Ember Sári nyerte a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat

Ötödik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár a magyar művészek nemzetközi szerepvállalásának segítésére hozott létre azzal a céllal, hogy változásokat indítson el a hazai képzőművészet külföldi megítélésében. A tízezer euró összegű elismerés nyertese 2019-ben Ember Sári lett.

A 2011 óta kétévenként meghirdetett Leopold Bloom Díj célja, hogy a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogassa. A tízezer euró díjazású elismerés nyertesét június 15-én, a nemzetközi Bloomsday ünnepének előestéjén hirdették ki a Ludwig Múzeumban. Mary McLoughlin és John Ward műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai által alapított díjra beérkezett közel ötven pályázatból egy nemzetközi művészeti szakemberekből álló, háromtagú zsűri választotta ki a hat döntőst, majd közülük a nyertest, Ember Sárit. A díj alapítója, John Ward kiemelte: „Az alapítás óta fontosnak tartjuk a díj függetlenségét, amelyre a nemzetközi tagokból álló bírálóbizottság a garancia, akik értékes, konstruktív visszajelzést adnak a magyar művészek munkáira. Hisszük, hogy a díj elősegíti a szorosabb képzőművészeti kapcsolatok kiépítését Magyarország és a nyugat-európai országok között.”


Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás

A zsűri – Paul O’Neill (a Helsinkiben működő PUBLICS kurátori ügynökség, rendezvényhelyszín és könyvtár művészeti vezetője, az egyik legfontosabb kutatásorientált kurátor), Gabriela Kotiková (a Prágai Kortárs Művészeti Központ munkatársa, a Jeleni Galéria vezető kurátora) és Noor Mertens (a németországi Kunstverein Langenhagen igazgatónője) – a díjátadót megelőzően műteremlátogatásokon vett részt, hogy minél teljesebb képet kapjon a díjra jelölt művészek munkásságáról. A zsűri elnöke beszédében kiemelte, Ember Sári munkái olyan fontos kérdésekkel foglalkoznak, mint a másság, a modernizmus, a formalizmus, a testünkkel való kapcsolat vagy az etnikai és faji különbözőségek. Teszi mindezt komplex módon, például néprajzi vagy antropológiai kontextusba helyezve.


Fotó: Péter Csaba

A pályája kezdetén fotográfusként indult, Sao Paolóban születetett Ember Sári (1985) az utóbbi években az egyik legtöbbet utazó és kiállító hazai képzőművésszé vált. Tavaly az ő installációja nyerte a fiatal művészeknek járó Campari Art Prize elnevezésű díjat az Artissima nemzetközi kortárs művészeti vásáron, Torinóban. Ugyancsak tavaly kapta meg a Herczeg Klára junior díjat. Finom érzékenységű és magára a helyre erőteljesen reflektáló műegyütteseket alkot a legváltozatosabb anyagokat használva a papírtól a márványig. Művészetének legfontosabb témája az emberi fej ábrázolása, amelyet az archeológiai érdeklődés és a személyes történetmesélés metszéspontjába állít. A 10 ezer euró összegű elismerést Ember Sári a prágai Karlin Studiosban megvalósuló kiállítás és az ahhoz kapcsolódó költségek biztosítására használja fel.

A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj hat döntősének – Asztalos Zsolt, Ember Sári, Erdei Krisztina, Kútvölgyi-Szabó Áron, Molnár Zsolt és Tranker Kata – munkái a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Westkunst-Ostkunst című gyűjteményes kiállításának terében láthatók 2019. június 16. és augusztus 25. között.