Kozmikus karácsonyfa
Furcsa látni egy négydimenziós műalkotást (?) így, kétdimenziós reprodukciós fényképként. Való igaz, voltaképpen még a nyitott konceptuális művek is rendelkezhetnek legalább ennyi dimenzióval, illetve nem alaptalan a kötekedés egy négydimenziós világ bármelyik eleme kapcsán, akár ha egy 15. századi fametszetről legyen is szó. Azonban a sík képnél, a körbejárható szobornál mégsem lesz annyira szembeötlő négydimenziós mivoltuk, mint ahogyan ez a luminokinetikus művek esetében immanens provokációjuk: a teret az idővel egybefonódottként kívánják számunkra föltárni – mint a tánc.
Rippl-Rónai otthonképei
A Nabis csoport, amelynek tagjaként a magyar Rippl-Rónai is sikereket aratott Párizsban, szinte kivonult az előző festőgeneráció által épp felfedezett nagyvárosi, nyilvános terekből. Ők előszeretettel időztek saját lakásaikban, kertjeikben, ezeket választva képeik témájául is. Úgy tűnik, Rippl-Rónainak haza kellett térnie ahhoz, hogy ugyanezt az intimitást minden hiányérzettől mentesen átélhesse. Képeit nézegetve olyan jól lehet rekonstruálni szűkebb környezetét, hogy már mi is otthonosan mozoghatunk benne.
Ars una
Nemrégiben mutatták be a Nemzeti Galériában az egyik leghányattatottabb sorsú magyar műemléket ragyogóan felújítva, illetve pár hete jelent meg egy kis könyvecske, amely leír tizenegy budapesti brutalista épületet.
Római anzix
Ha ennek az egésznek vége lesz... – így kezdődnek mostanában a jövőre vonatkozó tervek. Ha ennek az egésznek vége lesz, elutazom. De hová is? Mondjuk New Yorkba, Lisszabonba, Berlinbe. Vagy mégis Párizsba? Velencébe? Rómába? Majdnem mindegy, ha abból indulunk ki, hogy az ember egyik legfőbb vágya, hogy soha ne ott legyen, ahol éppen van. De ha mégis komolyak volnának a szándékok, akkor szóljon most három érv Róma mellett.