Szerkesztői beköszöntő
Közeledik a Design Hét, amikor minden a minket körülvevő tárgyakról szól. Címlapunkra is ezért került szögesdrótos éjjeli lámpa: nem nagyon tudtunk ennél aktuálisabb itthoni design-műtárgyat most elképzelni. Pedig nem is emiatt készült, csak a művészi intenciót utolérte a valóság. Tudósítunk Mona Hatoum párizsi kiállításáról is, aki a Pompidou tereibe csinált drótháló-ketreceket, és bemutatjuk Katarina Šević Leopold Bloom-díjas projektjét – ezek sem mentesek történelmi és aktuálpolitikai felhangoktól, mint ahogy az az amerikai utcai étterem sem, ahol mindig az határozza meg az étlapot, kivel van éppen az USA-nak politikai konfliktusa. Szintén a design jegyében, konyhatörténet is szóba kerül, kiderítjük, minek köszönhették a hetvenes években felnövő gyerekek az evés közben fellépő klausztrofóbiát, illetve milyen illúziókból következett a modern konyha ideája. Innen már csak egy kis lépés, hogy edényekkel foglalkozzunk, ezüstserlegek útját kövessük a Kádár-kori műkereskedelem egy inkább bűnügyi hírekbe kívánkozó esetén keresztül. Aztán a viselettörténet sem maradhat ki: 14. századi freskókon láthatjuk, milyen kun süvegekben jártak a magyarok, amikor itáliai városokat ostromoltak Nagy Lajos királlyal az élen, és az is kiderül, mi a kordován. Képzőművészetről is szó esik, legendás székesfehérvári kiállításokra emlékezve, és azt boncolgatva, vajon mi alapján dől el, milyen művek kerülnek egy, az utóbbi évtizedek remekműveit felvonultató válogatásba. Olvasóink megtudhatják, mi az a MADI és mi köze Váchoz, de más nemzetközi hírű szobrokról is írunk, amiket pedig Veszprémben lehet még ősz közepéig látni. És a hab a tortán: a Kröller-Müller-gyűjtemény, ugyancsak szobrokkal és Van Goghokkal a hollandiai Otterlóban. Végül egy találós kérdés: Varázslat és tündérmese, Emberi kéz teremtette, Csodaszalag, ha ezt látod, Magad benne megtalálod. Mi az? A választ a 61. oldalon találják.