![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
A halandó múzsa
Csinszka (született Boncza Berta) csak négy évet töltött el a nagybeteg Ady ápolásával – de már ezzel is biztosította helyét a halhatatlanok között. Akkor is, ha nem bánt vele kesztyűs kézzel az irodalomtörténet. Csinszka ugyanis 1919-ben, Ady Endre sírja felett öntudatosan elutasította a kormány által felkínált évjáradékot, nem akart a „nemzet özvegye” lenni, ahogy többször is kijelentette. Hamar újabb kalandokba bocsátkozott, és ezt nem bocsátotta meg a huszonéves múzsának a tudomány.
A forma művészete
A dizájnkultúra olyan kevéssé ízesült a magyar közgondolkodásban, hogy bármilyen népszerűsítő könyv elkel. Pláne, ha olyan precízen van felépítve, mint Lakshmi Bhaskaran tankönyvszerű összefoglalója. A Nagy-Britanniában dolgozó dizájnszakértő még három évvel ezelőtt írta meg – a Scolar kiadónál lefordított – könyvét, de a koncepción azóta se fogott az idő. Lakshmi Bhaskaran szerint a dizájnerek ma szabadon szemezgetnek a múlt tárházából, egyéni szájíz szerint keverve egymással az idősíkokat. (Ezen az eklektikus gyakorlaton – ma már tudjuk – a gazdasági válság sem változtatott.)
A 121 legszebb magyar festmény
A piacvezető aukciósház-páros egyikének vezetője, Virág Judit és gyűjtő férje, Törő István hatalmas díszalbumban (és egy november 29-ig tartó kiállításon) tette közzé a legszebb 121 magyar festményt.
A japán művészet
„Már hatéves koromban elkezdtem természet után rajzolni... és ötvenéves korom körül kezdtek el felfigyelni rám. Azonban a hetvenéves korom előtt készült munkáim közül egyik sem méltó figyelemre. Csak hetvenhárom éves koromban voltam képes megragadni az állatok, madarak, rovarok, halak és növények szerkezetét és organikus felépítését... ha így haladok, akkor kilencvenéves koromra talán sikerül megértenem az élet lényegét.”
Kiállításajánló: A magyar szecesszió bútortervezői
A hazai bútorművesség hosszú-hosszú ideig engedelmesen követte a nemzetközi divatokat, az empire-től a tonettszékig. A századfordulón ütötte fel a fejét az egyénieskedés, ekkor született meg (építészeti intencióra) az első valóban nemzeti stílus, a magyaros szecesszió. Az ízig-vérig modern nyugati irányzat a népi motívumok beolvasztásával találta meg az utat a meglehetősen konzervatív ízlésű hazai polgárság szívéhez.
Újra csúcson az aukciós piac?
A klíma kedvező az árverésekhez. Egy héttel ezelőtt megszületett a műkereskedelem új Picassója, Giacometti, akinek sétáló pálcikafigura-szobra minden idők drágább aukción értékesített műalkotása lett, 65 millió fonttal! Most a második világháború utáni művészet került sorra a nagy aukciósházak napirendjében. Londonból ismét pozitív jelek érkeznek – a pénzügyi spekulációk által leginkább sújtott kortárs piac is magához tért? A Sotheby's rekordárverése után úgy tűnik, hogy a válasz: igen.
Joseph Duveen
A 19. század végén hatalmas műtárgyfolyam indult meg Európából az Egyesült Államok felé. Az olcsó amerikai gabona leverte az élelmiszerárakat és tönkretette a mezőgazdaságból élő földbirtokosokat. Az elszegényedett arisztokraták elkezdték eladni műgyűjteményeiket. Tizianók, Rembrandtok, Fragonard-ok, brüsszeli kárpitok és reneszánsz komódok keltek át az Atlanti-óceánon, hogy a vasútépítések és az olajkoncessziók körüli ügyes spekulációkból meggazdagodott milliomosok vadonatúj palotáit díszítsék. Az amerikai pénzoligarchia kezdetben befektetési szándékkal vásárolt, de a műgyűjtés rövid idő alatt apáról fiúra szálló hagyománnyá nemesedett. Az új műértő réteg megszületésében kulcsszerepet játszott egy leleményes műkereskedő, Joseph Duveen, akinek kezén – becslések szerint – az Egyesült Államok múzeumaiban őrzött összes régi festmény legalább háromnegyede ment át.
