Magyarok Münchenben 7. – Egy idegenné vált magyar – 170 éve született Wagner Sándor
Elek Artúr, aki Lyka Károly „doppelgengere” volt a magyar művészetkritikában és akinek kitűnő ízlését főként a Nyugatban megjelent írásaiból ismerhetjük, Wagner Sándor születésének századik évfordulójára írott cikkében mélyen elcsodálkozott a nemzet feledékenysége láttán. Nem értette, miért mellőzték Wagnert, aki Székely és Lotz kortársa, Munkácsy, Szinyei és még nagyon sok magyar művész tanára, sőt karrierjének elősegítője volt. „Mert hiszen Wagner – írja 1938-ban –, ha Münchenben élt is, holtáig megmaradt lelkes magyarnak, s pörge kalapban, magyarosan megsodort bajusszal járt a bajor fővárosban, még akkor is, amikor ez a viselet már rég divatját múlta.” (1)
Ellopták! Eltűnt mesterművek galériája – Jonathan Webb könyve
Elrabolt festmények, háborúban eltűnt műkincsek – dollármilliókat érő Picassók, Van Goghok, Cézanne-ok, amelyeket korábban múzeumokban csodálhatott a nagyközönség vagy magántulajdonosuk dédelgetett féltő szeretettel otthonában, majd egyszer csak tolvajok martalékává lettek...
Képekből szavakat
Megkínoz a könyv. Tulajdonképpen azzal is megelégednék, ha tudnám, mivel kínoz. azzal, hogy anNyira nehezen olvasható, hogy annyit harcol a kifejezés pontosságáért, amennyit talán az a pontosság nem is ér meg? Hogy állandóan az idegen szavak szótárát kell lapozgatni hozzá, mit is jelent az, hogy „Braque festői programja egyenesen a tárgyak noémáinak reprezentációjaként jelenik meg”? Vagy a küszködés teszi nehézkessé?
Együttműködni a képpel - Szilvitzky Margit: Folyamatos jelen
Szilvitzky Margit kiegyensúlyozottan, világosan megírt művészi önéletrajza az 1960-as és 70-es évek egyik magyar kulturális csodájához, a szinte előzmények nélkül kibomlott modern magyar textilművészethez kalauzolja el az olvasót. Az új magyar textil, addig nem lévén reprezentatív nagyművészet, a hivatalos ideológia szélárnyékában bontakozott ki (akár az akkori kerámia), főként a szombathelyi Savaria Múzeum támogatásával 1970-től megrendezett szombathelyi Textil Biennálékon és az évenkénti Velemi Textilműhelyben.
Nagybánya és a délvidéki művészet
Hollósy Simon – Mály József, Réti István – Streitman Antal, Czóbel Béla – Pechán József, Iványi-Grünwald Béla – Farkas Béla, Klein József – Balázs G. Árpád, Eugen Pascu – Ivan Radovic, Zora Petrovic párhuzamok eddig ismeretlenek voltak, és ha sokszor erőltetettnek hangzanak is, mégis valós tartalmakat rejtenek. Egyrészt a művészetben, a művészeti életben betöltött szerepük, másrészt stílusbeli rokonságuk alapján is. Őket néha egy helyen találjuk, személyesen találkoztak, találkozhattak (elsősorban Nagybányán). Néha pedig több száz kilométer, a Nagybánya–Nagybecskerek, Zombor, Verbász, Szabadka, Zenta közötti távolság választotta el őket egymástól.
Szerzetesrendek, kolostorok
Külsőre egy drága karácsonyi díszalbumnak tűnik, megfelelően áhítatosra hangolt tematikával. Pedig a súlyos korpuszba foglalt anyag egyáltalán nem könnyed, a német művészettörténésznő, Kristina Krüger kegyetlen pontossággal veszi sorra a keresztény szerzetesrendek 2000 éves történetét. Nincs esszéhangulat és mellébeszélés, Krüger szigorúan tartja magát a kronológiához, a rendek (ki)alakulásához és a kolostorok építési periódusaihoz.
Bauhaus
A Bauhaus ismét divatos. A „bauhausos” stílust tükröző budai villák fehérre vakolt egyszerű homlokzatukkal, félköríves erkélyeikkel és széles ablakcsíkjaikkal ma már vagyonokat érnek. A német modernista építésziskola neve ismét fogalom, sőt védjegy – többé-kevésbé nagy hatású igazgatójának, Walter Gropiusnak köszönhetően, aki leköszönése után még évtizedekig a píár arculat kialakításán és fenntartásán munkálkodott. Magdalena Droste kicsiny kötete kimerítő alapossággal tárgyalja a legfontosabb 20. századi építésziskola történetét.
Barokk kertek
Vonalzóval nyírt lombok, elegáns minták szerint elrendezett bukszusok, klasszikus rendben szétszaladó allék, szökőkút-medencében végződő sétányok, a távolból beszüremkedő menüettfoszlányok – a barokk abszolutizmus példás módon zabolázta meg a buja természetet. A hagyományőrző francia kastélyparkokban járva csak álmodozunk valami hasonlóról idehaza is. Pedig volt ilyen: a Napkirály sugarai hozzánk is eljutottak, igaz, egy kis késéssel.
