![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
A Pán-Mezei-gyűjtemény
Közismert, hogy a gyűjteményeknek nemcsak történetük, hanem történelmük is van: magukhan hordozzák a kort, amelyben tárgyaik készültek, és tükrözik keletkezésük idejét is. Vannak azonban kollekciók, amelyek szinte leíró módon tárják elénk a művészettörténet egyes lapjait, köztük különösen a többgenerációs gyűjtemények. Ilyen az a gyűjtemény, amelyet Pán Imre (1904-1972), az Európai Iskola egyik alapítója és teoretikusa hozott létre, és amelyet fia, Mezei Gábor belsőépítész a mai napig alakít-gyarapít. Gerincét természetesen - mennyiségben és jelentőségben is - az Európai Iskola tagjainak alkotásai jelentik, ám a századelőtől kezdődően felöleli 20. századi művészettörténetünket, és a jelenkori műalkotások gyarapodó számának köszönhetően átnyúlik a 21. századba is.
Úgy szeretnék műítész lenni
Azt mondják, céltalanul nem érdemes élni. Óvodás koromban álmaim netovábbja egy tyúkszem és egy pár nyikorgó talpú bőrcipő volt. Aztán kicsit később, úgy az első vagy a második osztályban, Lollobrigidát szerettem volna feleségül venni. Tisztán emlékszem ezekre a marhaságokra. Úgy látszik, akkor nagyon fontosak lehettek, ha ilyen mély, maradandó nyomot hagytak bennem. A nyikorgó cipő már megvolt, a tyúkszem, hálistennek még nem, ahogy Lollo sem, persze ő most már inkább csapás lenne, mint öröm. Az igazi boldogság az elengedés, ez egyben a szabadság záloga is. A vágyak bebörtönöznek, leláncolnak, ha be is teljesülnek, csak újabbakat generálnak. Ha nem válnak valóra, elenyésznek vagy őrjítővé válnak, és tragédiák okozói lesznek. Különösen akkor, ha rögzülnek, és mániákusan ragaszkodunk hozzájuk egy életen át. Mondjuk, valaki király szeretne lenni, de nem lesz az. Bánkódni felesleges, hiszen nehéz élete van a királynak, állandó stressz, döntéskényszer, örökös libikóka. A trónfosztott királyról meg jobb, ha nem is beszélünk.
Három kérdés Szalóky Károlyhoz
A Köln Kunst vásáron, mely az Art Cologne kistestvére, négy magyar galéria szerepelt: A Vadnai, az acb és a Knoll. A Várfok utcai galériák tulajdonosa Szalóky Károly, aki lassan a magyar kortárs galeristák doyenje lesz, két fiatal művész, Győrffy László és Csiszér Zsuzsi, valamint Nádler István és Várady Róbert munkáit állította ki.
Kálmán András
London talán legismertebb nagyáruháza, a patinás Harrods', a Hyde Parktól délre húzódó, előkelő lakónegyedként számon tartott Kensington városrész főutcáján, a Brompton Roadon fekszik. Az út túloldalán, a Victoria and Albert Museum felé sétálva egy saroknyit, a 178. házszám kissé jellegtelen, a viktoriánus téglaházak között szürkeségével inkább elvesző, láthatóan röviddel a II. világháború után épült modern épület. Ám a kirakat annál feltűnőbb: nem a környéken megszokott ékszer- vagy divatüzletek kínálata, hanem festmények. Fél évszázada itt működik a Crane Kalman Gallery, Kálmán András modern képzőművészettel foglalkozó műkereskedése.
Csontváry & Munkácsy
„Rómából nagy tapasztalatokkal tértem haza, úgy gondoltam, hogy most már Munkácsyhoz is beállhatok festőinasnak.” — így emlékezett Csontváry 1881-es római élményeire későbbi önéletrajzában. 1882-ben el is jutott Munkácsy párizsi műtermébe, de a Mestert nem találta otthon. „Kapcsolatuk” tehát ki is merült ebben a csak egy pillanatig elképzelt mester-tanítvány viszonyban. Csontváry hazatért, dolgozott, patikát üzemeltetett, majd jó tíz év elmúltával rendszeres művészi tanulmányokba kezdett, de Munkácsyról akkor már nem beszélt. Elképzelhető-e, hogy Csontváry, aki — legalábbis a késői önéletrajzai szerint — oly tudatosan készült a művészi pályára, s kinek a művészi horizontján kezdetben két követendő (és túlszárnyalandó) példa lebegett, Raffaello és Munkácsy, meg sem próbálkozott valamilyen formában Munkácsy szellemi-művészi tulajdonba vételével? Nehezen képzelhető el, ám ennél többet nem is lenne érdemes ezen a kérdésen morfondírozni, ha csupán a Csontváry-életmű eddig ismert alkotásaiból próbálnánk kiolvasni a választ.
Eredeti vagy reprodukció?
Riva Castleman a 20. századi művészi nyomatokat áttekintő könyvében a pochoir (sablonnyomás) technikáját szinte kizárólag a kommerciális művészettel hozza kapcsolatba, amelynek művészeti szempontból ritka, de talán legjelentősebb alkalmazása Matisse 1947-es Jazz-sorozata.
A Holokauszt hosszú árnyéka - III.
Mint kés a vajban...
„És akkor a Lacának teljesen lerepült a feje…”
„A kultúrának hősök kellenek” — énekli Laca, azaz „fenomén” feLugossy László (1947, Kecskemét) legutóbbi, Szirtes Jánossal közös filmjükben, a Tiszta lapban. Igaza van: a jelen átmediatizált, totális fogyasztói kultúrájában, ahol az értékek a végsőkig relativizálódtak, a tömegkulturális erőszak közepette csak egy hős menthet meg minket és a kultúra ügyét. A hős a sztárkultusz nyelvén beszél, s bár kevésbé összetett személyiség, mint egy valóságshow önjelölt megasztárja, pozitív értékorientációja ellensúlyozza ezt a hiányosságot. Mindenki érti, miért harcol: ugyanakkor megvető tekintettel néz az utópisztikus-anarchisztikus bolondériákra; tudja, hogy szivárványos zászlókkal és punktarajjal nem lehet elérni semmit. Számára a küzdelemnél fontosabb az eszme, a formaságnál a lényeg. Tiszta példa, tiszta lap.
Szobotka Imre akvarell sorozata Paul Claudel Angyali Üdvözletéhez (1915-1917)
MODERNizmusok
Irány Berlin!
Egy Manifesztum margójára
A világ művészeti eseményeinek mára külön „szerkezete" lett. Vicces hasonlattal élve, olyan világ ez akár a mezőgazdaságé: a kiállításoknak, vásároknak fix, kialakult naptára van, léteznek őszi és tavaszi, egy- és kétévente megrendezett szenzációk és látványosságok. Fontos ez a rendszeresség, mert épp ez teszi kiszámíthatóvá, hogy kiszámítható, hogy a következő évben Európa mely részén kell(ene) jelen lennünk, hogy friss információhoz jussunk a művészet alakulásáról.
Manifesta 5
Heves licitálás egy Munkácsy-festményért
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)