A festmények hamisításáról III.rész
A cikksorozat első két részében olyan képhamisítási típusokat mutattam be, melyeknek közös jellemzője, hogy maga a festmény eredetileg nem a megtévesztés szándékával készült, csupán a későbbi csalárd átalakítások után vált alkalmassá a vásárlók és műgyűjtők félrevezetésére. Az ily módon manipulált képek után most a szoros értelemben vett hamisítványokról lesz szó, közülük is elsőként a legnagyobb kihívást jelentő darabokról, amelyek még az utánozni kívánt művész életében készültek.
ISMERETLEN FESTŐ: Székely vásár (Aba-Novák Vilmos művének hamisítványa)
Az egyes életművek különböző mértékben vannak kiszolgáltatva a hamisítók tevékenységének. A korai siker, a hamar jött népszerűség, a képek kiugró árai természetesen a hivatásos csalók és az alkalmi ügyeskedők figyelmét is felkeltik. Míg szinte elképzelhetetlen, hogy például a fiatalon meghalt Paál László, vagy éppen Nemes Lampérth műveit még életükben hamisították volna, úgy csaknem minden képzeletet felülmúl, ahogy a ma már kevésbé népszerű, de a húszas, harmincas években rendkívül felkapott Szüle Péter, Katona Nándor vagy éppen Gergely Imre alkotásai a csalárd szándékú utánzók gyakori célpontjaivá váltak. A jellegzetes, első látásra felismerhető festői modor, a gyakran, sok képen megismételt tipikus motívum szintén kedvezett a hamisítóknak. Sikeres, elismert pálya, egyéni, karakteres festői stílus, vissza-visszatérő témák variálása: mindhárom elem megtalálható Aba-Novák életművében, s így nem véletlen, hogy ő vált a két világháború közötti magyar festészet egyik leggyakrabban hamisított művészévé.
Jellegzetes Aba-Novák hamisítvány egy neves, publikált magángyűjteményből.
Az utóbbi években előkerült korabeli Aba-Novák-hamisítványok egyik jellegzetes csoportját alkotják azok a képek, amelyeket a művész egy-egy nevezetes kompozíciójának - apró változtatásokkal kiegészített - másolásával készítettek. Ezt a technikát követte az a bűnbanda, amelynek leleplezéséről és módszereiről dr. Tartsányi (Schreiber) Dániel rendőrkapitány számolt be a Magyar Rendőr című folyóirat 1938. szeptember 15-i számában. A nevezetes ügy ekkor már jó egy esztendeje kirobbant, hiszen 1937 nyarán több napilap is hírt adott arról az esetről, amelynek során egy hamis képekkel házaló - a tudósításokban F. I.-ként aposztrofált - zugárus bíróság elé került. A pórul járt képügynök egy Rákóczi úti műkereskedésben próbált eladni két hamis Aba-Novák-festményt. Az üzlet tulajdonosa bizományba vette át a képeket, majd felhívta a festőt, hogy hitelesítse a műveket. Aba-Novák elküldte egyik tanítványát, aki rögtön gyanút fogott, hiszen ismerte az eredeti képek tulajdonosait. Később maga Aba-Novák is megvizsgálta a másolatokat, s csodálkozott kitűnő minőségükön.
A bal oldali, korabeli reprodukción látható eredeti kompozíciót a hamisító a központi figura kicserélésével alakította át. A kép a gyengébb kvalitású hamisítványok közé tartozik.
Az általános módszer - a rendőrkapitány leírása szerint - a következő volt: „A képhamisítók spiritus rectora mindig valamelyik képcsaló-ügynök vagy lelkiismeretlen zug-képkereskedő, aki valamelyik nagynevű festőművésztől, vagy attól származó, de már magánkézbe került képet megvesz vagy bizományba átvesz, ezt a kétségtelen eredeti festményt azután az ő nyomorban tengődő ún. házi vagy »nap«-festőjével lemásoltatja 5-6 példányban, s ezeket a másolatokat eredetiként eladja. Minden másolat után - a kép nagyságától függően - 10-20 pengőket fizetnek ezeknek a szerencsétlen festőknek, akik között sokszor egész tehetséges festő is akad, sőt, aki már kiállításon is szerepelt, de nem tudott magának nevet szerezni, s a saját képeit képtelen volt eladni. Ha ezek a festők nem látják el szignóval a másolatokat, akkor azt maga az ügynök csinálja, de akkor kevesebbet is fizet a másolásokért. A csaló rendszerint írást szerez be a festőtől vagy az eladótól, s minden egyes másolat eladásánál ezzel az írással bizonyítja a kép valódiságát."
