Különös hely
"Jó nézni, jó csinálni" - bökte ki beszélgetésünk során Cseke Szilárd azt a fél mondatot, amely akár a fiatal festőgeneráció szlogenje is lehetne. Művészetében a kép önmagát magyarázza, feltétlen örömforrás az alkotó és a néző számára, csipetnyi iróniával és leheletnyi romantikával fűszerezve. Színterei, szereplői oly ismerősek az ezredforduló embere számára, ahogy ismerős hedonizmusa is, szüntelen vágyakozása az érzékek kielégítésére. Modernizmusa mentes minden profetikus hivatástudattól, alapállása nem az erkölcsileg felsőbbrendű avantgárd művészé, hanem a képteremtő „szolgáltató" mesteremberé, aki nem kinyilatkoztat, hanem beszélget. Ebből ered művészetének eredendően familiáris, meghitt jellege és ebből fakad korszerűsége is.
A táj csöndje
Minden reggel, mielőtt a Nap felkel, buddhista imaénekek hangzanak fel és Luang Prabang templomai hatalmas dobok és cintányérok hangjától visszhangzanak. Nem sokkal ezután beindul az élet, szerzetesek százai járkálnak az utcákon, éppoly nyugodtan és békésen, ahogy a Mekong és a Nam Kan, e félszigethez hasonlító városkát körülölelő két hatalmas folyó vize folyik. Laosz, a „millió elefánt országának" régi fővárosa a 14. században épült. Ma azon helyek egyike ahol az internet-kávézók előtt mezítlábas szerzetesek vonulnak el és a hegyi falvakból idevándorló asszonyok tradicionális textíliáikat kínálják a turistáknak. A világ egyik utolsó kommunista államának politikai célkitűzéseivel a globalizáció valamennyi hasznos - és kevésbé hasznos - hatása termékeny szimbiózisba lépett. France Morin a québec-i származású művészettörténész-kurátor ezt a helyet választotta, hogy több évre berendezkedjen és a The Quiet in the Land című projekt harmadik szakaszát megvalósítsa.
Dőlésszög hatvan
"Itt meg kellett változtatnom a dőlésszöget, hogy a motívum kiférjen a felületen" - mutatja Matzon Ákos képsorozatának egyik darabját. Egy háromtagú munka, - akár triptichon is lehetne - ám mint a művész elmondja további darabok állnak még a műteremben otthon, illetve németországi kiállításán. „Ez a sorozat a finom rácsokkal erősen foglalkoztat, mert a hálózat - ez a sorozat címe is - életünk része." A motívumok ennek a hálózatnak a sarokpontjainál, mint egy matematikafüzet négyzethálóin rendeződnek, csomósodnak, válnak érthetővé. A Net darabjai valahogy ennek a gazdag életműnek a mozgásait, változásait és egyben kulcsát is adják.
Tanárok a Képzőművészeti Egyetemen V. - Körösényi Tamás
Körösényi Tamás 1990-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékének osztályvezető tanára, 1999-től tanszékvezetője. Munkácsy-díjas, ösztöndíjjal Nyugat-Európa számos városában (Bécs, Bonn, Frankfurt, Róma) dolgozott. 2000 óta növekvő érdeklődés tapasztalható köztéri munkái iránt, melyekből egyre többet készít itthon és külföldön. Munkásságát a szobrászat végső határainak keresése és egy-egy szobrászi probléma évtizedeken át történő szisztematikus vizsgálata jellemzi, s ezt már a kezdetektől fogva sorozatokban jeleníti meg. Nem az egyes művek érdeklik tehát elsősorban, hanem formakapcsolatok. A terekbe helyezett műegyüttesek, installációk a művek egymás és a tér közötti változatos összefüggéseire helyezik a hangsúlyt. A műalkotás dinamikus, folyamatosan változó felfogása a befogadó aktív részvételét is feltételezi. Az organikus formaalakítás, színezés és a hétköznapi, egyszerű anyag, a papír használata pedig a mindennapok ismerősségét, a természetesség, a természet-közeliség érzését hozza el a néző számára- az „élet metaforáját", ahogy Forián Szabó Noémi fogalmazott.
Ismeretlen életművek - Giron Emánuel (1921-1995)
Giron Emánuel 1945-ben kezdte meg képzőművészeti tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. Giront festői tevékenysége már pályája kezdetén egy konkrét budapesti városrészhez köti, Újpesthez, mely pályakezdésekor befogadta és támogatta megannyi fiatal festőnövendékkel együtt. A Bagolyvár festőiről van szó, azokról a pályakezdő fiatalokról, akik közvetlenül a főiskola alatt, illetőleg annak befejezése után Újpesten telepedtek le és kezdték meg működésüket.
