni, s úgy éreztem, bajban vannak. Festőművész vagy-e, vagy fotós, miközben performance-okat csinálsz. Melyik volt a legkorábbi vonzalom, hisz előbb elvégezted a fotóiskolát, majd festő szakra mentél…
Egyszerre jött minden a gyerekkorban. T ízéves lehettem, amikor már egyedül laboráltam a negatívjaimat. Ezt anyámnak köszönhettem, de ugyanabban az időben már festettem, kerámiaégetőm is volt, rengeteg szakkörbe jártam, az osztálytársaimmal pedig színházaztunk. A nyám lepedőjére festettem a hátteret és játszottunk. Nagy változás nincs tízéves koromhoz képest.
 
Annyiban talán előnyben voltál, hogy beleszülettél egy olyan családba, ahol a különböző művészetek adottak voltak.
A képi világ nem volt jellemző, de a többi valóban jelen volt. A legfontosabbnak azt érzem, hogy egész gyerekkoromban azt tehettem, amihez kedvem volt, s ez a mai napig jellemző rám.
 
A főiskolán a fotó szakot végezted el először, és utána jött a festészet, most pedig a két technikát együttesen alkalmazod.
A festés előtt sok fotót készítek, melyeket számítógépre viszek, és összegyúrom általában Photoshopban. Ez számomra olyan, mint pár száz éve a vázlatkészítés lehetett. Rendes vázlatokat nem szoktam készíteni. Egyszer megpróbáltam kicsiben megfesteni az épp készülő nagy képeket, de olyan jól sikerültek, hogy elment a kedvem nagyban is megfesteni őket. Még a számítógépben gondolom el, rendezem össze a kompozíciót, ez helyettesíti nálam a vázlatot.
 
A mostani sorozatod ebből a szempontból érdekes, hisz a nagy olajképeidet először kicsi akvarellekben készítetted el, mintegy az olajképek vázlataként.
Ez teljesen új, először festettem ilyen módon képeket. Az is új, hogy az akvarellekbe beleprinteltem. Előtte csak tintával festettem, de gondoltam, hogy míg eddig csak az olajképeimbe printeltem, most kipróbálom papíron is. Nagyon izgatott a téma, valószínűleg ebből adódott a két technika, ami különben nem jellemző rám.
 
Más témát és más nagyságot kívánnak meg az egyes technikák? Itt a sorozatodnál, az akvarellnél és az olajnál jelentős különbségek vannak.
Az akvarell gyors, a pillanaté, olyan, mint egy gyors lélegzetvétel. Nagyon könnyű elrontani, nem lehet javítani. Ha megfolyik a festék, utánamegyek, oda is rajzolok például figurát. Nagyon spontán és éppen ettől számomra hihetetlenül élvezetes. A z olajkép teljesen más, nagyon lassan szárad, egészen máshogy mozgatom festés közben az ecsetet is, teljesen más hozzáállást kíván.
 
Úgy tűnik, szereted ezeket a pillanatnyi, illékony alkotásokat, a performance-aid is, szavaiddal élve, sóhajtásnyiak. Nagyon hosszú előkészületet kívánnak, és pillanatok alatt elmúlnak.
A festésnél ez másképpen van, az olajkép után megjutalmazom magam egy-két akvarellel, mert az gyors sikert ad. A performancenak meg éppen az adja a szépségét, hogy sűrített. A min hónapokig dolgozik az ember, az pár óra alatt elszáll. A performance-ot azért is kedvelem, mert a festés nagyon magányos tevékenység, én pedig szeretek emberek között lenni. A performance közösségi műfaj. A másik izgalma számomra, hogy hihetetlen komoly felkészülést igényel, hogy nagyon tömény, minden egyetlen estében sűrűsödik össze, és megismételhetetlen.
 
 
 
Több performance-ot is készítettél. Volt köztük, amely a képzőművészetben gyökerezett, és akadt, amelynek sokkal erősebb irodalmi indíttatásai voltak. Gondolok például a Pilinszky ihlette Halak a hálóban-ra.
A Pilinszkynél sem volt szöveg, csak inspirációt adott, és a látványra, táncra, mozgásra épült. A szöveggel hadilábon állok. Az narratív szerkezet, szemben a festészettel, a zenével, a tánccal. Olyan viszont előfordult, hogy írók olvastak fel a performance-omon saját szövegeikből. Kukorelly Endre, Kőrösi Zoltán és dr. Máriás. Az illúzióval kapcsolatos három-három szöveget írtak, melyek nagyon különbözőek voltak. Beborítottam az A 38 hajó padlóját cérnametélttel, s mialatt az írók olvasták a szövegeiket, nagyon lassan, egy óra alatt átsétáltam a termen. Egy olyan ruhában voltam, mely pucér nőnek volt festve, de alatta fel voltam öltözve, tehát ez is az illúzióhoz kapcsolódott. Közben folyamatosan nőtt a hajam, a végén 22 méteres fekete hajam lett.
 
