Senki se úgy gyűjt, hogy be akarja hozni Bill Gatest

Beszélgetés Stefan Ottrubayval, az Esterhazy Alapítványok vezetőjével

Winkler Nóra

Stefan Ottrubay, az Esterhazy Alapítványok vezetője nemcsak a Ludwig Múzeum kiállításáról, a művészettámogatás sokszáz éves hagyományáról, de arról is mesélt, élvezi, ahogy az üzleti és társadalmi élet legfontosabb kérdései a művekben köszönnek vissza. Szóba került nemzetköziség, a múltba feleslegesen révedő új arisztokrácia, teljes szabadsággal dolgozó zsűritagok, és egy nő, Ottrubay Melinda, akinek ízlése és tántoríthatatlan akarata fontos szerepet játszik abban, hogy az Esterhazy Alapítványok ennyire meghatározó szereplők ma a kultúrában.

Cs horvath gideon

Horváth Gideon installációja, fotó: Szabó Zsófia © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum / HUNGART © 2024


Artmagazin: Az idei Esterházy-díjra jelölt művészek csoportos kiállítása számomra kiemelkedően erős. Sokféle világba látunk bele, és közben abszolút lejön, hogy itt mindenki a fontos, az embereket elevenen érintő kérdésekkel foglalkozik. Önnek is ilyen erősnek hat most ez, a sok év mezőnyéből?

Stefan Ottrubay: Rám is így hat, igen. Ez egy különleges év volt, a kurátoroknak sikerült a munkákból valami igazán csodálatosat létrehozni. Nemcsak egyenként, művészenként, hanem összességében is, mint kompozíció. Sose volt szerény, amit a korábbiakban felmutattunk, de az idei, a nagyobb méretű műtárgyak beválogatásával és ezekbe a hatalmas, levegős termekbe rendezésével különösen hatásos. 

Soha ennyi pályamű nem érkezett – kétszázhatvankettő –: professzionális pályafutások, komoly kiállítási múlttal, szóval senki sem hobbifestő a mezőnyben. Meg is lepett, hogy az országban a negyvenöt év alattiak mezőnyében ennyi erős életmű van – és nyilván nem is jelentkezett mindenki hozzánk. Hihetetlenül széles áttekintést kaptunk.


Csxx dr. stefan ottrubay c tina zarits

Stefan Ottrubay, fotó: © Tina Zarits / HUNGART © 2024


Ön is részt vesz a magyar és nemzetközi tagokból álló zsűri munkájában.

De passzívan, saját véleményt sosem fogalmazok meg. Nem akarom befolyásolni a profi művészettörténészeket és kurátorokat.

Mi az, amit köztük képvisel? Például, hogy értékrendben illeszkedjen ez az anyag az Esterházy-múlthoz és az Alapítványok tevékenységeihez?

Nem szeretem ezt a kifejezést, hogy értékrend, mintha valami titkos dolog lenne mögötte – hogy vajon milyen értékeket akarhatunk mi követni. Számunkra az fontos, hogy ez a zsűri függetlenül tudjon dolgozni, nyitottan beszéljenek egymással, és ne valami burkolt program szerint fusson a dolog. Az én feladatom figyelni, hogy köztük meglegyen ez az egyensúly. Ahogy arra is ügyelünk, hogy a zsűritagok többsége nemzetközi háttérből jöjjön, nem azért, mert nem bízunk a magyar szakemberekben, hanem hogy garantálni tudjuk a díj egyik ígéretét, az országon túlmutató lehetőségek távlatát. Nem kell, hogy többségében külföldiek legyenek a tagok, de a magyar szakemberek közül is olyanokat kérünk fel, akiknek nemzetközi beágyazottságuk is van – csak így lehet hatékonyan képviselni a díj célkitűzéseit, a kortárs művészet ügyeit. Ha van értékrendünk, akkor ez az: az épp aktuális témáknak, kortárs ügyeknek akarunk teret adni. A jó művészek eleve saját koruk témáival foglalkoznak, amiknek persze lehetnek történelmi távlatai és vonatkozásai, de mi azt keressük, ami bele van gyökerezve a mába, nem nosztalgikus-romantikus visszatekintés. Kerüljük azokat, akik láthatóan más alkotók nyomán dolgoznak, vagy túl közel állnak egyes politikai áramlatokhoz, esetleg lustán ismétlik magukat. Ami számomra a kezdetektől fogva mindig nagyon fontos volt, hogy még rejtetten se forduljanak elő sem a kulturális kisebbségeket, sem valamelyik nemet kirekesztő elemek. Inkább ezek az alapelveink, és ezek nem fűződnek szorosan az Esterházyakhoz vagy ahhoz, hogy I. Pál herceg milyen alapokon állította össze 1660 körül a gyűjteményét. 


