Piros csíkos Nirvána
1930 júliusában egy „világszabadalmat” reklámozó, érzékletes illusztrációval ellátott hirdetés jelent meg a Színházi Élet egyik utolsó lapján, „NIRWANA” felirattal.
A vízparti jeleneten egy csíkos takarón csábosan elfekvő, kezeit fejéhez emelő fürdőruhás hölgy látható, feje alatt henger alakú csíkos párnával, feje fölött egy ugyancsak csíkos napellenzővel. Mögötte ifjú pár álldogál. A fiatalember ugyan tetőtől talpig kifogástalanul felöltözött, de a kezében tartott henger alakú csíkos táska arra utal, hogy strandolásra készül. Ezt a vele társalgó, két kezét fesztelenül ugyancsak úszósapkás fejéhez emelő, fürdőruhás hölgy is megerősíti. Végül kissé távolabb, egy széttárt lábú hölgy lovagolja meg a fentebb leírt, immár a vízen lebegő csíkos hengert. Mielőtt azonban annak kifejtésébe kezdenénk, hogy egy alapvető buddhista fogalom, a létszomjat kioltó nirvána miért éppen ezekkel a csíkos eszközökkel képviselve válhatott világszabadalommá, illetve a különböző pózokban ábrázolt fürdőruhás hölgyek miként testesítik meg ezt a fogalmat, azt is érdemes bemutatni, hogy valójában mire utal és kinek a hirdetése volt ez a reklám. A Nirwana fantázianévvel ellátott termékcsaládot ugyanis a következő szöveg kíséri: „Strandolók, kirándulók, evezősök, autósok régóta várt hézagpótló felszerelése! Táskában, napellenzővel és felfújható légpárnával ellátott strand-ágy, bőséges hellyel fürdőruhák, cipők stb. számára. A légpárna mint mentőeszköz és uszó-játék is megállja helyét.” A képből és a leírásból megállapítható, hogy összefüggő szettről van szó, amelyhez henger alakú táska tartozik: ebben az egyéb kellékek mellett el kellett férnie a strandágynak (ez lényegében egy vászonlepedő) a napellenzővel és a hozzá tartozó – feltehetően összehajtható – kifeszítő szerkezettel, valamint egy, a hordozótáskának is tulajdonképpen megfelelő, felfújható légpárnának. A hirdetés szövegéből az is megtudható, hogy a leleményes, három az egyben szett gyártója a Budapest, 4. kerületi Kammermayer Károly utca 3. (a későbbi Központi Városháza, a mai Budapest Főváros Önkormányzatához tartozó épület, 5. kerület, Bárczy István utca 3.) alatt székelő, Seffer Antal által alapított, tornaszereket és sporteszközöket forgalmazó cég, amelynek fióküzlete a közeli Kecskeméti utca 14-ben volt található.
