Gauguin a ládában

Egy kép útja: avagy hogyan került Gauguin Csendélet Laval profijával című képe Budapestről, a Herzog-palotából Indianapolisba

Topor Tünde

A washingtoni bíróságon folytatódik Herzog Mór örököseinek pere, akik a második világháborúban elkobzott műkincseiket követelik vissza a magyar államtól. A per tárgya több mint negyven kiemelkedően értékes műalkotás, amelyek becsült értéke meghaladja a százmillió dollárt. A második világháború előtti egyik legjelentősebb műkincs gyűjtemény Herzog Mór Lipót báró nevéhez kapcsolódik, és olyan művészek alkotásaiból áll, mint El Greco, Fransisco de Zurbaran vagy idősebb Lucas Cranach. A visszaigényelt művek a valaha 2500 darabból álló Herzog-kollekció Magyarországon található részei. A most indult per, szakértők szerint, pedig az utolsó nagyobb, a holokauszt óta rendezetlen művészeti tárgyakat érintő ügy. Lásd kapcsolódó írásunkat a Herzog-családról, és a gyűjtemény egyik legjelentősebb darabjának sorsáról.

A művészettörténeti kutatás egyik legérdekesebb területe a nyomozás: az egyes műtárgyak életútjának követése állomásról-állomásra haladva, ha ezt a sors, vagy inkább a történelem kegye lehetővé teszi. Néha a képek hátoldalának, jó esetben kartonjaiknak vizsgálata a kutatónak ugyanannyi izgalmat jelent, mint a „színük” élvezete. És míg a kép sokszor megfogalmazhatatlan, inkább átérezhető energiákat sűrít magába, addig a hozzá tapadó információmennyiség történelemképünket szokta — néha sokkolóan — árnyalni.
Néhány éve sokat lehetett olvasni arról — nálunk, Magyarországon főleg a Szépművészeti Múzeum El Grecói kapcsán — hogy a világ számos múzeuma megkezdte gyűjteményeinek vizsgálatát az eredet szempontjából. Rengeteg „találat” volt a restitúció körébe eső művek tekintetében, és kiderült, hogy a legrangosabb intézményekben éppúgy található néhány csontváz a szekrényben, mint a kevésbé jelentős vidéki képtárakban. Függetlenül a téma rendkívül szerteágazó és kiterjedt vonatkozásaitól, annyi alapvetésül elmondható, hogy új szerzemény gyanánt már egyetlen komoly intézmény sem hajlandó kétes eredetű műtárgyat beemelni gyűjteményébe.

Ezért is vált fontossá egy magyar szempontból is érdekes(1) külföldi gyűjtő számára, amikor 1998-ban az indianapolisi Museum of Art-tal készült bonyolult ajándékozási szerződést kötni képei ottani elhelyezéséről, hogy ne legyen az anyagban kétséges múltú tárgy. A Pont-Avenben Gauguin köré csoportosuló művészek munkáit felvonultató gyűjtemény egyik alapdarabja Gauguin 1886-os festménye, amelyről a pontos proveniencia összeállításakor kiderült, hogy valaha Budapesten volt, a Herzog-gyűjteményben. Éppen akkoriban kavart nagy port a Martha Nierenberggel, a Herzog-képek egy részére igényét bejelentő örökössel készített interjú a New York Times-ban. Ezenkívül fennállt a veszélye annak, hogy esetleg a Gauguin is a nácik által rabolt, vagy enyhébb esetben, az 1945 után Magyarországról kicsempészett műkincsek közé tartozik. Fontos volt tehát az örökös, vagy örökösök kilétének megállapítása, és az összes fellelhető dokumentum kikutatása.

A Herzog-palota enteriőrje a Laval-portréval
 

Az adatok szerint a kép sorsa a következőképpen alakult:
Valószínű, hogy a Laval-portrét Gauguin több művével egyetemben árverésre bocsátotta, amikor 1891-ben Tahitibe készült. „Pére Rosenberg” (idősb Rosenberg) párizsi műkereskedő aukciójáról került Budapestre, de adatok szólnak arról is, hogy 1907 márciusában Bécsben a Galerie Miethkében, 1912 májusában pedig Kölnben egy nemzetközi művészeti kiállítás 152. tételeként volt kiállítva. 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt A köztulajdonba vett műkincsek első kiállításán is szerepelt, hogy utána visszakerüljön az Andrássy út 93-ba, a Herzog palotába.
Báró Herzog Mór Lipót egyike volt a monarchia, majd a háború utáni Magyarország leggazdagabb műpártolóinak, aki apjától, Herzog Pétertől örökölt vagyonát a macedón dohánynak(2) köszönhetően megsokszorozta, gyűjteményét pedig Nemes Marcell „a közismert műbarát” segítségével hozta össze(3). Tény, hogy a hozzá hasonló keleti nábobok, mint az orosz textilkereskedő Scsukin, Morozov, vagy sógora, Hatvany Ferenc, szerettek Párizsban vásárolni, az akkori legmodernebb festőkre éppúgy vagyonokat költve, mint régiségekre. (Scsukinnál Moszkvában a Trubeckoj-palotában már 1909-ben 54 Picasso, 37 Matisse, 22 Gauguin, 25 Cézanne és 19 Monet festmény lógott a falon.)

