KÖRKÉP – Winston Churchill mint festő
A londoni Christie's árverésén kalapács alá kerülnek Winston Churchill festményei. Az egykori brit miniszterelnököt elsősorban nem festőként tartjuk számon, most azonban több festménye is előtérbe került.
A Christie's június 1. és 16. között Londonban megrendezett Churchill and His Artistic Allies (Churchill és művészeti szövetségesei) című árverési kiállításán az államfő több képét is bemutatják. Az egykori brit miniszterelnök tizenegy alkotása mellett Sir John Lavery, Sir William Nicholson és Walter Richard Sickert művei is láthatók lesznek – e három művész volt a legnagyobb hatással Churchill festői fejlődésére.
Az aukció egyik képét, a The Atlas Mountains from Marrakech (Az Atlasz hegység Marrákesből, 1949 körül) című festményt eredetileg Antonio Giraudier, egy Oxfordban tanult kubai üzletember kapta ajándékba Churchilltől, akivel 1946-ban barátkozott össze. A Christie's szerint Giraudier később több mint húsz éven át szállított kubai szivarokat Churchillnek ingyen. Giraudier 1993-ban 32 ezer fontért (több mint 13 millió forint) adta el a festményt a Christie'snél. Két évvel később a jelenlegi tulajdonos, egy európai magángyűjtő meg nem nevezett összegért vásárolta meg a művet. Az alkotást 2 millió fontra (több mint 823 millió forint) becsülik.
„Churchill több mint ötszáz olajfestményt alkotott, és a marrákesi festmények a kedvencei közé tartoztak” – nyilatkozta Nick Orchard, a Christie's modern brit művészetért felelős vezetője. A sorozat egy másik festménye, a Tower of the Koutoubia Mosque (A Koutoubia mecset tornya) című kép 8,3 millió fontért (több mint 3,3 milliárd forint) kelt el a Christie's londoni árverésén 2020 márciusában, szemben az 1,5–2,5 millió font (609 millió és egymilliárd forint) közötti előzetes becsléssel. Az akkor Angelina Jolie színésznő által felajánlott festményt eredetileg Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kapta Churchilltől ajándékba.
A festmény története egészen 1943-ig nyúlik vissza, amikor januárban a második világháború fordulóponthoz érkezik. Casablancában két politikai óriás, Winston Churchill brit miniszterelnök (1874–1965) és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök (1882–1945) találkozik, hogy megvitassák a szövetségesek jövőbeli stratégiáját. Tíz nap kemény tárgyalás után úgy döntenek, hogy Németország, Olaszország és Japán feltétel nélkül kapitulál. A náci Németország elleni küzdelemben Nagy-Britannia az amerikai szövetség erejére támaszkodik. Roosevelt szívesen visszatérne az Egyesült Államokba, de Churchill meggyőzi, hogy maradjon még egy napot Marokkóban, és tegye meg a százötven mérföldes utat Marrákesbe. „Nem utazhatsz ennyit Észak-Afrikáig anélkül, hogy Marrákest ne látnád” – mondja. „Ott kell lennem veled, amikor meglátod a naplementét az Atlasz hegységben.” A két államférfi a város szélén lévő Villa Taylorban száll meg, és annak ötemeletes tornyából nézik, ahogy a nap lenyugszik a hófödte hegyek fölött.
Nick Orchard szerint Rooseveltet lenyűgözte a jelenet. „Ez egy hihetetlenül megrendítő pillanat” – mondja. Napokkal később az amerikaiak végrehajtották első légicsapásukat Németország ellen. Miután az amerikai küldöttség elutazott, Churchill még egy napot maradt a villában, és megragadta az alkalmat, hogy megfesse az Atlasz által keretezett Koutoubia mecset látványát. A művet ezután elküldte Rooseveltnek, ajándékként a január 30-i születésnapjára.
Egy másik festmény, a Chartwell Landscape with Sheep (Chartwelli tájkép bárányokkal, 1946 körül) egyike annak a mindössze négy ismert műnek, amely a chartwelli otthonából nyíló kilátást ábrázolja – az államfő több mint negyven évig lakott ott. A további három mű a National Trust és a Churchill család gyűjteményében maradt. Ez a festmény is szerepel a kiállításon, de egy másik aukción kerül kalapács alá: a Christie's 20. és 21. századi műveket felsorakoztató árverésén június 30-án. A Chartwell Landscape with Sheep becsült értéke 2 és 3 millió font (több mint 813 millió és 1,2 milliárd forint) között mozog.
Nem meglepő, hogy Churchillnek kevés ideje maradt a művészetre. Egy politikus számára, aki negyvenes éveiben kezdett el festeni, hogy megmeneküljön a depressziótól, ez különösen nehéz lehetett. „Ez volt számára az abszolút szenvedély, és saját kedvéért csinálta. Soha nem adott el egy műalkotást sem, de néha odaajándékozta a barátainak és a családjának” – mondja Orchard. Amikor 1965-ben meghalt, a mintegy ötszáz festménye közül sok még mindig a hagyatékában volt.
Források: barrons.com, christies.com