Más

Süveges Rita: Infrastucture / Heart of the Machine (Infrastuktúra / A gép szíve), 2023, olaj, bársony, 100 × 60 cm / HUNGART © 2024


Őt egyébként akkor az vezérelte, azt akarta megmutatni, hogy herceg lett, nagyon gazdag, és készen áll felzárkózni. Gyűjteményének felépítésében saját programja volt. A nagy európai gyűjtési folyamatokra akart rákapcsolódni, azért mentek el például az augsburgi ötvösmesterek aranyozó és ezüstöző műhelyeibe, mert tudták, hogy a császár és sok más fejedelem is onnan vásárol műtárgyakat. Egész más szerepe volt a pompának, a hatalmat, a gazdagságot jelképezte. Ezzel biztosították a család pozícióját és jelentőségét, sok esetben a túlélést. Hiszen akkoriban nem létezett még az egyének védelmét garantáló alkotmányi keret. Manapság ez már nem ennyire programszerű, senki sem úgy gyűjt, hogy be akarja érni Bill Gates-t – nem is lenne olyan egyszerű –, hanem saját gondolati világot akar teremteni, akkor is, ha közben művészeti szakemberek tanácsaira is hallgat. De ez más, mint négyszáz éve. Amikor Esterházy II. Miklós két évszázaddal ezelőtt kilépett a szokásos nemesi életpályából, és civil (közrendű) nő lett a társa, Rómában a legjobb intellektuális közegekbe jártak, ahova vélhetően Goethe is. Őrült lendülettel kezdett gyűjteni, kereskedők mellett több szakember is segítette ebben, és fantasztikus gyűjteményt rakott össze csupán tizenöt év alatt, különösen a régi mesterek vonatkozásában. Akkor őt az hajtotta, hogy fölzárkózzunk a modern Európához. És hogy látta, a pannóniai térségben még nem jöttek létre ilyen léptékű kollekciók. Nem sejthette, hogy jó száz évvel később a határt másképpen fogják majd meghúzni. Akkoriban a napóleoni háborúk és utóhatásuk volt a legnagyobb téma: a világ hihetetlen átrendeződése, a polgárosodás meginduló folyamatai. Miklós élvezte, hogy ebben részt tud venni. 


Cs entangled engaged ensnared v

Trapp Dominika: Entangled, Engaged, Ensnared (Behálózva, eljegyezve, becsapdázva), 2023, tus, papír, 48 × 65 cm / HUNGART © 2024


És nem csak ő, mert azóta is eltelt egy újabb évszázad, és rengetegen élvezzük nézni ezt a kollekciót meg a többi művet, amikkel az Esterházy család későbbi gyűjtő szellemű tagjai bővítették.

