![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
Kísérletek láthatatlan művekkel – Kamen Sztojanov
A világ és azon belül a mikroelektronika úgy alakult, hogy a műalkotásoka egyre kevesebbszer vehetjük szemügyre testközelből. Inkább interneten, mailen küldött csatolmányként, tévében látunk művészi produkciókat, vagy csak elbeszélésből értesülünk az egészről. De van-e lehetőség a megismerésre ilyen távolságból? Például ha magát a műalkotást már nem is láthatjuk? Ilyen kérdések feszíthették Kamen Sztojanovot, amikor videomunkát készített egy chatprogramon lezajló műtárgyvásárlásról, egy másikat pedig arról az akcióról, amelyben ingyenes műalkotást hirdetett a plázázó tömegeknek.
Krízis, korrekció, kreativitás – Nemzetközi műtárgypiaci fejlemények
Az október óta gyűrűző pénzügyi krízis elérte a műtárgypiacot és sorra szedi áldozatait. Az ArtTactic.com igazgatója szerint a baj előre látható volt: „A műtárgypiac fél évtizednyi példátlan növekedés után visszatért a földre. A legutóbbi londoni kortárs aukciók [Sotheby’s: október 17.; Christie’s: október 19.] igazolták a műtárgypiaci korrekciótól való félelmet. (…) Meglepetés volt? 2007 novemberében a rossz gazdasági kilátásoknak köszönhetően az ArtTactic Műtárgypiaci Bizalom Indikátora 40 százalékot zuhant, komoly változást jelezve a korábbi májusi értékekhez képest. A korrekció 2007 őszén kezdődött, de a kortárs művészeti piac csúcsán zajló rekordárak elfedték az értéklánc alján már érzékelhető gondokat.
Én sokkal nyíltabb kommunikációhoz vagyok hozzászokva... – Interjú Rényi Andrással
Rényi András: 1953-ban született Budapesten. Egyetemi tanulmányait 1972-ben kezdte az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1977-ben diplomázik művészettörténet és esztétika szakon. Ugyanezen évtől az ELTE BTK Esztétika Tanszékén, majd utódintézményében, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetben dolgozik, előbb munkatársként majd tanársegédként. 1990-től egyetemi adjunktus, 2002 novemberétől egyetemi docens. 1988-ban bölcsészdoktori, 1996-ban PhD-fokozatot szerez. 2005-ben sikeresen habilitál az ELTE-n. 2008. július 1-jétől az ELTE Művészettörténeti Intézetének igazgatója.
Egy kiállítás rekonstruálása, avagy a Bandzsa Isten
Kedves Olvasó! Mindig is érdekelt minket, hogyan birkózik meg egy-egy kortárs mű vagy jelenség értelmezésével a közönség – ha leszámítjuk a szűken vett szakmát, a művészeket vagy a hivatásos értelmezőket. Az eddig közölt laikus szövegek alapján egyelőre még nem tudunk semmilyen következtetést levonni, ha csak azt nem, hogy ezek néha érdekesebbek, üdítőbbek a szakszövegeknél, ami persze pont szokatlan szempontjaikból, lelkes rácsodál- kozásukból, vállalt szubjektivitásukból fakad. Hagyományos képkiállítás esetében is meglepő dolgok születhetnek (lásd előző számunkban Jósvai Péter cikkét Révész László László festményeiről), de mi a helyzet mondjuk egy csoportos koncept-kiállításnál? Ennek illusztrációjául álljon itt Sándor Gábor belgyógyász megnyitószövege, amely a 2008-as év egyik legérdekesebb eseményén hangzott el, Ekaterina Obermair, St.Auby Tamás, Kiss Éva Emese, Caterina Lewis, Loránt Anikó és Nagy Kriszta kiállításának megnyitóján az N & n galériában.
Az objektív kép nyilván fikció – Kőnig Frigyes művészetének egy aspektusa
Kürti emese egy interjúban megkérdezte Kőnig Frigyestől, hogy van-e a romokat ábrázoló festményeinek társadalmi vonatkozása, hasonlóan a 19. századi tájképfestményekhez, amelyek igyekeztek a szélesebb közönség számára mondanivalóval szolgálni. e nagyon jó kérdést nehéz megválaszolni, még akkor is, ha tágabban igyekszünk azt megfogalmazni Kőnig művészetéhez kapcsolódóan. a dilemmát úgy terjeszteném ki, hogy lehetséges-e a képeket nézve a történelem körforgásáról és a civilizáció amortizációjáról valami mást, mint nem az emlékezéshez kötődőt gondolnunk?
