Artmagazin
Screenshot 2022-10-31 at 18.18.48.jpg
Fajó János. Gameometriák

Az alábbi írásban bemutatott kísérletek ötletgazdája a médiumra jellemző kötöttségek nélkül volt képes szintetizálni a geometrikus absztrakt képzőművészet és a funkcionális formatervezés eredményeit egy olyan korban, amikor a nonfigurativitás a klasszikus művészeti kánon számára fenntartott kultúrtermékek esetében tabunak számított. A magyar neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként számontartott Fajó János festményeivel és térplasztikáival azonos kvalitást képviselő, de a sokszorosíthatóság és a vizuális nevelés kívánalmával megkonstruált játékai annak köszönhették frissességüket, hogy „a szuverén grandart és az alkalmazott művészet határán” 1 hasítottak ki maguknak egy periferikus területet

Screenshot 2022-10-31 at 18.35.50.jpg
Gőg és Van Gogh

El se hiszi az ember, amit a The Courtauld Institute of Art állít, hogy ez volna a legelső kiállítás Van Gogh önarcképeiből. Nyilván nagy munka összeszedni a képeket, de annyira kézenfekvő ötlet megmutatni a sokból a sokat, ha nem is az összeset, és az egész kiad valami… mit is? Hogyan fejlődött a művész? Hogyan lett Vincent van Goghból Van Gogh? Hogyan borult el az elme?

Screenshot 2022-09-02 at 17.20.47.jpg
Misztérium, amit mindenki érzékel. Beszélgetés Ladik Katalinnal

Ladik Katalin a jugoszláviai és a magyarországi neoavantgárd nemzetközileg is elismert alakja, az utóbbi évek legnagyobb újrafelfedezése. Itthoni megítélésének változása (a „meztelen költőnő” megbélyegzett kategóriájából lett a hazai művészeti élet képzőművészként, költőként, de leginkább radikális női performerként számontartott, meghatározó szereplője) jól mutatja azt a felfogásbeli fordulatot, aminek szélesebb körű elterjesztése érdekében az utóbbi évek olyan fontos kezdeményezései is említhetők, mint a közép-kelet-európai női alkotók életművét részletesen és speciális szempontok szerint feldolgozó Secondary Archive – a legfrissebb, nők által írt művészettörténet.

133_Fay3.jpg
Artanzix / 133 / Fáy Miklós

133_Bordacs1.jpg
Mélyről könnyű magasra ugrani

Az utóbbi években számos női művészekkel foglalkozó cikk és könyv jelent meg, ám Martos Gábor Önarckép nyaklánccal című könyve speciális szempontból közelít ehhez a többféleképpen is feldolgozott problémakörhöz: a műkereskedelem felől. A szerző évtizedek óta tanulmányozza a műkereskedelmi tendenciákat, s ebben a témában már több kötete is megjelent, úgy is mint a Műkereskedelem. Egy cápa ára (2014), valamint az Ilyet én is tudok. Sokmilliós művek kalapács alatt (2018).

133_Kovacs1.jpg
„Amint az érzés látható formát ölt.”

Közismert tény, hogy a második világháború eseményei jelentősen megtizedelték a hazai műtárgyállományt. Nem csupán közgyűjteményeink szenvedtek pótolhatatlan veszteségeket, (1) hanem a magántulajdonban őrzött művek egy része is elkallódott vagy megsemmisült. A bronzszobrok, akár köztérre, akár épületen belülre szánták őket, különösen veszélyeztetettnek számítottak, az újra hasznosítható nemes anyag miatt sok mű sorsa a beolvasztás lett. Mindezek fényében különösen örömteli, ha olykor egy-egy elveszettnek hitt műalkotás sokévnyi lappangás után mégiscsak előkerül.

