Az eredetileg tervezett időponthoz képest egy évvel később, új helyszínen nyílt meg 2024 tavaszán a Veszélyes csillagzat alatt – Az Európai Iskola (1945-1948) című kiállítás Szentendrén.¹ Ezalatt az egy év alatt a minket körülvevő globális humanitárius válság és az ökopolitikai-krízis felerősödését látva az 1945-ben alapított és a megváltozott politikai körülmények miatt 1948-ban megszűnt csoport célkitűzései még aktuálisabbá váltak. A kutatócsoport tagjai által kitűnően kidolgozott koncepció szervesen illeszkedik az eredetileg tervezett helyszínnél, a Ferenczy Múzeumnál jóval nagyobb alapterületű, frissen felújított MűvészetMalom épületegységeibe.

Az 1945 és 1948 között működő Európai Iskola és az abból – az alapítás után nem sokkal – kivált Elvont Művészek Magyarországi Csoportja tevékenységének bemutatását több éves kutatómunka előzte meg. A kutatási eredményeket felhasználva Bodonyi Emőke és Pataki Gábor vezetésével a kutatócsoport további tagjai; Árvai Mária, Hornyik Sándor, Passuth Krisztina, Várkonyi György közösen állították össze a kiállítást. A feladat nem volt könnyű; az említett kiválásból is kitűnik, hogy a teoretikusokból és művészekből álló csoport tagjai világnézeti, illetve stiláris szempontból sem voltak homogének. Erről tanúskodik a három év alatt megrendezett tetemes mennyiségű (összesen 46 db) kiállítás. Összetartozásukat a közös értékrend mentén megfogalmazott közös cél határozta meg. A közvetlenül a második világháború után kialakult helyzetre reagálva, a háborút és ahhoz kapcsolódóan a humanista értékek elvesztését előidéző okokat analizálva a csoport tagjai az ember és környezetének új kapcsolatát keresték. 

A kiállítás dramaturgiája tökéletes. A tárlat olyan részkutatásokat feldolgozó tematikus egységekből áll, amelyek folyamatosan reflektálnak egymásra. A koncepció legnagyobb erénye az a szintézis, ahogy ezek a részkutatások átvezetnek egyikből a másikba, lineárisan is kirajzolva azt az utat, ahogy a látogató a világháború okozta traumától az ember és környezetének új kapcsolódási lehetőségein keresztül (a két párhuzamos teremsor egyik tengelye maga az ember, a másik a környezete, a természet) eljut, Vajda Lajos szavaival élve, a „dolgok titkos lényegéhez”, Kállai Ernőt idézve „a természet rejtett arcához”. A szintézist erősíti, hogy a kurátorok a malomból kialakított szabálytalan elrendezésű, három traktusos kiállítótér adottságait is maximálisan figyelembe vették. 

A Malom udvarába érve a korszak plakátjainak reprintjeivel burkolt két hirdetőoszlop között átsétálva lép be a látogató az Európai Iskola Üllői úti kiállítóhelyiségét megidéző molinó mögött a kiállítótérbe. Az első épületszárnyban bemutatott műveken keresztül egy rövid összegző felvezetés után betekintést nyerünk az Iskola létrejöttének történelmi hátterébe, az egyik alapító teoretikus, Pán Imre elképzeléseibe és a csoport nemzetközi kapcsolatrendszerébe. A traktus kétszintes belmagasságú központi terében elhelyezett festmények és szobrok a kiállítást felölelő három évet vázolják fel. A tér központi alakja az 1941-ben, munkaszolgálat után, harminchárom évesen meghalt nagy előd, Vajda Lajos. Békaszörnye, Jakovits József archaizáló Vajda Lajos síremléke és Korniss Dezső Tücsöklakodalom (Hommage á Bartók Béla) című festménye kijelölik a csoportnak azt a közös irányát, amit Vajda és Korniss Dezső fogalmazott meg az 1930-as évek közepén Szentendrén. Céljuk az volt, hogy a kulturálisan sokszínű város különböző motívumait (szerb templom, barokk és klasszicista parasztházak jellegzetes részletei, barokk kútkáva, pléh Krisztus, sírkövek stb.) a Nyugaton látottak által inspirált, avantgárd szellemiségű munkáikban új kontextusba emeljék. Rozsda Endre Haláltánca a szürrealizmus André Bretonból kiinduló automatikus alkotói módszerét idézi, míg Lossonczy Tamás műve a nonfiguratív irányt vázolja fel. 

