„Jót írtál rólam, János”
2009. június 3-ig
„Közel száz éve már, hogy a művészek alapvetően megváltoztatták a véleményüket a művészet tárgyáról. Korábban, sok száz éven keresztül a természeti látvány minél pontosabb leképezése volt a művészet látszólagos tárgya. Amikor ezt a fényképezőgép láthatóan és pontosan elvégezte, az alkotók a világ egészéről alkotott véleményük ábrázolását helyezték a középpontba. A művek és nézőközönségük között hasadék keletkezett, amely lassan egész szakadékká mélyült. Ezen a szakadékon kíván a most induló kabinetkiállítás-sorozat pallót építeni” – írja Geskó Judit, a sorozat kurátora, aki első kortárs kiállítóként a most 70 éves Jovánovics Györgyöt kérte fel.
A nagy élet – Mi Vida – Menny és pokol a Műcsarnokban
Kortárs képzőművészeti kiállításra valószínűleg csak nagyon kíváncsi emberek járnak; olyanok, akiket érdekel, hogy mások mit gondolnak életről, halálról, mennyről, pokolról, és ezeket a gondolatokat hogyan fogalmazzák meg a kortárs képzőművészet nyelvén. Alapvetően és értelemszerűen az egyes művekre lehetnének kíváncsiak, de manapság már nehezen választható szét a fa és az erdő, azaz a művek jelentése csak a kiállítás nagyobb kontextusa nyomán bontakozik ki vagy tűnik el.
Megannyi Miss Marple
A két részt valóban úgy kell érteni, hogy két rész, vannak a nemzetközi hímzők, ők a szigorú Az öltés művészete címet viselik magukon és a kiállításukon, öltenek és művészek, és vannak a magyarok, az ő címük költőibb: Ahogy a varrócérna kerüli a gombot. A kiállítás szervezői valamiért ragaszkodnak hozzá, hogy tudatosítsák bennünk, ez nem költészet, hanem mese, a Vacka Rádió című mesesorozat egyik dalából van az idézet.
Szóltak a fiúknak, hogy mennek valami fesztiválra Woodstockba...
Seres László neve minden bizonnyal ismeretlen még a legtájékozottabb műértők körében is. Miskolcon nevelkedett, édesapja Seres János festőművész, a művésztelepen Kondor Béla és Lenkey Zoltán mellett, még szinte gyerekfejjel tanulta a rézkarc és a litográfia technikáját.
t.error – Félelem és reszketés…? – Művek a média öngerjesztő folyamatáról
2008 őszén a Műcsarnok MenüPont galériájában láthattunk egy kiállítást t.error – a félelmed egy külső tárgy címmel, ami a médiában és a mindennapjainkban is egyre erősödő erőszak és terror pszichológiai hatásaira fókuszált. A kiállítás az eredeti kurátori koncepció csak egy kis szeletét, leginkább a videoműveket mutatta be. Ám a két kurátornak, Erdősi Anikónak és Hetesi Attilának a New York-i Magyar Év keretén belül sikerült az eredeti elképzelést is megvalósítania.
Wanted – Csók István
Önámítás azt gondolni, hogy egy életmű az utókor számára a maga teljességében megismerhető. Ami távolról monolit tömbnek tűnik, az a figyelmes szemlélő számára feltárja valódi formáját, egy folytonos változásban lévő organizmust. Ilyen lélegző, pulzáló szerveződés minden festői életmű, térben, időben alakváltó tünemény. Alkotóelemei, maguk a művek, olykor rejtélyes és beláthatatlan utakat járnak be felragyogva, majd kihunyva. Némelyek folyvást láthatók, nemzedékek közös tudatát meghatározó ikonok, mások halvaszületett teremtmények, amelyek sosem lépik át a műterem küszöbét. Nagyobb részük azonban a jelenlét szürke mezőjében lebeg, leírások vagy reprodukciók raszterhálójában öltve testet, időszakos tárlatok gyorsan szétfoszló emlékképeiben bolyongva.
Magyarok Münchenben 8. – Gróf Margitay Tihamér – Aki a magyarok szalonjait festette
„Érdemen felül dicsőítették, azután reprezentatívját látták benne annak a művésztípusnak, aki nem a művészetért, csak a közönség kegyeiért harcolt.” (1)
Márffy Ödön
A Corvina tavaly elkezdte újra kiadni a rendszerváltás előtti kismonográfia-sorozatát. Az érdeklődés nem fogyott irántuk, viszont a belső és a külső egyaránt pókhálóssá vált. A két újrafazonírozott klasszikus (Munkácsy, Csontváry) után itt egy vadonatúj kötet, Márffy Ödönről.
A képi fordulat
A huszadik század végének egyik legnagyobb hatású művészettörténésze végre elérhetővé vált magyarul is. A szegedi egyetem fordítóműhelye meghívta egy előadás erejéig 2005-ben W. J. T. Mitchellt és magyarította a chicagói professzor néhány kulcsfontosságú írását.
Rómától a romanikáig
A római művészet története követhetetlenül szövevényes. Eleve vegyes forrásból táplálkozott, hiszen a latin törzsek saját kultuszaikba hamar beillesztették az etruszk és görög elemeket; de mikor Róma világbirodalommá terebélyesedett, teljessé vált az esztétikai kakofónia.
A metzénás
A köztéri művészetről francia szemmel Jeff Koons kapcsán. Interjú 2009-ből Laurent Le Bon kurátorral, aki a cikk megjelenése óta a metzi Pompidou Központ éléről a szeptemberben újra megnyíló párizsi Picasso Múzeum vezetői székébe ült 2014. június 3-án.
Kasztrációs félelmek, tetovált képek a falakon
Beszélgetés Tóth Ferenccel, a Gustave Moreau-kiállítás kurátorával
Vonalak és fonalak
A hímzést az ókorban „tűvel festésnek” nevezték. Ebben megnyilvánult még az a szándék, hogy a hímzőfonal finom vezetésével – ami nagy türelmet, aprólékos figyelmet követel – ugyanazokra a babérokra törjenek, mint a sokkal könnyedébben kezelhető ecsettel dolgozó festők.
Mesélnek a Műkincsek
A nagy múltú BÁV Zrt. tavaly tavasszal indította útjára a nagy sikerű Mesélnek a Műkincsek című előadás-sorozatot. A Bécsi úti központban tartott esti rendezvényeken eddig már szóba került a rejtélyes Seuso-kincs ügye, a műkereskedelemben felbukkanó zsidó szakrális műtárgyak, az antik fegyverek, P. Bak János festészete, a nemzetközi műkincspiaci trendek és az ellopott remekművek sorsa is.