Csáky József Fej című szobra 925 500 eurós áron kelt el Párizsban
Az alkotó esetében rekordot jelentő 925 500 eurós (290 millió forint) áron kelt el a Sotheby's keddi párizsi árverésén Csáky József (1888-1971) magyar származású francia kubista művész Fej című kvarc szobra, az art déco művészet remekműve.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Peter und Irene Ludwig Stiftung megújította és kibővítette együttműködési megállapodását
A több évtizede létező ösztöndíj-program mellett az Alapítvány öt éven keresztül további jelentős összegű támogatást biztosít az MKE Doktori Iskolája számára.
Vashegyi Györgyöt választották az MMA új elnökévé
Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karmestert választották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új elnökévé a szervezet keddi közgyűlésén a Pesti Vigadóban.
Péntektől Budapest az Öröm városa – startol az OFF-Biennále Budapest
Szeptember 29-én veszi kezdetét a közel 150 hazai és külföldi kortárs művészt felvonultató, független kortárs művészeti eseménysorozat, az OFF-Biennále Budapest. Az öt hét alatt több mint ötven program valósul meg rengeteg közreműködőt megmozgatva, a főváros félszáz helyszínén. Láthatunk majd programokat a svábhegyi csillagvizsgálóban, a köztéren vagy régi gyárépületekben is, sőt, az OFF-Biennále programjaival Dunaújvárosban, Egerben, Nagykanizsán és Pécsett is találkozhat majd az érdeklődő.
Ki megy Velencébe 2018-ban?
Megszületett a 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás kurátori megbízatására kiírt pályázat eredménye. A zsűri a kilenc érvényes pályázat közül a Kultúrgorilla (Göttler Anna, Oravecz Júlia, Tornyánszki Éva) és a Studio Nomad (Pásztor Bence, Pongor Soma, Tarcali Dávid): A szabadság hídja – Új horizontok a városban című közös pályázatát nyilvánította nyertesnek.
2017-ben Erdei Krisztina fotográfus nyerte a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat
Budapest Főváros Önkormányzata, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal együttműködve, 2017-ben újra kiírta a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat, amely tizenkét hónapos, havi 100 000 Ft-os ösztöndíjban részesít egy fotográfust, és ezáltal lehetőséget teremt számára, hogy Magyarország fővárosáról, Budapestről fotográfiai sorozatot készítsen.
Török Adrien emlékére
A nekrológ rendszerezés. Kronológia. Kartoték.
Született ekkor és ekkor, meghalt ekkor és ekkor, csinálta ezt és ezt, kiemelkedő teljesítményt nyújtott ebben és ebben. Lovasszobor. De hol az ember? Mi az, amitől tényleg különleges volt? A mosolya? Ahogy hátrafésülte a haját? Ahogy csodálkozó szemmel nézett?
Török Adrient élete egy darabján elkísérhettem barátként. Közhely, mégis igaz, hogy alig tudok róla valamit, csak emléktöredékeket, hangulatokat, szeretet-lenyomatokat őrzök belőle. És ezek a darabok nem állnak újra össze egésszé.
Íme a második OFF-Biennále Budapesten résztvevő művészek névsora
A szeptember végén kezdődő második OFF-Biennále Budapest projektjeinek keretet adó téma nem más, mint a Gaudiopolis története.
Nyolc művész verseng a magyarországi alkotókat támogató Leopold Bloom Képzőművészeti Díjért
Több mint félszáz pályázat érkezett a Magyarországon alkotó képzőművészeket támogató Leopold Bloom Képzőművészeti Díjra. A második fordulóba bejutott nyolc alkotó névsora mostantól nyilvános: Borsos Lőrinc, Ezer Ákos, Fabricius Anna, Fridvalszki Márk, Gróf Ferenc, Németh Hajnal, Schmied Andi és Szabó Eszter. A 2011 óta kétévenként meghirdetett, tízezer euró díjazású elismerés nyertesét szeptemberben hirdetik ki az Új Budapest Galériában, ahol a döntősök alkotásaiból kiállítást rendeznek. Más képzőművészeti díjakhoz képest, a Leopold Bloom célja, hogy ösztönözze a magyar képzőművészek nemzetközi szerepvállalását. A szervezők idén Audrey Illouz francia, Doris Krystof német és Woodrow Kernohan brit szakembereket kérték fel zsűrinek. A rangos háromtagú grémium ősszel Budapestre érkezik, hogy műteremlátogatások és személyes találkozók során ismerje meg az alkotókat, a magyar képzőművészeti életet. A pályázóknak már a jelentkezésnél be kellett mutatniuk egy külföldi galéria befogadó nyilatkozatát - az első helyezett a pénzdíjat a kiállítás megvalósítására használhatja fel.
