Belakott kirakatok Debrecenben
A vírus miatt átrendeződött világban meg kellett tanulnunk új, eddig ismeretlen szabályok szerint élni. A túlélés a tét, a néhány négyzetméteren zajló napi rutinunk ehhez alkalmazkodik. És mivel társas lények vagyunk, ezért nemcsak a maszk, a kesztyű és a rögeszmés tisztaság kezdi ki mentális állapotunkat, hanem a proxemikai szabályok szigorodása, társas kapcsolataink, szociális mozgásterünk fizikai beszűkülése is. Már számos publikáció született a tartós izoláció hosszú távú, negatív hatásairól, ahogyan arról is, hogy milyen alternatív megoldások segíthetnek bennünket e disztópikus helyzet kezeléséhez. A kényszerű szociális korlátozások a képzőművészeti színteret, múzeumokat, galériákat sem kímélik. A közösségi kulturális intézmények ezért a művészetet mint médiumot online csatornákon juttatják el a befogadókhoz – ami kényszerű távolságtartást jelent mű(vész) és befogadó között.
A közönséggel való kapcsolattartás nyilvánosabb formáját kezdeményezte Debrecen kulturális vezetése. A város közművelődési, kulturális intézményeit arra ambicionálta, hogy – részben a Covid miatt – egyre szaporodó, kiadásra váró, üres, belvárosi üzletportál kirakatába olyan vizuális munkákat helyezzenek el, amik közvetlenül szólítják meg a helyi közösséget. Vagyis visszalopnak valamit mű és a befogadó távolságából (ráadásul a kirakat is visszanyeri eredeti funkcióját).
A debreceni kirakatokban művészeti középiskolások, amatőr alkotókörök, népművészeti és iparművészeti csoportok, pályakezdő képzőművészek csoportos és egyéni „kiállításai” mellett kurátorok által koncepcionált és menedzselt művészeti projektek késztetik megállásra a járókelőket. Az üzlethelyiségekből hiányoznak a kiállítótermi feltételek: az erős fény, a közvetlen napsütés, a nagy hőingadozás és páratartalom igencsak leszűkíti a kiállítható művek (tárgyak) körét, hogy azokban ne keletkezzen károsodás. Ami egyben kihívást is jelent szervezőknek, kiállítóknak egyaránt.
A több tucatnyi kirakatprojekt közül, amelyek 2020 tavasza óta megvalósultak, önkényesen választottam ki néhányat a sokféle narratívát és médiumot használó képzőművészek helyspecifikus munkáiból.
A képzőművészeti egyetem végzős festőnövendéke, Nagy Marcell az egyik belvárosi üzlet kirakattábláiba csipeszelt ki hat harsány színvilágú és redukált zoomorf lepedővásznat. A nagy méretű textileken jól érvényesült a fiatal alkotó szuggesztív, kicsit basquiatos, a primitív törzsi kultúra hatását is magán viselő expresszivitása. Városi folklórjelenségek, lokális történetrétegek megfigyelésével és dokumentálásával foglalkozó Imreh Sándor (menetmen) a köztéri kommunikációs felületnek használt üzletportálra fújta fel a „SEMERRE?” kérdőszót. A rózsaszín kompozíció tipográfiai játéka, hogy az üvegtáblákra fújt szöveg s betűje és a kérdőjel vizuálisan levált a szóról. Így olvasva a látszólag egyértelmű üzenet szemantikailag többféle fogalmat is magában hordozó kijelentése/kérdése idegen testként hatott a reklámfelületen. Komlódi Judit munkái a dizájn és a képzőművészet, témaválasztásai a művészet és a játék fogalmi kapcsolódásának határterületén mozognak. Fából készített űrkapszulababái független entitású és saját történetekkel bíró lényei egyszerre dizájn dísztárgyak és ősanya termékenységszobrok. A kirakatüvegekbe belógatott fafigurák a kereskedelmi színtér kontextusában játékos dísztárgyakként funkcionáltak.