Említetted a meztelen testet, amely a festészetedben is nagyon fontos, szimbolikusan jelen lévő dolog. Nézve ezeket a meztelen női alakokat, hiányzik belőlük a szépség.
Szerintem másképp van meg bennük a szépség, nem a hagyományos értelemben. Régi témákat festek meg újra. Kihívásnak érzem, akár a csendélet, akár az akt festését. Úgy hozzátenni valamit ezekhez a régi témákhoz, hogy még újra érdekes legyen.
 
A csendéleteid is – a konyhai csendéletek – a pusztulást ábrázolják.
A csendéletek régen is ezzel a céllal születtek. A németalföldiek rothadó gyümölcsöket ábrázoltak a memento mori szellemében. Valaha a csendéletben a tökéletesség megfestése volt a bravúr, a nyúl minden egyes szőrszálát élethűen visszaadni. Az én csendéleteim életlenek, éppen azért, mert azt gondolom, ma már nem ez a csendélet lényege. Olyan képeket szeretnék készíteni, amelyekről ordít, hogy ma készült. Ez olyan, mint a pénzben a vízjel, szeretném beletenni a festménybe azt a korszellemet, amelyben élünk. Úgy elkészíteni, hogy még húsz évet se lehessen tévedni. Én szeretem ezt a kort, amelyben ennyifajta eszköz és technika van, ez szabadságot ad. Sosem volt nosztalgiám más korok után.
 
Ennek ellenére sokszor szürreálisan, taszítóan ábrázolod ezt a világot.
Nem taszítóan ábrázolom, de azt gondolom, nem lehet már behízelgő képeket festeni, nem is akarok. Nem lehet már szórakoztatni, nem is akarok. Ma, ha valaki komolyan veszi magát, nem szórakoztat már egyik művészeti ágban sem. Azt hiszem, ez ma vízválasztó. Ahhoz, hogy a néző eljuthasson a katarzis élményéhez, végig kell húzni valamilyen úton. Én abszolút pozitív attitűddel dolgozom, nem akarok senkit elborzasztani, sem undort kelteni.
 
Nem az undorkeltésre gondoltam, de sokszor durvák ezek a képek. Arra a sorozatodra gondolok, ahol tátott szájakat, a kiáltást, a sikolyt fested meg, melyek a borzalmat közvetítik, illetve a női testeket, melyek a magukra hagyottságot jelenítik meg. Nagyon magányosak és kiszolgáltatottak a figuráid.
Amikor magamat festem, akkor is általános női, emberi szerepbe helyezem magam, ugyanúgy, mint amikor eljátszom az általányos alanyt.
 
Nehezebb a saját tested megfesteni?
Szerintem könnyebb. Ráadásul a performance-ban a legdurvább szerepet az ember önmagára osztja, nem tehetem meg mással. Marad az én, mint az állandóan kéznél levő, általános alannyá tehető személy. Természetes, hogy a nagyon súlyos, nehéz szerepeket
magára vállalja az ember.
 
 
Testeid ábrázolásánál a kivágások is nagyon izgalmasak, mindig egy kis részletre koncentrálnak. Sok esetben fej, végtag nélküli testeket ábrázolsz, majd külön jeleníted meg csak a fejet.
Fontosak ezek a képkivágások, mert feszessé, feszültté teszik a képet. Mást is mondanak ezek a testek, amelyek olykor szinte már állatiak.
 
Ezeknél a testeknél mintegy jelzésként, korlenyomatként ott szerepelnek napjaink tárgyai, a női testek mellett a könyvespolc, a gyerekek mellett a játékok. Ezek mit jeleznek?
A gyerekek mellett ábrázolt játékokkal azt jelzem, hogy milyen szörnyűséges tárgyakat adunk a kezükbe. A könyvespolc a mostani kultúra lenyomata, több száz év felhalmozott tudását szimbolizálja. A z aktok éppen ezt a kontrasztot nagyítják fel, egyik oldalon ott van a mindenkiben benne lakozó állat, szemben a tudással, amelyet ugyanez az emberiség halmozott fel.
 