Seffer Antal (1864–1916) egészen fiatalon, 1878-ban alapította kötélgyártó kereskedését, később ebből alakította ki tornaszereket és sporteszközöket forgalmazó vállalkozását.2 1893-ban házasodott meg, felesége, Herczfeld Gizella (?–1946) családjának segítségével (apósa, Herczfeld Zsigmond bútorkereskedő üzlete a Kossuth Lajos utca és a Magyar utca sarkán volt) Budapest központjában az egykori Invalidusok házában (később Károly-kaszárnyának is hívták), az akkori Károly, majd Kammermayer utca 3. szám alatt rendezte be cége központját és később üzletét. Egy 1904-ben közzétett hirdetésben a Seffer-féle vállalkozás már teljes fegyverzetben jelenik meg: „Mindazoknak, a kik egészségük fentartására es idegzetük gyógyítására, illetve edzésére sulyt helyeznek, bizonyára érdekében áll megtudni azt, hogy a testgyakorlatokhoz szükséges és számtalan esetben felülmulhatatlan jó eredménnyel használt tornaeszközök immár nálunk is, a Seffer Antal budapesti saját házában levő ipartelepen a legkiválóbb minőségben készülnek.”3 A cég megtartotta a zsák-, ponyva- és kötéláru-készítmények iránti elkötelezettségét, s telepén „tennis-játszó és tennis-keritő hálók, […] függőágyak, halászhálók, lóhálók és minden másfajta hálók” készültek; ugyanakkor angol és amerikai tornaeszközöket, társasjátékokat (lawn-tennis4), valamint hozzájuk tartozó, saját gyártmányú kiegészítőket is forgalmazott, mint azt egy 1906-ból származó reklám is megerősíti.5 A vállalkozás olyan jól prosperált, hogy Seffer 1910-ben Sashalmon, az Ehmann-telepen telket vásárolt, majd ide építtette lakóházát és sportszergyára asztalosműhelyét is. Az első világháborús konjunktúrát kihasználva a katonaság számára szükséges holmikkal is gyarapította a kínálatot.6 A céget Seffer Antal halála után felesége, majd fia, a háború után olasz hadifogságból hazatért Seffer Sándor (1894–1961) vitte tovább. Elsősorban tornaszerekre és sporteszközökre specializálódott, de például szobai evezőkészülékek mellett már valódi evezős, vitorlás és motorcsónakokat is gyártott.7 1933-ban közzétett hirdetésük szerint a sashalmi gyárukban kifejlesztett, a „külföldi márkákkal egyenrangúvá vált” teniszütőkkel kielégítették a hazai szükséglet túlnyomó részét, választékuk pedig az addig Magyarországon elő nem állított hoki- és golfütőkkel is bővült.8 A cég igényes módon kivitelezett plakátjait és árjegyzékeinek címlapját az 1920-as évektől fogva a gyomai Kner Nyomdánál dolgozó Kolozsvári Zsigmond és Kner Albert tervezte. Nem meglepő tehát, hogy 1930-ban Nirwana névvel piacra dobott új kollekciójához – mint azt a Nemzeti Galéria 2022 áprilisában megnyílt Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)9 című kiállításán reklámtervként bemutatott festmény tanúsítja10 – a Seffer cég a kereskedelmi grafikában kiteljesedni kezdő fiatal grafikussal, Lukáts Katóval terveztetett reklámképet. A Nirwana szett reklámját azonban – legalábbis tudomásom szerint – csak egyetlen egyszer, kizárólag a Színházi Életben jelentették meg, ami arra utal, hogy ez a termékcsalád nem lehetett túlzottan sikeres, s így nem volt hosszú életű sem. 1930 körül kiadott árjegyzékük ugyanis számos különböző fajta sporteszköz (elsősorban teniszütők, ruházat és pályafelszerelés, valamint más szabadtéri játékok, illetve tornaszerek) leírását tartalmazza, de a strandon is használható „hézagpótló felszerelés” egyáltalán nem fordul elő benne.11
