![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
Az atlasz megtalálása
Gerhes Gábor sokéves csúszással, végül a Kiscelli Múzeumban létrejött Atlas című kiállítására egészen máshogy rezonál ma a befogadó, mintha az az első tervezett dátum szerint, öt évvel ezelőtt jött volna létre. A pandémia miatt felgyülemlett frusztráció- és melankóliatöbbletet lehetetlen kiszűrni, a közelgő itthoni választások és a globális politikai közbeszéd kaotikus állapota egyre megterhelőbb. Mindeközben a virtualitás térnyerésével azonos ütemben omlik össze a kulturális tér, éppen minden arról szól, hogy lerójuk régi adósságainkat, és a tudományos-fantasztikus fikciók felvetésein túl is igyekezzünk végre valami érdemlegeset állítani arról, hol lehetnek a valóságunk határai.
Tiszta ész és fűszerszósz
Az alighanem két legjelentősebb, Kant filozófiáját, azon belül is a Tiszta ész kritikáját direkten tematizáló neoavantgárd mű történetesen szinte egyszerre készült el 1971-ben, Joseph Beuys és Adrian Piper merőben eltérő pályájának váratlan – és egészen idáig fel nem ismert – metszéspontjaként. 1971 nyarán döntött úgy a City College of New York filozófia szakán tanuló Piper, hogy egy privát projekt keretében bezárkózik a loftjába és a nyári szünet heteit kizárólag A tiszta ész kritikájának szenteli, miközben jógázik és léböjtöt tart.
Kényszerből váltunk természetközelivé. Beszélgetés Erőss Istvánnal, a Képzőművészeti Egyetem rektorával
Itt végzett művészként, de külsős tanárként érkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektori posztjára. Kezdeti grafikusi karrierje fokozatosan fordult át abba a helyspecifikus, a környezettel aktív kapcsolatot kialakító művészeti gyakorlatba, amit természetművészetnek nevezünk. Esetében ennek fontos része más, sokszor távoli kultúrák megismerése és a szinte folyamatos utazás. Művészi pályájának alakulása mellett a természetművészet oktatási gyakorlatba illesztéséről, a reménybeli új szak hallgatóinak kilátásairól is kérdeztük.
Terebélyes fa
Nemrégiben zárult a Szépművészeti Múzeum Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig című nagyszabású kiállítása (kurátor: Geskó Judit). A francia mester életműve és az európai avantgárd művészet 1906 és 1930 közti kapcsolatait vizsgáló tárlatnak volt egy nem várt, a magyar hatástörténetben eddig ismeretlen hozadéka, amely talán megfejtést kínál egy régi, rövid életű, ám az Európai Iskola kutatása kapcsán sokat emlegetett kiállítótér nevének eredetére
Fajó János. Gameometriák
Az alábbi írásban bemutatott kísérletek ötletgazdája a médiumra jellemző kötöttségek nélkül volt képes szintetizálni a geometrikus absztrakt képzőművészet és a funkcionális formatervezés eredményeit egy olyan korban, amikor a nonfigurativitás a klasszikus művészeti kánon számára fenntartott kultúrtermékek esetében tabunak számított. A magyar neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként számontartott Fajó János festményeivel és térplasztikáival azonos kvalitást képviselő, de a sokszorosíthatóság és a vizuális nevelés kívánalmával megkonstruált játékai annak köszönhették frissességüket, hogy „a szuverén grandart és az alkalmazott művészet határán” 1 hasítottak ki maguknak egy periferikus területet
Gőg és Van Gogh
El se hiszi az ember, amit a The Courtauld Institute of Art állít, hogy ez volna a legelső kiállítás Van Gogh önarcképeiből. Nyilván nagy munka összeszedni a képeket, de annyira kézenfekvő ötlet megmutatni a sokból a sokat, ha nem is az összeset, és az egész kiad valami… mit is? Hogyan fejlődött a művész? Hogyan lett Vincent van Goghból Van Gogh? Hogyan borult el az elme?
Misztérium, amit mindenki érzékel. Beszélgetés Ladik Katalinnal
Ladik Katalin a jugoszláviai és a magyarországi neoavantgárd nemzetközileg is elismert alakja, az utóbbi évek legnagyobb újrafelfedezése. Itthoni megítélésének változása (a „meztelen költőnő” megbélyegzett kategóriájából lett a hazai művészeti élet képzőművészként, költőként, de leginkább radikális női performerként számontartott, meghatározó szereplője) jól mutatja azt a felfogásbeli fordulatot, aminek szélesebb körű elterjesztése érdekében az utóbbi évek olyan fontos kezdeményezései is említhetők, mint a közép-kelet-európai női alkotók életművét részletesen és speciális szempontok szerint feldolgozó Secondary Archive – a legfrissebb, nők által írt művészettörténet.