Amit például a Szépművészeti Múzeumban lehet látni Esterházy Képtárként, az II. Miklós festménygyűjteménye volt, amit 1871-ben körülbelül a piaci érték feléért szerezhetett meg a Magyar Királyság. Viszont hányattatott sorsa lett az I. Pál herceg-féle kincstárnak, a Wunderkammernek, aminek egy részét, értékben körülbelül a felét, a Tanácsköztársaság alatt jogtalanul kisajátították – mondhatni, szabályosan ellopták. Jött egy karhatalmi csoport, megjelentek Fraknó váránál azzal, hogy az új, baloldali kormány most mindenhonnan összegyűjti a fontos műtárgyakat, az apátságokból és a nemesektől, és oda viszi, ahol az emberek élvezni tudják, a nagy múzeumokba. Nagyon szép, hogy egyáltalán aláírtak egy nyugtát, egy listát arról, hogy mit vittek el – nálunk megvan az eredetije. Aztán jött még sok huzavona, majd a német megszállás, a végén pedig az államosítás. Mi azt gondoljuk, hogy az államosítás ennek a típusú gyűjteményegyüttesnek az esetében, ami részben még hitbizományban volt, hivatalosan kölcsönadva az államnak, nem volt érvényes. Ennek a gyűjteménynek van egy része az Iparművészeti Múzeumban, illetve most Fertődön, pár darab a Nemzeti Múzeumban, a kottatár a Széchenyi Könyvtárban, a személyes iratok pedig a Levéltárban. Tulajdonjoguk kimondásáért zajlik a per, ezen vitázunk a magyar állammal jó néhány éve. Remélem, hogy hamarosan meg tudunk egyezni – olyan csomagot kínáltunk, amire sok szempontból nem is szabadna nemet mondani.


Cs 2023 12 14 eaa budapest©lisaschulcz hq 2

Az előtérben Tollas Erik művei, a jobb oldali falon Király Gábor festményei, fotó: Lisa Schulcz © Esterházy Privatstiftung / HUNGART © 2024


Az imént úgy fogalmazott, hogy nagyon átrendeződött a világ Napóleon idejében. Szerintem most is hasonló átalakulásnak vagyunk tanúi, több fronton és radikális mértékben. Pont ebben látom a Ludwig-beli kiállítás jelentőségét – hogy ezekről beszélnek a művek. Arról, hogy mi van ma, milyen ebben lenni, mik a kérdések, amikkel az élet átalakulásához igazodni próbálunk. Üzletemberként, az Alapítványok vezetőjeként mennyire érzi, hogy ugyanazokkal a gazdasági, politikai, egészségügyi témákkal találkozik a múzeumban, mint amikkel a munkájában is? 

Abszolút. Ez nagyon jó meglátás. Huszonkét éves korom óta foglalkozom kortárs művészettel. A húgom egy nagy aukciósházban dolgozott, rajta és más privát kapcsolatokon keresztül hamar eljutottam a galériákhoz. Később, amikor Angliában éltem, sokat jártam kiállításokra, és vásároltam is, ahogy a pénztárcám engedte, ezt utána New Yorkban is folytattam. Úgyhogy viszonylag széles rálátással követem és figyelem ezt a terepet, és látom, ahogy a kiemelkedő kortárs alkotók veszik fel, szívják fel ezeket a témákat a műveikbe. Van, aki hangosan, van, akinél kutatni kell, de mindig meglesz az üzenet. Aki inkább harmonikus, szép hangulatokat akar vizualitással közvetíteni, az inkább az alkalmazott irányokban, akár a dizájn területén találja meg magát. Mi a Díjnál olyan művészeket keresünk, akiknek erős mondanivalójuk van. A művészet hihetetlenül fontos kommunikációs eszköz a társadalom felé. Lehet a dolgokról rádióműsorokban is beszélni, vagy fontos cikkekben, és mindegyiknek megvan a maga ereje és szerepe, de ami évekre-évtizedekre hat, és később, majd száz év múlva lenyomata lesz annak, mikkel foglalkozott érdemben egy társadalom, az a művészet. 


Cs yy 2023 12 14 eaa budapest©lisaschulcz hq 10 másolat

Balra Kis Róka Csaba, jobbra Pintér Gábor művei, az előtérben balra Lőrincz Áron szobra, fotó: Lisa Schulcz © Esterházy Privatstiftung / HUNGART © 2024


Mit ad önnek, hogyan alakítja az életét, hogy a munkája által, az Esterházy kulturális projekteken keresztül ennyire sok időt tölt művészettel? 