De ettől függetlenül is jól illusztrálja az aktív életvitel és a különböző sportágak tömeges művelésének divatjához megteremtett kelléktár gyártásának felfutását, amivel kapcsolatban később epésen jegyezte meg Márai a Nemzetnevelésben: „A tömeg, mint egy korszerű paradicsomot élvezi a föld kínálta lehetőségeket. Civilizáció futószalagon: konzervek, gépkocsik, rádió, mosógép, strandok.”12
A korszerű nirvána
A két világháború között a sportok és a kikapcsolódás divatja szorosan kapcsolódott az életreform-mozgalmakhoz; ezeknek a törekvéseknek egyik alapvető motívuma a természethez, a természetes életformához való visszatérés igénye volt.13 Egyrészt olyan háttérre támaszkodtak, mint a természet gyógyító erőire, a fényre, levegőre, vízre alapvető hangsúlyt fektető természetgyógyászat; másrészt a korabeli reformmozgalmak között fontos helyet foglalt el a naturista mozgalom, amely a sport és a természetes mozgás nevelő hatását és a természet erőit magába fogadó mezítelen emberi test szépségét hangsúlyozta. Az aktív testmozgás jegyében megalakuló turisztikai és sportegyesületek is a legjobb „gyógyszernek” a vizet, a levegőt és a napfényt tekintették a természetjárás mellett. És hogy ez az életérzés mit jelentett a mindennapi életben, azt mindennél jobban tükrözi egy korabeli újságcikk részlete: „Az uszoda napsütötte deszkáin fekszem és a napfény, mint valami égi zuhany forró és arany zápora omlik el fölöttem. Ilyenkor átadja magát az ember annak a teljes jóérzésnek, annak a vágytalan és gondolattalan feloldódásnak, amely bizonyára nem sokban különbözik a buddhisták nirvánájától. Süt a nap, testünk minden pórusa szomjasan issza a fényt és meleget, a Duna felől friss vizes lehellet simogat, – nincs annál jobb a világon, mint itt heverni, semmire sem gondolni, sem életre, sem halálra, csak szívni magunkba a forró fényt, mint valami földöntuli erőforrásból táplálkozó eleven akkumulátor.”14 Nem lehet véletlen, hogy a Seffer cég a jól bevált sportszerek gyártása mellett éppen ebben az időszakban szánta rá magát strandfelszerelés előállítására is, mint ahogy az sem, hogy Lukáts Kató a Nirwana szett használatát egyfajta paradicsomi időtlenségként, a strand közegében való „gondolattalan feloldódásként” ábrázolta. Az elgondolás időszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az ugyanebben az évben Párizsból hazatért festőművésznővel, Járitz Józsával készített interjú, mely arról ad hírt, hogy a francia naturista mozgalom alapítóinak segítségével Budapesten, a Zugligetben már fel is építették az első magyar naturista telepet, s továbbiakat is terveznek a Balaton és a Duna mellett.
A művésznő így nyilatkozott a természetes életmódot hirdető mozgalomról: „Lehetőleg vegetariánus koszton élnek, életmódjuk a légfürdő, a víz, a gimnasztika. Az orvosok orvosság nélkül a helyes és egészséges életmóddal gyógyítanak, céljuk ugyanaz, mint a régi görögöké: megelőzni a betegséget.”15 Azonban a napilapok által csak „nudistának” aposztrofált, fürdőruhás naturisták nem sokáig élvezhették a paradicsomi állapotokat. Amikor a telepen a saját termelésű olcsó tej érdekében tehenészetet akartak felállítani, a városháza központi tejbizottsága olyan bürokratikus akadályokat támasztott, hogy az egyesületet támogató franciák sürgősen kivonultak, és a telep megszűnt.16 Mindazonáltal az életmódirányzatokkal párhuzamosan ez a már-már misztikusnak is nevezhető életérzés más vonatkozásban is megjelent a kortárs magyar szcénában.
A neoklasszicista nirvána
