Artmagazin
Nándorfehérvári csata- 1902.jpeg
Magyarok Münchenben 4. – „A csodás Kelet” festője – Eisenhut Ferenc

„Már holnap utaznék Cairo felé, mennék én direkt a szép világnak.”

full_000230.jpg
A Bauhaus helyett… - Ismeretlen életművek: Peitler István

Peitler István Pécsett született 1902. július 17-én. Édesapja, aki bíró volt, asszimiláns sváb, édesanyja kálvinista nemesi családból való. Házasságuk sikertelen, válással végződik, noha három gyerek is születik belőle, akik mindhárman tehetségesek és érdeklődők. István – a családi anekdota szerint – amikor a ciszterci gimnáziumban abszolvált érettségit követő őszön felszáll az akkoriban szerb fennhatóság alatt álló szülővárosában a vonatra, még a pesti közgazdasági egyetemre készül, mikor leszáll róla, már Bécsben akar filmezést tanulni. Tehát először Bécsbe megy, ahol rokonoknál lakik, festőművészekkel, szobrászokkal barátkozik. Valószínűleg ezeknek a hatásoknak is köszönhető, hogy végül ¬ a család ellenkezése dacára ¬ a budapesti képzőművészeti főiskolára iratkozik be, ahol Lyka Károly reformjainak köszönhetően a modernséget, a francia szellemet képviselő tanárok, Vaszary János és Csók István kaptak ezidőtájt katedrát.

full_000233.jpg
Wanted – Vaszary János lappangó képei

A Magyar Nemzeti Galéria 2007 őszére tervezi Vaszary János festőművész gyűjteményes kiállításának megrendezését. A művész 1939-ben bekövetkezett halála óta egy alkalommal – immár több mint négy évtizede – találkozhatott a nagyközönség az életmű kiemelkedő darabjaival, a több mint háromszáz műtárgyat felvonultató Vaszary János emlékkiállításon, amely a Magyar Nemzeti Galériában 1961-ben volt látható.

full_000234.jpg
Wanted - Kernstok Károly elfeledett képei

Szemben a műkereskedelemben manapság tapasztalható érdektelenséggel, Kernstok Károly egyike volt azon művészeknek, akinek nevét és műveit jól ismerte a művelt közönség, képeit pedig szívesen vásárolták a tehetősebb polgárok és a haladó szellemű értelmiségiek. Jól példázza Kernstok kelendőségét, hogy 1911-es nagy, egész pályáját felölelő retrospektív tárlatának megnyitó napján összesen 9 képét kínálták eladásra, a többi már magánkézből, illetve múzeumokból került a tárlatra, az érdeklődő közönség pedig már másnap hiába kereste a megvásárolható műveket, hiszen azok mindegyike elkelt az első napon.

full_000220.jpg
Magyar vonatkozású gyűjteménygyarapítás Berlinben - Breuer Marcel „Afrikai széke” a Bauhaus archívumba került

Az elmúlt évszázad tragikus történelmi körülményei között nemzetközi karriert befutott Breuer Marcel, a kiemelkedő képességű bútortervező és építész, 1902. május 21-én született Pécsen. Huzamosabb németországi, rövid hazai, és angliai tartózkodás után 1937-től az Egyesült Államokban telepedett le és fejtett ki sikeres építészeti tevékenységet, egészen 1981. július 2-án New York-ban bekövetkezett haláláig.
Mezei Ottó A magyar grafika külföldön, Németország 1919–1933 című 1989-ben kiadott tudományos igényességű kiállítási katalógusában, a szintén pécsi származású Forbát Alfréddal foglalkozó írásában említi, hogy „ő egyengette nemcsak Breuer Marcell, hanem további dél-magyarországi fiatalok weimari útját is”. A fiatalok — Johan Hugó, Molnár Farkas, Stefán Henrik és Weininger Andor — valamennyien a Pécsi Művészkör tagjai voltak, és egy évvel Breuer Marcel után, 1921-ben kezdték meg tanulmányaikat a weimari Bauhausban.

8542.jpg
Fő terveim ebben a múzeumban a 20. századi állandó kiállítással kapcsolatosak... - Geskó Judittal Topor Tünde beszélget

full_000193.jpg
„Itt továbbra is vannak drótkerítések, de mindenki úgy tesz, mintha nem lennének” - Iványi Brigitta interjúja a Kis Varsóval

Tizenegy évvel ezelőtt, 1996-ban állított ki először a Kis Varsó a Lengyel Kultúra Házában. Gálik András és Havas Bálint közös művészeti munkája az elmúlt évtized során intézményesült, amennyiben következetesen a kortárs művészet fundamentumait vizsgáló dialógusoknak ad – szellemi értelemben – helyet. A Platán Galériában 2007. március 22-től május 11-ig Crew Expendable/Fogyóeszköz címmel új munkát mutatnak be az utópiakritikát és modellalkotást központba helyező, többéves munkafolyamat részeként.

full_000194.jpg
GfZK avagy törölköző ajándékba - interjú Barbara Steinerrel

Barbara Steiner, a lipcsei Galerie für Zeitgenössische Kunst (GfZK) igazgatója a tranzit.hu 2006 szeptemberében induló művészetelméleti és gyakorlati szabadiskolájának első szemináriumát vezette.
Milyennek találta a tranzit-szemináriumot és hogy érezte magát a workshop-szituációban?
A kezdeményezés nagyon fontos. A szabadiskolában elmélyülhet a már meglévő tudás, készséggé válhat a tapasztalat. Lényegesnek tartom, hogy a résztvevők különböző területekről érkeztek, földrajzi és diszciplináris értelemben egyaránt. A tapasztalataim nagyon jók, élveztem a kialakult vitákat, és sokat megtudtam a magyar kontextusról.

