ANTI-DESIGN

JOSEF FRANK RETROSPEKTÍV KIÁLLÍTÁSA BÉCSBEN

Szikra Renáta

Újabb izmus hódít, az akcidentalizmus, vagyis véletlenszerűség. Ne érezzünk lelkiismeret-furdalást, ha a koncepciózusan megálmodott belsőépítészeti megoldásokat átírjuk, és olyan tárgyakkal hordjuk tele lakásunkat, amik az otthonosság érzetét keltik. Nézzük, hol gyökerezik ez a felfogás; érdekes, ugyanott, ahonnan a szigorú modernizmus is elindult, vagyis Bécsben. Avagy Josef Frank és az ő nagyvirágos textiljei.

Josef Frank 1960 körül

Első pillantásra ijesztő mennyiségű makett, fotó, tervrajz és vagy száz bútordarab sorakozik a bécsi Iparművészeti Múzeum paravánokkal szabdalt, labirintusszerűen berendezett kiállítóterében, de szemünk máris a mennyezetről leomló, vibrálóan színes, szürreális növényekből, indákból, madarakból komponált függönyanyagokon és bútorkárpitokon akad meg. Az a tény, hogy Josef Frank (1885–1967) fantáziadús bútorai és kárpitjai ismeretlenül ismerősek, ok okozati összefüggést mutat a kiállítás két kurátorának (Sebastian Hackenschmidt és Hermann Czech) definíciójával, akik Frankot „az egyik legkevésbé elismert és értékén kezelt huszadik századi építészként” említik. A MAK retrospektív kiállítása ezt az adósságot igyekszik törleszteni.

Az Osztrák–Magyar Monarchiában született (apja Ignaz Frank kereskedő Hevesről származott el, anyja tősgyökeres bécsi) Josef Frank építésznek tanult a császárvárosban akkor, amikor a szecessziós bécsi építészet két nagy formátumú egyénisége, a dekoratívabb irányt képviselő Josef Hoffmann és a purista Adolf Loos között dúlt az elméleti viszály és konkurenciaharc. Frank mindkettőjükkel rokonszenvezett, a Wiener Werkstättének még textilterveket is készített, majd a Wiener Moderne második hullámának vezéralakjaként harmadik utat választott. Az első komplett enteriőrt nővérének, Hedwignek és férjének, Karl Tedescónak készítette sajátos, eklektikus stílusban. Az archív fotókon népies faragott ládák és reneszánsz intarziamintával díszített tálaló- és ruhásszekrények mellett szegecselt támlás székek sorakoznak, a buborékszerű csempével díszített búbos kemence szomszédságában pedig gömblábakon álló, hasáb alakú és csonkagúla fedésű, ultramodern üvegvitrinek csillognak. Nem valami bensőséges enteriőr, inkább sziporkázó ötletek tárháza. Nehéz elképzelni vidám asztaltársaságot a súlyos bútorszobrok között – kísérleti terepnek viszont annál hasznosabbnak bizonyult. Későbbi jellegzetes stílusának két lényeges eleme, bár még kiforratlanul, már ebben az 1910-es munkában is tetten érhető.
   

Josef Frank: Teheran, 1943–1945

A bécsi szecesszió építészeivel ellentétben Frank nem tekintette Gesamtkunstwerknek az építészetet, amely a lakóteret egészen a használati és dísztárgyak szintjéig egy minden ízében összehangolt mesterműként, valóságos szimfóniaként prezentálta. 1924-ben Haus & Garten néven (Oskar Wlachhal és Oskar Strnaddal közösen) alapított lakberendező- és építészirodája a jómódú bécsi polgároknak tervezett modern lakásokat, és ezekbe komponált határozott karakterrel rendelkező, szabadon álló bútorokból a megrendelő aktuális szükségleteihez igazodó, tehát variálható, de mindenekelőtt kényelmes és esztétikus tárgyegyütteseket.

