Wanted - Berlin

Lappangó alkotások az emigrációból

Kaszás Gábor

Wanted sorozatunkban lappangó képekre vadászunk, közöljük azokat a fotókat, amelyek korabeli katalógusokban, folyóiratokban jelentek meg, hátha valaki ezek alapján rájuk ismer valahol, egy szoba, egy képkereskedés, egy aukciósház vagy egy múzeum falán. Mostani cikkünk arra keresi a választ, hol lehetnek azok a művek, amelyeket emigráns magyar művészek festettek a húszas évek nyüzsgő, forrongó, a modernizmus különböző irányzatait kitermelő Németországában.

Bortnyik Sándor: Világrendőr, 1927, lappang

„Mi sikít, bömböl, zakatol itt az égnek nyúló vastraverzek, dübörgő viaduktok, a technika, a pénz e szédítő arányú metropoliszában? Nem hallod? Ez itt az önmagából kivándorolt Európa új világa, ahol tömör sorokban vonul fel az emberi sokadalom, boldogulást és új életformákat keresni. Idegölő és megállás nélküli hajsza a pénz után, mindenféle járműveken, minden ellenálláson, bűnön, verejtéken, erőszakon, kínlódáson keresztül, hajrá! Egész nap eszeveszetten, önkívületben, kifúlva, de lankadatlanul. Ez itt egy épp olyan komoly világháború, mint Piave volt, vagy Limanowa”1 – írja le Rejtő Jenő a metropoliszt, amely a keletés közép-európai értelmiség első számú célpontja lett 1919 után. Írók, gondolkodók, politikusok, s nem utolsósorban képzőművészek választják ekkor Berlint átmeneti vagy éppen végleges lakhelyül, melyet a pezsgő szellemi élet Európa kulturális fővárosává avat közel egy évtizeden át. De mi jelentette a város igazi vonzerejét?


Moholy-Nagy László: Konstrukció „h”-val, 1921 körül, lappang, fotója Hattula Moholy-Nagy tulajdonában


Berlin kulturális szerepének növekedésében óriási jelentőséggel bírt a város liberális és baloldali szellemi orientációja. Míg az első világháborút követő évek Párizsában a jobboldali kormányok politikája cseppet sem kedvezett a szabadgondolkodású szellemi élet kibontakozásának, addig Berlin a weimari köztársaság időszakában liberális, baloldali centrummá vált. „A berlini bűnbarlang” szellemi holdudvara azonban nem csupán német szociáldemokrata és baloldali értelmiségiekből állt. Már az 1919 előtti időszakban erősen internacionális képet mutatott, amely rövidesen tovább bővült a közép-kelet-európai államokban levert forradalmak után menekülni vagy önként távozni kénytelen művészekkel, politikusokkal, közéleti személyiségekkel. Cseh, lengyel, román, szerb, orosz és nem utolsósorban magyar értelmiségiektől nyüzsgött a város. A finoman szólva is instabil belpolitikai helyzetben Berlin volt az egyedüli nagyváros Európában, ahol a forradalom még eleven lehetőségnek látszott, s nem csupán utópiának. Sőt 1921-ben a város baloldali kapcsolatai tovább erősödtek a rapallói egyezménnyel, melynek hatására a birodalmi kormány és a szovjetek között szoros együttműködés rajzolódott ki. Mindeközben a Komintern támogatásával – részben magyar közvetítéssel – a német baloldal körében egyre nagyobb népszerűséggel bírt a forradalom mesterséges kirobbantásának gondolata is.

Nemes Lampérth József: Fa, 1920. III. 31., lappang, közli: Mezei Ottó: József Nemes Lampérths unbekannte berliner bilder und deren platz in seinem lebenswerk. Acta Historiae Artium, 1974

1920 októberében Nemes Lampérth József Moholy-Nagy Lászlóval állított ki a berlini Fritz Gurlitt Galériában. A tárlaton Nemes tizennyolc alkotása közül hatot Gustav Eckström vásárolt meg. A svéd gyűjtő a műveket Stockholmba vitte, így hollétükről a magyar művészettörténet-kutatás hosszú ideig semmit sem tudott. 1974-ben a hat alkotás közül ötöt a művész monográfusa, Mezei Ottó hozott vissza Magyarországra, s így kerültek Vörösváry Ákos gyűjteményébe. A Fa című hatodik alkotás pedig továbbra is a gyűjtő leszármazottainak birtokában maradt.