Nemcsak az életreform-mozgalmakban vagy az esetenként hozzájuk kapcsolódó társadalmi kezdeményezésekben bukkantak fel az olyan utópisztikus vonások, mint a bibliai Paradicsom, a rég letűnt Aranykor és az idillikus Árkádia felidézése, hanem a korabeli művészeti törekvésekben is.17 Az 1920-as években rajzolódott ki Magyarországon az a széles körben megnyilvánuló stílusirányzat, amely részben a kubizmus és az expresszionizmus formanyelvét is felhasználva a hagyományosabb kifejezésmódhoz tért vissza, s a formabontó irányzatokkal szemben újfajta klasszicizmust hozott létre.18 Ez az időtlen Édent is újrateremtő festői világ az ikonográfiai és kompozíciós típusok tekintetében elsősorban a reneszánsz előképekhez fordult, ami többek között a bukolikus tájképekbe helyezett aktok ábrázolásában mutatkozott meg. Bár sok művész dolgozott hasonló felfogásban, a neoklasszicizmusnak nevezett irányzat stílusát elsősorban a Szőnyi-körként számon tartott csoportosulás tagjai (Szőnyi István mellett a legjelentősebbek Aba-Novák Vilmos, Korb Erzsébet és Patkó Károly) képviselték.19 A kör tagjainak aktmunkáin többnyire élőképi kompozícióba rendezett figurákat láthatunk a díszletszerű idillikus tájak előterében, ekként jelenítve meg az általuk megteremtett vagy inkább visszaálmodott világot.20 Ilyen például Szőnyi 1919-ben festett Kompozíció aktokkal című képe,21 melyen a bal kezét feje fölé emelő, fekvő női akt és a mögötte jobb oldalt álló két férfialak lényegében – ha átfordítva is – hasonló kompozíciós sémát vázol fel, mint ami Lukáts Kató képén látható. De ilyetén világot idéz meg Aba-Novák Vilmos 1921-ben készített Aktok a tájban című festménye22 vagy Ádám és Éva című hidegtű karca, amely egy egymástól elfordult emberpárt ábrázol a fekvő, kezeit feje fölé emelő nő és a háttal álló, magába gubódzó férfi alakjában.23 Ahogy a visszavonhatatlanul elveszett Paradicsom iránti nosztalgiát Mircea Eliade jó néhány évvel később megfogalmazta: „Kifejezi mindazt, ami lehetett volna és nem lett, minden meg nem valósult létezés feletti szomorúságot, hogy valami csak úgy létezhet, hogy ugyanakkor a helyén valami más nem létezhet, a sajnálatot, hogy nem élhetünk azon a tájon és abban az időben…”24
Mármost ha a Lukáts Kató által készített kompozíciót vesszük szemügyre, kétségtelen, hogy a három vízszintes sávval (sárga föld, sötétkék víz és világoskék ég) és a lenvászon szett piros csíkjaival tagolt kép nemcsak idillikus, hanem már-már szürreális időtlenséget sugall. A merev, bábszerűen megformált figurák leginkább az épp ebben az időszakban kibontakozó római iskola szenvtelen, hűvös neoklasszicizmusával hozhatók párhuzamba; mindenesetre az antik és reneszánsz világból kölcsönzött vizuális toposzok áthatják a kép látásmódját, elsősorban a főalak, a magát pihenésnek önfeledten átadó, kitárulkozó nő megformálását illetően. Ha elfogadjuk, hogy a Nirwana fekvő nőalakjának testtartása leginkább a hagyományos Vénusz- vagy Danaé-ábrázolásokra emlékeztet,25 akkor nem túlságosan meglepő, hogy a kompozíció többi alakját sem a keleti ábrázolások eszményein keresztül láttatja a művész. Így – némi túlzással persze – a tetőtől talpig felöltözött, csupán piros kontúrokkal kiemelt fehér öltönyös férfi és az előtte álló piros fürdőruhás nő erotikus felhangú kettőse közül a bal kezét csípőjére tevő férfialak Apollón, a két kezét önfeledten fejéhez emelő nőalak pedig a vízből kilépő, hajából vizet kicsavaró Vénusz Anadyomene tartását is felidézheti. Ami pedig Lukáts képének negyedik alakját, a felfújható légpárnán lovagló hölgyet illeti, az minden mitológiai reminiszcencia nélkül nyilván elsősorban a gondtalan vagy inkább „gondolattalan feloldódás” lebegő életérzését volt hivatva megjeleníteni, habár egy vízen úszó hengeren ezt a testtartást aligha lehetséges sokáig kitartani.
