![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
Rend, tisztaság és érzékenység
Három női alkotó, akik újfajta látásmódot, újszerű érzékenységet hoztak a magyar képzőművészeti színtérre. Modernista hagyományokon nyugvó törekvéseikkel, a konstruktív-geometrikus irányzat jellegzetes jegyeivel a valóság megtapasztalásának járatlan útjait keresik és találják meg a szigorú rend és a lágy vonások ötvözésében. Sebestyén Sára és Robitz Anikó a fotográfia lehetőségeit kibontva hozzák létre építészeti eredetű, de nem építészeti témájú fotóikat, s a médium hagyományos kereteiből kilépve rögzítenek egy új valóságot. Horváth Lóczi Judit is ezt teszi: elemeire bontja a világot, majd megalkot belőle valami meglepőt, szokatlant. Hasonló eszközök, hasonló törekvések ezek, ahol fontos szerep jut a részleteknek, a textúráknak, az arányoknak és nem utolsó sorban a rendnek. Lírai, érzékeny módot kínálnak a világ egy másik perspektívából való megismeréséhez és megértéséhez.
Eternal smile : )
„A vizuális kommunikáció egyetemes és nemzetközi: nem ismeri a nyelv, a szókincs vagy a nyelvtan korlátait; egyaránt megérthetik írástudatlanok és művelt emberek. Tényeket és eszméket nagyobb mértékben és mélyebbre hatolva tud közvetíteni a vizuális nyelv, mint más kommunikációs eszközök. A statikusan verbális fogalmat a dinamikus képnyelv érzéki elevenséggel képes életre gerjeszteni.” * „A mi generációnk megpróbálta valamilyen módon felépíteni azt a lerombolt hidat, és a magyar művészetet visszavezetni egy nemzetközi kapcsolatrendszerbe. Szóval azt hiszem, hogy alapvető félreértés volt az akkori időszak részéről [...], amikor azt hitték, hogy a nemzetközi művészeti mozgások iránti érdeklődés, az akkor érdekes új irányzatoknak az utánzási igénye volt. Holott ez azt jelentette, hogy semmilyen nemzeti művészet nem létezhet az egyetemes folyamatok nélkül [...], minden nemzeti művészetnek a speciális feladatai egy ilyen kontextusban jelölhetők ki értelmesen.” **
LE A SZNOBOKKAL!
Mesélek egyik kedvenc képemről, amely természetesen nincs, nem is lehetne az alább ismertetett könyvben. A mű angol és a New York-i Frick-gyűjteményben látható. A vásznat Thomas Gainsborough festette a 18. század utolsó előtti évtizedében és a londoni Saint James-park sétányát ábrázolja, amint megtelik turnűrös dámákkal, bőséggel redőződő színes szoknyájukkal és kivillanó dekoltázsukkal. Késő rokokó eleganciájuk már-már egységes tömeget alkot. Azaz csak alkotna, ha balról nem közelítene e szép társasághoz két férfi kísérő nélküli hölgy. Ők nem hordanak dekoltázst és színeket sem viselnek testükön. Fehérben vannak, akár a szobrok. Ők mások. De ami a legmegrázóbb, legalábbis a parkban sétáló többi hölgy arckifejezése szerint az lehet: nincs abroncs a szoknyájuk alatt. A két halovány hölgy talán látta Pompejit, most tért vissza a Grand Tourról, vagy csak imént tette a kandallópárkányra Sterne vagy Richardson egyik érzelmes regényét, mert ezen élmények hatása alatt ők máshogyan öltözködnek.
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Címlapunkon Szent Márton. Az idei év a világ hívő részén az ő jegyében telt, és az irgalmasságéban. Jön a hideg, a téma nem csak a grandiózus kiállítások miatt lesz aktuális. Cikkünkből az is kiderül, hogy Márton idején Pannoniában a gazdagok is komolyan vették az aszketizmus, a jámborság keresztény eszméit, értékeit, és komoly szerepük volt ezek elterjesztésében – még egy aktualitás.
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Igyekeztünk tűzijátékkal búcsúztatni ezt az évet, pontosabban olyan történetekkel, amelyek a bonyolult körülmények feltárása, a részletek pontosítása mellett is túlmutatnak a realitásokon.
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Alig tudunk elszakadni 2016-tól, pedig elég nehéz év volt. Nagy-Britanniában például a Morus Tamás-évforduló miatt az Utópia éveként hirdették meg, aztán jött a Brexit – maga a negatív utópia.
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Címlapunkon a portugál festőnő, Josefa de Óbidos szentképe, vagyis tulajdonképpen egy húsvéti bárányka, amiről manapság nem biztos, hogy a szenvedéstörténet jut a fiatalabb olvasók eszébe; inkább az, hogy ők nem szeretnének húst enni, nem akarják, hogy miattuk állatokat, pláne ilyen helyes kicsiket kelljen leölni.
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Címlapunkon Olga Costa képe, aki 1925-ben, 12 éves korában emigránsként érkezett Mexikóba Németországból, ahová viszont korábban zenész szülei emigráltak a cári Oroszországból, a zsidóüldözések elől menekülve.
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
E számunk szinte összes cikke a határokról, azok feszegetéséről, sőt áttöréséről szól, kezdve azzal, ami az idei Velencei Biennálé díjnyertes német pavilonjában zajló eseményekkel foglalkozik.
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
Nyári különszámunk tekintettel a vakációra, a várva várt szabadtéri programokra kívül-belül zöld! Címlapunkon életerős nőalak, aki fél kézzel virgonc gyermekét emeli, másikkal pedig egy frissen plántált facsemetét serkent növekedésre.
SZERKESZTŐI BEKÖSZÖNŐ
E számunk korszakcentrikus, legtöbb cikke a hatvanas-hetvenes évek jelenségeivel foglalkozik. Először is az absztrakt művészet felbukkanásával különböző akkori Műhelyekben és műtermekben.
EGY PROFÁN IKON SZÜLETÉSE
Ezennel ünnepélyesen kivezetjük a Frida-témát az Artmagazinból. Legalábbis egy darabig. Hasta la vista, baby
UTAZÁS A TEÁSDOBOZON
Úgy tűnik, régen is mindent az egzotikummal és a szexszel lehetett eladni, csak talán az utalások voltak diszkrétebbek. De azért annak, hogy a nyugati férfiakban a távol-keleti nő alakjához a kellemesen következmények nélküli kaland és a teljes önfeladás boldogító elvárhatóságának képzete tapad, eléggé megágyazott Cso-cso-szán és az ilyen teadobozok. Hiszen azon joggal gondolkozhatott el akár a korabeli budapesti teafűvásárló is, hogy vajon hová vihet két kínai kuli egy gyaloghintóban forró teáskannát szorongató gésát. Csak nem a Török utcába?
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)