Mélyről könnyű magasra ugrani
Az utóbbi években számos női művészekkel foglalkozó cikk és könyv jelent meg, ám Martos Gábor Önarckép nyaklánccal című könyve speciális szempontból közelít ehhez a többféleképpen is feldolgozott problémakörhöz: a műkereskedelem felől. A szerző évtizedek óta tanulmányozza a műkereskedelmi tendenciákat, s ebben a témában már több kötete is megjelent, úgy is mint a Műkereskedelem. Egy cápa ára (2014), valamint az Ilyet én is tudok. Sokmilliós művek kalapács alatt (2018).
„Amint az érzés látható formát ölt.”
Közismert tény, hogy a második világháború eseményei jelentősen megtizedelték a hazai műtárgyállományt. Nem csupán közgyűjteményeink szenvedtek pótolhatatlan veszteségeket, (1) hanem a magántulajdonban őrzött művek egy része is elkallódott vagy megsemmisült. A bronzszobrok, akár köztérre, akár épületen belülre szánták őket, különösen veszélyeztetettnek számítottak, az újra hasznosítható nemes anyag miatt sok mű sorsa a beolvasztás lett. Mindezek fényében különösen örömteli, ha olykor egy-egy elveszettnek hitt műalkotás sokévnyi lappangás után mégiscsak előkerül.
Mellékszál – avagy adalékok Szőnyi István Gyümölcsszedők című festményének történetéhez
A közelmúltban a Kieselbach Galériában állították ki a valódi főműként számontartott, de a nagyközönség elől mindeddig rejtőző Szőnyi-festményt, a Gyümölcsszedőket.1 Ez az alkalom felidézte bennem a beszélgetéseket, amelyeket a két éve elhunyt egykori tulajdonossal, Arányi János műgyűjtővel folytattam. A belbudai kis garzon falán függő hatalmas, ragyogó kép éppúgy, mint a körülötte lévő, családi örökségből származó berendezési tárgyak és azok históriája teljesen megbabonázott. Olyannyira, hogy ismétlődő találkozásaink nyomán egy, az Iparművészeti Múzeumban megvalósítandó kiállítás terve körvonalazódott bennem. Forgatókönyve is elkészült, ezzel a címmel: A Festmény, a Ház és a Család. A kiállítás végül meghiúsult, de a festmény műtárgypiaci megjelenése apropót ad, hogy a több, mint tíz évvel ezelőtt Arányi János közreműködésével egybegyűjtött anyagokat, forrásokat leporolva a házról és ezzel összefüggésben a családról is megemlékezzünk.
Látott ön már Nirvánát? (1. rész)
Csók István (1865–1961) élete végéig küszködött azzal, hogy nem tudta befejezni Nirvána című festményét, melyen 1907-től 1960-ig dolgozott folyamatosan, részleteiben újraalkotva. Az először 1908-ban Párizsban, majd rögtön utána 1909-ben, a budapesti Nemzeti Szalonban bemutatott, ezután pedig már csak 1955-ben, a Műcsarnokban és 1988-ban Székesfehérvárott kiállított kép Csók œuvre-jében kulcsfontosságúnak tekinthető. Nem véletlen, hogy a monumentális méretű (270 × 340 cm) vászon, mely a többszöri átdolgozás miatt komoly restaurálásra is szorult,1 egyik fő darabja volt a 2011-ben Székesfehérváron megrendezett Csók-életmű-kiállításnak.2 A Nirvánát többen elemezték, legutóbb pedig Gellér Katalin és Fajcsák Györgyi dolgozta fel részletesen a székesfehérvári kiállítást követő tanulmánykötetben,3 ezért itt csak néhány, számomra időközben felvetődött szempont kifejtésére szeretnék szorítkozni.
Barokk freskók II. Alsóbogát
A pozsonyi születésű, bécsi tanultságú és Sopronban letelepedett Dorffmaister István (1741–1797) a 18. század második felében a Dunántúl egyik legtöbbet foglalkoztatott festője volt. Többnyire oltárképek és templomi freskódekorációk készítésére kapott megbízásokat, így különös jelentőségű az a világi fal- és mennyezetkép-együttes, amelyet az alsóbogáti „kiskastély” termeiben láthatunk.1 A Somogy megyei település két ma is álló nemesi rezidenciája közül ezt az épületet egy korábbi kúria átépítésével báró Vrancsics Pál huszárezredes és felesége, Festetics Katalin alakíttatta ki.
Az Evangélium 21 kortárs képzőművészeti gyűjtemény kontextusai
Még a 20. századi képzőművészet, amely folyamatosan próbálkozott a korábbi képi nyelvezetek dekonstruálásával, sem mulasztott el lehetőséget adni néhány találkozásra a természetfelettivel (vagy ahogy később majd látni fogjuk: természetivel). Elég csak Barnett Newman vásznaira vagy Mark Rothko kápolnájára gondolnunk. A művészet és a vallás szférája ontológiai szempontból közel áll egymáshoz: a transzcendenciában találkoznak, mindkettő a megmagyarázhatatlant dolgozza fel, csak más-más eszközökkel. Kapcsolódási pontként ez bukkan fel az Evangélium 21 nevet viselő kortárs képzőművészeti gyűjtemény koncepciójában, felépítésében, műalkotásaiban és a kiállításnak abban a formájában is, amely 2021 őszén a debreceni MODEM-ben volt látható.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)