„A németek úgy éltek, mint az átutazók a pályaudvarokon, senki sem tudta, mit hoz a holnap. A rikkancsok kiabálták: Berliner Zeitung! Legfrissebb kiadás! Kommunista felkelés Szászországban! Puccskísérlet Nürnbergben! Az emberek némán olvasták a híreket és mentek a dolguk után. A boltosok naponta cserélték az árcédulákat: a márka egyre zuhant. A Kurfürstendammon falkában kószáltak a külföldiek, garasokért vásárolták össze a fényűző múlt maradványait. A szegényebb városnegyedekben kiraboltak néhány pékséget […] Szinte minden utcasarkon volt bár, ahol táncolni lehetett; rosszul táplált párok mondták egymásnak; viktória, és keringtek, rázták magukat […] Az egyik ilyen bárban egy rekedtes tenor üvöltötte: Holnap világvége! De a világvége napról napra elmaradt.”2


Scheiber Hugó: Művészsarok egy berlini kávéházban, 1925, lappang, közli Molnos Péter: Scheiber Hugó. Festészet a jazz ritmusában. Budapest, Kieselbach, 2014


Scheiber Hugó: Világváros, 1926, lappang, közli: Művész-Élet, 1932. szeptember


Ez a forrongó és lüktető élet több hullámban csalta Berlinbe az emigráns magyar értelmiséget. Elsősorban szellemi ütközőpont ekkor a város, melyben életformává vált a vitáktól, beszámolóktól, tapasztalatcseréktől hangos társasági élet. Új eszmék, politikai és társadalmi nézetek, világképek és művészeti tendenciák kerülnek mérlegre a kávéházak, galériák vagy éppen műtermek színfalai között. „Munka után a kollégákkal vagy a Romanisches Café-ban, vagy Moholy Nagy László műtermében találkozott az ember. Az ő okos feleségének, Luciának nagy része volt férje irányos- elméleti munkájában, és sokat segített neki. Raoul Hausmann, Hannah Höch, Hans Richter, Werner Gräff (akkoriban még fiatal autószerelő) jöttek ott össze” – idézi fel az időszakot El Liszickij felesége.3 De jellemző a kor lelkesült hangulatára, ahogy például Kállai Ernő és Moholy-Nagy László előkészíti Kassák Lajos berlini útját. Az alig néhány napra érkező Kassák és felesége Moholy műtermében, valamint a Sturm Galériában olyan jelentős személyiségekkel találkozhatott, mint Herwarth Walden, Hans Arp, El Liszickij, Archipenko, Georg Grosz, Richard Huelsenbeck, Hans Richter vagy Raoul Hausmann. Sőt, ekkor egy irodalmi est erejéig a MA is a Sturm vendége lett: A helyiséget „… egészen megtöltötte a Berlinben élő fiatal magyarok soraiból egybegyűlt közönség, mely nagy tetszéssel fogadta az előadást, különösképpen K. Simon Jolán frappánsan ható recitációit.”4

Czóbel Béla: Fiú kutyával, 1923, lappang, közli: Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900–1925. Budapest, Amicus, 1925


A festmény Bortnyik Sándor 1922 decemberében, a Der Sturm galériában megrendezett kiállításán volt látható, ezt követően pedig többször is bemutatásra került a galéria állandó kiállításán is (Gesamtschau). Feltehető, hogy a képet Herwarth Walden a saját gyűjteménye számára vásárolta meg Bortnyiktól. A festmény ezzel párhuzamosan „Alex. Bortnyik, Schweiz” megnevezéssel a berlini Atlantic-Photo GmbH fotóügynökség jóvoltából európai képes napi- és hetilapokban is megjelent mint az „érthetetlen” modern művészet iskolapéldája, ironizáló képaláírásokkal, mint pl. „Ki tudja, hogy ez mit ábrázol?” („Wer weiß, was das vorstellt?”). A festmény további sorsa nem ismert, az Elfajzott művészet kiállítás katalógusában és dokumentációjában nem bukkan fel, annak ellenére hogy a fotó hátoldalán az alábbi kézírás olvasható: „Entartete Kunst, Berlin 1938” (Szeredi Merse kutatása).