Modernista volt abból a szempontból, hogy ideális lakótérnek a praktikus bútorzattal berendezett világos, nyitott és tiszta tereket tartotta. Ugyanakkor elhatárolódott a funkcionalista építészet aszketikusan minimalista enteriőrjeitől, Le Corbusier „lakógépétől”. Taszította a funkcionalizmus túlszabályozott merevsége. Hangsúlyozta, hogy a lakótér nem műalkotás, de nem is gép, hanem a benne lakók folyamatosan változó igényeihez rugalmasan alkalmazkodó, organikusan fejlődő tér, vagy egyszerűbben: „csak egy hely, ahol lakunk”. Az Oskar Wlachhal tervezett Villa Beer (1929) kertre nyitott mozgalmas homlokzatával, kerek ablakaival, szinte magától mozduló, kanyargó lépcsőházával kiváló példája annak a törekvésnek, amely a házat a városhoz hasonló térélményként prezentálja. Közlekedő folyosók, teraszok, lépcsők kötik össze az eltérő belmagasságú és arányú, különböző atmoszférájú és rendeltetésű tereket. Frank hitt abban, hogy a változatosság nemcsak gyönyörködtet, de az adott hangulatuknak leginkább megfelelő enteriőrben a lakók szükségszerűen kellemesen is érzik magukat. Másik híres axiómája, mely szerint „az ember mindent felhasználhat, ami felhasználható”, később a posztmodern manifesztumokban köszön vissza – a bécsi építész munkásságát Denise Scott Brown, Robert Venturi és Rem Koolhaas is nagyra becsülte. Frank sok évtizedes lakberendezői praxisában a legkülönbözőbb korszakok bútorművészetéből merítve alakította ki harmonikusan eklektikus stílusát. Ha az tűnt adekvát megoldásnak, akkor a shakerek letisztult formavilágát idéző, csapolt étkezőasztal mellé ívelt vonalú, párnás székek kerültek, vagy divatos egyiptomias ülőkéket párosított kárpitozott öblös fotelokkal, szófákkal, hogy az ülősarok kényelmes is legyen, ne csak szép. A csőváznak még az érintését is utálta, de divatba hozta a világos faanyagot, a karcsú lábú dobozszekrénykéket, újra felfedezte a biedermeier kispolgári lakályosságát, az ívelt vonalakat, sőt (amiért megint csak a posztmodern lesz hálás) a giccset és a triviálist is.

Josef Frank: Haus Beer, teasarok, 1929–1931 (Bécs, Wenzgasse)


Frank a Wiener Möbel újraértelmezésével nagy hatást gyakorolt a kortárs magyar tervezőgárdára is – elsősorban a bécsi stílust preferáló Kaesz Gyulára és tanítványaira, különösen Kovács Zsuzsára, aki „egyéni- egyedi” mobil bútorait mindig az adott funkcióhoz igazítva kombinálta modern enteriőrjeiben. Lukáts Kató színes népi motívumokkal díszített, festett szekrénykéje pedig megszólalásig hasonlít Josef Frank a MAK kiállításán is bemutatott botanikai rajzokkal ékes kabinetjére. A bútordarabok világos, átlátható szerkezete, ami érvényre juttatja az anyag és a forma szépségét, a hagyományos kézműipar precizitása és finoman kidolgozott részletmegoldásai, színes, virágos kárpitokkal és textilekkel kombinálva oldottabb, kifejezetten szerethető modernizmust képviseltek. Ismerős kombináció? Nemcsak a két háború közötti formatervezés, de az úgynevezett modern skandináv design is nagyon sokat köszönhet Josef Franknak. Az osztrák építész-designer 1933-ban, a nácik hatalomra jutását követően virágzó üzletét és klientúráját hátrahagyva, svéd feleségével Stockholmba költözött. Pár évig még visszajárt Bécsbe, de a zsidótörvények életbelépésével vállalkozásának sorsa is megpecsételődött, 1938-ban felszámolták. Frank textilterveit és néhány bútorát átvette Estrid Ericson stockholmi lakberendező cége, a Svenskt Tenn. Frank a negyvenes évek elején néhány évre áttelepült Amerikába. Nem sikerült megvetnie a lábát, holott tanított New Yorkban, és mindenekelőtt csodálatos új textilterveket alkotott, a vörös-kék absztrakt mintázatú Manhattan térképest, vagy a vibráló színű, fantasztikus virágokból, gyümölcsökből komponált „életfa” számos variációját, melyekből ötvenet Svédországba visszatérve (és végleg letelepedve) születésnapi ajándékba adott az akkor ötvenéves Ericsonnak. 1967-ben bekövetkezett haláláig dolgozott a Svenskt Tenn-nek. Kétezernél több bútor- és textiltervének közel felét legyártották, ebből néhány száz komoly piaci sikert aratott. Legnépszerűbb terméke a 2139-es számot viselő, kerek, kecses lábú dohányzóasztalka volt, de a cég webshopjában a kisbútorok mellett ma is vásárolhatunk a leghíresebb kárpitokból: a Brazil, Nippon vagy a Zöldségfa lenvászonjának métere egységesen 1500 svéd korona (csaknem 50 ezer forint…)

