KÖRKÉP – Christo és Jeanne-Claude gyűjteménye

Lépold Zsanett

Ritkán fordul elő, hogy egy legendás művészházaspár személyes gyűjteménye kerül kalapács alá. A Sotheby’s februári aukcióján Christo és Jeanne-Claude kollekciójára lehet licitálni, ami nemcsak azért érdekes, mert a két alkotó érdeklődéséről és ízléséről tanúskodik, hanem mert olyan kapcsolati szálakat is felvázol, amelyekre eddig nem derült fény.

Mindig érdekes egy-egy művészpáros gyűjteményét megismerni, meglátni, kiknek az alkotásai kerültek be személyes életterükbe, munkakörnyezetükbe. Beléphetünk a magánszférájukba, megtudhatjuk, kik inspirálták őket, kik voltak a barátaik vagy éppen kiknek a munkásságáért rajongtak. Közben az aukció másik fele pedig az alkotópáros műveit tartalmazza, mint például a párizsi projektjüket, a The Pont Neuf Wrappedot (Az Új Híd becsomagolása). Az árverésre kerülő, közel 400 tételből álló anyag egy részét Christo és Jeanne-Claude otthonukban őrizték, míg másik fele a New York-i stúdiójukban kapott helyet. Az Unwrapped – The Hidden World of Christo and Jeanne-Claude (Kicsomagolva – Christo and Jeanne-Claude rejtett világa) című február 17-ei aukció anyagát 4 millió dollárra becsülik. A bevétel az örökösökhöz kerül, akik egy alapítvány létrehozására szánják az összeget.

Christo jeanneclaude 48howardny photo by wolfgang volz © the estate of christo v. javacheff 1024x698

Christo és Jeanne-Claude New York-i stúdiójukban. Fotó: Wolfgang Volz / © The Estate of Christo V. Javacheff

Christo (Christo Vladimirov Javacheff) bolgár származású művész és felesége, Jeanne-Claude (Jeanne-Claude Marie Denat) francia származású alkotó ugyanazon a napon születtek, 1935. június 13-án –  Christo Gabrovóban (Bulgária), Jeanne-Claude Casablancában (Marokkó). Miután Christo elmenekült a kommunista Bulgáriából, Prágán, Bécsen és Genfen át jutott el Párizsba, ahol 1958 márciusában le is telepedett. Ugyanebben az évben – amikor mindketten 23 évesek voltak – a francia fővárosban ismerkedett meg Christo és Jeanne-Claude. Christo párizsi éveiben kezdett el kísérletezni a „csomagolás” művészetével, amit aztán Jeanne-Claude-dal együtt dolgoztak ki monumentális szabadtéri projektekké. Ezek a nagyszabású, impulzív és interaktív alkotások meghatározták egész pályafutásukat.

Bár Christót és Jeanne-Claude-ot közismert művészekként tartjuk számon, grandiózus, látványos installációik világszerte ismertek, mégis barátságaik, ismeretségi köreik feltérképezése ezidáig rejtve maradt. Azonban az aukció tételeit végigböngészve újabb és újabb kapcsolódási pontok merülnek fel. A gyűjteményt látva olyan művészek kerülnek előtérbe, mint Andy Warhol, Yves Klein, Lucio Fontana, Claes Oldenburg, Marcel Duchamp, William Copley, Nam June Paik – és még sorolhatnánk.

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Christo baráti köréhez tartozott Andy Warhol – a művésztől egy 1964-es portré, a Jackie is megerősíti ezt. Az pedig külön érdekesség, hogy ez az egyik legdrágább tétel (975 000 dollár, ami több mint 288 millió forint), míg a legolcsóbbak is Warholhoz kötődnek: az árverésre kerülnek a házaspár stúdiójában található hűtő tetején sorokozó süteményes dobozok is (365 dollár, azaz 108 000 forint), amelyek egykoron a pop-art művész birtokában voltak.