A Lighthouse egy üres üzletben két kiállítással folytatta a Csokonai Színházban tavaly nyáron elkezdett térspecifikus, fényművészeti projektjeinek sorát. (A Lighthouse csoport azzal a szándékkal alakult meg nemrégiben Debrecenben, hogy a város a fénykultúra nemzetközi központjává váljon, ahol minden fénnyel kapcsolatos diskurzus a helyi oktatási, kulturális, tudományos színterekkel kreatív együttműködésben valósulhat meg.) 2021 februárjában a spontán módon, az utcán hazafelé igyekvő, kíváncsi debreceniek karéjában „nyílt meg” Sztojánovits Andrea FÉSZEK című fényinstallációja, mely a teljes kirakatfelületet kitöltötte, és egy mobiltelefonos applikáció segítségével, Álmos Gergely (mïus) zenéje által kelt életre 3D-ben. A fészek mint szimbólum a különböző művelődéstörténeti korszakban rokon jelentéssel bírt: Sztojánovits Andrea munkája egyaránt ötvözi a pogány és a keresztény teremtés-ikonográfiát, utal a Paradicsomra, az univerzumra, személyes életvilágunkra, otthonunkra. Kovács Ivó Searchlight (Keresőfény) című installációja három digitális projektor és három fényvisszaverő tükör alkalmazásával készült, amivel a vizuális térillúzió az üzlet belső terét kitöltötte. A falról-falra kivetülő, egymást sűrűn váltó tájfragmentumok virtuális labirintusai egymásba nyíló, egymást átfedő fénytereket hoztak létre.
Folyamatos jelenlétet és dialógust generált Tóth Kinga már számos helyen bemutatott Irmag/Offspring című, most Debrecenre szabott kirakatkiállítása. Környezettudatos programját a valós és online térben szervezett események és enteriőrök tették változatossá, aminek a világjárvány adta az aktualitását. Poszthumán narratívájú gondolata a természet örök, újraéledő, elpusztíthatatlan létezéséről szólt. A kirakatból belátható alkalmi kiállítótérben heteken át (helyi önkéntesek segítségével) gyűlő szerves és szervetlen hulladék egy (pre)apokaliptikus állapotot idézett meg, amiben az ember és az általa pusztított környezet megpróbál újra párbeszédbe kerülni. Milyen jelzések szükségesek ahhoz, hogy az ember képes legyen korlátozni a természetet felemésztő fogyasztását? Tóth Kinga projektjéből egy több mint két hónapig tartó, pulzáló akciókiállítás lett, amibe debreceni művészbarátait is bevonta: a helyszínen és Zoomon költővel, táncperformerrel, zajzenésszel kollaborált, és a kiállításként funkcionáló üzlet belső helyiségébe – kiállítás a kiállításban – fotóművészt is hívott. Az eseményeket a Facebookon lehetett élőben követni.
A MODEM idén márciusban Debrecen főterére költözött, és kirakatba zárta gyűjteményének darabjait. Egy konténer üvegoldalában öt monitoron mutatnak be olyan műveket, amelyeknek alkotóival a Facebook-oldalukon már az Art unboxed című sorozatukban „kicsomagoltak” egy-egy munkát, szerzői életművet. A Művészet dobozban konténersorozatának első kiállításán debreceni születésű képzőművészek – Gallai Judit Ágnes, Molnár Judit Lilla, Pettendi Szabó Péter, Szabó Károly és Váczi Lilla mesélik el képi nyelvükön a város köztereihez kapcsolódó kollektív és személyes történeteiket, közösségi és lokális percepciójukat. Dobozba zárva idézik meg az izoláció előtti szabad életvilágot, ami a jelen munkahely-ábécé-otthon Bermuda-háromszögében vagy home office-ba zárva szokatlanul távoli emlékképnek tűnik.
A Lighthouse és az Írmag kiállítást a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.