    A zajos társasági élet eleinte nem kedvezett az átszellemült alkotómunkának, amely csak 1924-től, a gazdasági konszolidáció kezdetétől vált jellemzővé a képzőművészeti színtéren. Így nem meglepő, hogy az 1924-ig terjedő időszakban sok esetben tisztázatlanok az egyes életművek alakulása, fő mozgatórugója. A zavart nem csupán az orientációk gyors változásai okozzák, a tisztánlátást az is nehezíti, hogy meglehetősen gyéren maradt csak fenn ebből az időszakból emlékanyag. Bortnyik Sándor például, aki 1922-ben állított ki Waldennél 1920–21-es figuratív, illetve új, konstruktivista alkotásokat, egy 1972-es interjúban arról vall, hogy szinte semmit sem tud az akkor kiállított kollekció hollétéről.5 Jó esetben ma is csupán kettő-négy alkotás azonosítható a nyolc festményt, nyolc akvarellt (temperát?) felsorakoztató tárlat anyagából. Talán csak Kassák, Péri László és Moholy-Nagy pályaképe tűnik jobban dokumentáltnak ebből az időszakból, a fiatal Bernáth Aurél, Schadl János, Gross-Bettelheim Jolán vagy éppen Berény Róbert esetében sokkal nehezebben áll össze a kép. Péri és Moholy – mint Walden művészei – több reprodukcióval is jelen vannak a Sturm katalógusaiban és a folyóiratban. Sőt ekkor készült el Péri linóalbuma is – szintén a Sturm kiadásában.

Kassák Lajos: Dinamikus konstrukció, 1924, lappang, közli: Lajos Kassák/Nikolaus Braun. Berlin, Sturm Galéria, 1924


A Sturmtól távolabb álló művészeink közül talán Czóbel Béla, Tihanyi Lajos és Kernstok Károly folytattak kiegyensúlyozottabb művészi munkát. Czóbel 1919-es berlini letelepedését követően a német expresszionizmus zászlóshajójának tagjaival, a Die Brücke csoporttal ápolt szorosabb kapcsolatot.6 A társaság kollektív kiállításain rendre megjelentek alkotásai, és így művei is gyakrabban kerültek közlésre különböző folyóiratokban. „Képei, ezek az egyszerű kifejezésre törekvő művek bejárták a német városokat és eljutottak mindenfelé, ahova a német műkereskedelem el tudja juttatni azokat, akiket értékel és felkapott” – írja róla a Panoráma 1922-ben.Tihanyit a jobb érvényesülési feltételek csábítják a német fővárosba. Sikertelen bécsi kiállítása után Berlinben kap lehetőséget a bemutatkozásra, s talán a frissen szerzett új barátnak, Brassainak köszönhető, hogy az ekkor készült alkotásokról is bőven maradtak fenn reprodukciók a festő hagyatékában.8

Bortnyik Sándor, Weininger Andor, Forbát Alfréd és Breuer Marcell Bortnyik weimari műtermében, 1924–1925. A háttérben és az állványon Bortnyik lappangó alkotásaival




Egyéni és csoportos kiállításokkal egyébként Czóbel és Tihanyi is többször szerepelt a Galerie Ferdinand Möllerben, valamint a Galerie Goldschmidt & Wallersteinben. A közép-európai művészetre is fogékony galériák elsősorban az expresszionizmus képviselőit karolták fel tevékenységükkel. Kernstok több alkotása is jól dokumentált, bár ő ebben az időszakban berlini kiállításokon egyáltalán nem vett részt; Kassán rendezett kiállítást 1922 telén. Az ő esetében elsősorban azoknak a portréknak a „kiléte” ismeretlen, melyek az emigráció időszakában anyagi biztonságot teremtettek a művész és családja számára.9 Rövid ideig Perlrott Csaba Vilmos is megfordult Berlinben Berlinben, de a letelepedés helyett francia kapcsolatait felhasználva inkább Németország több városába is ellátogatott. Berlin mellett megfordult többek között Drezdában, Frankfurtban, illetve Wertheim am Mainzban.10 Bár több német kiállításon is szerepelt, műveinek többsége pesti kapcsolatai által hazakerült, sőt azokat itthon is bemutatta 1923-ban.

