![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
365 idegen tárgy megtisztítása
Első látásra azt érezzük, akármilyen szép, színes dolgok vannak is itt gondosan sorba rendezve egy különleges felületen, valami nem stimmel. A furcsa érzés csak fokozódik, amikor kiderül, hogy a műtárgyleírásban annak kellene szerepelnie, anyaga: szappan, beton. És még csak hozzájuk sem lehet férni...
Egy monarchiabeli polgár a kultúra szolgálatában
Mostantól, ha esetleg végigsétálunk a Nagykörúton, már tudni fogjuk, mi volt a passziója némelyik háztulajdonosnak. Hogy mire ment el mondjuk a Teréz körút 23. lakásainak bére...
A zöld, a bíbor és a fekete. Egy fájdalmasan szép művészet körvonalai
Kétségkívül a modern magyar művészet egyik sarokpontja a fiatalon, 32 éves korában elhunyt Nemes Lampérth József életműve. Komor tónusokkal megrajzolt sorstörténete jól ismertnek tűnő, a magyarországi avantgárd történetében standard helyet elfoglaló alkotói egzisztenciát takar. Ha megnézzük a róla készült egykori fotókat vagy eltérő technikával készült önarcképeit, valószínűleg nem a „cukiság” fogalma jut eszünkbe róla: szinte valamennyi képen visszaköszön lefelé fittyedő, mégis összezárt ajka, holdvilágszerű arca, élénk, csaknem megszállott tekintete. Többnyire mindent tudni lehet róla, és ez a tudni vélés oda veti a vele foglalkozót, hogy pont az elmélyülés, újragondolás ne történhessen meg. Ezen fordít egyet a nemrégiben megjelent monográfia, amely sorrendben a negyedik Nemes Lampérthról megjelent önálló kötet. Hogy ez így van, pontosan jelzi jelentőségét, a magyarországi művészet történetében elfoglalt helyét. Mi újat tud mondani tehát ez a gondosan összeállított monográfia?
Ha megtanuljuk egymást szeretni, akkor élünk, ha meg nem, akkor nincs tovább...
A kétévente megrendezett OFF-Biennálé fő témája idén a Gaudiopolis, vagyis inkább a Gaudiopolis kapcsán az, hogyan lehet új életet indítani romokon, szétvert struktúrákon.
Élj az egónak
Egy műteremben nézelődve a készülő munkák, a használatban lévő eszközök, az összevissza javított jegyzetek láttán nem alaptalanul érezzük úgy, hogy szinte látjuk, mi jár a tulajdonos fejében. Vannak olyan alkotók, akik inkább megtartják a műhelytitkokat, másokhoz bátran be lehet kopogtatni, sőt olyanok is vannak, akik művészeti programjuk részeként mutatják be saját munkafolyamataikat. William Kentridge az utóbbiak közé tartozik.
VIRÁG AZ EMBER
Látszólag ez is csak egy olyan festmény, ami alól szépen kikoptak a szimbólumok. Már úgy értem, hogy mindig elmondják, hogy akik ott vannak a háttérben, miért vannak ott, mire utalnak, meg mire a vár meg az arany égbolt. Csak hát ha az embernek semmi érzéke nincs a szimbólumokhoz, az nem csak azt jelenti, hogy neki magának nem szól a világ másról, csak a világról, a rózsa az rózsa (és most nem mondom tovább), a fején szennyeskosarat cipelő ember csak a fején szennyeskosarat cipelő ember, és nem azt súgja a fülébe, hogy mindjárt kimossák a mi szennyesünket, a szennyes lelkünket. Nem is csak úgy a mi lelkünket, de az emberiség lelkét. Visszajön a felelősség, hamarosan mi koszoljuk össze a saját ruhánkat.
