Gold und Liebe IV. – Plague

Beszélgetés Arthur Golyakovval a Plague kurátori kollektíváról

Molnár Ráhel Anna

A Plague Krasnodarban, Oroszországban működő kurátori kollektíva. Három fiatal művész, Arthur Golyakov és Stas Lobachevskiy alapították 2018-ban. Kurátori és művészi munkájukat a posztgraffiti-esztétika, a kapitalizmus okkult gyökerei, a nonhumán és objektorientált elméletek határozzák meg.

Arthur Golyakov (1991, Szolyva, Ukrajna) művész, kurátor, a Plague és a 2,27,7 club társalapítója. A krasnodari Kuban Állami Egyetem művészeti szakán végzett. Különböző médiumokban dolgozik, művészeti gyakorlatában a szubjektummal, valamint a mindennapi és vallásos miszticizmussal való kapcsolatával foglalkozik.

4

First blood, Street Burg, Krasnodar, Oroszország, 2018

Molnár Ráhel Anna: Mint jelentett számotokra a Plague mint elképzelés 2018-ban, és mit jelent ma? 

Arthur Golyakov: A Plague (magyarul pestis) lett az a fogalom, ami leginkább leírja a saját rendszerünket és céljainkat. A vírust metaforaként használjuk – olyasvalamire, ami különféle irányokban mozog és folyton mutálódik. Az elején persze nem gondoltuk, hogy a nevünk olyan negatív konnotációkat kap, mint most, 2020-ban.

Mi a kollektivitás, és hogy formált benneteket az elmúlt két évben? 

Azt hiszem, két különböző kollektivitásról beszélünk. Egyrészt a csoport tagjairól és mindazokról, akik segítenek nekünk. Másrészt ott van minden új ismerős és kapcsolat, ami a tágasabb kollaborációinkból ered. Egy-egy közös munka után kapcsolatban maradunk a partnereinkkel és újra és újra bevonjuk őket a projektjeinkbe.

A kollektíva közeli tagjai mind Oroszországban, Krasnodarban élnek. Beszélnél erről a helyről, a művészeti szcéna általános hangulatáról és a városról Oroszország kontextusában?

Az általános atmoszférát elég kedvezőnek mondanám. Az elmúlt években több orosz nagyvárosban, így Krasnodarban is saját, helyi kortárs művészeti központok és különböző önszerveződő kezdeményezések jelentek meg. Őszintén szólva viszont nekem az az érzésem, hogy ezek a folyamatok inkább a már befutott, közérthető művészeti gyakorlatokról szólnak. Mi más irányba akartunk indulni, ezért hoztuk létre a Plague-ot. Sok barátunkkal dolgozunk együtt, akik a kortárs művészettől teljesen eltérő területen működnek, akik segítenek és támogatnak minket.

Ez mindenkinek kemény év volt. Nemcsak az önszerveződéseknek, de a nagyobb intézményeknek is szembesülnie kellett egy új berendezkedés problémáival; nem lehetett komolyabb veszteségek nélkül, csak úgy átállni az online működésre. Épp ezért, ha Oroszországról van szó, meg kell említenem néhány hozzánk közel álló projektet, mint amilyen a TZVETNIK, az Issmag Gallery vagy a Money Gallery. És persze új nevek és projektek is feltűntek, de még nehéz lenne pontosan beszélni ezekről.

1

2
Better don't touch it, Issmag Gallery, Moszkva, Oroszország, 2019


Nagyon tág nemzetközi horizonton dolgoztok. Ezen a nyáron szerveztetek egy online együttműködést – 
Garden of Death (G.O.D.) –, amiben összesen nyolc artist-run kezdeményezéssel dolgoztatok együtt. Mindegyikük az off-site kontextusban és (részben) a digitális térben működik. Milyen alapokon szervezitek ezeket a kollaborációkat? Nevezhetjük ezt egy tudatos online networknek?

A G.O.D.-n 2019 végén kezdtünk dolgozni, eredetileg egy ingyenes kiállítássorozatnak terveztük, amit különböző városokban rendeztünk volna meg. Később bizonyos helyeken szigorúbbak voltak a korlátozások, mint máshol – fontos volt számunkra, hogy a művészek és kurátorok nyugodtan tudjanak dolgozni a részükön mindenféle plusz teher nélkül. Még normális körülmények között is nehéz lett volna minden helyszínen jelen lenni, mert a nyolc különböző kiállítás megnyitói két naponta váltották volna egymást. Az persze remek, ha nagyszámú látogatót tudsz bevonzani egy fizikai térbe, de ha mindent magad csinálsz és az anyagi forrásaid is limitáltak, új stratégiákban kell gondolkodnod. Az internet lehetővé teszi, hogy több embert érjünk el, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A személyes véleményem, hogy 2020-ban már lejárt az ideje a digitális és a realitás összehasonlításának. Tisztán látjuk, mekkora hatással van az életünkre a digitális világ. Nyilvánvalóvá vált, hogy a virtuális tér a mindennapi élet része. Mint ahogy több művész és kollektíva, akikkel együtt dolgozunk, mi is megértettük ezt, már a lezárások előtt. A „valós” és a digitális közti választás enyhén szólva furcsának tűnik nekem.