Amit az ipari kamera nem lát – Gyenis Tibor kiállítása a Modemben
Létezik a filmek között egy különleges krimitípus, amelyben a betörők az akciót századmásodpercnyi pontossággal megtervezve, high-tech felszerelések segítségével és gyakran épp műalkotások megszerzése érdekében hatolnak be a jól őrzött objektumba. A hetvenes évek óta az ilyen filmek szinte elmaradhatatlan jelenete, amikor a tolvajok – ebben az esetben általában a jók – kiiktatják a különben minden rezdülést rögzítő, kulcsfontosságú megfigyelőkamerát. Teszik mindezt úgy, hogy az adott helyszín hétköznapi vagy esetleg sohasem változó képét hirtelen odacsempészik a kamera lencséje elé, így a biztonsági őr – általában a rosszak embere – folyamatosan a szimulált képet látja a valódi helyett, miközben a betörők a helyszínen észrevétlenül dolgozhatnak. Gyenis Tibor művészete nem igazán krimiszerű: nem történik semmi jóvátehetetlen, nincsenek egyértelmű tettesek és áldozatok, bizonyítékok és vallomások.
Átmegyek a falon – Beszélgetés Tarr Hajnalkával
Tarr Hajnalka képzőművész. Ötévesen, a kertben elejtette a dobozát, és szanaszét gurultak a gyöngyei. Kábé sokkot kapott a felismerésen; ott vannak, de már lehetetlenség öszzegyűjteni őket. A dolgok nem elválaszhatók a helyzetüktől, csak összefüggéseikben kezelhetők – ma már így írja le, de ma már buddhista. A dolgok megragadhatatlanságát egész gyerekkorában tanulta, ez ugyanis a megállíthatatlan változásról szólt, költözések, névváltoztatás, szülők szétválása, új apuka, ilyesmik. A lakcím és a vezetéknév csak betűk, nem támaszpontok. Negyedszerre vették fel a Képzőművészeti Egyetem grafika szakára. Másodévesként Finnországban tanult, egyik tanára javasolta, hogy gondolkodjon térben is, ne csak rajzokban. Aztán fél évet Marseilles-ben tanult, itthon direkt megbukott művészettörténetből, hogy átmehessen Maurer Dóra festőosztályába, nála diplomázott. 2006-ban Gruber-díjat, 2008-ban Derkovits-ösztöndíjat nyert. Tétova báránycsordáját (Instant nyáj) az Irokéz Gyűjtemény részeként a Nemzeti Galériában láthattuk, a Műcsarnok Mecénás-kiállításán e gyűjtemény vele, illetve Attachment című gemkapocsfalával képviselte magát. Sokadik beszélgetésünk ez, délelőtt egy kávéházban.
Az Éjjeli őrjárat titkai
Kik is szerepelnek az Éjjeli őrjáraton? Névtelen holland polgárok, kackiás kalappal és hosszú muskétával: az amszterdami lövészegylet (Kloveniersdoelen) tagjai. De ez nem is fontos, a lényeg Rembrandt zseniális dramaturgiai érzéke, ahogy nyüzsgő-mozgó életképet varázsolt egy merev és élettelen reprezentatív csoportképből. A művészettörténészek – nevek hiányában – évszázadok óta gyártják a festmény szimbolikus értelmezéseit. Egy holland történész, Bas Dudok van Heel most szenzációs felfedezéssel állt elő: kikutatta az Éjjeli őrjárat szereplőinek a nevét. A muskétások lelepleződtek.
Artmagazin 2009/2.
INTRO
Valami történt Magyarországon. Mintha hosszú évek panaszáradata meghallgatásra talált volna és reménysugarak kezdenék bevilágítani a kortárs művészet eddig inkább felhősnek mondható egét. Kezdjük a pénzzel. Szinte nem múlik el hét, hogy ne jelenne meg sajtóközlemény fiatal kortárs képzőművészeket támogató díj alapításáról – a teljesség igénye nélkül, de azért sorolok néhányat: a K&H Bank, az Eon, a már régóta működő Amadeus Alapítvány (és Fundamenta Lakáskassza) mellé becsatlakozó Műgyűjtők Klubja, az Esterházy Alapítvány az Uniqua Biztosítóval karöltve, majd a Műcsarnok az Avivával közösen. Aztán ott a magyar művészet külföldi reprezentációjának ügye.
