Oláh Norbert: Nyolcnegyed – megnyitóbeszéd
Örök hely és mindenhol idő (Pajor Tamás)
Itt vagyunk a Tolnai utcában, az egykori Conti utcában, amit arról a Conti Lipót kőfaragómesterről neveztek el a 19. század elején, akinek szántóföldje volt a mostani utcák helyén.
Később, a 19. második felétől majdnem száz éven át bordélyház működött itt. Ugyancsak ekkortól volt itt az utcában börtön, a Magyar Királyi Honvéd Hadbíróság és fogda, amely az államszocializmus kialakásulakor az AVH-é lett. Itt raboskodott Mindszenty József bíboros, Kéthly Anna, Kádár János és a börtön udvarán végezték ki Rajk Lászlót. A 20. század első felében itt volt a Népszava szerkesztősége és a Dr. Oetker sütőporgyár is. Itt van a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola, amelyet egy 2003-as tanulmányban mint szegregált, nagyrészt romák által látogatott iskolaként jegyeztek, és itt működött 2008-ig egy cigány kisebbségi nevelést folytató óvoda is.
A Tolnai utca egy társadalomtörténetileg terhelt józsefvárosi utca a sok közül.
Oláh Norbert akkor lépett be a nyolcadik kerületbe, a nyolcnegyedbe, amikor én éppen kiléptem onnan: 2007 és 2013 között végzett doktori kutatásomban a Középső-Józsefváros rendszerváltás utáni roma kulturális reprezentációit, identitásépülési gyakorlatait vizsgáltam, ebből született a nemrég megjelent könyvem Köztes terek címmel. A kutatásaim során feltárt példák (a dokumentumfilmek, fikciós filmek gyártása, a roma hip-hop megjelenése, a sokszínű kulturális-önreprezentációs intézmények, mint Napház, Roma Parlament, Kesztyűgyár, Rádió C, Gallery 8, az Orczy-parkos Romajálisok és más városi fesztiválok) egy olyan ívet írtak le, amelyben a 90-es évek stigmatizáló, a nyóckert kizárólag veszélyes helyként, gettóként láttató, kívülről jövő reprezentációi után az ábrázolás és a kulturális gyakorlatok bonyolultabbá, hibridebbé váltak, kiegészülve roma hangokkal, egyfajta roma kulturális virágzással. Ez a felívelés azonban a 2000-es évek vége felé mintha megtorpant volna és elkezdődött volna egyfajta hanyatlás – a felsorolt intézmények közül sok bezárt, az Orczy park a Nemzeti Közszolgálati Egyetem privát területévé vált, a városnegyed közben pedig egy jelentős rehabilitáción ment keresztül. Az elképzelt józsefvárosi idővonal ezen pontján, a 2010-es évek közepén-második felében jelentek meg a Norbi által megfestett, lefotózott, megrajzolt tűzfalak, józsefvárosi falak, téglák, tetők, üres, mégis érzékeny és jelentéssel teli terek.
A 2018-as Tűzfalak tus-, és filcrajzain szereplő téglafalak, tetők, a tűzfalakkal határolt belső és külső terek aprólékos részletgazdagságban, fragmentáltan, mégis egyfajta nyugodt idealizáltságban jelentek meg. A mostani, három évvel későbbi olajfestményeken szereplő falak a meditatív téglasorok és lebontásra váró rozzant épületek után zaklatottabbak, kevesebb rajtuk a megnyugvás. A szögek hegyesebbek, az ég a korábbi kihagyott, meg nem festett fehér helyett rikít, sötétlik, néhol ijesztő kontrasztban van a végtelen betonszürkével. A képek az ég színe szerint csoportosítva, hármasával függnek az ISBN Galéria falain, Ez már nem egy csendes, kiürített, halk léptekkel bejárható, kortalan Józsefváros; ez itt a kiterjesztett idő, szürrealizmusba hajló házfalakkal. Itt már nincs mit lebontani, ez a szocreál, az (őrjítő) lakótelepi és a rehabilitált nyolcnegyed. A szabályos, 72 x 72 centis négyzeteken megjelenített épületek ritmikus tagozódása, repetitív erkélyei és ablaksorai fenyegetően, de mégis méltóságteljesen magasodnak felénk a szemlélődő perspektívából pár éve megfigyelt málló, klasszicista romantika helyett. A Kálvária és a II. János Pál Pápa tér, a Baross utca, a József utca és a többi középső-józsefvárosi betonépület feketéllő ablak-lyukakkal tornyosul felettünk. A tizenkét egyforma méretű, egymásra reagáló négyzet mellett egy plusz festményt is láthatunk a kiállításon: az Erkel Színház épületét hátulról ábrázoló szürke tónusaival, távolibb perspektívájával kevésbé drámai, a hegyes sarkok és tátongó fekete lyukak és virtuóz módon sorakozó erkélyek helyett mintha visszatérhetnénk a csendesebb szemlélődéshez. Viszont az elegáns csavar, amennyiben az Erkel Színházat nem elölről, jellegzetes bejáratával látjuk, hanem a szerényebb és ismeretlenebb hátsó felével, visszavezet a többi képhez. A megfestett utcarészletek, kiemelt házak a kiüresedettségükben non-lieu-k, nem-helyek a jelentéses nyóckerben. A városi tér Oláh Norbert 2021-es festményein megfosztatik az elmúlt évtizedekben rárakódott, magára szedett kulturális, politikai és társadalmi jelentésektől: itt és most már nem gettó, nem szegregátum, nem roma identitás-képző hely, nem önreprezentációs felület és nem is a városi flaneur részletekbe vesző megfigyeléseinek érzékeny színhelye. Ez már csak a fenyegető, sötét ég és a kíméletlen beton.
Pár héttel azok után, hogy Norbi egy felkavaró performansz kíséretében az egykori Roma Parlament épület elé épített téglafalat lebontotta és mellette publikálta provokatív és megindító, a Cigány művész szorongásai című szövegét („Mit tegyen hát a művész, hogy elkerülje a skatulyákat, az előítéleteket, a kulturális szegregációt, de mégse váljon tagadóvá, érzéketlenné? Mit tegyen, ha nem szeretne kimaradni a valóban értékes diskurzusból, de számára lehetetlen vagy etikátlan a kulturális asszimiláció?„), most már csak a le nem bontott falak maradnak, örök hely és mindenhol idő.
Oláh Norbert: Nyolcnegyed
2021. június 1 – július 2.
Helyszín: Tolnai kert, az ISBN könyv + galéria szervezésében