A romantikus „semmi”
Pictures of nothing, and very like – azaz: élethű képek a semmiről.1 Az impresszionista és huszadik századi művészeten edzett kiállításlátogatónak nehezen érthető, hogy annak idején efféle kritikákat is kaptak a ma a legfontosabb angol festőnek és az európai romantika egyik legnagyobb alkotójának tekintett Joseph Mallord William Turner alkotásai.
Gótikától reneszánszig
A művészetírás atyja, Giorgio Vasari a germán törzsre utalva megvetően csak „gótikusnak”, vagyis barbárnak nevezte a középkor utolsó nagy korszakát. Sok-sok évszázadig hitték, hogy a gótikához hozzánőtt németektől ered a stílus, pedig az üvegablakokkal áttört, égbe nyúló katedráliscsodák mintaképei az Île-de-France-ban születtek meg, egy zseniális diplomata és főpap, Suger apát ügyködése során a 12. században.
Haydn Pipi szimfóniája
Pipilotti Rist, Pipilotti Rist, ezt a nevet ismételgetem magamban, pedig nem ezt kellene, hanem azt, hogy: Joseph Haydn, Joseph Haydn. De mit csináljak, tetszik a nő, aki a föld alól kiabál, a pokolból ordít valamit, nem értem pontosan, hogy mit, annyira nem is fontos. Az is biztos, hogy az egész aprócska lávafürdőzésnek nincs sok köze Haydnhoz, és a meglepetés a legfőbb ereje, itt járkálunk ezekben az elegáns termekben, és akkor közbeszól egy Pipi.
Csend a lelke mindennek
Tacita Dean 1965-ös születésű brit médiaművész munkásságának legtipikusabb megnyilvánulási formája a film, alapanyaga a 16 mm-es filmszalag. Müveit nézve a médium metamorfózisának lehetünk tanúi, mert nála a mozgókép végletekig lassított formában valójában az állókép természetét ölti magára; aprólékosan kidolgozott kompozíciói éppoly közel vannak a festészethez, mint a filmhez.
Trompe- l' oeil : A szem mágiája
A Medicik nagy firenzei riválisának valahai székhelye, vagyis a Strozzi-palota újabban közönségbarát klasszikus kiállításoknak ad helyet. Most egy valódi sikertémát dolgoztak fel, a szemet becsapó illuzionizmus, azaz a trompe-l’œil világát. Boccaccio szerint már Giotto bármit olyan élethűen le tudott festeni, hogy „rászedte” a látásunkat. Miután egy évszázaddal később Alberti kitalálta a reneszánsz ablakmetaforát, miszerint a festmény egy falba vágott nyílás a külvilágra, a művészek végleg beleszerettek a valódinak tűnő látszatba.
Démoni hatalmak megfigyelése az utcakő fényképezőgéppel
Egy régi, paradigmaváltó és természetesen minden realitást nélkülöző tervem derengett fel, amikor végigsétáltam Kisspál Szabolcs kiállításán. Néhány éve, a belterjes közösséget megmozgató budapesti kiállításokat látva fogalmazódott meg bennem a magazingaléria ötlete. Ahol a kiállítások úgy épülnének fel, mint egy színes és igényes magazin tartalma: a címlapon villognának valamelyik neves művészünk új munkái, aztán megnézhetnénk néhány klasszikus műtárgyat ehhez kapcsolódóan, a középső terembe kerülne a sztárművész vagy sztárokkal foglalkozó művész kihajtható alkotása, hátrébb a fiatal és vad tehetségek friss munkái következnének. És persze kellene néhány, az aktuális közéleti témákat szórakoztató és érthető stílusban elemző mű is. Azaz publicisztika.
Ellesett párbeszéd Paizs Goebel Jenő kiállításán
Nagy festő, vagy csak fellobbanásai voltak? Milyennek látta az őt körülvevő világot, vagy inkább milyennek vágyta volna látni? Festészete honnan indult és merrefelé tartott? Egy fiktív vita segít a kérdések megválaszolásában, amelyeket a nemrég zárult Paizs Goebel-kiállítás vetett fel.
Festőélet Magyarországon 7. – „Ezért maga egy sapka pénzt fog fizetni”
Rettegtem, marad-e mondanivalója a Könyvhétre megjelentetett önéletrajza után (Örülök, ha egyik mondatot a másik után írhatom, Noran, Bp., 2009. 321 nagyméretű, illusztrált oldal), de mint mindig, szerencsére most is ömlött belőle a szó. Csak olyasmit kérdeztem, amit az önéletrajzában nem találtam.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)