A strand nirvánája
Ha a strandolást elősegítő „hézagpótló felszerelést” bemutató reklámjelenet leginkább a korszak antikvitást idéző vizuális közérzetének feleltethető meg, akkor mi lehetett a háttere a Seffer-féle szettnek nevet adó buddhista fogalommal, a nirvánával való képzettársításnak? Magyarországon a buddhizmusról írott első nagy ívű összefoglalás 1911-ben jelent meg,26 és bár ennek kapcsán – főként egyházi szerzők oldaláról – valamelyes, a nirvána és a semmi fogalmát illető diskurzus is kialakult,27 általános és elmélyült ismertetése elsősorban Schmidt Józsefnek volt köszönhető, aki először 1920-ban, majd 1925-ben adta ki a buddhizmust az akkori szakirodalom legjava alapján bemutató, máig jelentősnek számító kézikönyvét.28 Ebben így fogalmazta meg a „kialvás” jelentésű szanszkrit szó, a nirvána (páli nibbána) lényegét: „Ha az ember a négy nemes igazság felismerésével lerázta a nem-tudás igáját s így megszabadult a nem-tudás gyötrelmes kísérőitől, a tévhit, a vágyakozás és a keletkezés tisztátalanságától, akkor a keletkezés és elmúlás özönéből, a szenvedés lángjaiból az örök nyugalom és békesség állapotába jut, ahonnan soha többé nem tér vissza ebbe a világba. A bűntelenségnek, szenvedélytelenségnek és fájdalmatlanságnak ez az állapota a megváltás – a nibbána (sz. nirvána).”29 Schmidt a megváltást természetesen nem a kereszténység értelmében vett eredendő bűntől, hanem az újjászületésektől való megszabadulásként értelmezte. De a kortársakat az is rendkívüli módon izgatta, hogy ez a megszabadulás köthető-e valamiféle helyhez. Amint azt a nagy belga orientalista, Louis de la Vallée-Poussin témába vágó könyvéről szóló ismertetésében az utóbb szegedi egyetemi professzorrá kinevezett Mester János megfogalmazta: „Azok, akik nem érték be üres frázisokkal, a nirvánát titokzatos hellyé változtatták át és főleg a tömeg szemében a nirvána a buddhista mennyországgá lett, melyben a lélekvándorlás során bekerült istenek nagyon is jól érzik magukat és nem kívánkoznak az állítólagos végső cél, a boldogító megsemmisülés után.”30 Nem véletlen, hogy rögtön maga adta meg a cáfolatot is: „A nirvána az abszolút való, melyre nem illik rá a mi lét vagy nem lét fogalmunk; az örök élet teljessége ez, mely tagadja az élet szomját, vágyát; a teljes tökéletesség, mely nem születik és nem hal meg, nem lehet beteg és nyomorék, nem bajlódik és nem szenved. Ebben részesül az a jógin, aki révületbe ringatja magát és az elragadtatás magaslatára ér: a tér végtelenségébe, az ismeret végtelenségébe, a létnélküliségbe, a képzet- és érzetnélküliségbe.”31 Alapjában véve Schmidt is azt a kérdést feszegette, hogy miféle állapot lehet a nirvána, és arra a következtetésre jutott, hogy a buddhisták legfőbb célja valamiféle „örökkévaló” utáni vágyakozás.32 De milyen lehet, és hol lehet ez az örökkévalóság?33 Érdekes módon a húszas években, különböző rangú és rendű írók tollából több, a nirvána helyét, helyzetét és állapotát feszegető vers is megjelent a napilapokban; közülük bizonyos Leveleky Zoltán Nirvána című versét idézzük,34 mivel nagyon is pontosan fejezi ki a lét és nemlét, vágy és vágytalanság kettőssége utáni ambivalens sóvárgást: Hol nincs öröm, hol nincs bánat, / Hol sohsem érzel kínzó vágyat, / Hol öntudatlanság az élet, / S nem csalogatnak álomképek; / Hol boldog vagy, bár nem tudsz róla, / S szellemed lágyan átkarolja, / Egy illatárban uszó semmi: – / Ott szeretnék én megpihenni. Hol nincs tavasz, se hervadt rózsa / Jöttén az ősznek földre szórva. / Hol szerelemben nincsen részed, / S mámoros csókoktól vagy részeg; / Hol nincsen test bűnökre hajtó, / Csak lélek, mi el nem mulandó, – / Oda vonzódom égve, vágyva: / Öledbe, végtelen Nirvána.35