Ezt a kontrasztot erősítik az általad használt lehetetlen rózsaszínek és babakékek?
A rózsaszín nagyon beszédes, a köztudatban cuki színként él, miközben nagyon hideg és agresszív. Sugárzó szín, rengeteg jelentéssel, egyaránt hordozhat pozitív és negatív ábrázolást.
 
Azt gondolom, van ebben valami provokatív is, amikor ezeket a színeket használod.
Természetesen, hiszen a legtöbb emberből nemtetszést vált ki ezeknek a színeknek a használata. Olyan képet festeni, ami az emberekből utálatot vált ki, s végül mégis rábólintanak, hogy értik, elfogadják, az érdekes. Kérdéseket szeretek feltenni, elgondolkodtatni, ahhoz meg ki kell billenteni a dolgokat a megszokottságból, hogy új megvilágításba helyeződhessenek. Általában egy téma köré csoportosulnak a képeim, csendéleteket, aktokat festek, de ezek nem a csendéletről és az aktról, hanem valami másról szólnak.
 
Milyen kérdések izgatnak mostanában?
Az emberi psziché érdekel. Minden erre vezethető vissza, ez a legizgalmasabb. Öregkoromban majd szép képeket fogok festeni, de addig el kell jutni.
 
Amikor egy-egy sorozatot lezársz, és a témát is lezárod, akkor választ kaptál a kérdéseidre, túl vagy rajtuk, vagy annyi minden izgat egyszerre, hogy a sorozataid egymásra épülnek, továbblépnek? Most éppen befejezted a nő-sorozatot és jöttek a férfiak.
Ameddig egy témán dolgozom, mindig nagyon erősen benne vagyok, aztán hirtelen lesz elegem és lépek tovább. Lassan érnek ezek a képek, lassan gyűjtöm hozzá az anyagokat. A jelenleg a Várfok Galériában látható férfi-sorozatot még nem zártam le. Most a mozgás érdekel a leginkább. Úgy festeni meg az alakot, hogy csak érzékeltetve legyen, a mozgásból adódóan bizonyos részeket elhagyok, és éppen csak érzékelhető, hogy milyen az ember, milyen a mozdulat.
 
Az árnyék-figura játékával kísérletezel most?
Az érzést próbálom ezzel megragadni, az állapotot, a pszichológiai állapotot, a köztességet. A z arcokban is azt szeretem, hogy többértelműek. Úgy kell megcsinálni az arcot és a testet, hogy mindig mást mutasson. Több réteg legyen benne.
 
Feltűnő, hogy szinte sosem adsz címet a képeidnek.
Tényleg csak egy vagy két képemnek van címe. Azért nem adok, mert nagyon beszűkít. A kép mindig egy lelki történetről szól, amit mindenki máshogy fogalmaz meg. Meg kell adni a nézőnek is ezt a szabadságot, hisz az ő lelke is benne van abban, amit lát, amit a képtől kap.
 
Új kiállításod a Várfok Galériában a férfi-sorozat. Említetted, hogy most leginkább a mozgás foglalkoztat, amit ezek a lendületben lévő férfiak is megmutatnak. Ráadásul visszatértél a zöldesszürke színhez, mely itt dominánssá, illetve homogénné vált.
Nagyon izgat a mozgást úgy megfesteni, hogy átmeneti állapot legyen. Régen is használtam ezt a színt, csak a háttérben, itt meg elhagytam a többi színt. Ha nem fekete-fehérből kevered ki a szürkét, a fény hatására a szín is változik, s bár szürke, mindig más árnyalatot mutat, örök változásban van.
 
Annyi anyaggal dolgoztál már, agyaggal, kenyérrel! Minden olyan anyaggal, ami alakítható.
Olyan jó megfogni ezeket az anyagokat, jó alakítani őket, eljátszani a gondolattal, hogy bármiből bármi létrejöhet.
 
Nagyon termékeny volt az idei éved sok kiállítással.
Ez valóban nagyon jó év volt. Nagyon szeretem mindazt, amit csinálok, talán ennek is köszönhető. Most a sok festés után megint nagy vágyam, hogy újra emberek között lehessek, vágyom egy újabb performance-ra, szóval előbb vagy utóbb történni fog valami. A festésben is és a performance-ban is az a jó, hogy teljesen szabad az ember, vagyis művésznek lenni azért nagyon jó, mert a nap 24 órájában azt gondol az ember, amit akar.