Átalakítottuk ugyan az Alapítványok vezetői szervezeti struktúráját, de ettől nem lett kevesebb munkám, így sajnos nem tudok naponta több órában kultúrával foglalkozni. De a kortárs művészet olyan, ami áthat. A házunkban is sok jó kép van, és aszerint, hogy milyen a napom, kicsit mindig másképp köszönnek vissza. Ha vendégeink vannak, szívesen mesélek is nekik róluk. Minden reggel és este hazafelé klasszikus zenét hallgatok, ez segít lejönni a napi ügyekről, és segít reflektálni is rájuk. Ugyanezt adják nekem a kortárs képek is. Sőt a régi mesterek is, csak velük nem foglalkozom ennyire intenzíven. 


Xxx 2023 12 14 eaa budapest©lisaschulcz hq 9

Az előtérben Tollas Erik művei, a jobb oldali falon Király Gábor festményei, fotó: Lisa Schulcz © Esterházy Privatstiftung / HUNGART © 2024


Abban, hogy az Alapítványok ma is ennyire sokféle kulturális tevékenységet végeznek, nagy szerepe van egy nőnek, az ön nagynénjének, Ottrubay Melindának. Milyen lény volt? Honnan volt benne ez a bátor, merész, önmegvalósító energia? 

Kulcsszerepe volt abban, hogy ma stabilan, tervezhetően működtethetjük a művészeti programokat, és Melinda volt az, aki az Esterházy-vagyon történetét a polgárosodás felé vitte. Már kislányként is nagyon eleven volt, tudta, mit akar. Anyja ezért nyolcévesen beíratta ritmikus sportgimnasztikára, ahol hamar kiderült, micsoda tánctehetség, tizennégy évesen le is szerződtette az Operaház. Apja eleinte nem örült, hogy balerina szeretne lenni, de Melinda kitartása és makacssága győzött. A sikerek hamar jöttek, az Operaház kis kedvence volt, szenvedélyesen imádott forogni, úgyhogy Ventillátor kisasszonynak hívták. Később tanított is, és 1939-ben könyve is megjelent Ritmus és tánc címmel. Hat-hét órát táncolt naponta, mellette szabadidejében korcsolyázott, biciklizett, teniszezett, sőt még lovagolt is. A tánc rendszerességre és fegyelemre tanította, élete végéig minden nap tornázott. 

Karrierje csúcsán ismerkedett meg V. Esterházy Pál herceggel, 1946-ban házasodtak össze. Férje iránti szeretetből felhagyott addigi hivatásával, cserébe ő mindig bevonta a fontos döntésekbe, megbeszélésekbe. 1948-ban letartóztatták, a Mindszenty-perben Pált hosszú fogságra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Halála után Melindára maradt az egész vagyon kezelése, aki ehhez a feladathoz is felnőtt. Tartotta magát férje végrendeletéhez, és amint lehetősége adódott, alapítványokba szervezte a vagyont, modern pályára állította a gazdálkodást. Az utolsó napig Burgenland kulturális életének egyik legnagyobb támogatóját tisztelhettük benne. Mindig pozitívan állt az élethez, rendkívül elegáns, jó kedélyű, nagyon kedves nő volt. Széles látókörű, tájékozott, aki elérte, hogy a maga nemében egyedülálló Esterházy kulturális örökség fennmaradhasson és látogatható legyen. 


Cs yy 2023 12 14 eaa budapest©lisaschulcz hq 3 1

Az előtérben Kortmann-Járay Katalin – Mendreczky Karina: Where All the Flowers Have Gone (Hová tűnt a sok virág), 2023, hátul jobbra Süveges Rita munkái, fotó: Lisa Schulcz © Esterházy Privatstiftung / HUNGART © 2024


Ha történelmi távlatban nézzük, ön egy hatalmas múlt, egy civilizáló hatású dinasztikus történet szereplője. Gondolom, hogy nem ezzel kel és fekszik, de át szokta járni, hogy ekkora hagyomány része? 