Ha ennek az érzet nélküli érzetnek, vágy nélküli vágynak, hely nélküli helynek vagy éppen lét nélküli létnek egy művész mégis formát kívánt adni, akkor olyan eredményre juthatott, mint ami a Szőnyi-körhöz kapcsolódó Varga Nándor Lajos Nirvána című, fiatalkori hidegtű karcában (1923) fejeződik ki. A hegyoldal mögött felkelő nap fénysugaraival határolt tájban egy fejét kezére hajtó, gondolataiba merülő nő ül egy előtte heverő kutya társaságában, fekvő és álló aktok csoportjával körülvéve.36 A kompozíció témája és felépítése meglehetősen jól idomul a Szőnyi-körben megszokott idillikus, mégis kimerevített jelenetként ábrázolt, mesterkélt Árkádia-képhez. Így lenne leginkább kifejezhető a lét szomját tagadó „örök élet teljessége”, azaz a „létnélküliség” maga? Vagy inkább úgy, ahogy a Lukáts Kató képén megjelenő figurák archaikus szobrokká dermednek a strandon? S itt ismét felidézhetjük azt az újságcikket, amely a víz melletti napozás „vágytalan és gondolattalan feloldódását” egyenesen a nirvánához hasonlítja.
Ezt a feloldódást azonban ekkor már nem a neoklasszicista iskola, hanem Vaszary János művészete jelenítette meg, aki a húszas évek második felében és a harmincas években, olaszországi és franciaországi útjai során felfedezte magának a tengerparti fürdőhelyek világát. A festői látásmódját alapvetően megújító Vaszary így jellemezte művészi törekvéseit: „1930. A jelen, amely abszolúte nem hasonlít semmiféle múlthoz. Teozófia, távolbalátás, pilóta, flapper, soffőr, talki és meccs, mint fogalom és forma elhelyezkedtek gondolatvilágunkban és elképzelésünk nélkülözhetetlen elemeivé váltak... A temérdek uj benyomás és szellemi élmény uj formát kíván. A művészetre sorsdöntő tehát az uj forma, – és ez az oka, hogy a görög, reneszánsz és barokk formavilág eddig élhetett és nem tovább.”37 Valóban, a laza ecsetkezeléssel, jelzésszerűen megfestett felületek, a vászon alapozásából kirobbanó ragyogó színek kavargása, lüktetése és a friss párizsi hatások teljesen új formát adtak képeinek. Sokat idézett, Riminiben szerzett élményei szinte tökéletes leírását adják ebben az időszakban készített tengerparti festményeinek: „És ez az örökké mozgó, lármás, önmagát élő és megsokszorozó tömeg színes kabinok és még színesebb ernyők és vitorlaszerűen kifeszített »tendellák« közt zajlik; itt futkos, lármáz, alszik és úszik reggeltől késő estig. […] Ez itt a festő bazárja, Mekkája és Szent Gangesze, összeolvadnak a nagy alkotó természettel – mert mindenki teszi, érzi és tudja, hogy nem külön a sós tengeri fürdő, nem külön a hullámverés, a forró föveny, a perzselő napsugár és felszabadított meztelenség az élet, hanem mind együttvéve az igazi egyesülés az őserőkkel.”38
Ezt az egyesülést az „őserőkkel”, a földdel, a vízzel és a levegőéggel való egybeolvadást szinte esszenciálisan mutatja be 1930 körül megfestett, nemrég a Nemzeti Galériába került Ernyős strandoló nőalak című képe is.39 Látszólag csak néhány odavetett festékfoltot ábrázol, holott az ég, tenger és föveny hármas tagolásában, a fényben felizzó – és rózsaszínné hamvadó – napernyő alatti piros csíkos fürdőlepedőn kitárulkozó, fekvő nőalak testesíti meg igazán azt a „vágytalan és gondolattalan feloldódást”, amit jobb híján, Lukáts Kató hasonló témájú képének alapján akár nirvánának is nevezhetnénk. A Seffer-féle reklámnak azonban van még egy, teljes mértékben az adott helyre vonatkozó tanulsága is: „Ne feküdjünk testünkkel a puszta földre, nem tudjuk, ki feküdt ott percekkel előttünk.”