A korszakban készült művek eltűnése alapvetően két okra vezethető vissza. Egyrészt a kísérletezések sok esetben később vállalhatatlan alkotásokat is életre hívtak, melyeket gyakran maguk a hazatérő művészek „felejtettek” Berlinben, vagy ítéltek később átfestésre, esetleg megsemmisítésre. A másik, prózaibb ok a kényszerű helyváltoztatás volt. Sokan átmeneti vagy ideiglenes szállásokon tartózkodtak Berlinben, egyes művészek pedig a hazaköltözéskor voltak kénytelenek hátrahagyni alkotásaikat. Voltak olyan, idehaza szinte teljesen ismeretlen alkotók is, akik már Berlinben kezdték pályájukat. Így például a szász származású művész, Neugeboren Henrik (Henri Nouveau), aki Párizsban, majd Berlinben működött, vagy Miklós Béla (Nikolaus Braun), aki a húszas évek elején bukkant fel Arthur Segal tanítványaként ugyancsak a német fővárosban. Bár műveik reprodukciói gyakran feltűnnek a korabeli sajtóban, gyenge magyarországi kapcsolataik miatt kettejük művészetéről szinte alig rendelkezünk tárgyi emlékekkel.

Egry József: Pásztor, 1923 körül, lappang, közli: Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900–1925. Budapest, Amicus, 1925

Egry József 1926-ban két kiállítást rendezett Németországban, a berlini Gurlitt és a drezdai Galerie Emil Richter termeiben. Minden bizonnyal Kállai Ernő segítségének is nagyban köszönhető ezek létrejötte. Kállai híradásai szerint a két bemutatót a vártnál is nagyobb siker övezte. A német főváros szinte minden napilapja, s még a nagy tekintélyű művészeti szaklap, a lipcsei Cicerone is megemlékezett a tárlatról, egyöntetűen kiemelve Egry eredetiségét és különleges érzékét az atmoszferikus fények és színek érzékeltetéséhez. Kállai a kiállítás külön érdemének tartotta továbbá azt a tényt is, hogy Fritz Gurlitt Egry sikerén felbuzdulva kiállítótermeit átengedte egy, az 1927-es évben megrendezendő „...az egész modern magyar művészetet reprezentáló, magyar kiállítás számára”. Egry Pásztor című alkotásának reprodukcióját csupán Kállai Új magyar piktúrájából ismerjük. Sem a festő későbbi kiállításain, sem Láncz Sándor oeuvre-jegyzékében nem található. A legvalószínűbb, hogy a két németországi bemutató egyikén talált új gazdára.


A lappangó képek másik csoportját azok a művek jelentik, melyeket a berlini tartózkodás alatt értékesítettek az alkotók. Gyakran teljesen dokumentálatlan darabok voltak ezek, mivel a szűkös anyagi helyzetű művészeknek csak nagy ritkán volt lehetőségük alkotásaikat fotóztatni. A kevés számú ismert reprodukció gyakran Moholy-Nagy és Kállai tevékenységének köszönhető, akik nemcsak a bécsi MA vagy az Egység, hanem néhány magyar lap – így például az Ars Una, a KUT és talán a Műbarát – számára is küldtek Berlinből műtárgyfotókat. Vélhetően ilyen felvételeket használt Kállai 1925-ös Új magyar piktúra című könyvében is, mely a korszak legfontosabb forrásértékű monográfiája egyben. Szinte teljes egészében dokumentálatlan Bortnyik már említett, a Sturmban kiállított kollekciója. A tárlat teljes anyagát Walden vásárolta meg a festőtől, hogy aztán néhány mű kivételével továbbadja azokat egy svéd gyűjtőnek. De ilyen kollekció volt a Gurlitt Galériában szerepeltetett tizennyolc Nemes Lampérth József-festmény is 1920-ban. Közülük legalább hat darab szintén Stockholmba került. Az 1970-es évek során ezekből öt szerencsésen visszajutott Magyarországra, de egy alkotás feltehetőleg még ma is Svédországban lappang.11 Sőt ugyanez a gyűjtő – aki vélhetően Uitz Béla mentora is volt – több esetben Tihanyitól is kért képeket stockholmi kiállításokra. 12 

