Nóra jelenti: Víz
Tinédzserkorunkban Móni barátnőm, válogatva a nyomuló pasik között, amelyik leszerepelt – nyálasan udvarolt, bénán vezetett, uncsi viccei voltak, bármi, akármi stb. –, azzal kapcsolatban rám nézett és azt mondta, hát, akkor asszem Zolinak víz. Sose tisztáztuk, miért pont így hívja, mi lehet az etimológiája, esetleg régen toronyszobájuk kis ablakából öntöttek vizet a hercegnők a lent toporgó szerencsétlen trubadúrra, nem tudom, most meg már fura lenne visszakérdezni, mindegy, víz, vagyis mehet.
Kíváncsian vártam, lesz-e olyan kép a 30 művészt érintő meghívásos pályázaton, amelyik a víznek erre az értelmére játszik rá. Pont ilyen nem volt, de lehetett volna, mert semmi más megkötést a kiíró Kristályvíz nem tett. A kristart program terve a következő volt. Csináljunk kortárs képzőművészeti pályázatot, festőknek, fotósoknak, képzőművészeknek, a munkáik reprodukcióit állítsuk ki a nyár folyamán nagyvárosok közterein, építsünk fel egy site-ot, ahol a munkákra szavazni, kommentálni, az alkotókról olvasni lehet, illetve legyen ez a tárhelye a közönség e témában érkező alkotásainak.
Fontos elmondani, hogy a kultúra támogatásában azért egyre elegánsabb szponzorokat látni. A rendszerváltás körüli magyar filmek szponzorlogózott autói, a jelenetekből ordítóan idegen termékelhelyezések, frappáns dialógokba be-beszőtt márkanevek kora már elmúlt. De olyan távolra nem kell tekingetni, hogy kreatív alkotásokat váró pályázatoknál konkrét termékek szerepeltetésével revolverezett indulókat találjunk. Szerintem példaértékű, amilyen finoman a Kristályvíz szerepelt a saját programján, úgy, hogy magáért a részvételért is fizetett a felkért művészeknek, továbbá fél-fél millió forintos fődíjakat ajánlott fel, a közönség-, külön- és amatőr-díjak fölött.
Közben eszembe jutott, hogy a Móni később meg azt mondta a párválasztás döntési pontjain elhullókra, hogy hát, mehet a levesbe. Megkérdezem a Maggit, nem akar-e ő is valami kortárs dolgot támogatni.
2007/4. 86-88.o.