[1] Színházi Élet, 1930/28., 177. o.
[2] A Seffer Antalra és családjára vonatkozó adatokat illetően köszönöm Goldberger Tamás segítségét, lásd Goldberger Tamás: Tornaszergyár Sashalmon, kézirat.
[3] Magyar Nemzet, 1904. március 16., 7. o.
[4] Amikor a 19. században a britek átvették a franciáktól az addig csak beltéren játszott teniszt, a labda anyagának is változnia kellett, hogy jól pattanjon a füvön – innen a megkülönböztető, mára már elavult lawn-, azaz gyeptenisz elnevezés – a szerk.
[5] Selmeczbányai Hiradó, 1906. szeptember 28., 6. o.
[6] Az Ujság, 1914. szeptember 12., 15. o.
[7] Sporthírlap, 1914. augusztus 17., 4. o.
[8] Honi Ipar, 1933/18., 18. o.
[9] A kiállítás 2022. szeptember 25-ig volt látható.
[10] Lukáts Kató: Nirwana. Reklámterv, 1930–1940. In: Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938). Szerk. Katona Anikó. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2022, 106. o., 77. kat. sz.
[11] Seffer Antal Tornaszerek és Sporteszközök Gyára. Árjegyzék, Budapest, 1930 körül
[12] Márai Sándor: Röpirat a nemzetnevelés érdekében. Budapest, Révai, 1942, 26. o.
[13] Lásd erről Németh András: Az életreform társadalmi gyökerei, irányzatai, kibontakozásának folyamatai. In: Az életreform és reformpedagógia – recepciós és intézményesülési folyamatok a 20. század első felében. Szerk. Németh András – Pirka Veronika. Budapest, Gondolat Kiadó, 2013, 11–54. o.
[14] – thy: Gázháboru. In: Pesti Hirlap, 1933. június 25., 12. o.
[15] Magyar „Physiopolis“ létesült a Zugligetben. Járitz Józsa festőművésznő a naturizmusról. In: Az Est, 1930. november 6., 7. o
[16] K. J.: Hogyan alakult meg és miért szűnt meg a pesti nudista-telep. In: Az Est, 1932. augusztus 10., 4. o.
[17] A különböző társadalmi mozgalmak utópisztikus vonatkozásairól lásd Németh András: Életreform kommunák és a reformpedagógia – recepciós folyamatok a 20. század első felében. In: Továbbélő utópiák – reformpedagógia és életreform a 20. század első felében. Szerk. Németh András – Pukánszky Béla – Pirka Veronika. Budapest, Gondolat Kiadó, 2014, 22–60. o.
[18] Lásd erről Zwickl András: Neoklasszicizmus a 20-as évek magyar festészetében. In: Ars Hungarica, 1993/2., 203–211. o.
[19] Lásd erről Zwickl András: Az ideális és a reális világ tájai között. In: Árkádia tájain. Szőnyi István és köre. Szerk. Zwickl András. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2001, 21–36. o.
[20] Lásd erről Zwickl András: Figurák és kulisszák. A korai festmények. In: Árkádia tájain 2001, 86. o.
[21] In: Árkádia tájain 2001, 87. o.
[22] Magyar Nemzeti Galéria, lt. sz.: 60.5T.
[23] Zwickl András – Zsákovics Ferenc: A tájképtől az aktokig. In: Árkádia tájain 2001, 94. o.
[24] Mircea Eliade: Képek és jelképek. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1997, 20. o.
[25] Lásd erről Árkádia tájain 2001, 87. o.