Musée d’Orsay
A Taschen kiadó csodálatos művészeti kalauz-sorozata újabb darabbal bővült. A külföldi utazások során nélkülözhetetlenül hasznos könyvecskék a külön Párizs- és a külön Louvre-kalauz mellett most egy Musée d’Orsay-kötettel egészültek ki. A relatíve fiatal d’Orsay nem méltatlanul kap saját 500 oldalt, hiszen az impresszionista festészet fellegváraként a második legnépszerűbb francia múzeum. A megnyitása óta eltelt bő két évtized alatt több mint 50 millió látogató kereste fel.
Festménytörténetek
A harcos esztétikai manifesztumok és a mindent felforgató művészetpolitikai elemzések között nem árt néha egy kis klasszikus. Márpedig az öt évvel ezelőtt elhunyt Daniel Arasse mindenféle szempontból klasszikusnak számít. A párizsi kutató az itáliai reneszánsz bolondja volt – hosszú munkásságának gazdag terméséből válogat a Typotex kiadó kiadványa. Az eredetileg rádió-előadásoknak készült szövegek bevezetnek egy felkészült és alapos tudós töprengéssel teli kutatóműhelyébe.
„Quadratisch, praktisch, gut...”
A magyar olvasóközönség sajnos nem tudja mihez kapcsolni a címben felhalmozott jelzők sorát, amik egyébként a nálunk is kapható Ritter csokoládé reklámszlogenjeként híresültek el német nyelvterületen. Pedig úgy jobban működne a címsor. Ám ennek ellenére a következőkben mégis a „szögletes, praktikus, jó” mellékneveket – amik eredetiben kétségkívül jobban hangzanak – használjuk a Műcsarnokban prezentált Ruff-életműkiállítás minősítésére. Hogy miért is? Mert jobb, sajnos, nem jut az eszünkbe. Hacsak nem akarjuk a száraz, monoton és aszexuális jelzőket mindjárt itt, a cikk elején bedobni. Mivel ez mégis így alakult, nem marad más hátra, mint kitérni az indoklásra.
Thonet
A modern építészet ikonja, Le Corbusier istenítette, úgy vélte, hogy egy olyan szék, amiből több kontinensen milliók fogytak el két rövid évtized alatt, az minden bizonnyal „nemes tárgy”. Pedig egy teljesen szimpla Thonet-székről beszélt csak: négy láb, egy körgyűrű, egy darabból készült íves karfa, plusz a nádazott ülőfelület. Teljesen egyszerű. A Thonet cég – a 19. századi bécsi IKEA – éppen ezzel lett híres, a biedermeier egyszerűséggel, amit a funkcionalitás, a strapabíróság és az olcsóság egészített ki.
Megkésett recenzió
Olvasom egy másik művészeti folyóirat körkérdésére adott válaszok között lapunk főszerkesztőjéét is. „A 2008-as év kiállításai, művészeti eseményei között melyik okozott az Ön számára csalódást és miért?” – késztet tűnődésre a konkurencia. „A legnagyobb csalódást a KOGART Ház Gulácsy-kiállítása okozta, de nem közvetlenül, hanem közvetve – felel a megszólított –, mert úgy tűnik, itt a magyar művészettörténész-szakma a másik oldalára fordult, és megint elmulasztotta a lehetőséget, hogy megvitasson egy kiállítást, ami felvetette a létező összes fontos kérdést. Kezdve azon: vajon melyik Gulácsy-mű igazi, folytatva azzal, hogy ez a kérdés miért is nem megválaszolható a jelen pillanatban, végezetül pedig a hivatalos és a műkereskedelmi művészettörténet-írás közti konfliktusok, az eddigi kutatások értékelésének kérdését.”
Vegyenek neonfestéket, feltalálták a legújabb művészeti stílust
A történelem és ezzel párhuzamosan persze a művészettörténet is túlértékelt tudomány. Az, hogy az ember visszatekintve mondja meg, mi történt a múltban, olyan arrogancia, amit legfeljebb futballkocsmákban tolerálnak. Már lezajlott eseményekről osztani az észt nem nagy kihívás. Mennyivel többet nyert volna a világ, ha a művészettörténészek előre figyelmeztetik például Van Goghot, hogy felesleges levágnia a fülét, mert hamarosan a világ legmenőbb művészeként fogják számon tartani. Híres képéhez bőven elég lesz az is, ha egyszerűen betekeri hallószerveit egy kendővel. A művészettörténészek azonban akkoriban is jobbára csak a múlttal foglalkoztak, így a világ szegényebb lett a Két táncosnővel az ölemben pezsgőzöm a Moulin Rouge-ban című Van Gogh-festménnyel, és nyilván még rengeteg további művel.
Az új hely – Múzeumláz az ezredfordulón (1)
A kortárs muzeológiai közbeszédben az elmúlt évtizedet jellemző múzeumépítési hullám olyasfajta cunaminak tűnik, amit az amerikai építész, Frank O. Gehry által jegyzett Bilbao Guggenheim indított el. (2) Ez az érzet azonban feltétlen relatív. Perneczky Géza már 1991-ben is múzeumépítési boomról ír (3), vagyis egy tágabb fókuszú visszatekintésben a baszk főváros szerepe viszonylagossá válik. Mégis, ezzel együtt tényleg történt valami Bilbaóban, ez a valami azonban nem a funkció újrafelfedezéséhez és divatossá válásához, hanem az építészet és vele együtt az építész társadalmi szerepének megváltozásához köthető. (4) Az új múzeumok ugyanis elsősorban egy drámaian új jelenség, az építészetben az elmúlt tíz esztendő során kialakult sztárépítészet legfőbb képviseleti médiumaként váltak fontossá.