Szerkesztői beköszöntő
Bizonyos szempontból minden a megszokott. Ülünk a szerkesztőségi asztalnál és arról beszélgetünk, vajon hogyan és miért került Lakner László Danae című képe Makovecz Imre lakásából a Ludwig Múzeumba, ki hogyan emlékszik Ladik Katalinra, tényleg ő szerepelt-e régen valamelyik űrben játszódó magyar tévésorozatban, illetve hogy Picasso el fog-e dalísodni, mármint a megítélése, mennyi az esélye annak, hogy a katari múzeumok valamelyikébe egyszer olyan típusú művek is bekerüljenek, mint Judy Chicago tányérjai. Nézzük, melyik kép lenne a legszuperebb címlapra, hogy kifejezze az érzéseinket is, épp úgy, mint az előző címlap esetében, amikor ülnek a bolondok egy lélekvesztőn és eveznek, eveznek megveszekedetten, csak épp nincs alattuk víz. Örülünk, hogy ismét összefüggéseket tudunk felmutatni; Csanádi Judit épp arról beszél az interjúban, mennyire szereti Anselm Kiefert, úgyhogy jöhet is utána egy Kiefer-cikk, Bajkay Éva tanulmányából pedig megvilágosodik, 1920 körül hogy ment híre annak: valaki fekete négyzeteket fest. Más szempontból január óta hosszú és kimerítő várakozásban vagyunk, és csak mostanában kezdhetünk hátradőlni a múlt időbe, voltunk. Megszületett az NKA kuratóriumának döntése, mely szerint a magazin kap támogatást, de csak az előző években megítélt összeg felét, ami nem jó hír. Szeretjük a kihívásokat, bizonyos szempontból a művészet történetének is az az egyik tanulsága, hogy amiben az ember hisz, azért küzdenie kell. Viszont nincs időnk kivárni az utókor visszaigazolását, változatlanul építünk hát meglévő bázisunkra, akik Önök, kedves olvasók, és kedves partnereink, akik vagy előfizetnek*, vagy újságárusoknál, könyvesboltokban megveszik a lapot, akik részt vesznek művészeti estjeinken, tippelnek élő kvízjátékainkon, jönnek velünk múzeumi programjainkra, galériás vezetéseinkre, vagy épp hirdetnek nálunk**. Tartsák meg jó szokásukat, mert ezzel tartanak meg minket is.
Köszönettel: Artmagazin