Tanárok a Képzővészeti Egyetemen IV. - Jovánovics György
Jovánovics György az utóbbi évtizedek magyar művészetének kiemelkedő jelentőségű alkotója, aki az egyetemes művészetben is különleges helyet foglal el. Nemzetközi szintű munkásságát számos elismeréssel jutalmazták (többek között: 1990, Kiváló művész; 1997, Kossuth-díj; 2002, Budapestért-díj). 1987-ben a Szöuli Művészeti Olimpián, 1995-ben a 100 éves velencei biennálén képviselte Magyarországot. 1991-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékének professzora. 1996—1997-ben és 1999-ben, három alkalommal volt vendégprofesszor a Salzburgi Nyári Akadémián. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. Köztéri munkái között legjelentősebb a 301-es parcellában emelt 1956-os forradalmi emlékmű.
Az Elischer-gyűjtemény metszetei
Magyarországon a 19. század második felében a műgyűjtés egyre jobban teret hódított a polgárság körében, jelentős gyűjtemények jöttek létre a történelmi arisztokrácia és a gazdagabb nemesi, főpapi kollekciók mellett. Ezek „belső értékük" mellett - ahogy Lyka Károly írja - azért is nevezetesek, mert mutatják, milyen sokféle társadalmi állású gyűjtő kezdte meg ilynemű működését; van köztük orvos, ügyvéd, tanár, vendéglős, hivatalnok, mérnök, iparos, magánzó stb. A legterjedelmesebb gyűjteményt Elischer Gyula és Kilényi Hugó hozta össze, az előbbi képeken kívül nagy értékű rézkarcokat, az utóbbi németalföldi, olasz, spanyol festményeket."1 A magángyűjtemények némelyike idővel szétszóródik, mások részben vagy egészben múzeumba kerülnek. Ez utóbbi történt az Elischer-gyűjtemény metszetanyagának legjelentősebb részével is, amelyből több száz Dürer-és Rembrandt lap került vásárlás útján az Országos Képtár (a Szépművészeti Múzeum jogelődje) grafikai gyűjteményébe.
30-50-48-7
A jövő kultúrájának meghatározása...
Botrányoktól sem mentes pályázati eljárás végén az előzetes várakozásokkal ellentétesen, szembe helyezkedve az egyébként sajátos összetételű bizottság javaslatával, Bozóki András miniszter nem az eddigi főigazgató, Fabényi Júlia mandátumának meghosszabbítása mellett döntött, hanem Petrányi Zsoltot, a Dunaújvárosi Kortárs Intézet eddigi igazgatóját nevezte ki a Műcsarnok új főigazgatójává. A harmadik munkanapon üres falak, meglehetősen lepusztult környezet fogadja a főigazgatói irodába belépő látogatót.
T-B A21
„Amőbaizmus "
Csütörtök 13
„Rettegek minden kortárs aukciótól!”
Nemrégiben Birkás Ákos osztotta meg velünk a kereskedelmi galériákkal, műtárgypiaccal kapcsolatos tapasztalatait. Ezúttal Bak Imre vall arról, hogy mennyi ösztönzést kapott a nyugat-európai galériáktól és mennyire maradt egyedül a hazaiak között.
Velencei Biennálé - sokadszor
Az előző lapszámban megjelent Szép is, okos is...* című írás folytatásaként vagy kiegészítéseként nem is annyira egyszerű nekiveselkedni egy Biennáléról szóló beszámolónak. Nem mintha nem lenne miről írni, ó, dehogy. Hiszen, mint azt az utóbbi évek is bizonyították, a külső helyszínek száma egyre nő, és bár ez évben az Arsenale-ban kiállított munkák mennyisége nem haladta meg a korábbiakét, a külső helyszínek feltérképezése bizony továbbra is embert próbáló és sok időt igénylő feladat. De nincs is értelme kitérni ezek mindegyikére - legtöbbjére. Marad tehát a szubjektív, szelektív beszámoló, hiszen, hogy kinek mi szép és mi okos, ízlés dolga.
Automatizmusok
"Ez egy kép-, szimbólum- és jel nélküli; mély ösztönből jövő festészet, amelyben az elemi energia, elemi gesztus, elemi ritmus a lényeg." Reigl Judit (1923-) munkáiban nincsenek anekdotázó részletek, nincs szerkesztettség - nem a primer valóság leképezését adja, hanem tudatos és tudattalan belső valóságunk működésének szimbolikus képét.