Mások kíváncsi szemeivel
Még meg sem nyílt a kiállítás, de fontos felületeken már terjedt a híre, és kezdtek megjelenni ajánlások, listák, amik felhívták rá a figyelmet. A hatvanas hetvenes évek magyarországi neoavantgárd művészetét fő művekkel bemutató With the Eyes of Others a Time Out New York öt legjobban várt kiállítása közé is bekerült.
VIVA ARTE VIVA – Csörgő Attila, Hajas Tibor és Várnai Gyula az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálén
Május 13-án nyílik az idei Velencei Képzőművészeti Biennále, amelyet 57. alkalommal rendeznek meg 2017-ben. A november 26-ig látogatható kiállítás a Viva Arte Viva címet kapta, főkurátora, Christine Macel művészettörténész, a párizsi Pompidou Központ vezető kurátora. Összesen 86 ország képviselteti magát a Giardini történelmi pavilonjaiban, az Arsenale területén, az egykori hajóépítő csarnokokban és a város egyéb helyszínein. Három ország – Antigua és Barbuda, Kiribati valamint Nigéria – első alkalommal vesz részt a Biennálén. A központi nemzetközi kiállítás, a Viva Arte Viva kilenc egységből áll a Giardini központi pavilonjától az Arsenaléig, és 51 országból 120 meghívott művész munkáit mutatja be. A központi kiállításon Csörgő Attila és Hajas Tibor munkái is szerepelni fognak.
A 2017. évi FUNDAMENTA ‒ AMADEUS Alkotói Ösztöndíjpályázat nyertesei
A FUNDAMENTA ‒ AMADEUS Ösztöndíjpályázat jóvoltából a következő tanév során Kovács Tibor III-ad éves szobrász hallgató, valamint Székely Ian IV-ed éves festő hallgató részesül a havi 75.000 forint tanulmányi ösztöndíjban.
Bucsi Réka animációs rövidfilmje, a LOVE megnyerte az Oscar-kvalifikáló RiverRun nemzetközi filmfesztivált
Április 9-én ért véget a 19. RiverRun Nemzetközi Filmfesztivál, melyen Bucsi Réka magyar-francia koprodukcióban készült elsőfilmje, a LOVE a zsűri díját nyerte. Az amerikai fesztivál értékelőbizottsága a film kiváló stílusa, humora és a kivételes vizuális történetmesélése miatt ítélte oda a díjat Bucsi animációjának. Mivel a RiverRun Oscar-kvalifikáló fesztivál, ezért a nyertes alkotások automatikus meghívást kapnak az Akadémia szűkített listájára. A LOVE így a legjobb animációs rövidfilm kategóriájában vált esélyessé a 90. Oscar-gálán.
„A legnagyobb lecke, hogy többé nincs lecke” – Kezdődik a documenta 14 Athénban
„Felejts el mindent, amit tudsz, ha megakarod érteni” – mondta Adam Szymczyk, a documenta 14 kurátora a gigarendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján. A 2013 óta tartó titkolózás ellenére igen intenzív és érzelmes bevezetőrendezvényen vehettek részt azok, akik eljutottak most csütörtökön Athénba. Az interneten máris köröző beszámolók alapján pedig meglehetősen sokak tettek így: a művészeti világ idei legtitokzatosabb és legjobban várt eseményének első, „preview” napjain tömeges volt a jelenlét.