A fizikai és digitális világ közti határok elmosódnak, persze nem az egyik vagy a másik választásáról van szó, mégis azt mondanám, vannak bizonyos esztétikai trendek, amik jobban kötődnek a virtuális térhez. A Plague – mint az MRZB vagy a Hyperlink Athens – is egy speciális esztétikai pozícióból jön, amit leginkább a hauntológia-elméletekhez, posztapokaliptikus tájakhoz vagy okkult sci-fi rituálékhoz tudok kötni. Hogy viszonyulsz ezekhez a kategóriákhoz?

Mindenképp vannak esztétikai tendenciák, ahogy te mondtad, amik nagyon fontos szerepet játszanak abban is, ahogy a néző belép ezekbe a művészeti gyakorlatokba. Ez az esztétika lehetővé teszi, hogy a szem ténylegesen egy műtárgy felé forduljon és kizárja a vizuális áradatot. Közben fontos megérteni, hogy nem minden szorítkozik az esztétikai olvasatra és a klasszikus értelemben vett esztétikára. A magam számára úgy fogalmaznám meg, mint egy „visszatérés a vizualitáshoz”. Ez olyan visszatérés, ahol nem egy előző állapotba lépsz be. A hauntológiával, a posztapokaliptikus terekkel és az okkult fantasy-rituálékkal kapcsolatban a racionalitással szemben érzett kényelmetlenségben vagy bizalmatlanságban látom a hasonlóságot. Úgy tapasztaltam, a tehetetlenség érzésének kifejezéséhez van köze, ami a civilizációnktól örökölt problémák megoldásával kapcsolatban jön elő. Tehát amit csinálunk, sokszor természetesen utal egy posztapokaliptikus valóságra – és a vágyra, hogy kezdhessük újra az egészet.

Említetted a mutációt mint strukturális komponens a munkátokban. Nemrég nyitottatok meg az első kiállítást – Happy New Year – az új, fizikai galériateretekben, a Plague Space-ben. Mi ez a tér? Hogy tervezitek a programot?

Kurátori kollektívaként határozzuk meg magunkat, de más irányokba is el akarunk mozdulni, szeretnénk más formákban is dolgozni. Gondolkodunk például egy fesztivál szervezésén, aminek a Garden of Death lenne az alapja. A fizikai tér megnyitása nagy pillanat számunkra és egyben új irány is. Annak ellenére, hogy mennyi új művészeti kifejezési forma van az interneten, sokan zavarosnak látják ezt a világot és gyakran a létezésükről sem tudnak. Épp ezért főleg nemzetközi kiállításokat tervezünk, olyan művészekkel, akik a hálózatunk részei.

3

Happy New Year, Plague Space, Krasnodar, Oroszország, 2020


A cikk a Summa Artium támogatásával jött létre.

Summa logo


Screenshot 2020-11-16 at 19.38.11.jpg
Gold und Liebe

Most, a vírushelyzet újbóli fellángolása idején fontos, hogy többet foglalkozzunk közvetlen környezetünkkel, a távoliak helyett a közelebbi történésekre fókuszálva. A pandémia a művészeti közegre is igen súlyos csapást mért, ezért nem árt, ha kicsit nagyobb figyelmet szentelünk régiónk friss és alternatív közösségeinek, kezdeményezéseinek, amelyek kiutat mutathatnak az adott helyzetből, illetve válaszokat adhatnak a valamennyiünket érintő kérdésekre. (A szerk.)

Screenshot 2020-11-23 at 16.02.20.jpg
Gold und Liebe II. – Nincsenek határok

A Hyperlink Athens két fiatal görög művész, Alexandra Koumantaki és Yannis Voulgaris projektje, független kurátori platformja és önálló, elasztikus művészi entitása. A kollektíva 2017 óta alakul át és újra a művészi és kurátori munkát, a valós és virtuális teret, illetve a műtárgy mediális határait lebontó és újraértelmező együttműködéseken, térspecifikus, off-site és in-situ munkákon keresztül.

Screenshot 2020-12-11 at 11.16.57.jpg
Gold und Liebe III. – Mesék mutánsoktól

A (New) Constellation, vagyis a T(n)C Várnai Ágnes és Tina Kult 2017-ben alapított együttműküdése. A Bécsben élő művészek a legkülönfélébb médiumokban dolgoznak, beleértve a virtualitást, a 3D szobrokat vagy a divattervezést. A T(n)C különböző diszciplínák ötvözésével kapcsolja össze a digitális és fizikai realitásokat és teremt immerzív installációs szituációkat; az együttműködésen keresztül keresi a kollektív történetmesélés határtágításának területeit.