A hamisítványok egy másik csoportját azok a művek alkotják, amelyek az eredeti képek motívumait többé-kevésbé szabadon variálják. Ezek a kompilációk tehát nem állíthatók tökéletes párhuzamba egyetlen konkrét művel sem, a kompozíciók egyes részletei azonban megtalálhatók a közismert Aba-Novák-festményeken. Fontos azonban leszögezni, hogy pusztán egyes motívumok, csoportok és kompozíciós sémák ismétlődése nem jelenti feltétlenül a hamisítás tényét. Aba-Novák ugyanis előszeretettel alkalmazta grafikai vázlatait „motívum-katalógusként", s így több képén is feltűnhetnek hasonlóan összefűzött csoportok, csendéleti elemek, figurák.
A fekete-fehér reprodukción látható eredeti festmény központi csoportját a hamisító átemelte saját képére. Ez a „redukciós", egyszerűsítő eljárás gyakran feltűnik a korabeli másolatokon.
A hamisítványok között Aba-Novák érett korszakának valamennyi jellegzetes témáját megtaláljuk. Itáliai veduta, magyar vagy erdélyi népéletkép és cirkuszi jelenet egyaránt felbukkant már. Az eredeti és hamis művek elkülönítése - a gyakorlott szem számára - az esetek döntő többségében nem jelent nehéz feladatot, ám mechanikusan alkalmazható recept itt sem alkalmazható. Sokkal inkább célra vezető a kérdéses művek közvetlen összehasonlítása a kétségkívül eredeti alkotásokkal. Néhány általános megjegyzés azonban támpontot adhat a vizsgálódáshoz. A szerző mindeddig csak a festő érett, 1930-tól haláláig tartó alkotói korszakából látott hamisítványokat. A korábbi - zugligeti, igali, nagybányai - neoklasszikus periódus nem vált a hamisítók céltáblájává.
A másolatok technikai kivitelezése alapvető vonásaiban természetesen követi az eredeti művekét, tehát egytől-egyig rétegelt falemezre készültek, temperafestékkel. A képektöbbsége jelezve van, de a datálás szinte mindig hiányzik. A hamis táblák előkészítése közel sem olyan gondos és precíz - az eredetiken az alapozás szinte a polírozott márvány simaságát mutatja, s így jól érzékelhető, hogy ezeken a felületeken a festékbe mártott ecset milyen könnyedén, akadálytalanul siklik. A másolatok és hamisítványok faktúrája általában vízszintesen enyhén repedezett, a felvitt színek fakóbbak, tompábbak, az eredeti Aba-Novák-képekre jellemző csattanó, ropogós kolorit szinte sohasem reprodukálható. A virtuóz visszatörlések, „ideges" bekarcolások is elmaradnak, s nem érezzük a lendületes ecsetvonások egyéni ízét, autonóm játékát sem. A rajz bátortalanabb, precízebb, kevésbé szakad el a letapogatható formáktól, mégis bántó hibákat mutat általában azokon az alárendelt részleteken -árnyékok, egymásra torlódó architekturális elemek -, ahol könnyebben előbújik az értelem és átélés nélküli másolással együttjáró formatévesztés. Az ismert képek alapján több hamisító kéz is elkülöníthető, ezért nem beszélhetünk egyöntetű stiláris jellegzetességekről. Mégis kijelenthető, hogy az arcok megformálása a másolatokon mindig esetlenebb, jóval konkrétabb, Aba-Novák fürge ecsetvonásaival jellemzett groteszk karakterei helyett édeskés grimaszokat találunk. Az általam ismert hamisítványok szinte mindegyikénél a fatáblák hátoldalát szürke temperafesték borítja, míg az eredetik túlnyomó többségében a fa natúr felülete látható.
A színes képen látható hamisítvány középterében az eredeti kompozíció csoportja tűnik fel, ezt kiegészíti az előtér jelenete, mely szervetlenül illeszkedik a kép szerkezetébe. A festmény magán viseli az Aba-Novák hamisítványok számos jellegzetességét: felbillenő kompozíciós rend, következetlen árnyékkezelés, a közelről mutatott arcok esetlen, túlságosan konkrét megformálása.
Az Aba-Novák-hamisítványok jelentős része külföldön, elsősorban Amerikában található, hiszen - a korabeli újságcikkek tanúsága szerint - a magyar giccsképek és persze a hamis műtárgya két világháború közötti exportja főleg ide irányult. De persze jócskán maradt idehaza is, amelyek közül néhány az elmúlt években nagy ívű karriert futott be a műkereskedelemben. Ezeket most hagyjuk, hisz jobb a békesség. Reméljük, e rövid áttekintés a jövőben segít elkerülni a hasonlóan vaskos tévedéseket, s ezentúl nem jelennek meg a műtárgypiac legmagasabb régióiban olyan hamisítványok, amelyeket egymagára igazán adó galériában a jó szemű teremőrnek is könnyedén fel kellene ismernie.