Festménytalányok

Káldi M. Katalin

Az esztétika és filozófia találkoztatása a történeti tudományokkal manapság – és már talán több évtizede – az egyik legnépszerűbb tudományos szakterület, elsősorban a tőlünk nyugatra eső országokban. Daniel Arasse második magyarul megjelent munkája (az elsőről: Artmagazin 2008/6. 87. o.) ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy hosszú évek ide vagy oda, bőven van még mit tanulnia egymástól a két ágnak.

A Typotex Kiadó szerkesztésében útjára indított Képfilozófiák sorozat negyedik darabja a széria elnevezéséhez hűen látszólag nem tesz mást, mint elméleti elemzéseket közöl a művészettörténet területéről. Ennél azért persze jóval többről van szó (sejteti a címbeli talányok szó is), ugyanis a szerző hat rövid írása vagy egy olyan agyonelemzett művet gondol újra igen merészen és provokatívan, mint Tiziano Urbinói Vénusza, vagy olyan kérdésekre keresi a választ, hogy mit keres egy látszólag jelentéktelen csiga egy festmény előterében. Persze önmagában még ez is lehetne unalmas, ha az író alapkoncepciója nem az lenne, hogy újra meg kell tanulnunk magát a képet látni, a józan paraszti ésszel helyettesítve a művészettörténet szűrőjét. Ez a gondolat egy művészettörténész tollából különösen üdítően hat, főleg ha teszi mindezt úgy, hogy azt a bizonyos paraszti észt tényleg mindenki (értsd: szakmán kívüli) számára adottnak feltételezi, vagyis a tudományos ismeretterjesztés „alsóbbrendű”, de sokakat elérő, igen szórakoztató talajára téved. 

39 gutenberg4

Ráadásul hol dialógusokban, hol belső monológokként jegyzi le eszmefuttatásait, így az olvasó agya szinte együtt mozdul az övével. Helye van itt vitának, ellentmondásnak vagy többszöri újragondolásnak, csakúgy, mint az életben. Mindezek mellett azért előfordul néha – jó példa erre Velázquez Udvarhölgyeinek elemzése –, hogy az írói spekuláció helyenként meghaladja az „átlaggondolkozó” „átlagképességeit”, és erősen kell kapaszkodnunk, hogy ne vesszünk el a gondolattekervények kusza labirintusában, arról nem is beszélve, hogy azért az sem valószínű, hogy például Foucault nevének és tanulmányának hivatkozás nélküli említése egy mezei érdeklődő számára bármit is mond. Tiszta fej, friss szellem és némi előképzettség tehát szükségeltetik a könyv olvasásához, de ha ez megvan, egy rendkívül olvasmányos, a konvenciókat és a tudományos kliséket bátran felrúgó, igazi gondolkozó és gondolkoztató művet ismerhetünk meg. Az ilyen alkotásokra pedig nagy szükségünk van.

 


Daniel Arasse: Festménytalányok. Typotex, Budapest, 2010, 211 oldal, 3200 Ft