133_Horanyi1.jpg
Mellékszál – avagy adalékok Szőnyi István Gyümölcsszedők című festményének történetéhez

A közelmúltban a Kieselbach Galériában állították ki a valódi főműként számontartott, de a nagyközönség elől mindeddig rejtőző Szőnyi-festményt, a Gyümölcsszedőket.1 Ez az alkalom felidézte bennem a beszélgetéseket, amelyeket a két éve elhunyt egykori tulajdonossal, Arányi János műgyűjtővel folytattam. A belbudai kis garzon falán függő hatalmas, ragyogó kép éppúgy, mint a körülötte lévő, családi örökségből származó berendezési tárgyak és azok históriája teljesen megbabonázott. Olyannyira, hogy ismétlődő találkozásaink nyomán egy, az Iparművészeti Múzeumban megvalósítandó kiállítás terve körvonalazódott bennem. Forgatókönyve is elkészült, ezzel a címmel: A Festmény, a Ház és a Család. A kiállítás végül meghiúsult, de a festmény műtárgypiaci megjelenése apropót ad, hogy a több, mint tíz évvel ezelőtt Arányi János közreműködésével egybegyűjtött anyagokat, forrásokat leporolva a házról és ezzel összefüggésben a családról is megemlékezzünk.

133_Kelenyi1.jpg
Látott ön már Nirvánát? (1. rész)

Csók István (1865–1961) élete végéig küszködött azzal, hogy nem tudta befejezni Nirvána című festményét, melyen 1907-től 1960-ig dolgozott folyamatosan, részleteiben újraalkotva. Az először 1908-ban Párizsban, majd rögtön utána 1909-ben, a budapesti Nemzeti Szalonban bemutatott, ezután pedig már csak 1955-ben, a Műcsarnokban és 1988-ban Székesfehérvárott kiállított kép Csók œuvre-jében kulcsfontosságúnak tekinthető. Nem véletlen, hogy a monumentális méretű (270 × 340 cm) vászon, mely a többszöri átdolgozás miatt komoly restaurálásra is szorult,1 egyik fő darabja volt a 2011-ben Székesfehérváron megrendezett Csók-életmű-kiállításnak.2 A Nirvánát többen elemezték, legutóbb pedig Gellér Katalin és Fajcsák Györgyi dolgozta fel részletesen a székesfehérvári kiállítást követő tanulmánykötetben,3 ezért itt csak néhány, számomra időközben felvetődött szempont kifejtésére szeretnék szorítkozni.

133_Jernyei1.jpg
Barokk freskók II. Alsóbogát

A pozsonyi születésű, bécsi tanultságú és Sopronban letelepedett Dorffmaister István (1741–1797) a 18. század második felében a Dunántúl egyik legtöbbet foglalkoztatott festője volt. Többnyire oltárképek és templomi freskódekorációk készítésére kapott megbízásokat, így különös jelentőségű az a világi fal- és mennyezetkép-együttes, amelyet az alsóbogáti „kiskastély” termeiben láthatunk.1 A Somogy megyei település két ma is álló nemesi rezidenciája közül ezt az épületet egy korábbi kúria átépítésével báró Vrancsics Pál huszárezredes és felesége, Festetics Katalin alakíttatta ki.

134_Urbantsok6.jpg
Az Evangélium 21 kortárs képzőművészeti gyűjtemény kontextusai

Még a 20. századi képzőművészet, amely folyamatosan próbálkozott a korábbi képi nyelvezetek dekonstruálásával, sem mulasztott el lehetőséget adni néhány találkozásra a természetfelettivel (vagy ahogy később majd látni fogjuk: természetivel). Elég csak Barnett Newman vásznaira vagy Mark Rothko kápolnájára gondolnunk. A művészet és a vallás szférája ontológiai szempontból közel áll egymáshoz: a transzcendenciában találkoznak, mindkettő a megmagyarázhatatlant dolgozza fel, csak más-más eszközökkel. Kapcsolódási pontként ez bukkan fel az Evangélium 21 nevet viselő kortárs képzőművészeti gyűjtemény koncepciójában, felépítésében, műalkotásaiban és a kiállításnak abban a formájában is, amely 2021 őszén a debreceni MODEM-ben volt látható.