De Bortnyik és Nemes Lampérth mellett Moholy-Nagy, Péri, Mattis Teutsch, Kassák, Scheiber, Kádár, Tihanyi, Czóbel, valamint a Németországban két egyéni tárlattal is bemutatkozó Egry József több alkotása is az eladást követően került ismeretlen helyekre.

Egryhez hasonlóan Kádár Béla és Scheiber Hugó is Magyarországon dolgozott13. Így az évtized második felében a hazai sajtóban is nagyobb nyilvánossághoz jutott a Walden kedvencévé vált két festő, s ha nem is a fő művészeti orgánumokból, de a napi és a heti magazinok repertoárjából stiláris fejlődésük folyamata, valamint munkamódszerük pontosan rekonstruálható. Scheiber és Kádár itthon készült alkotásaikat nagy számban vitték berlini kiállításokra; népszerűségüknek köszönhetően műveik tucatjával vándoroltak európai és tengerentúli gyűjteményekbe. A német fővárosban értékesített alkotások közül sok darab eshetett áldozatul az 1933-as politikai fordulat után bekövetkező múzeumi szanálásoknak.

A „németidegennek” titulált alkotásokból 1937-ben megrendezett Entartete Kunst (Elfajzott művészet) című tárlat katalógusa a magyarok közül Bernáth Aurél, Bortnyik Sándor, Péri László és Scheiber Hugó nevét említi az „elfajzott” alkotók között, de a tárlat ideológiai alapját képező Wolfgang Willrich Säuberung des Kunsttempels (A művészet templomának megtisztítása) című iratának borítójára is felkerült egy Kádár Béla-, valamint egy Moholy-Nagy-alkotás. Hogy ezen a müncheni kiállításon, valamint a múzeumokból és a magángyűjteményekből kisöpört alkotások sorsa végül mi lett, arról ma a Hildebrand Gurlitt-hagyaték döbbenetes históriája kapcsán újabb találgatások születnek. Vélhetőleg a kérdéses alkotások többsége valóban elpusztult, de nem egy példa bizonyítja, hogy közülük sok darab átvészelte a nácik pusztítását.

Tihanyi Lajos: Halász Gyula (Brassai) portréja, 1923, lappang, Tihanyi feljegyzése szerint elveszett Berlinben

Jegyzetek:

1 Rejtő Jenő: Berlini könyv. In: Berlin. „Nekünk ma Berlin a Párizsunk” Magyar írók Berlin-élménye 1900–1933. Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2007. 67. o.
2 Erich Buchholz: Berlin: 1920. Eau de Cologne, Köln, é. n., 23. o. Magyarul: Passuth Krisztina: Magyar művészek az európai avantgarde-ban. Budapest, Corvina, 1974. 132. o.
3 Sophie Lissitzky-Küppers (szerk.): El Lissitzky, Maler, Architekt, Typograf, Fotograf, Erinnerungen, Briefe, Schriften. VEB Verlag der Kunst, Drezda, 1967. 22–23. o. Magyarul közli: Passuth Krisztina: Moholy-Nagy. Budapest, Corvina, 1982. 361. o.
4 Bécsi Magyar Újság, 1922. november 26.
5 Bortnyik Sándor műtermében. Tükör, 1972. május 23. 17. o., illetve lásd még: Borbély László: Bortnyik Sándor korai művészete. In: Ars Hungarica, 1969. 1. 65. o.
6 Czóbel főként Erich Heckellel, Ernst Ludwig Kirchnerrel és Karl Schmidt-Rottluff-fal állt szorosabb kapcsolatban. Lásd: Rudolf Wacker: Tagesbucher (1913–1939). Topos Werlag, Ruggell, é. n.
7 n. n. Magyar piktorok Berlinben. Panoráma (Bécs), 1922. december 3. (47. szám) 25–27. o.
8 Molnár Géza: A hazatérés. A Tihanyi-hagyaték sorsa. Új Művészet, 1994. 11. 76–77. o., illetve lásd még: Majoros Valéria Vanília: Tihanyi Lajos. A művész és művészete. Budapest, Monument-Art, 2004. 79–80. o.
9 Kovács Bernadett: Kernstok Károly. Budapest, Kossuth Kiadó – Magyar Nemzeti Galéria, 2015. 65. o.
10 Gráber Margit: Emlékezések könyve. Budapest, Gondolat, 1991. 11. o.
11 Mezei Ottó: József Nemes Lampérths unbekannte berliner bilder und deren platz in seinem lebenswerk. Acta Historiae Artium, 1974. 156–170. o.
12 Tihanyi Lajos Mihályi Ödönhöz írt levelei. PIM V. 2293/189/7., 12. és 13.
13 Kádár Béla emlékei Scheiber Hugóról. Lejegyezte: Somogy Árpád. MTA Művészettörténeti Intézet, Adattár, ltsz.: MKCs-C-II-2/2. 

 

Az írás a Virág Judit Galériában 2016. novembertől látható Berlin–Budapest (1919–1933). Képzőművészeti kapcsolatok Berlin és Budapest között című kiállítás kapcsán született. A galéria várja mindazok jelentkezését, akik a cikkben szereplő művészek Berlinhez és a Bauhaushoz köthető alkotásaival, illetve egyéb ide köthető dokumentummal vagy fotográfiával rendelkeznek! Elérhetőségek: info@viragjuditgaleria.hu +36 (1) 312-20-71

full_000234.jpg
Wanted - Kernstok Károly elfeledett képei

Szemben a műkereskedelemben manapság tapasztalható érdektelenséggel, Kernstok Károly egyike volt azon művészeknek, akinek nevét és műveit jól ismerte a művelt közönség, képeit pedig szívesen vásárolták a tehetősebb polgárok és a haladó szellemű értelmiségiek. Jól példázza Kernstok kelendőségét, hogy 1911-es nagy, egész pályáját felölelő retrospektív tárlatának megnyitó napján összesen 9 képét kínálták eladásra, a többi már magánkézből, illetve múzeumokból került a tárlatra, az érdeklődő közönség pedig már másnap hiába kereste a megvásárolható műveket, hiszen azok mindegyike elkelt az első napon.

full_003587.jpg
Wanted - Előkerült művek

Az Artmagazin 2005/6. és 2006/1. számában megjelent írásunk olyan műtárgyakról szólt, amelyeket valaha magyar gyűjteményekben őriztek, az érvényben lévő törvények értelmében ma is Magyarországon volna a helyük, különböző okoknál fogva azonban őrzési helyük ismeretlenné vált. Az európai művészet e Magyarországon eltűnt, illetve lappangó műveinek száma óvatos becslések szerint is meghaladja az ezret. A Szépművészeti Múzeum évtizedek óta figyelemmel kíséri a határokon belül őrzött európai művészeti alkotások sorsát, s folyamatosan igyekszik közzétenni az eltűnt művek aktuális listáját. Természetéből adódóan a lappangó műtárgyak köre folyamatosan változik, hiszen ismert, vagy ismertnek hitt művek egyik pillanatról a másikra kerülhetnek ebbe az állapotba. Ezúttal olyan műtárgyakat szeretnénk bemutatni, amelyek hosszabb-rövidebb lappangás után kerültek elő, s ily módon lehetőség nyílott alkalmasint szakszerű és korszerű művészettörténeti vizsgálatukra, esetenként pontosabb meghatározásukra is.

full_000909.jpg
Wanted - Lopott műtárgyak - mit tehetünk, mit tehetnek a hatóságok?