[26] Lénárd Jenő: Dhammo. Bevezetés a Buddho tanába. I–II. Budapest, Lampel Rt. Könyvkereskedése, 1911. A magyarországi buddhizmussal kapcsolatos irodalom kialakulásáról lásd Fajcsák Györgyi: „Bevezetés a Buddho tanába.” A buddhizmus magyar nyelvű irodalma és művészeti kapcsolatai a 19–20. század fordulóján. In: Bolor-un Gerel. Kristályfény. Tanulmányok Kara György professzor 70. születésnapjának tiszteletére, I–II. Szerk. Birtalan Ágnes – Rákos Attila. Budapest, ELTE Belső-Ázsiai Tanszék – MTA Altajisztikai Kutatócsoport, 2005, 253–266. o.
[27] Lásd erről Kelényi Béla: Buddha a lokálban: a Kelet nyugati alternatívájának magyar változatai. In: Sanghay – Shanghai. Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között. Szerk. Fajcsák Györgyi – Kelényi Béla. Budapest, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 2017, 18–19. o.
[28] Schmidt József (1868–1933) az indoeurópai összehasonlító nyelvészet egyetemi tanára, a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt 1919-ben felfüggesztették, majd 1924-ben nyugdíjazták. 1920-ban jelent meg a buddhizmus tanításait összefoglaló könyve (Schmidt József: Buddha élete, tana és egyháza. Budapest, Kazinczy Kiadás, 1920), majd 1925-ben ennek javított kiadása (Schmidt József: Ázsia világossága. Buddha élete, tana és egyháza. Budapest, Athenaeum, 1925).
[29] Schmidt József: Ázsia világossága. Buddha élete, tana és egyháza. Budapest, Athenaeum, 1925, 154. o.
[30] Dr. Mester János: L. de la Vallée-Poussin: Nirvana. Paris, Beauchesne, 1925. In: Magyar Kultúra, 1926/7–8., 416. o.
[31] Mester 1926, 417. o.
[32] Schmidt 1925, 164. o.
[33] Mind a korai, mind a késői buddhizmusban jelentek meg olyan nézetek, melyek szerint a nirvánát mennyei vagy földi helyszínként képzelték el. Lásd erről Porosz Tibor: Rejtett dimenziók a buddhizmus vizuális gondolkodásában. In: Keréknyomok, 2014/8., 111. o.
[34] Leveleky Zoltán az írói álneve volt dr. Alfay Zoltánnak (1862–1920), a Posta- és Távirda-igazgatóság vizsgálati osztálya vezetőjének, aki aktívan részt vett a sportmozgalmak, elsősorban a futball irányításában is. De személye azért is emlékezetes, mivel Mándy Iván anyai nagyapja volt. Lásd még: litera.hu/irodalom/publicisztika/darvasi-ferenc-j-az-en-vagyok-jancsi-jancsika-mandy-ivan-csaladjarol-es-kisgyerekkorarol.html
[35] Népszava, 1925. január 6., 10. o.
[36] A műnek Nirvána felé címmel két változata is ki volt állítva 1925-ben az Ernst Múzeumban. Lásd: Az Ernst Múzeum kiállításai, XXXIV. Izsó Miklós Emlékkiállítás. Budapest, Az Ernst Múzeum Kiadása, 1925, 12. o. Ennek alapján az is feltehető, hogy a buddhizmusnak elkötelezett, regényes életű jogász professzor, Ferenczy Árpád 1918-ban megjelent, A Nirvána felé című regényére utal. Ferenczy Árpád: A Nirvána felé. Regényes indiai történetek, I–II. Budapest, Légrády Testvérek Kiadása, [1918]. Ferenczy Árpádról lásd Kelényi Béla: „Keletről jöttem Én / Ázsia szívéből”: Boromisza Tibor és a Magyar Buddhisták. In: Sanghay – Shanghai 2017, 61. o.
[37] Kézdi-Kovács László: Vaszary János képei az Ernst-Muzeumban. In: Pesti Hírlap, 1930. február 16., 4. o.
[38] Vaszary János: Ravenna – Rimini. In: Pesti Napló, 1928. szeptember 29., 6. o.
[39] Gergely Mariann: Vaszary. Az ismeretlen ismerős. Kiállítási katalógus. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2022, 123. o.