SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ

​E számunk szinte már tematikusra sikeredett, annyiszor köszönnek vissza benne az európai (amerikai), illetve a magyar művészetet ért keleti, főleg japán hatások.

Az Iparművészeti Múzeum üvegkiállítása kapcsán készült interjú mellett elég egy pillantást vetnünk a gödöllői szőnyegek némelyikére, hogy azokon is felfedezzük a japán fametszetekből ismerős képszerkesztési módot. A velencei Artempo kiállításon éppúgy hangsúlyosan szerepelnek a távol-keleti gondolkodásmódnak megfelelő művek, mint a Magyar Nemzeti Galéria Akali című újtárlatán ,ahol a címlapunkon szereplő Türk Péter-mű, a kiállítás címadó darabja, Gálhidy Péter grafittal bevont nyárfatörzse vagy Nádler István két festménye is egészen más viszonyulást mutatnak fel az élethez és az elmúláshoz, mint az az elfojtás, ami mostani kultúránk sajátja. Tulajdonképpen erről szól a kortárs művész gigasztár Damien Hirsttel készült interjú is, amiből részleteket vettünk át. Lapzártakor érkezett két olyan hír, amely mindennek szomorú aktualitást ad: Elhunyt Néray Katalin, aki éveken keresztül vezette a Műcsarnokot, majd a Ludwig Múzeumot, Párizsban pedig Csernus Tibor, akinek festészete épp mostanában vált ismét a magyar művészeti köztudat meghatározó részévé. Mindkettejük halála súlyos veszteség.