Szerkesztői beköszöntő
Címlapunkon New York, ami még mindig a világ közepének számít, és ahol nagy teljesítmény karriert csinálni. Főleg ha ez olyasmiket jelent, mint például közreműködni egy Midnight Project kitalálásában és megvalósításában. Vagyis abban, hogy a Times Square elektronikus kijelzőtábláin egy hónapig, minden éjfél előtt, három percen keresztül egy kortárs művész animációja tűnjön fel fényreklámok helyett. Szántó András részt vett ebben is – beszélgetésünkből kiderül, mi mindenben még. Következő cikkünk szintén ottani, csak régebbi karrierekről szól, Kárász Ilonkáéról, aki sok más műfajban is alkotott, de különösen sikeres azzal lett, hogy rengeteg rajza került a The New Yorker borítójára. Amin később egy másik magyar, Bányai István rajzai is feltűntek, az újság ugyanis máig őrzi a hagyományt: a címlapon is és belül is rajzolt illusztrációkat közölnek. Az is érdekes téma, 1945 után hogyan került egy csomó fiatal művész és értelmiségi Rómába (például Vera Molnar, de róla külön cikkben írunk), az ottani magyar akadémiára, majd a vasfüggöny legördülte után melyikük jutott ki Párizsba és ki ragadt itthon. Hogyan zajlott mindez, illetve hogyan éltek fiatalok valamiféle furcsa exlex állapotban a háború után. Vagy hogy a Budapesti Történeti Múzeumban most látható magyar származású, de Franciaországba kikerült fotósok közül kinek milyen áron kelnek el a képei a műkereskedelemben, és hogyan lehet kortárs magyar fotóval betörni a nemzetközi piacra. Még ha nem is olyan elsöprő sikerrel, mint ahogy a Rubik-kocka tette egy, a The Observerben 1979-ben Hatoldalú varázslat címmel megjelent cikket követően. Erről is írunk, az eredetileg szemléltetőeszköznek indult bűvös kis tárgyat a korszak dizájntörténeti összefüggéseibe helyezve. Kiállításkritikát is közlünk, művész ír benne művészről, és arról, mit jelentett a 80-as években felnövő generációnak az ATARI Joystick, egy másik cikkünk egy másik kiállításról pedig azt elemzi, hogy néz ki egy mai, kortárs képzőművész úgynevezett elefántcsonttornya. Következő cikkünk helyszíne egy argentin temető, a benne található síremlékek kapcsán elmesélhető horrortörténetek közül Evita Perón holttestének kálváriája a legrémesebb, ami pont hihetetlenségével világít rá történelmi helyzetek abszurditására. Aztán újra grafika, azt a kiállítást ajánljuk, ami a Párizsban „makaróni” stílusával fantasztikus sikereket elért Alfons Mucha műveiből mutat be válogatást. És az olvasnivaló: egy gyerekkori emlékből kinőtt, több évtizedes kutatás eredménye, a régóta Svájcban élő magyar festőnő, Varga Mária könyve, amit a Bauhaus egyik hallgatójáról (majd rövid ideig oktatójáról), a textilművész Berger Ottiról írt. Közvetlen tanulságokkal járó történet.