![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
Klári néni és James Bond
Meghalt a Rotschild Klára, mondogatták a házban egymásnak az emberek, és hogy azért, mert valami baj volt a fogsorával. Kiugrott az ablakon.
EGY PORTRÉRÓL
2019 novemberében elkészült Várszegi Asztrik volt pannonhalmi főapát portréja, és elfoglalta helyét a monostor főapáti portrégalériájában. A portrét Lábady István Balogh Rudolf-díjas fotóművész készítette. Tanulmányom apropóját az adja, hogy a több száz éves portrégalériában ez az első fotográfia. Először e tény jelentőségéről írok, majd e jelentőség mélyebb megértése érdekében a festett portrékról, aztán pedig a fényképezett portrékról. Végül az elkészült képről szóló részben, a konkrét munka sajátosságai mentén összegzem a tanulmányban kifejtett dilemmát.
IDEGENKÉNT A HIDEG POKOLBAN
Azért adtam a száz-egynéhány képnek, rajznak, dokumentumfotónak a fenti címet, mert – a hívószavak segítségében bízva – számomra ezek foglalják össze leginkább a Nemzeti Galéria Farkas István-kiállítását.
DALOK KÖZÉP-NIRVÁNIÁBÓL
Kamondy Ágnes neve összefonódik az 1970-es, 1980-as évek alternatív színházi és zenei produkcióival. Zenészként dolgozott a Stúdió K-ban, színészkedett a Monteverdi Birkózókörben, pianista volt az Európa Kiadó zenekarban, mielőtt saját zenekart alapított. Az Orkesztra Luna a ’80-as évek második felének egyik ikonikus zenekara lett. Dalok Közép-Nirvániából című lemezével lezárta a ’80-as éveket, de azt kevesen tudják róla, hogy Xantus János filmrendezőt a halála előtti években énekelni tanította
ELŐSZÓ EGY AKCIÓZENEKAR TÖRTÉNETÉHEZ
Az 1986/87-től működő Új Modern Akrobatika történetével korabeli sajtómegjelenések, archív felvételek, fotók és plakátok, valamint egy folyamatosan bővülő kronológia formájában önálló „vendégtárlat” foglalkozik a Miskolci Galériában december 7-én nyílt, Pontos, mint az atomóra címet viselő kiállításban, amely egy 1988-as közös tárlat inspirációjára jött létre az Új Modern Akrobatika három tagja, ef Zámbó István, feLugossy László és Szirtes János munkáiból.
2020. szeptember 4.
Görög partok, Párizs-dilemma, hajnali whisky a város felett, és egy érzékelést stimuláló festészeti életmű. Beszélgetés Bullás Józseffel a hatvanról, hogy mit visz és mit hoz egy kerek születésnap.
MINT AHOGY EGY KALEIDOSZKÓP VÁLTOZÓ KÉPEIVEL JÁTSZADOZNAK
Emberarcú virágok, szalamandrák, hermafroditák, kedves torzszülöttek, felszabadító démonok – művészet, ami a káoszra nyit kaput. Vagy mi van, ha amit eddig káosznak gondoltunk, közelebb van hozzánk, mint a rend?
DIVAT, SZÍNHÁZ, FELVONULÁS
A Kádár-korszak viselettörténete napjainkban nagy figyelemnek örvend. A közelmúltban a Magyar Nemzeti Múzeumban nyílt kiállítás Rotschild Klára tervezői munkásságát bemutatva. Az ellenpontot, az ellenkultúrát Király Tamás és az életművéből rendezett tárlat képviselte a Ludwig Múzeumban. A minden tekintetben formabontó alkotó pályáját nemcsak a divat, hanem a színházművészet felől közelítve is érdemes megvizsgálni.
FUTÓSZALAG VS. KIFUTÓ
Ahhoz, hogy Király Tamás ruhatervezői munkásságát megértsük és helyére kerüljön a rendszerváltás előtti utolsó évek művészeti-társadalmi struktúrájában, nemcsak ruháinak művészeti és politikai kontextusát kell megvizsgálnunk, hanem röviden áttekinthetjük a korabeli ruhaipar társadalmi szerepét is, amelyre Király Tamás munkája akarva-akaratlanul is reflektál – úgy, hogy teljes egészében negligálja.
MINDIG KÉSZTETÉST ÉREZTEM, HOGY A STATIKUS TÁRGYAKAT ELMOZDÍTSAM
A magyar kerámiaművészet egyik legeredetibb alakja jelentős szerepet vállalt a dekonstrukció hazai meghonosításában, alapítója volt a rendszerváltás után megnyíló NA-NE Galériának. Elsősorban a nyolcvanaskilencvenes évekbeli tevékenységéről beszélgettünk.
TERRAFORMÁLÁS VAGY JELHAGYÁS ŰRLÉNYEKNEK
A ’80-as évek alternatív művészetének talán legfontosabb előzménye, illetve egy jeladó, ami akkor már Nyugat-Berlinből sugároz...
LÉTEZNEK RÉSEK AZ IDŐBEN
Kurátorként, szervezőként, oktatóként, szerkesztőként egyaránt kulcsszerepet vállal a Magyarország és Németország közötti kapcsolatok létrehozásában és megerősítésében. Az alternatív kultúra egyik legalapvetőbb személyiségét elsősorban a nyolcvanas évek magyar művészetének nemzetközi kontextusáról és az INFERMENTAL videómagazinról kérdeztük.
VISSZALÉPÉS A KONSTRUKCIÓK VILÁGÁBA
Ki dönthet arról és milyen szempontok alapján, hogy egy többrétegű kép melyik rétegét tekintsük érvényesnek. Művész vs. művészettörténész, vagy a probléma bonyolultabb?
Hordozható kápolna
Ikarosz, Sixtus-kápolna, mozi, villámcsapás, periszkóp, egri bikavér és a tapasztalat, hogy mindezek összefüggenek egymással. A köztes lét lenyomatai, és a lenyomatokban megőrzött emlékrétegek felfejtése. Rendhagyó tárlatvezetés egy különleges kiállításban.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)