AZ IDENTITÁS ÉS PROGRAM NÉLKÜLI MŰVÉSZET
„A végesség a maga igazságával az időben lép föl, és egyszeriben véges az idő.“1
AZ ÉLET AKARAT
Budapesten, a Várfok Galériában Négyszemközt címmel, egymás mellé, párokba rendezve láthatók apa és fia, Lucien Hervé és Rodolf Hervé fotói. A két életmű anyagából Lucien Hervé özvegye, Rodolf édesanyja válogatott. Ennek kapcsán adjuk most közre azt a beszélgetést, ami Párizsban készült vele és Sandly Orsolyával, a hagyaték másik gondozójával tavaly augusztusban, amikor már készen volt a kiállítás terve. Nagyon finom szilvás lepényt eszünk, pedig Párizsban kincs a magyar szilva, ott ilyet nem lehet kapni.
KÖNNYŰ A SZÉPET SZERETNI?!
A bécsi MAK-ban a New York-i székhelyű, nemzetközileg elismert Sagmeister & Walsh kreatív ügynökség két alapítója, Stefan Sagmeister és Jessica Walsh rendezett kiállítást Beauty (Szépség) címmel.
FLAKONOK ÉS LEKÉPEZÉSÜK TALÁLKOZÁSA A BONCASZTALON
Digitális forradalomban élünk, a fotók és létrehozásuk mindennapi életünk részei. Nehéz már olyan emberrel találkozni, akinek ne lapulna egy fényképezésre alkalmas telefon a zsebében, ne használná rendszeresen a netet, ideértve a közösségi médiát. Töméntelen mennyiségű fotó pereg le a szemünk előtt – többnyire anélkül, hogy ezek bármit is jelentenének számunkra.
CSÚCSOK ÉS CSALÓDÁSOK
2013 tavaszán jelent meg Martos Gábor Műkereskedelem – Egy cápa ára című könyve. Ennek függelékében a szerző sokoldalas táblázatokban közli a világon 30 millió dollárnál, illetve az idehaza 30 millió forintnál magasabb összegért elkelt műalkotások listáját. Az alábbiakban a 2018-as év legfontosabb nemzetközi és hazai műtárgypiaci eredményeivel egészítjük ki az akkori adatsort. Egyébként olvasóink már hatodik éve láthatják, kik aratják a legnagyobb sikereket a világ műtárgypiacain.
GÉPEK A FANTAZMAGÓRIÁN TÚL
Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennálén a Magyar Pavilonban Waliczky Tamás újmédia-művész munkái láthatók, aki olyan kamerákról készített képeket, amelyek sohasem léteztek. Lehívódtak a virtuális valóságból, hogy a „mi lett volna, ha?” történelmietlen kérdésére adjanak választ, legalábbis ami a látvány leképezésének történetét illeti. Nem véletlenül kértük, hogy minderről olyan szerző írjon, aki a spekulatív design kutatója.
La Fête Permanente
A nyolcvanas évek művészete az utóbbi időben egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. Az 1987-es documenta 8 performansz-szekciójának számos magyar vonatkozását feltérképezve1 és az esemény kontextusát felvázolva igyekszünk bekapcsolódni ebbe a munkába, és némileg árnyalni is az eddig kialakult képet.2
MINDIG IS A LEGJOBB GALÉRIÁT AKARTAM CSINÁLNI
2019 Artmagazin-díjasa az Art Market Budapest kiállítói közül az acb Galéria fotóstandja lett. A vásár felajánlása mellett, ami a jövő évi standdíj 25%-ának elengedése, a nyeremény része most következő interjúnk is, ami a galéria tulajdonosával kurátori minőségében is készült.
MEGVALÓSULT MUNKÁSUTÓPIA, UNDERGROUND-MENEDÉK, EGYHÁZI GYÜLEKEZETI KÖZPONT
A predesztinációt jelentő Golgota utcában ma is áll az az épület, amelyben a᾿ '80-as évek kultikus, szó szerint under ground fellépőhelye, a Fekete Lyuk működött. Ha van egy helynek szelleme, akkor ezé, enyhén szólva is radikális alakváltó.
BERLINI KÉK
A nyolcvanas évek Nyugat-Berlinjének magyar filmeseivel Az emberevő szerelme című film kapcsán kezdtünk el foglalkozni. A hetvenes évek Magyarországától a berlini Filmakadémiáig vezető útról, a körülzárt város mikroklímájáról három kulcsszereplővel beszélgettünk.
MONOTONITÁS, SZIMMETRIA, MEGLEPETÉS
Saját szójátéka szerint a három „kon” között helyezkedik el, ezek a konceptualisták, konstruktivisták és a komputerek. És ebben a viccében az is benne van, ami egész művészetét jellemzi, vagyis valami kis rendetlenséget csinálni egy rendszerben. Az egyik első komputerművész(nő) és a direkt előidézett véletlenek.
SZERZŐ MŰ NÉLKÜL
Ritkák a képzőművészeti témájú filmek, épp emiatt ennek 2019 egyik szenzációs, ugyanakkor ellentmondásos megítélésű példájáról másodszor is írunk.
A művészeti világ legkevésbé befolyásos szereplői 2019-ben
A Hyperallergic egy év kihagyás után a napokban újra közzétette szokatlan éves toplistáját. A cikk azokat a szereplőket szedi sorba, akik a szupergazdagok, a tőkemozgás és a hiúság által mozgatott, valamint az ezeket a tényezőket kiszolgáló, kereskedelmi galériák és múzeumok által működtetett rendszerben egyre tehetetlenebbé és súlytalanabbá válnak.