Az Andrássy út 93. alatt ma is álló Herzog-palota korabeli fotója

Herzogéknál Palma Vecchio, Lucas Cranach, Tiziano, Tintoretto, Tiepolo, Caravaggio, vagy Hugo van der Goes mellett volt egy egész teremnyi El Greco, Goyák, hogy csak a legnagyobb neveket említsük. A XIX. századi franciákat felvonultató termekben Cézanne-ok, Degas-k, Renoirok követték egymást(4), és például Monet Három halászhajó(5) című képe is, ami a most záruló Monet kiállítás egyik fő darabja volt. A Laval-portré két Renoir és egy Fantin-Latour társaságában függött egy francia komód fölött, amelyen angol és bécsi ezüstök álltak. A család valójában 1911-től két egymás melletti palotát lakott, az első, reprezentatívabb épületben kapott helyet a képtár, amelyet néha megnyitottak az érdeklődők előtt. A Hatvany Lajoséknál vendégeskedő Thomas Mann 1936-ban így ír naplójában: „Délelőtt ülés a Parlamentben. Intimebb terem, hosszú asztal. Fölszólalásom nagy hatású. Onnan Hatvanyékkal, akik beszédemet egy óra múlva már Az Est-ben olvassák, Herzogék házába: roppant nagy értékű képtár, Grecók, olaszok, Goya. Degenerált fiúk, kleptomániások (István, a szerk.) és szerencsejátékosok (András). Túl elegáns meny: olasz grófnő.”(6)
Kicsit bővebben Szepes Mária emlékezik meg róluk, mint „a magyar Varázshegy” (a Kékes Szálló) vendégeiről: „A nagy étteremben a társaság „krémje” ült hosszú asztaloknál. Az egész Dréher család, asztalfőn a vörhenyes arcú, testes pátriárka apával. Egy másik, ugyanilyen méretű asztalt a báró Herczog család foglalt el. Az apa ott is valahogy emberi mértéken túlemelkedő módon magasodott ki családtagjai közül. Ő teremtette meg vagyonát, és kormányozta vállalatait, birtokait. Fiai, a második generáció már csak költekezni tudott. Botrányaikat a család alig győzte eltussolni. A fiatal Herczog bárók között voltak kleptomániások is, akiknek keze alatt márkás festmények, ékszerek tűntek el. Herczog Erzsi báró Weiss Alfonz feleségeként nekem jó barátnőm lett. Ikerkutató orvos, négy gyermek anyja és éppen harmincöt éves volt, amikor megismertem.”(7)

A legális kivitelt igazoló egyik levéltári irat
 

A Meseautó főszereplőnője, Perczel Zita emlékei egy másik — épp ennyire jellegzetes és divatos — helyszínhez kötődnek, a Gellérthez: „A hullámfürdőt félkörben egy terasz vette körül, oda jártunk ebédelni és vacsorázni. Ezen a teraszon láttam Cianót, az olasz külügyminisztert, aki Mussolini veje volt, s akit olasz tisztek kísértek. A teraszra járt ebédelni báró Hercog András is, aki Pest egyik legvonzóbb és leggazdagabb férfia volt. Hercog András valamelyik haláltáborban végezte, … Cianót Veronában kivégezték.”(8)
Herzog Mór 1934-ben bekövetkezett halálakor a műtárgyakról összeírást készítettek. A fontosabbak bekerültek a Műkincsek Törzskönyvébe, amely a Magyarországon fellelhető művészettörténeti értékek nyilvántartása volt. Egy 1949-es rendőrségi jegyzőkönyv(9) szerint:

„Báró csetei” (sic) Herzog Mór Lipót 1934-ben meghalt és vagyonát özvegye örökölte. Az özvegy halála után /” hatvani” Deutsch Janka/ — 1940 — a Herzog-vagyon a három gyermek közt olyképpen lett szétosztva, hogy — ez csak a műtárgyakra vonatkozik — három egyenlő értékű csoport lett összeállítva, melyet az érdekeltek maguk közt sorsolás útján osztottak szét. A három testvér:
1./ Herzog András
2./ Herzog Erzsébet, férjezett „báró” csepeli Weiss Alfonsné,
3,/ Herzog István
Herzog András 1939-ben vált el feleségétől „gróf” Parravicini Mária Izabellától, aki később ifj. „gróf” Bethlen István (a miniszterelnök fia. a szerk.) felesége lett. Herzog András ezen házasságából két gyermek született: Angéla és Julia. Herzog Andrást 1942-ben munkaszolgálatra hívták be. Ekkor vagyonának gondnokságával és intézésével sógorát Weis Alfonsot bízta meg, akit egyben gyermekei gondnokául is kijelölt. Herzog András a munkaszolgálatról nem tért vissza, holttányilvánítása még nem történt meg. Volt felesége — ifj. gróf Bethlen Istvánné — 1948. szeptember 3.-án „K” útlevéllel férjével és Herzog Andrástól származó két gyermekével: Angélával és Júliával Olaszországba távozott. 1944-ben Weiss Alfons is elhagyta az országot és azóta sem tért vissza. Weiss Alfons dr. Oppler Emil ügyvédnek adott megbízást Herzog András ügyeinek intézésére….1943 őszén a Herzog család kincseinek egy részét Budafokra vitték, majd 1944 májusában Herzog Istvánné rokonához, Kovács Endrénéhez Sirokra szállították a műkincsek további részét. A szállítást Kiss István, volt detektív intézte. Bejelentés alapján azonban a Zsidó Vagyonokat Kutató Bizottság felfedezte az elrejtett értékeket és azokat Hain Péter főhadiszállására szállították. A műkincseket innen részben a Szépművészeti Múzeumnak adták át, részben Nyugatra hurcolták…