Andy warhol jackie 1964 est. €800000 1200000

Andy Warhol: Jackie, 1964. A Sotheby's jóvoltából

Inside christo jeane claudes studio. credit andré grossman © the estate of christo v. javacheff. 1 1 1024x683

Warhol egykori süteményes dobozai Christo és Jeane-Claude stúdiójának konyhájában. Fotó: André Grossman / © The Estate of Christo V. Javacheff

Azt is megtudhatjuk, hogy Christo nagy rajongója volt Gerrit Rietveldnek (tőle a Hoge fotelre lehet licitálni), Joan Mirònak (1968-as Personnage, azaz Személyiség című szobra szerepel a kollekcióban) és André Cadere-nek. Fény derül Yves Klein és Christo barátságára is, amit egy 1958-as, Blue Monochrome (IKB 19), vagyis Kék-monokróm (IKB 19) című mű szemléltet.

Christo és Jeanne-Claude közös barátokra is szert tettek, köztük Lucio Fontanára, aki a pár egyik legközelebbi bizalmasa volt, sőt nagy tisztelője alkotás- és gondolkodásmódjuknak. Christo és Fontana először 1963-ban találkoztak a milánói Galleria Apollinaire-ben, Guido Le Noci kiállításmegnyitóján. A találkozás meghatározó volt, hamar szoros barátsággá alakult (nem csak Christóval, hanem feleségével is), amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Fontana egyik 1963-as művét Jeanne-Claude-nak dedikálta. Ez, a Concetto Spaziale, Attesa is kalapács alá kerül a Sotheby’s aukcióján.

Lucio fontana concetto spaziale attesa 1963. dedicated a jeanne claude est. e300000 500000

Lucio Fontana: Concetto Spaziale, Attesa, 1963. A Sotheby's jóvoltából

Szoros barátság fűzte őket Claes Oldenburghoz is. A művész ugyanabban az időben lakott a legendás Chelsea Hotelben, mint Christo és Jeanne-Claude, akik 1964-ben, New Yorkba érkezésükkor költöztek be oda. A 60-as években a Chelsea Hotel volt New York művészeti központja. Egykori lakói között számos nemzetközileg ismert művészt, írót és értelmiségit tartunk számon. Az aukción Claes Oldenburgtól több mű is szerepel: de a legérdekesebb az a 60-as évek eleji darab, amelyet kifejezetten Christónak címzett, mégpedig a Bacon and EggIce Cream and Beef Steak (Bacon és tojás, jégkrém és marhasteak).

Az árverést a Sotheby’s párizsi bemutatótermében bonyolítják le, néhány hónappal a Diadalív becsomagolásának tervezett időpontja előtt. Ez lett volna Christo utolsó munkája, ami tavalyi halála miatt meghiúsult. Eredetileg 2020-ra tervezte a művész, de az ott fészkelő madarak védelme miatt elhalasztotta egy évvel.

 


Források: sothebys.com, news.artnet.com

im-282282.jpeg
KÖRKÉP – Évindító aukciók

A tavalyi év káosza a művészeti piacot sem kerülte el: a gazdasági helyzet alakulása visszaszorította az eladásokat, a kiállítások mellett az aukciókat is át kellett költöztetni az online térbe. Az idei év azonban a bizakodásról szól, vásárok és árverések sorát tervezik megvalósítani az elkövetkező hónapokban. Mi is ebben bízunk, ezért útjára indítjuk új rovatunkat, amiben a műkereskedelem legfontosabb és legérdekesebb történéseit mutatjuk be – aukciós rekordokkal, méltatlanul ismeretlen művészek történeteivel vagy éppen meghökkentő adatokkal.

letan.jpg
KÖRKÉP – Egy megszállott gyűjtögető kollekciója

A héten egy különleges aukciós anyag kerül terítékre, méghozzá Pierre Le-Tan illusztrátor és díszlettervező gyűjteménye, aki – munkájához hűen – rengeteg műalkotással és tárggyal vette körbe magát párizsi lakásában.

full_006208.png
HETI POP – Louvre-installáció, rovarházak, Christo új terve és plágiumgyanú

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

960x0.jpg
84 éves korában elhunyt Christo

Christo, aki partnerével Jeanne-Claude-dal azon dolgozott, hogy megváltoztassa az emberek ikonikus helyszínekről és épületekről kialakult véleményét és benyomásait, természetes körülmények között május 31-én hunyt el.