Az, hogy az ebből nyíló szűk, alacsony belmagasságú tér grafikai kabinetként került kialakításra, Pán Imre Andrássy úti Művészboltjára utal. Ez a helyiség egyszerre volt könyvesbolt, az alapító teoretikus- műgyűjtő irodája és 1947 telén a fűtési nehézségek miatt, vagy inkább ellenére is, az Iskola átmeneti kiállítótere. Itt lehetett megvásárolni a csoport kiadványait, az Európai Iskola Könyvtára, valamint az Index Röpirat és Vitairat Könyvtár különböző számait. A Malom e szűk termében Pán 1946-os Az új magyar művészet önarcképe című kiadványára reflektálva ismerhetjük meg a művészeket. A bemutatott lenyűgöző önarcképek és portrék is jól reprezentálják a csoport heterogén jellegét. Vajda Júliát alkotás közben láthatjuk önarcképén, a jelzésszerű környezet hangsúlyos eleme a háttérben látható maszk, mely motívumot több alkotó is gyakran használta. Érdekes megfigyelni azt is, hogy milyen grafikai megoldásokat alkalmaztak a csoporthoz tartozó szobrászok. Bokros Birman Dezső expresszív önarcképén a szobrait is meghatározó kemény, nyers felületeket a lazúrosan felrakott tusvonalak, illetve a pauszpapír hordozó lágyítja. Forgács Hann Erzsébet szintén a térből kiszakított formára koncentrál, Hármas arc című transzparens vonalrajza három nézetből ábrázolja ugyanazt a férfiarcot (talán az egyik alapítót, Gegesi Kiss Pált. a szerk.). 

A grafikai kabinet másik fele a nemzetközi analógiákból mutat be válogatást és egyben átvezet egy újabb terembe, ahol az Iskola nemzetközi párhuzamai tárulnak fel. A csoport egyik legfontosabb célja volt, hogy hasonló gondolkodású európai művészeket bevonva építsenek ki nemzetközi kapcsolatrendszert. A holland Corneille és a francia Marcel Jean hosszabb időt töltöttek Szentendrén. A cseh Skupina Ra (Ra Csoport) tárlata meg is valósult, a román bemutatóra azonban már nem került sor. A cseh csoporthoz tartozott a természettudományokat hallgató, amatőr fotós Miloš Koreček, aki az emulzió manipulálásával készítette el mikroszkopikus képek hatását keltő fotóit. Václav Tikal lazúros rétegekből felépített kompozíciója pedig Max Ernst biomorf lényeivel, természeti képződményeivel rokon.

Az épületszárny felső szintje a második világháború traumáját tárja fel. A művészek egy része személyesen is érintett volt a holokausztban, Anna Margit férjéről, Ámos Imréről az Iskola alapítása idején még nem tudták, hogy nem tér vissza a koncentrációs táborból.² Ámos 1944-es Síró angyal című művének szimbolikája és művészi eszközhasználata is reflektál a korra. A nyugtalanító érzést nemcsak a színes felületekből hangsúlyossá váló sötét kontúrral határolt ember alakja váltja ki, hanem a lágy felületek között felvillanó, szárazon felrakott, szinte felépített felületek nyersessége. Bálint Endre Fekvő férfija a nézőpont megválasztásával közvetíti a traumát. A szemmagasságban elhelyezett képen egy másik halott perspektívájából látjuk a lendületes gesztusokkal ábrázolt holttest tekintet nélküli, de érzelmet tükröző, hátrabukó arcát. A felső szint további két teremsorában látható művek a háború által szétzilált új európai emberképet reprezentálják. Az expresszíven megdolgozott vásznak között hangsúlyossá válnak a hasonló művészi felfogásban készült szobrok is. Vilt Tibor Háború után II. című kisplasztikájának felemelt kezű figurája arctalan. A megadás vagy összeesés heves gesztusát a bronz nyers megmunkálása fokozza. A szobor irányított megvilágításával a terem sarkában kirajzolódó vetett árnyék is visszhangozza a tehetetlenséget. A kiállítótér jellege is erősíti a koncepciót; az alacsony belmagasság rátelepszik a látogatóra, ezzel is fokozva a művek nyomasztó hatását. 

A két párhuzamos teremsort magába foglaló középső épületszárny az ember és környezete között a háborút követően kialakult új viszonyrendszert reprezentálja. Az előző termek folytatásaként, – csak a lépcsőház miatt megtörve – az egyik tengelyen az új emberkép téma folytatódik, a másik tengelyben a „természet nyílt és rejtett arca” bontakozik ki. A két teremsor középen nyitott, így a teret a látogató a termek között cikázva, de akár lineárisan is bejárhatja. A koncepció mindkét tematikánál reflektál az Európai Iskola elméleti hátterére.³ A háború utáni emberkép alakulásánál a kiindulópont a szürrealizmus kedvelt szimbóluma, a Minótaurosz. Pán Imre Bevezetés Európába című írása 1946-ban jelent meg, ebben történelmi kontextusba helyezi, hogy a klasszikus humanista emberkép hogyan alakul át félig ember-félig állat lény képévé.⁴ Az emberben az ösztön és intellektus között zajló küzdelem a szürrealizmus motívumhasználatával – amorf, torz, keverék lények – is összefügg például Vajda Júliánál, Korniss Dezsőnél, Bálint Endrénél, és ez szorosan kapcsolódik a traumafeldolgozáshoz is. A kutatócsoport újabb kutatási eredményeit mutatják be erre a kettősségre reflektálva a teremsor végén kiállított busómaszkok is, melyek az Iskolából kiváló nonfiguratív művészek által szervezett egyik kiállításhoz kötődnek. 