Az alábbiakban tájékoztatást adunk egy, a kortárs mûvészetet ért újabb szomorú eseményrôl. Veress Pál (Budapest, 1920 – Budapest, 1999) festô és grafikus ismert salakreliefjeinek egy szép sorozatát, valamint további három mûvét, összesen 16 alkotását vitték el ismeretlen tettesek 2006. szeptember 26-án. Az esemény több szempontból is tanulságos. Ugyanis azt a hazai aukciós és galériás mûkereskedelemben egyaránt tükrözôdô folyamatot mutatja, hogy a kereskedôk és gyûjtôk érdeklôdése egyre inkább a (klasszikus) kortársak felé fordul. E növekvô érdeklôdés – jogellenes és sajnálatos – mérföldköve a fenti eset. Emellett azért is fájó veszteség, mert a mûvész eddig egyben ôrzött hagyatékát fosztották meg több kiemelkedôen értékes darabjától.

full_000238.jpg
Wanted - Maga a mű "kerestetik"

A művészettörténet-kutatás, bár tudományos tevékenység, gyakran mégis a bűnügyi regények világára emlékeztet. Nyomozásaink kiindulópontjául rendszerint maguk a műalkotások szolgálnak, s ilyenkor ¬ mint a krimikben általában ¬ a „tettes” kilétét kell felderítenünk. Most induló cikksorozatunkban éppen fordított a helyzet. Olyan műalkotások reprodukcióit igyekszünk bemutatni, amelyekről már meglehetősen sokat tudunk. Ismerjük az alkotót, gyakran a mű keletkezésének évszáma, mérete, technikája és egyéb adatai is rendelkezésünkre állnak, nem ritka, hogy az egykori tulajdonosok kiléte is ismert, csupán egyetlen, ám a legfontosabb láncszem hiányzik: MAGA A MŰ „KERESTETIK”.

full_000279.jpg
Wanted - Zichy Mihály

2007. december 14. és 2008. március 26. között Zichy Mihály műveinek nagyszabású bemutatójára készül a Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás apropóját a szentpétervári Ermitázzsal való együttműködés adja, melynek köszönhetően a világ egyik legnagyobb múzeuma mintegy száz darab grafikát kölcsönöz a gyűjteményében őrzött Zichy-anyagból. A Magyar Nemzeti Galéria és az Ermitázs Zichy-grafikáin és -festményein kívül – mely a bázisát adja a tárlatnak – szeretnénk hazai köz- és magángyűjtemények anyagát is bemutatni. A hagyatékból, mely a mai napig a leszármazottak tulajdonában van, számos fontos mű lesz látható, és több gyűjtő is jelezte már együttműködési szándékát. Azonban van néhány kulcsfontosságú alkotás, melynek eddig nem sikerült nyomára bukkanni, ebben kérjük olvasóink segítségét.

37_Barki1.jpg
Wanted – A Nyolcak lappangó művei

Alig pár hónapnyi idő van hátra a régóta tervezett, hosszú előkészítő munkával járó, centenáriumi NYOLCAK kiállítás megnyitásáig, mely az Európa kulturális fővárosa Pécs rendezvénysorozatának egyik legfontosabb pillérprogramja lesz.

full_003532.jpg
Wanted – Az ismeretlen Balla Béla avagy az elmaradt siker anatómiája

"Rendszeresen nem végzett iskolákat. A négy elemi után kereskedő inas, majd nyomdász, üveges, pék, kőmíves és végül szabó lett. Azonban valamennyi foglalkozását hamarosan otthagyva, minden idejét önművelésre fordította. Festeni tizennyolcz éves korában kezdett s néhány évvel utóbb több aradi műbarát támogatásával Nagybányára ment..." - olvasható a pályakezdés művészregényt sejtető beharangozója a Szendrei-Szentiványi Lexikon megjelent első kötetében 1915-ben.

