Mutathatnék képet Palermóról, amin a kultúrák együttélése látszik egy-egy templombelsőn belül, és máris hevesen magyaráznék, milyen jó lenne itt tanítani a művtörit: a rendes kronologikus nyújtóztatása helyett ilyen sűrűn, a hely kevert, de szerves történetét nézve. Mondjuk a Martoranában, ahol a bizánci boltozat összeér a barokkal, ahol éltek bencés apácák (a gyümölcsnek kinéző marcipánt készítők), a 2. világháború után pedig a bizánci rítus szerint miséző albán hitközség székhelye lett. Azt írja Lampedusa az olasz egység megteremtése idején játszódó regényében, azért reagált a sziget lomha ellenszenvvel a politikai változásokra, mert huszonöt évszázada hordja vállán a kívülről érkező kultúrák terhét – elfáradt, kimerült. Tavasszal Tünde és Endre tanácsára az imént idézett „párduc” Salina hercegével hangolódtam az utazásra, és végül – talán kicsit ezért is – az én anzixom is vadmacskás. A Sala di Ruggero mozaikkertje tükörállataival a muszlimok elűzését követő, a német-római császár beházasodását megelőző száz évnyi normann királyság lenyomata.