Josef Frank: Kanapé a Celotocaulis kárpittal, 1940-es évek


Amikor Ingvar Kamprad a hatvanas évek közepén megalapította az IKEA-t, jóformán csak a lapraszerelt megoldást kellett hozzáadnia, mert az életszakaszonként újra meg újra átrendezhető lakáshoz kínált variálható és mobil bútorok, a kényelemre és a színek összhangjára hangsúlyozottan odafigyelő design egyértelműen Frank-örökség. Talán nem is véletlen, hogy a méteráru osztályra mintha minden szezonban készülne egy Hommage à J. Frank terv – akár az ikonikussá vált botanikai rajzokkal (Dorthy), vagy legutóbb (Jonill és Syssan fantázianév alatt) Ann Wessblad hatalmas, színes fantázialeveleinek szövedéke idézi meg Frank nagyvirágos mintáit. Bármilyen nagy becsben tartották designerként, svédországi karrierjét mégsem élte meg sikerként.

Josef Frank: Haus Bunzl, 1936 (Bécs, 19. kerület, Chimanistraße


Akkor lett volna elégedett, ha a szociális lakásépítésben bontakoztathatta volna ki tehetségét. Már a tízes évek végén, az első világháború után a tömeges lakáshiány Európa-szerte létrehozta azokat az építészmozgalmakat, törekvéseket, melyek jól felszerelt, komfortos és egészséges, mégis megfizethető lakhatást biztosítottak volna nemcsak a jól szituált középosztály, hanem a munkásrétegek számára is. Frank alapító tagja volt a Wiener Werkbundnak, elindítója és motorja az 1932-es bécsi lakásépítési projektnek. A Wiener Werkbundsiedlung a frankfurti, berlini, majd stuttgarti szociális lakásépítési program nyomán szerveződött. Európa legnagyobb, 30 különböző háztípust, 70 kompletten felszerelt kislakást bemutató építészeti kiállítása volt, melyen az osztrák építészek mellett jelentős nemzetközi építészgárda képviseltette magát. Frank az élhetőbb, kerttel vagy terasszal kiegészített praktikus kislakásokat magában foglaló sorházas telepszerű modell mellett érvelt, a Németországban is elterjedt erődszerű szuperblokkok ellenében. Két ház épült meg tervei szerint, de nagyobb megbízásokat nem kapott sem Ausztriában, amit egy évvel később hagyott el, sem a negyvenes években az Egyesült Államokban, ahol számos lakásépítési pályázaton szerepelt terveivel.
   
Josef Frank: Kanapé Brazil kárpittal, 1930-as évek


Josef Frank pályája utolsó szakaszában a túlszabályozott, mindent kontroll alatt tartó építészeti irányzatok ellenében vált véglegesen az „anti-design” designerévé (innen a kiállítás A design ellenében címe), az esetlegesség ideológusává. Meg volt győződve arról, hogy csak olyan térben mozgunk fesztelenül és érezzük jól magunkat, ahol a véletlen, a spontaneitás is komoly szerepet kap. Már bécsi megbízásaiban is tetten érhető, de igazán csak svéd ház- és lakásterveiben, különösen a barátnője, Dagmar Grill számára tervezett fantázia-otthonokban vált vezérelvvé az akcidentalizmus, vagyis véletlenszerűség. A MAK kiállításán nemcsak Grillnek címzett leveleiben fenmaradt nagyvonalú vázlatai láthatók, hanem egész sorozatnyi szerepel azokból a ritkán megtekinthető festményeiből is, melyeken kellemes zöld környezetben állnak vonzó, színes villái. A Dagmar neve és az épületek lekerekített sarkú alaprajzai nyomán D-házaknak nevezett tervein örvénylik a tér, köntösként simul lakója köré. A lényeg azonban itt is, mint az általa korábban komponált enteriőrökben, a spontaneitáson keresztül megnyilvánuló harmónia és szabadság érzése.

Josef Frank: Kabinetszekrény, 1954


JOSEF FRANK. Against Design (A design ellenében), MAK, Bécs, 2016. június 12-ig 

A cikk megszületését a B.Braun támogatta.