134_Jernyei1.jpg
Barokk freskók III. Veszprém

A veszprémi várhegy keleti peremén Fellner Jakab tervei alapján felépült püspöki (ma: érseki) palota a hazai barokk építészet egyik legszebb emléke. Előreugró szárnyaival, sávozott díszítésű homlokzatával, oszlopos kocsi-aláhajtójával Fellner elegáns, franciás igazodású, a korszak újításait hatásosan alkalmazó késő barokk építészeti formanyelvének remek példája. Építtetőjét, a Rómában tanult Koller Ignác püspököt egy kortársa jó ítélőképességű, nagyon szelíd embernek írta le, kiemelte jártasságát és finom ízlését mind a szépművészetek, mind az építészet terén. (1) E jellemzés hitelességét mi sem bizonyítja jobban, mint maga a palota, amely kiegyensúlyozott arányaival, választékos részletformáival és visszafogott pompájával a mai szemlélőt is megragadja.

134_Kelenyi1.jpg
Látott ön már Nirvánát? (2. rész)

134_Kovacs1.jpg
Gabriele Münter, Vaszilij Kandinszkij és egy kapcsolat utóélete

Gabriele Münter (1877–1962) német festőnő élete és művészete elválaszthatatlan az orosz származású Vaszilij Kandinszkij (1866–1944) személyétől, aki a 20. század első felének egyik legnagyobb hatású mestere és az absztrakt művészet első teoretikusa volt. Szellemi és érzelmi egymásra utaltságuk nemcsak az egymáshoz írott mintegy kilencszáz levélben, de festői fejlődésükben is nyomon követhető, egészen a Blaue Reiter (Kék lovas) művészcsoport 1912-es létrejöttéig. Kandinszkij világhírű lett, Münternek viszont még sokat kellett küzdenie nemcsak művészetének elismertetéséért, de a tulajdonában maradt Kandinszkij-alkotások feletti rendelkezési jogért is. Főként Nina Kandinszkijjal gyűlt meg a baja, aki szerette volna elfeledtetni Münter szerepét a festő életében. Ez azonban nem igazán sikerült, ahogy azt a közelmúlt két kiállítása is bizonyította. (1)

134_Szilagyi1.jpg
Az optimális pillanat

Nemrég olvastam, hogy a vonatok első utasai számára milyen csodás volt megtapasztalni a sebességet és azt, hogy ennek következtében valósággal kinyílt számukra a világ. Egy 1860-as évekbeli orvosi lap mégis úgy hivatkozott a vonatozásra, mint a szemet és agyat egyaránt kimerítő élményre. Hogy miért? Mert a gyalogláshoz, a horizont lassabb pásztázásához szokott tekintet számára szinte sokkoló volt az ablakkeret által körülhatárolt képtérben elsuhanó, képfolyammá váló, részleteiben sosem vizsgálható táj. Jó példa ez arra, hogy a szemünket és agyunkat érő ingerek milyen nagy hatással vannak a világ befogadásának módozataira. És akkor még csak nem is az első fotográfiák által keltett ámulatból vagy az első mozgóképek mágiájából kiindulva kezdjük a huszonegyedik századi ember képekhez fűződő viszonyának vizsgálatát.

134_Pallag1.jpg
A nyári konyha alkonya

Utólag persze minden sokkal kisebbnek tűnt Magdi néni nyári konyhájában, még Magdi néni is, mint azokon a nyolcvanas évekbeli téli disznótorokon, amikor a disznóölést követő egész napos munka lezárásaként két összetolt asztal körül összegyűlt a rokonság, hogy megkóstolja az aznap készült véres hurkát, töpörtyűt, mellé pedig sört és pálinkát igyon. Elképzelhetetlen volt, hogy mindez a ház tiszta konyhájában történjen. Az ottani gáztűzhelyen legfeljebb vizet melegítettek vagy mosogattak az asszonyok, ha a nyári konyhában erre már nem volt elég hely.