Így a 22. jegyzőkönyv (1681) Debrecen levéltárából, Szabó Gergely vádjáról: „mikor az tüz támadott, az inculpatus ott járt-költ, utzákról utzákra széjjel járt: ő általa ment végbe a tűzi romlás. Az várost fenyegette, hogy ha az ő feleségét megégetik: megsiratja Debrecen várossának még a gyermeke is. Azt is mondta: az micsodás tüzzel az ő feleségét megégetik, hasonló tüzzel égjen meg a város, elsüllyedjen, mint Sodoma és Gomora.” A férfi boszorkányságért máglyára ítélt feleségéről azt állította, az ő tanítványa volt, ezért, s a neki tulajdonított természeti csapásért Szabó Gergely „torturára vonattatik s azután »hóhér által élete elfogy«”. 

Szabó Gergelynét, s rajta keresztül a tűzhalált szenvedett nők tömegét idézi meg Kortmann Járay Katalin és Mendreczky Karina installációja, mely a Maleficae. A máglyától az online varázslásig című kiállítás időívének térbeli kezdőpontja. 

A mű ereje részben a szöveg kiválasztásából ered, nemcsak annak borzongató nyelvezete miatt, de azért is, mert a történeti tragédián keresztül materializálja a misztikus témát, méghozzá közeli példával, a „mi múltunkkal”. A sötétség így nem pusztán mágikus sejtelem, tisztán vélt vagy valós transzcendencia; hanem nagyon is emberi sötétség, a félelem korlátoltsága. Az alkotóduó nyomasztó-szürreális tárgyakból babaházjelleggel felépített világától eddig többnyire idegenkedtem, de a berendezés/keretezés itt és most feloldja ezt, a meglepetés pedig jó előjel egy kiállítás nyitányaként. (A fotók tanúsága szerint pedig még inkább a helyén volt debütálásakor, a szegedi Boszorkányszigeten rendezett Rianáson.) Különösen szép a fekete folyadékban lebegő magzat, mely egyszerre jeleníti meg a méhet a női termékenység alapvető szimbólumaként, utal a szüléseket segítő bábákra, és fejezi ki a mindkettőt befeketítő patriarchális féltékenységet. A másik fénypont a nyolc, fájdalmas tartásban esőt varázsló kéz; ujjaik összefonódnak a gyökerek hálózatával, egységüket kenderkócfonat foglalja be.

A csillagokra és holdra néző jelzővel stigmatizált debreceni asszony az égre nézve jövendölt, ugyanakkor a hiedelem szerint az ördöggel is cimborált; a padlót föld borítja. S mellette mintha a felszín alól szállt volna fel Szabó Nóra fragmentumaiban lebegő csontváza. A művész saját testi rendellenességeit kiemelő 3D nyomtatott műtárgy közszemlére teszi, ami egykor természetfelettit predesztinált, vagy legalábbis kiátkozást vonhatott volna maga után. A csipkeszerűen kiterülő, szellemet idéző, „torz” pszeudotest megbabonáz, tanúsítja, hogy ami kilóg, kivételes.  

Szintén szerencsés Borsos Lőrinc és Shani Leseman párosítása. A Hágában élő Leseman gyerekkorának egy részét Curaçaoban töltötte, egy a Holland Királysághoz tartozó karib-tengeri szigeten, ahol természetes hinni a varázslásban. Maga is boszorkánynak tanul, ami az általa követett szemlélet szerint a természettel és a láthatatlannal: az érzésekkel, a gondolatokkal és az energiákkal történő kapcsolódást, azok koordinálását jelenti – ezzel a tudással dolgozik művészként is. A Budapest Galériában Talizmágia című, eredetileg száz amulettből álló kerámiasorozata látható. A spanyol népi kultúrában használt óvó-védő rituális tárgyak a fohász célját szimbolizálják, a kérésre irányuló figyelmet fókuszálják és erősítik. Az expresszív, lendületes anyagformálástól és a színesen csillogó máztól a szobrok mintha élő entitások lennének: ezek a félelmek és vágyképek hullámoznak a gyomrunkban és a mellkasunkban, szervesülnek velünk, ahogy lélegzünk – épp mint azon a torzón, ami a hasa előtt lángot tart a kezében, másik tenyere pedig ellenírként a szívére tapad. Nem mindegyik motívum azonosítható, mégis behúz egyesével valamennyi, muszáj az összes göröngyöt, karcolást és repedést egyesével végigkövetni. 

A két egymással szemközti falra installált amulettek között Borsos Lőrinc egyenlő szárú háromszöge húzódik: a terem bejáratánál két oldalt fegyverként, őrszemként és oszlopként is asszociálható varázspálcák magasodnak, beljebb a térben, a harmadik csúcsban pedig kis függesztett oltár lóg a padló felett, rajta korpusz. Nem Krisztusé, hanem boszorkányé (ha úgy tetszik varázsló), de úgy is mondják, a kígyófejű. Ostya helyett csattanó maszlag képében jelenik meg híveinek, akik tüskés termésének magvait veszik magukhoz, hatása mennyiségtől függően hallucinogén vagy halálos, áldozója és áldozata egy. Máglyán égő kezeit nem köti zsineg, feltámadását a krisztusi póz szavatolja, de nem megváltást, inkább bosszút ígér: a felmutató kezek a pálcák felé mutatnak, az okkult hatalom a testen túl is él. A szentély körüljárásakor pedig a pogány istenség másik megnyilvánulása látszik, eszerint a növény sziluettje a női genitáliáé, a társított isteni kéz nem fel-, hanem bemutat.

Nadine Byrne Super 8-assal felvett Álomcsaládjában fiktív spirituális rítust gyakorol egy női kör, ami a közösségi (ön)gyógyítás placebóját jeleníti meg: a nyers hithez nem kell sem dogma, sem bonyolult szabályrendszerek, elég a szubjektív organikusságban egymásra rétegződő magánmitológia, a személyes (de nem kizáró) meggyőződés, és a remény kollektív megtapasztalása. Innen nézve nem is illik a fikcióra rásütni a placebo bélyegét, hinni egyszerűen bizalom és kegy.

Ezzel zárul a fölszinti tér, a tárlat folytatódik fent, és ott is vannak jó művek is, jó a válogatás és annak szemléletbeli sokszínűsége, de nem olyan szuggesztív és kerek, mint a lenti. Kiemelendő Simon Zsuzsi a Maleficae-re készített műegyüttese, melyben a művész családjának három generációján keresztül mesél(tet)i el a női történeteket, a seprűt az asszonyi tűrés és emancipáció kellékeként és metaforájaként használja. A háromszor tizenöt darabos, Simon nagyanyját, édesanyját és önmagát megjelenítő sorozat akár a videó nélkül, önmagában is élni tudna: a három nő tartásában, viselkedésében és mozgásában összpontosul az interjúban kirajzolódó karakterek őket segítő, pozitív oldala: visszafogottság és lágyság, törődés és gondoskodás, harmónia és játékosság, líraiság és drámaiság, végül a vad, felszabadult öröm, a szexualitás.
A máglyától az online varázslásig alcímmel a kurátorok üdítően nyitott betekintést engednek a témába, jóslatuk viszont pontos és komor: a boszorkányok történetének lehetséges végét Ginevra Petrozzi videóként vetített performansza jelöli – a virtualitás a máglyánál kevésbé kegyetlen, de hatékonyabb és biztosabb mód a világ varázstalanítására.

Maleficae. A máglyától az online varázslásig
Budapest Galéria
2024. június 21. - szeptember 8.

Kurátorok: Gadó Flóra, Hermann Júlia, Kollár Dalma Eszter