 

Az Országos Levéltárban talált iratok azt bizonyítják, hogy a szempontunkból érdekes művet tartalmazó ládát, amelyet a becsomagoláskor „VIII. Gauguin csendélet br Herzog A.” jelzéssel láttak el és amelyben egy török szőnyeg is volt, hogy védje a képet, 1944 május 20-án adta át az Állambiztonsági Rendőrség a Szépművészeti Múzeumnak.

Paul Gauguin: Csendélet Laval profiljával, 1886
olaj, vászon
46 x 38 cm


…1948. VII. 8-án az akkor még Budapesten tartózkodott ifj. gróf Bethlen Istvánné /Herzog András elvált felesége/ átvett a Szépművészeti Múzeumtól dr. Oppler Emil ügyvéd közbenjöttével — aki Herzog András ügyeinek intézésével lett megbízva — 1 drb Gauguin „Csendélet” című festményt. A festmény Donáth műkereskedőhöz került, illetve az ő közbeiktatásával került eladásra… Donáth műkereskedő 1948 szeptemberében hagyta el az országot. Értesülésünk szerint a képet Zürichben eladásra kínálják és az igen nagy értéket képvisel.
A korabeli kaotikus hivatali viszonyoknak köszönhetően a már visszaszolgáltatott képek külföldre csempészésének ügyében nyomozást folytató rendőrség sem értesült arról, hogy a Herzog András örökségéhez tartozó Gauguin-kép magas körök közbenjárásának jóvoltából már régen megkapta a kiviteli engedélyt, s valójában legálisan hagyta el — a Herzogból a Bethlen családba került régi tulajdonosaival szinte egyidőben — az országot.(10) Útjának következő állomásai egyelőre még homályban maradtak. 1938 júliusában még Herzog-tulajdonként szerepelt Amszterdamban, a Stedelijk Múzeum Francia művészet című kiállításán (122. tétel). Ezután 1940-ben Budapesten volt látható az Ernst-Múzeum épületében — ami akkor Gróf Almásy Teleki Éva Művészeti Intézete néven működött — a német befolyás elleni demonstrációval is felérő, hangsúlyozottan „magyar” magántulajdonban lévő francia művészeti alkotások kiállításán. A háború után először 1952 augusztusában jelent meg a nemzetközi nyilvánosság előtt, East Hamptonban, a Guildhall-beli XIX. századi hatások a francia festészetben című kiállítás 18. tételeként. 1984-ben a detroiti Ford-gyűjtemény darabjaként tesznek róla említést, majd a Josefowitz-gyűjteménybe kerül, s innen ajándékozás útján Indianapolisba, az ottani múzeumba, a Gauguint és a körülötte kialakult ún. pont-aveni iskola 1886—1895 közötti működését bemutató állandó szárnyba, ahol ma is látható.

(1) Samuel Josefowitz számos Ripple-Rónai mű - különös tekintettel RR párizsi éveire - birtokosa.

(2) Kövér György: "M. L. Herzog & Comp. Három nemzedék öröksége", Budapesti Negyed I. 1993/I

(3) Mravik László: "Hercegek, grófok, naplopók, burzsoák..." 100 év magyar képgyűjtés, Modern magyar festészet 1892-1919, Kieselbach Galéria, Budapest, 2003. 17-21. o.

(4) Baldass, L.: "Herzog báró gyájteménye", Magyar Művészet, 1927/III. 205.o.

(5) A képet a Szépművészeti Múzeum megvásárolta 1945-ben Herzog Istvántól

(6) Thomas Mann: Naplók/I. 1918-1921, 1933-1939, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988, 414.o.

(7) Szepes Mária:Emberek és jelmezek, Édesvíz Kiadó, Budapest, 1998. 206.o.

(8) Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa, Áron Kiadó, Budapest, 2000, 25. o.

(9) MOL XIX-I-13, 779/1949. (Ezáton is köszönet Mravik Lászlónak, aki tudott a dokumentumok létezéséről, hollétéről, és segített a levéltári labirintusbeli eligazodásban.)

(10) OLK726-1948-732.