full_005762.png
Wanted – Balázs János

Előkészületben a Balázs János életmű-katalógus, ami a Kálmán Makláry Fine Arts gondozásában fog megjelenni.

full_000415.jpg
Wanted – Borsos József

A Magyar Nemzeti Galéria Borsos József (1821–1883) biedermeier festő és fényképész munkásságát a jövő évben tervezi bemutatni. A szakma egyik nagy adósságát kívánjuk ezzel törleszteni, mert mind ez idáig nem volt olyan kiállítás, amely az œuvre-t – a lehetőségek szerint – teljes egészében bemutatta volna.

full_000475.jpg
Wanted – Csók István

Önámítás azt gondolni, hogy egy életmű az utókor számára a maga teljességében megismerhető. Ami távolról monolit tömbnek tűnik, az a figyelmes szemlélő számára feltárja valódi formáját, egy folytonos változásban lévő organizmust. Ilyen lélegző, pulzáló szerveződés minden festői életmű, térben, időben alakváltó tünemény. Alkotóelemei, maguk a művek, olykor rejtélyes és beláthatatlan utakat járnak be felragyogva, majd kihunyva. Némelyek folyvást láthatók, nemzedékek közös tudatát meghatározó ikonok, mások halvaszületett teremtmények, amelyek sosem lépik át a műterem küszöbét. Nagyobb részük azonban a jelenlét szürke mezőjében lebeg, leírások vagy reprodukciók raszterhálójában öltve testet, időszakos tárlatok gyorsan szétfoszló emlékképeiben bolyongva. 

33_Rockenbauer1.jpg
Wanted – Márffy Ödön festményei a Nyolcak időszakából

Idestova hét esztendeje, hogy Passuth Krisztina vezetésével megkezdődött a modern magyar festészet fauve-os gyökereinek feltárását célzó kutatás, amely a 2006 márciusában a Nemzeti Galéria Magyar Vadak kiállításához, majd 2008-2009-ben e tárlat helyszínekhez adaptált változatainak egyéves franciaországi körútjához vezetett. Mindeközben magyar, angol és francia nyelvű tanulmánykötetek születtek, hazai és külhoni, magyar és nemzetközi konferenciák tűzték napirendjükre a kérdést. A munka szerves folytatásaként a kutatócsoport jelenleg a Nyolcak centenáriumi kiállításán dolgozik – amelynek Pécs ad majd otthont 2010 végén – abban a reményben, hogy az első magyar avantgárd csoport történetének újszerű feldolgozása hasonló érdeklődést fog kiváltani, mint a magyar Vadak bemutatása.

full_001088.jpg
Wanted – Nemes Marcell személyére, illetve egykori műgyűjteményére vonatkozó adatok, dokumentumok, információk

A Szépművészeti Múzeum egy – eredetileg 2011 tavaszára tervezett, de előreláthatólag csak 2011 októberében megnyíló – nagyszabású emlékkiállítás keretében kíván méltó emléket állítani a 20. századi magyar polgári műgyűjtés legendás alakjának, Jánoshalmi Nemes Marcellnek. (A gyűjtőről lásd többek között Németh István „Legendák és tények Nemes Marcellről I–III” címen korábban megjelent cikksorozatát az Artmagazin hasábjain.) (1)

full_000299.jpg
Wanted – Szocreál

A debreceni MODEM 2008 nyarán nagyszabású történeti kiállítás keretei között mutatja be a hazai szocialista realista képzőművészet sok vitára okot adó korszakát. Annak is a legbizarrabb, szocreál periódusát, az 1949 és 1956 közötti tematikus festészetet és szobrászatot.

full_000233.jpg
Wanted – Vaszary János lappangó képei

A Magyar Nemzeti Galéria 2007 őszére tervezi Vaszary János festőművész gyűjteményes kiállításának megrendezését. A művész 1939-ben bekövetkezett halála óta egy alkalommal – immár több mint négy évtizede – találkozhatott a nagyközönség az életmű kiemelkedő darabjaival, a több mint háromszáz műtárgyat felvonultató Vaszary János emlékkiállításon, amely a Magyar Nemzeti Galériában 1961-ben volt látható.