Az ezzel párhuzamos teremsor az Iskolába meghívott idősebb generáció tagjainak (Márffy Ödön, Egry József, Czóbel Béla) egy-egy látványalapú tájképével indul. A teremben előre haladva a figurális elemek egyre hangsúlytalanabbá válnak. Barcsay Jenő geometrikus felületekre redukált festményein még felismerjük a házakat, a tájat, ugyanígy beazonosítható a Vajda Lajos műveit megidéző Bálint Endre Szentendrei ház-motívuma is. A teremsor végén – a busókkal párhuzamosan – a pécsi, baranyai nonfiguratívok (Martyn Ferenc, Gyarmathy Tihamér, Martinszky János) művei láthatók. Martyn és Gyarmathy festményeinek jellegzetessége a végtelen térben lebegő, egymást fedő és metsző biomorf formák használata. Martyn Párizsból tért vissza, ahol az Abstraction Création csoport tagjaként fordult az absztrakció irányába. A figurális művektől elhatárolódó művészek a természet rejtett arcának feltárásához a nonfiguratív irányt választották; ők az Iskola megalakulása után nem sokkal, 1946 április 12-én kiváltak, és Kállai Ernő köré szerveződve megalapították az Elvont Művészek Csoportját.

A harmadik épületszárny white cube terének nagy részét éppen ők, a nonfiguratív művészek uralják.⁵ A levegős, semleges térben a horizont nélküli absztrakt művek jól érvényesülnek. Fejér Kázmér Moszat című képén keresztül a mikrokozmosz válik láthatóvá. Az egymást fedő és metsző transzparens felületek dinamikáját a forma mellett a hideg színek árnyalatainak telítettsége is fokozza. Az absztrakció különböző megjelenési formái festményeken, grafikákon és szobrokon is tetten érhetők. Az elrendezésnek köszönhetően a sűrű forma- és színritmusú festmények (Zemplényi Magda, Marosán Gyula) nem nyomják el Fekete Nagy Béla vagy Lossonczy Tamás minimális gesztusokra redukált grafikáit. 

A felső szintről lefelé haladva a félemeleten kiállított térben egy idővonal és az Európai Iskola történetét archiváló dokumentumok pontosítják a látottakat, majd két, Kállai Ernő által rendezett tárlat rekonstrukciója következik. A terem falán az Elvont Művészek Első Magyar Csoportos Kiállításán szereplő képek lógnak, melyek szinte körbeölelik a térben felállított kubust. A kubus falain kívül, belül Kállai Új világkép-koncepciója érvényesül: az organikus absztrakt művészet mutatja vizuális párhuzamát a természettudományok új eredményeinek. Az európai absztrakció jelentős képviselőinek reprodukciói (pl. Kandinszkij, Klee) a magyar nonfigurtívok műveivel, és a mikro- és makrokozmoszt megjelenítő fotókkal együtt szerepelnek. A természettudományokból átemelt fotók jól reflektálnak a cseh Miloš Koreček korábban, a kiállítás legelején bemutatott, manipulált művészfotóira. 

Az utolsó egység elrendezése, a kiállítás a kiállításban-megoldás már nem egy-egy különálló műre koncentrál, hanem „beszorítja” a mikro- és makrokozmosz között lévő embert, a látogatót, azaz minket Kállai univerzumába. A kiállítás szintéziseként értelmezhető utolsó térben válik egyértelművé, hogy a nonfiguratív művészek alkotásaikkal nem rugaszkodtak el a világtól, hanem épp absztrakcióik által próbálták megérteni a háború utáni világot, ember és környezet megváltozott kapcsolatát. Napjaink geopolitikai- és klímaválságát látva az Európai Iskola céljai még mindig, illetve újra aktuálisak.

1 - A kiállításhoz kapcsolódó katalógus: Veszélyes csillagzat alatt – Az Európai Iskola (1945-1948). Szerk. Bodonyi Emőke, Pataki Gábor, MűvészetMalom, Szentendre, kiadó: Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre, 2024.

2 - Vajda Lajos és Ámos Imre tiszteletbeli tagjai lettek az Iskolának.

3 - Itt fontos megjegyezni, hogy az Iskolát 1945. október 13-án öt teoretikus; (Gegesi) Kiss Pál (mellette orvos), Mezei Árpád, Pán Imre, Kállai Ernő és Kassák Lajos alapították, hozzájuk csatlakoztak a művészek.

4 - Pán Imre: Bevezetés Európába. 1946. Európai Iskola Könyvtára 3-4. kötet.

5 - A két traktus átvezetésében azoknak a progresszív gondolkodású fiatal, Főiskolára járó vagy friss diplomás hallgatóinak munkáiból látunk válogatást, akiknek az Iskola kiállításokat is szervezett. A teremsor elején bemutatott idősebb generáció műveinek és a tér végén kiállított fiatalok munkáinak az elrendezése a csoport névválasztásával is összefügghet; az Iskola a múlt és jövő közötti, generációkon átívelő folytonosságra utal.