Portréláz
Hogy nézett ki a zseni? A széles közönséget mindig lázba hozza, ha egy rendkívüli művész új arcképe kerül elő. Hátha megsejtünk valamit a titkaiból, hátha meghallunk valamit az elhallgatott örökségből. Két olyan nemzetközi sztárművész van, akikről még a legkisebb, de frissnek mondható kutatási eredmény is sajtóvihart képes kavarni. (Hiába ismerjük betéve az életművüket.) Akikre nem csak tudományos szakemberek, hanem laikus kutatók is specializálják magukat. Shakespeare és Leonardo. Az elmúlt egy hétben mindkettőről előkerült egy új arckép!
Öröm és bánat
Miközben a világ küszködik a gazdasági válsággal, a műkereskedelem is vívja a saját harcát. A műtárgypiaci szereplők gyengélkednek, de néha egész váratlan dolgok történnek. Például, hogy egy párizsi kereskedő a tavaly elhunyt divattervező, Yves Saint Laurent íves karfájú, öblös, fekete karosszékéért 21 millió eurót fizet ki, miközben a becsült ár 2-3 millió körül volt csak. Az Yves Saint Laurent-aukció optimizmusra ad okot, míg a non-profit kultúra az állami beavatkozásban reménykedik.
Képzőművészeti Megasztár
Charles Saatchi, a milliomos reklámszakemberből lett műgyűjtő és galériatulajdonos a kilencvenes években művészettörténelmet írt: a nemzetközi színtér csúcsára repítette a fiatal brit művészek (YBA) generációját. Például Damien Hirst-öt, vagy Tracey Emint. Azóta is a siker megismétlésén dolgozik – kevesebb szerencsével. A festészet diadala címre hallgató 2005-ös tárlatsorozatát egy kellemetlen incidens szakította félbe: a városvezetőség a bérleti szerződés sokadik megsértése után bezáratta galériáját. A nyughatatlan Saatchi azóta új helyszínt talált és új vállalkozásokba fogott.
Óriáshangyák foglalták el a Földet! - avagy drMáriás bulvár-sorozata
A bulvárt három módon lehet fogyasztani. A rendeltetésszerű használat mellett az ember örömmel merül el az izgalmas hírek közt, viselkedésmintának tekinti, hogy a hájfejű nótaénekes Tunéziába viszi új feleségét, elérzékenyül, amikor a nagy mellű színésznő kóbor kutyát fogad örökbe, és szörnyülködik, ha megtudja, gonosz óriáshangyák vették át az uralmat a Földön. Azaz népmesei hősökként tekint a neonfényes világ szereplőire. Aztán vannak azok, akik fensőbbséges hangnemben nyilatkoznak a plebejus műfajról.
Értékes szabadság – Az idő legújabb cáfolata. Kortárs magyar művészet az Irokéz Gyűjteményből 1988–2008
Bátran állítható, hogy Pajor Zsolt és Pados Gábor gyűjteményének kiállítása az év legfontosabb magyar képzőművészeti eseménye. A kollekció nemcsak egészen egyedi hangú, „markáns, merész és motivált”, hanem megkerülhetetlen a kortárs művészeti törekvések bármilyen áttekintő és reprezentatív bemutatásakor. Ez még akkor is így van, ha a két szombathelyi üzletember nem törekedett a teljességre, hanem bátran vállalták egyéni szimpátiáikat, és szabadon, külső segítség nélkül választottak alkotókat és műveket.
A bomlás virágai
„Egy különös világból felhozott emlékek, déjà vu-k, időtlen képek, beállítások, jelenetek ezek, amik sebtiben rabul ejtenek” – olvasható Jósvai Péter cikkében, ami egy több mint tíz évvel ezelőtti Révész László László-kiállításról szól. Bár gondolatai több mint egy évtizeddel ezelőtt születtek, semmit sem vesztettek erejükből. Ezzel a 2008-as Kisterem galériabeli kiállításról szóló kritikával, Jósvai Péter szövegével emlékezünk meg Révész László Lászlóról, aki a múlt hét folyamán hunyt el tragikus hirtelenséggel.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)