Egy gyűjtemény előszavaként
Néhány szó a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet kollekciójáról
A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet gyűjteménye múzeológiai szempontból nézve fikció. Lappangó anyag, amelynek tartalmát a szakma nemigen ismeri, viszont létéről sokan tudnak. Érdekességét koncepciója és jelenlegi helyzetéből adódó kiállítási dinamizmusa adja. Célja a jelenkori magyar művészet gyűjtése, orientációja, ezen belül a fiatal művészeté, azé a nemzedéké, aki pozíciójából adódóan leginkább érdekelt a művészet megújításában. Gyűjtési területe médiafüggetlen, a hagyományos műfajok mellett fotókat, printeket, DVD-ket, videókat és installációkat egyaránt befogad.
KORONCZI ENDRE: Testnyomat - fotó, komputertecnika, 100 x 90 cm
Mai arculatában nagy szerepet játszik ez a folyamatos szemléletbeli érdeklődés. A hazai múzeumok és gyűjtemények között a Kortárs Művészeti Intézetről méltán elmondható, hogy képviseli azokat az alkotókat, akiket a szakirodalom „emerging artist”-nak nevez. A kérdés, hogy miként értelmezhető hosszabb távon egy olyan műtárgyanyag, amely a művészet érzékenységéről szól, és nem feltétlenül beérett alkotók „méltán” múzeumba kerülő darabjairól, ezzel kapcsolatban jogosnak nevezhető.
A Kortárs Művészeti „Intézet” nevében ápolja azt a kutatói szándékot, amely a kultúrához kapcsolódó fogalmak újraértelmezésről szól. Az itt őrzött műalkotások ezért inkább olyan irányokat mutatnak, amelyek a tanulmányozás lehetőségét teremtik meg az utókor számára — koncepciókról és alkotói magatartásokról.
A gyűjtemény létrehozásának gondolata a városi önkormányzatban egy letétbe helyezett műtárgyegyüttes, Takács Lajos szentendrei és nemzetközi anyagot is tartalmazó kollekciója kapcsán vetődött fel. Vitás kérdések miatt 1997-ben ezek a művek elkerültek a városból.
A jelenlegi gyűjtemény alapja az Uitz Terem kiállítási programja során „ott maradó” alkotásokból jött létre. Ebben kulcsszerepe volt az Uitz Terem kísérleti, néha művésztelepi funkciójának és az akkor (és azóta is) ott dolgozó munkatársaknak, Várnai Gyulának és Deák Nórának. Ebben a periódusban a legjellemzőbb gyarapodási forma az ajándékozás volt, amely azonban igen esetleges gyűjteményépítési eljárás. Bizonytalansága ellenére a kilencvenes évek elején fiatal művészek alkotásai maradtak az intézményben, ezért arról a korszakról már igen jellemző metszetet találhatunk a raktárban (Beöthy Balázs, Kámán Gyöngyi, Braun András stb.). A kiállítótér kibővítésével 1996-ban új szakasz kezdődött a gyűjtés történetében.
Az Uitz terem mellett egy új szárny jött létre két kiállítótérrel, ami a tér méretét több mint duplájára növelte és a kiállítási struktúrát is átértelmezte. Az akkori igazgatók, Szoboszlai János és Páldi Lívia olyan bemutatókkal bővítették a programot, amelyek az intézmény produceri szerepét hangsúlyozták, új művek finanszírozása esetén megállapodás szerint maradhatott egy-egy alkotás az intézményben. Így került oda többek között StAuby Tamás huszonnégy ólomharangja, valamint Gálik András és Szabó Dezső nagyméretű makettfotója, a Tengeralattjáró.
A vezetés körültekintésének köszönhetően nagy lépést jelentett, hogy a - felújítás után - Kortárs Művészeti Intézetre keresztelt intézmény bekerült abba a Képzőművészeti Lektorátus által támogatott körbe, amely minden évben műtárgyvásárlási pályázatot adhat le. Ennek eredményeként a lektorátus keretéből évente 3–5 új alkotással bővülhet a gyűjtemény. Ez igen nagy változást jelentett, hisz a korábbi ajándékozás helyett most szakmai szempontok szerint választjuk ki az alkotásokat, amelyek a kollekció bővülésének tudatos irányt adnak. Ez pedig, ahogy mondtuk, a fiatal „felemelkedő” művészet kulcsdarabjainak közgyűjteményi elhelyezését célozza (újabb szerzeményeink például Lakner Antal, Komoróczky Tamás, Iski kocsis Tibor, Németh Hajnal, Horváth Tibor, Csontó Lajos, Jokesz Antal munkái).
Érdemes szót ejtenünk ezzel kapcsolatban az érdeklődés szempontrendszeréről. Meg kell említenünk az intermédia, képzőművészeti fotográfia, új festészeti meghatározások iránti érdeklődésünket, tartalmi szempontból pedig a médiakritika, az új esztétika és a posztkonceptualitás iránti fogékonyságunkat.
A kortárs Művészeti Intézet dunaújvárosi bázisa európai dimenziókat (távolságokat) nézve belátható, fővároshoz való közelsége és kívülállósága koncepcióját erősíti. Pozíciójából adódóan egyesíti a lokális, az országos és a nemzetközi érdekeltséget. Mindhárom igen fontos területet jelent számára, anyagi forrásai és pályázati lehetőségei miatt azonban tevékenységét leginkább az első két területen tudja hatékonyan kifejteni. Az intézmény programjai szándékoltan országos, illetve nemzetközi érdekeltséget tartanak szem előtt, hogy a helyi művészetet is ebben a viszonyrendszerben szemlélhessük. Kiállítások, konferenciák, koncertek vagy felolvasóestek, a Fehérvári Tamás által szerkesztett művészetkommunikációs magazinunk, az ICA Naplója, mind-mind azt a célt szolgálják, hogy idevonzzák a szakközönséget és megmutassák a helyi értelmiségnek azt a nézőpontot, amely a kultúra jelenidejének meghatározója. Mindennek hitelét és referenciáját a bővülő és a vásárlások révén egyre kvalitásosabbá váló gyűjtemény adja meg.
CSONTÓ LAJOS: Egy illúzió áldozata lettél 2003 - digitális print, színes fotópapír, 125 x 1000 cm
A gyűjtemény úgy lappang tehát a kiállítótér alatti raktárban, mint egy szellemi bázis, amely a tárlatokon megnyilvánuló szemléletet hitelesíti. A bővülő anyag és a karakteres szempontrendszer miatt a KMI életében új szakasz kezdődik. Mind a vezetés, mind a dunaújvárosi önkormányzat érdekeltté vált abban, hogy a kollekciót a művészettörténész szakma és a tágan értelmezett érdeklődő közönség megismerje. Ezt egy folyamatnak képzeljük el, amelynek részeként anyagunkból kiállításokat szervezünk és hosszú távon előkészítjük egy katalógus publikálását. Elhatározásunk eredményeként tavaly őszi első pécsi kiállításunk után idén más vidéki városokban, végül pedig Budapesten kívánjuk közszemlére tenni anyagunkat. Tudjuk, az idő nekünk dolgozik, hisz évről évre gyarapodunk.
KUPCSIK ADRIÁN: Air 2001 - Olaj, vászon, 170 x 300 cm