Nem igazán. Néha előjön, de én ezt az egészet kifejezetten a mai világ felől szemlélem. Sok különböző városban éltem, dolgoztam kisebb-nagyobb vagy óriási gazdasági intézményekben, és mindenhol azt láttam, hogy ahol nyugodt üzleti hozzáállás alakult ki – akár egy város esetében, ha adott a megfelelő anyagi háttér –, azok ilyen vonalak mentén mozogtak. Nézzük Graz városát: van két kortárs gyűjteményük, jó színházuk, számos kreatív tér, ahol modern szemléletet tudnak sugározni a nagy cégek, bankok, biztosítók felé. Ők pedig kortárs gyűjteményeket alapítottak. Miért? Nem azért, mert minden vezérigazgatónak ez az álma, hanem mert ez egy kultúra. Visszaforgatnak oda, ahonnan építkeztek, ugyanakkor ez az ügyfélkörükre is pozitívan hat, amitől az üzlet is jobban mehet. Ebben az angolszász országok a legjobbak, Amerikában, Angliában ezek sokkal erősebb hagyományok, mint Ausztriában, természetes, hogy zenét támogatnak, legyen az klasszikus vagy jazz, filmfesztiválokat szponzorálnak, gyűjteményt építenek, mert ez mind azt mutatja meglévő és leendő ügyfeleiknek, hogy ez a vállalat megérkezett a modern világba. Ez sokkal erősebben hat rám, mint az, hogy örömmel tekintek vissza Pál hercegre és négyszáz évvel ezelőtt alapított kincstár-gyűjteményére. Szép, hogy megvan, nagyon szép, és a mai kisugárzásunkat is segíti, de ez csak egy kis rész, és már a múlt, egy tökéletesen másfajta világ. Az arisztokrácia társadalomban, különböző szociális rétegekben betöltött szerepét nem lehet visszaidézni, veszélyes is volna – hajlamossá tesz visszacsúszni már egyáltalán nem létező korokba. Amikor a vállalkozó vásárol egy nagy kastélyt, berendezi történelmi bútorokkal, úgy is ruházkodik, akkor visszalép egy világba, amit maga sem ért, de más sem. Húsz évvel ezelőtt direkt egy nagyon modern házat építettem magunknak, pedig háromszáz méterre vagyunk a kastélytól. De eldöntöttem: az a munkám, ahol történelmi épületek hasznosításával foglalkozom. Viszont ha hazaérek, a huszonegyedik században akarok lenni. Az egész házban ha három történelmi szék van, sokat mondtam. Élvezem a könyvtárunkat, de a jelenben akarok mozogni és élni. Mondjuk ezt sokan nem értik, de akkor is.


Cs 2023 12 14 eaa budapest©lisaschulcz hq 14

Az Esterházy Art Award-díjazottak. Balról jobbra: Trapp Dominika, Mendreczky Karina, Kortmann-Járay Katalin és Horváth Gideon, fotó: Lisa Schulcz © Esterházy Privatstiftung / HUNGART © 2024


Fantasztikusan jól beszél magyarul.

Köszönöm, a korábbi tíz-tizenegy év Magyarországon sokat segített. Most is számos magyar kollégám van, a munkatársak negyede, sőt kulturális területen még több. Sok interjút adok, beszédeket tartok, úgyhogy megint belejöttem, és élvezettel csinálom. Rendszeresen jövök Budapestre, mert annyi itteni feladat van. Kismartonban ötvenöt órát dolgozom hetente, ehhez jönnek még a magyar ügyek, szóval sok, de mindig azt mondom: egy életünk van, az rövid, úgyhogy bele kell pakolni mindent.

eletakepben01.jpg
ÉLET A KÉPBEN podcast I. – Kitörni a keretekből / Esterházy-díj 2023

Elindult az ÉLET A KÉPBEN, Topor Tünde és Winkler Nóra páros podcastja művészetről!