SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ

Topor Tünde

​Címlapunkon egy különleges, kubista Csáky József-szobor részlete látható, amelyhez olyan történet, sőt történetfüzér tartozik, ami nemcsak veszélyhelyzetek túléléséhez ad ötleteket, hanem fontos vagy épp pikáns adalékokkal szolgál néhány életműhöz, például Czóbel Béláéhoz is.

Párizs és Kecskemét között ingázunk benne, nizzai kitérőkkel, műtárgyak utáni nyomozással, irodalom-, fotó-, műkereskedelem-, illetve divattörténeti vendégszereplőkkel és egy modellügynökség mai tulajdonosával. Egy másik történet a harminc évvel ezelőtti Budapestre visz; az itt galériát alapító Hans Knoll szemével tekinthetünk vissza az 1989 körüli időszak művészeti életére, a pezsgés és beszűkültség akkori elegyére, a Kelet és Nyugat között beinduló áramlás okozta kezdeti euforikus érzésekre. Szó lesz még egy nagy hatású holland műértőről, Van Gogh népszerűsítőjéről, egészen új típusú holland gyűjtemények kialakítójáról, aki valóságos előadó körutakon ismertette kortársai művészetét, mondjuk Mondrianét vagy épp Csáky Józsefét. E számunkban tanulmány vizsgálja, milyen hatást gyakorolt Cézanne a magyar modernekre, mindezt egy lappangó Berény Róbert-mű kapcsán, de a festészet erős szexuális töltete is szóba kerül, hogy aztán egy másik cikk, vagyis Ferenczy Noémi és a szövés egészen más irányba vigyenek bennünket: a munka világába, amely olyan új embertípust igényelt, amilyen Mattis Teutsch János kései képein is megjelent. Ezek alól tártak fel gyűjtők és galériások kérésére restaurátorok régebbi, konstruktivista, színes Mattis Teutsch-műveket – reflex rovatunk cikke arról szól, mivel indokolható egy ilyen lépés. Szó lesz még Vasarely korai, gyógyászati témájú grafikai terveiről vagy a magyar grafika különútjairól, illetve egy olyan művészről, aki szintén külön utakon járt pont azokban az években, amikor sikereket arató pályatársai politikusok agyából kipattant elvárások szerint próbáltak alkotni. Mostani cikkeink egy részéhez kiállítások is tartoztak volna, csakhogy közbelépett a járvány – mindenesetre mi feltüntetjük, meddig lennének nyitva, hátha enyhül a helyzet, és mehetünk megnézni őket. És azóta is hálásak vagyunk, hogy még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt eljutottunk Paksra – a magyar modern, illetve organikus építészet egy-egy emlékét szinte tanösvényszerűen bejárva. Végül kiderül, minek állított emléket az Angyalvár tetején álló, kardját épp hüvelyébe visszadugó Szent Mihály arkangyal-szobor. Tényleg jó lenne, ha az a kard megint visszacsusszanna.