Szellem az arany koporsóból: Nagy Károly 1200
Európa Aachentől Zürichig és Bécstől Párizsig bámulatos kiállításokkal emlékezik Nagy Károly (768–814) halálának 1200. évfordulójára. A frank királyból lett nyugatrómai császár tán sosem volt időszerűbb, mint ma: olyan állammodellt és olyan többé-kevésbé egységes kozmopolita államalakulatot hozott létre, amely ezeréves fennállása alatt biztosította a latin, germán, szláv, sőt ugor–török népek politikai és kulturális integrációját, a klasszikus örökség fennmaradását és továbbfejlesztését, Kelet és Nyugat új kapcsolatát.
Irány Pannonhalma!
Szerencsések azok a gimnazisták, akiknek helybe jön egy olyan kiállítás, vagyis nem egy, hanem két olyan kiállítás, mint amilyen a Kép és kereszténység, illetve az Ikon és ereklye. Az újonnan átadott pannonhalmai Apátsági Major Látogatóközpontba Bokody Péter által kiválasztott anyag nagyon világos gondolatmenetet követve (szinte Hans Beltingnek dedikálva), befogadható mennyiségben vezeti végig az érdeklődőt azokon a stációkon, amiket a keresztény témák ábrázolása bejárt a táblakép kialakulásáig.
Enciklopédiától a vázáig
Egy eddig magángyűjteményekben rejtőző, nagyközönség által sosem látott Arcimboldo-képpárt mutat be a bécsi Kunsthistorisches Museum kamaratárlata. A Flora (1589) és Flora meretrix (1590) festmények nőalakjait a manierista mester virágokból komponálta. A közkedvelt és jól ismert Évszakok és Négy elem sorozat jellegzetes és meglehetősen ijesztő férfiprofiljaitól eltérően itt rózsafülű, búzakalász-szemöldökű, cseresznyevirág-bőrű szépségekben gyönyörködhet a kiállításlátogató.
Nem telik, nem múlik
Nem tudom, ha nem erőltetik, akkor vajon rájön-e az ember, hogy egy régi kiállítást néz. Persze kár lett volna lemondani a történetről, hogy a képek ottmaradtak egy dobozban, aztán megtalálták és most vándorolnak. A Magnum kalandjai, jól kitalálták ezt a nevet, ők még a jégkrémre nem gondolhattak, csak a revolverre, a képek a leghatásosabb fegyverek a világban.
A felfedezett Mira Schendel
Ha a művészettörténet alatt ténylegesen történetet értünk, akkor a legizgalmasabb része nem az, amikor már kézbe lehet venni és elolvasni, hanem amikor íródik. Mira Schendel esetében ez a fázis pont most van: első nagy nemzetközi retrospektív tárlata egy éven belül három helyszínen szerepelt: év elején a londoni Tate Modernben, majd a portói Serralves Múzeumban, most pedig művei ott láthatók, ahol élt és alkotott, Brazíliában, a São Pauló-i Képtárban.
A „művészet bizony marhaság”
Mielőtt a fenti idézet megszületésének körülményeiről beszámolnék, egy másik idézettel kell kezdenem. Az 1999-ben, az Enciklopédia Kiadó gondozásában megjelent háromkötetes, Kortárs Magyar Művészeti Lexikonban, Erdély Miklós címszó alatt többek között ez áll. „A bécsi Orwell und die Gegenwart c. kiállításon Maurer Dóra segítségével állította fel Hadititok c. művét, amely az egyetlen ma is látható nagyobb installációja.” (Ludwig M.) (1. kötet. 540. oldal.) A következő oldalon látható egy féloldalas fotó a műről.
Meghívás egy gyilkos lakomára
Érzéki, vonzó, jó alakú nők hiányos, de legalábbis sokat sejtető öltözetben – nem a mai divatmagazinok playmate-jeiről lesz szó, hanem a viktoriánus kor nőideáljait megörökítő angol festőkről és képeikről, a preraffaelita Burne-Jonestól és Rossettitől kezdve a nálunk szinte ismeretlen Lawrence Alma-Tademán át John Melhuish Strudwick álmodozó tekintetű hősnőiig és John William Waterhouse misztikus szimbolizmusáig.
TÖBB MAGYAR VAN KINT MODERN ÉS KORTÁRS ÁRVERÉSEKEN, MINT OSZTRÁK...
Soraya Stubenberg a magyar műtárgypiac egyik fontos, nemzetközi rálátással bíró közreműködője a rendszerváltás óta. Mégis, a neve soha nem forgott annyit a magyar sajtóban, mint amikor egy fiatal magyar festőnő képe magas árat ért el a Sotheby’s egyik tavalyi aukcióján. Éppen itt az ideje tehát, hogy egy kicsit többet tudjunk meg róla: itteni gyökereiről, a magyar művészet nemzetközi elismertetéséért folytatott munkájáról vagy hogy miről írta a szakdolgozatát. Közben pedig hátha ragad ránk valami vidámságából és optimizmusából.
Képzeletbeli visszapillantó tükör
Újrahasznosított motívumok, amelyek már eleve a fejük tetején álltak: Georg Baselitz művei szkeptikus, épp ezért jól átélhető viszonyulást mutatnak a személyes történetekhez éppúgy, mint a kapcsolódó művészettörténeti vagy történelmi korszakhoz. Minden újabb feldolgozás elvesz valamit az eredeti művek erejéből, radikalizmusából, de hozzájuk adja a közben eltelt idő hozadékát. És az eljelentéktelenedés, relativizálódás mint fő tapasztalat éppenséggel nem feltétlenül idegen a most, ebben a régióban élő kiállításlátogatótól sem.
BOJÁR IVÁN, A FESTŐ – emlékfoszlányok egy másik apámról –
Egy este, amikor bő fél évszázad után végre méltó módon bekeretezve hazavittem apám képeit, magunkra maradtunk. A húsz-egynéhány éve halott apám és én. A szelleme volt jelen, hiszen a munkákon ő sütött át, az apai és társadalmi szerepeit levetett csupasz lélek. Egy ember, akit sosem láttam.
Káró Bubi előtt Kék Rózsa
1910 fontos évszám az orosz művészet történetében: feloszlik az orosz ezüstkor szimbolista festői csoportosulása, a Kék Rózsa, de még ugyanabban az évben megalakul a romantikus álmodozás és panteisztikus természetbe olvadás helyett az orosz népi nyomatok primitivizmusát választó Káró Bubi társulás, az orosz forradalmi művészet legfontosabb előfutára. A Káró Bubival már találkozhattak olvasóink, most nézzük meg, hogyan jelent meg a német romantika, pontosabban Novalis kék virága rózsaként Oroszországban.