full_000195.jpg
„Ha a lombok leesnek a fákról, látom azt a házat, ahol boldogok voltunk” - Molnár Farkas lányával, Molnár Évával Szász Katalin beszélgetett

full_000196.jpg
Szabadon nagyítva - Interjú Gőbölyös Lucával

full_000199.jpg
Becsapott generáció tagjának érzem magam… - Látogatóban Major János grafikusnál

full_000206.jpg
Huszadik születésnap – hívatlan vendégekkel - TEFAF Maastricht 2007

Nemcsak a dizájnban történt jelentős változás az idei maastrichti vásárban. A virágtengert felváltó modern, fekete-fehér, tükrökkel mozgalmassá tett, hullámzó fal-installáció mintha csak a kiállító műkereskedők kedélyállapotára reagált volna, akik a nemzetközi műtárgypiac prosperálása közepette nem várt konkurenciát kaptak.A híres és tekintélyes maastrichti galerista, a vásár egyik alapítója, Robert Noortman halálát követően a Sotheby’s megvásárolta a Noortman Master Paintinget 82,5 millió dollárért, és perrel fenyegette a vásár szervezőit, ha nem engedik őket kiállítani. Természetesen ezt követően a nagy vetélytárs és 2006-ban már piacvezető Christie’s is akcióba lépett, és a tulajdonában levő King Street Gallery nevén adta be jelentkezését a tradíciók szerint kizárólag galeristákat, műkereskedőket beengedő vásárba. Ez nem jelentett feltétlenül anyagi sikert is számukra, a vásár vége felé a King Street Gallery még nem tudott eladásról beszámolni. Igaz, hogy sok olyan képet is kiállítottak, melyek előzőleg árverésen már sikertelenül szerepeltek. Ilyen volt Francis Bacon Gyermeket vivő férfi című műve, amely nyolcmillió dollárért nem kelt el 2006 májusában, s most 14 milliót kértek érte.

full_000208.jpg
E la nave va… - És a hajó megy…

Nagy várakozásnak semmiképpen nem nevezném azt a hangulatot, ami a TB-A21 projektjéhez kapcsolódó jótékonysági árverést megelőzte. Sokan egyáltalán nem is tudtak róla, akik pedig tudták, azok számára az nem volt világos, hogyan fog a dolog lebonyolódni. Természetesen sietünk leszögezni azt a tényt, hogy a világ más részein kiválóan működő becsült áras aukciós modell nálunk bevezethetetlen - egyszerűen nem áll rá a magyar agy. Tehát a becsült ár volt az első akadály. A második nehezítésnek az tűnt, hogy kiderült: a Műcsarnokban rendezett eseményen nem árverezik el az összes kiállított művet, hanem csak egy részüket. A többi tételre úgynevezett „silent auction” keretében lehet majd licitálni még két héten keresztül, az interneten. Mivel az árverést szombatra hirdették (először este 7-re, de akkor a jótékony célú pénzköltés köré szervezett show esetleg túlcsúszott volna a TomGeorge étterem vacsoraidején, így a szervezők módosították a kezdés időpontját délután 4-re), azok a rémhírek elég nagy kavarodást okoztak (jó, mint később kiderült, csak egy-két magyar fejecskében), hogy készpénzben kell fizetni, azonnal, a helyszínen. Mondjuk ebből a szempontból érte a legkellemesebb meglepetés a gyakorlatlan hazai jótékonykodókat, mert mindent hazavihettek az aláírásuk ellenében, fizetni pedig ráértek két héten belül.

full_000209.jpg
Keleti szőnyegek Magyarországon

A kilencvenes évek elején újjáéledő magyarországi műkereskedelem mára sok tekintetben kiheverte az elmúlt ötven év okozta sokkot. Az 1990 óta eltelt időszak alatt a honi művészettörténetből jól ismert összes művészeti áramlaton, irányzaton végighullámzott az újrafelfedezés láza. A reflektorfénybe került iskolákat legmarkánsabban képviselő művészek alkotásai óriási összegekért cseréltek gazdát a műtárgypiacon. Az addig soha nem látott rekordárak következtében újabb és újabb korszakok festészeti és iparművészeti stílusai, ismert és kevésbé ismert művei és alkotói kerültek az egyre növekvő érdeklődéssel a műtárgypiac felé forduló gyűjtők és befektetők látókörébe.

full_000210.jpg
Jöjjön Szentendrére! - Nyolcvan nyár a régi művésztelepen

1926 júniusa különös nyári rajzást indított be Szentendrén - a festőkét. Akkor alakult ugyanis a (régi) művésztelep, s vert tábort nyolc fiatal, idealizmussal teli festő, név szerint: Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Paizs-Goebel Jenő, Pándy Lajos, Rozgonyi László, annak reményében, hogy ebben a régies állapotában megrekedt, megőrződött, festői motívumokban tagadhatatlanul gazdag, változatosan szép környezetben fekvő (hegy-víz-síkság együtt) kisvárosban boldogulni fog.