Múzeum a lávabuborékban
Mindannyian betévedtünk már olyan helyekre, amiket csak igen részletes útikönyvek említenek meg a mellékes látnivalók között. Lehet ez helytörténeti gyűjtemény, esetleg ottani művészek hagyatékával, vagy egy múzeummá alakított lakás, esetleg különös gyűjtőszenvedélyek hozadéka – olyan kollekció, amelyben tallózva a türelmes és értő szem idővel felfedez valamiféle rejtett hálózatot. Voyeur szenvedélyünknek csemege George Sand kávéscsészéje a párizsi Romantikus Élet Múzeumában vagy Zichy Mihály erotikus albumának szemérmesen behajtott lapja és az üvegszemű medvebőr a rózsakertes, üvegverandás műteremházban, Zalában. Az ilyen múzeumok sosem semleges white cube terek, lehetnek kopottak vagy fényesre glancoltak, esetlenül vagy nagyon is koncepciózusan kialakítottak, de szinte mindig felkínálják az érzelmes viszonyulás lehetőségét. Új sorozatunkban ilyen helyeket, különleges gyűjteményeket, rejtőzködő múzeumokat ajánlunk olvasóink figyelmébe.
Balatoni kis Toszkána
„Én pedig […] nagyot szippantottam Tihany szabad ege alatt, s kövekből, márványokból megraktam a kert végében kis bástyámat.”
Sok dollár, sok forint, sok hűhó, sok hűha
Claude Monet, Willem de Kooning és Rubens: kaszál a festőiség. Még a rekordot elért fotó is festői. Lássuk pontosan, mit is díjazott tavaly a piac.
Kelet népe, avagy irány Turán
„Legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy a turanizmus jellegzetes magyar illúzió, valahol a kudarcos imperializmus és a nemzeti délibábkergetés között” – írja Ablonczy Balázs nemrég megjelent könyve, a Keletre, magyar! összefoglalójában (255. o.).
Roskó Gábor: Falburkolat
Roskó Gábor évtizedekkel ezelőtt kezdett Kecskemétre járni, pályázni a kerámiaműhely nyújtotta lehetőségre, hogy az általa elképzelt lények ne csak két, hanem három dimenzióban is létrejöhessenek. Kezdetben a kerámia (sőt, legelőször a porcelán) még a szobrászi gondolat megvalósulásának anyaga lett nála: egy Osama bin Laden-figura és a tíz antropomorf állatalakból, illetve furcsa lényből álló Minjan-szoborcsoport a főműve ennek a fázisnak.
A 2016-os nyertes: a Violuk Contemporary
A művészeti vásárok látogatójának nincs egyszerű dolga. A nemzetközi szemléken részt vevő képzőművészeti galériák standjai a legkülönfélébb alkotásokat vonultatják fel, elsősorban eladási céllal. Ám a hétköznapi (értsd: a mit vegyek? gondjában nem érintett) látogató szeretné magát inkább kiállítóteremben érezni, a bemutatott műveket, a köztük fennálló esetleges kapcsolódásokat megvilágító kísérőszövegek hiányában mégis nehezen boldogul. Olyan játszmába csöppent, ahol valójában neki nem osztottak lapot.
Zunki Jóska, Kulcsár Márton
Mi köti össze azokat a holland művésztelepen zajló táncesteket, amiken még Mondrian is magyar cigányzenére mulatott, a perzsaszőnyegekkel?
Halálfélelem ide vagy oda
Was das Computer horror – ez a rejtélyes felirat olvasható Csutak Magda (1945, Sepsiszentgyörgy) képzőművész egyik 1978-ban készült munkáján. Bár az egyedi eljárással létrehozott, filigrán csontlisztporcelán tárgy bizonyos tulajdonságai hasonlóak a dísztűfélék jellemzőihez – felhelyezése hasonlóképpen történik, anyagminősége jelentéssel teli –, esetében a külcsín jelentősége háttérbe szorul, átadva kiemelt helyét a tárgy által hordozott és hirdetett üzenetnek. Nem kitűző tehát, hanem Kitüntetés, ahogy ezt a címe is megerősíti. Nem általános, hanem egyedi. Csak annak a mellkasán ékeskedhet, aki méltó rá. De vajon ki érdemel ki egy ilyet és miért?
Gyorsan, mint a gondolat
Legfeljebb négy mozdulattal „szaladnak ki” Komoróczky Tamás kerámiatárgyai, azokban az esetekben legalábbis, amikor közvetlenül ő érinti és formálja a még képlékeny agyagot és nem iparilag előállított tálakat vagy 3D modellező szoftvert használ eszközként.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)