Ma este nem én vagyok itt a főszereplő, mégis, el kell mondanom, nem volt egyszerű dolgom ennek a nyitóbeszédnek az összerakásával. Milyen gondolatokkal nyissam meg Bánki Ákos 'UJJ-képek' kiállítását itt, a K.A.S. Galériában, amely kiállítás anyagát és alkotóját oly’ sokféleképpen lehet megközelíteni?

Kezdhetném onnan, ahonnan a Wikipédia is kezdi: „Bánki Ákos, Kazincbarcika, 1982, absztrakt festő és kurátor”. Folytathatnám eddigi pályája ismertetésével, kiállításaival, díjaival. Bevallom, a cikk írása előtt beütöttem Bánki Ákos festőművész nevét a Google-ba, kíváncsi voltam, mit tudnak-írnak róla a világhálón. Elsőre ez a sor jelent meg: „Bánki Ákos, Kazincbarcika · magyar”. Ez utóbbi, nyilván az állampolgárságára vonatkozik, de én hirtelen – valószínűleg nem véletlenül – a nyelvre asszociáltam.

Mert ami nekem Ákos festészetével kapcsolatban azonnal beugrik, az az a sajátos, gesztusokból, színekből, lendületes formákból összeálló képzőművészeti nyelv, amit ő használ.

Vagy a mögöttes gondolkodásmód az érdekes? Hogy miért éppen az a nyelv? Hiszen minden nyelv egy külön gondolkodási rendszer, egy máshonnan közelítő szemlélet, másféle habitus.

Akkor beszéljünk a habitusról? 

A szenvedélyről, a muszájról, a dühről és az energiákról? Mert ez a legszignifikánsabb.

Vagy a hiányról?  

A töprengésről? 

Ez mondjuk nem rossz kezdés, mert minden alkotás kiindulási pontja a teremtő gondolat – legalábbis szeretnénk ezt hinni, megszépítve, ami sokszor valójában csupa kínlódás, szenvedés, agyalás. Biztos vagyok benne, hogy Ákosnak ebből sok kijut, még akkor is, ha képei sosem görcsösek. Mégis, a megszenvedett alkotói folyamat végén létrejövő művekben én sokkal inkább látok valami nagyvonalú, nagyszabású, felszabadult gesztust.

És akkor itt eljutunk egy újabb fontos szálhoz, mondhatni réteghez - merthogy időközben kiderült a magam számára, hogy ez kezdett igazán érdekelni: miről szólnak az alla prima utolsó, legfelső rétege alatt rejtőzködő további rétegek? Ez a gondolatiság fogja össze az egész sorozatot, a több rétegben egymásra rakódó képek, amelyek mind máshogyan mozdulnak, amikor a művész beleszánt ujjával a felületbe. De az ujjakról majd később, most még csak a rétegeknél tartunk.  A tasizmus művészei a tudattalan lelki tartalmakat szerették volna vászonra vinni, számukra a kontrollt az anyaghasználat, az anyagok tulajdonságainak, reakcióinak ismerete adta. Mindig tudták, mit bír el egy adott anyag, és hogyan tudják azt megtölteni szellemmel. Most ezt a szellemet az ujjak mozgása varázsolja a képbe.

Úgy érzem, Bánki Ákos munkáinak legfontosabb része mégis a szabadságvágy, ami persze a művészt személyes életében is hajtja, miközben számtalan dolog, feladat, vállalás, határidő, tisztség elvállalásával köti gúzsba magát. Hogy aztán legyen mi ellen lázadni. 

Ákos a fizikális szabadság és a kép szabadságának szintézisét keresi. A szabadság, illetve a szabadság iránti vágy abban az értelemben, hogy valahonnan kitörni itt és most. Nem a konkrét társadalmi vagy családi helyzetekből való kitörésre, elmenekülésre gondolok, hanem a saját, egyéni bezártságból való ki- és felszabadulásra. Annak az útját, azokat a festészeti munkamódszereket, illetve azt a formarendszert keresi, amelyek ehhez hozzásegítik – őt is, és a befogadót is. Nemcsak ő áramlik, hanem az anyag is áramlik a felületen, amin dolgozik. Áramlik, csorog, nyomot hagy, néha fröcsköl, aztán nyugalomba kerül – szerintem ti is felismeritek, hiszen a művészettel mindenki átad magából valamit.  Az áradás és a szenvedély persze időnként konfliktusokat szül, erre utaltam az előbb, miközben újra leszögezem, a szenvedély az az energia, amit Ákos művészete jól tud kezelni, még akkor is, amikor a harag hajtja. 

Van egy mondata Carl Jungnak, amit szívesen idézgetnek a lélektannal foglalkozók, valami olyasmi, hogy ‘ha nem engedsz, elakadsz’ - na ez az, ami miatt az áramlás egyenlő az élettel. 

Ideje rátérni, miért UJJ-képek az új képek. Ákos erről azt mesélte nekem, hogy szerinte kezdjük elveszíteni a fizikálissal való kapcsolatunkat, ahogyan a művészek is a köztük és a kép közti fizikai kapcsolódást. Ezért ő ezt a kapcsolatot az anyaggal most az ujjain keresztül teremti meg, sőt azon is gondolkozik, hogy újrakezdi az ecsettel való festést, amit korábban azért akart mindig kiiktatni, hogy a közvetítő eszköz ne fogja le az energiáit. Ebben a sorozatban tehát fizikai kontaktusba kerül az anyaggal – ami mostanra sűrű, zsíros textúra –, vájatokat húz bele az ujjaival. Bánki Ákos munkái most is, mint mindig, kísérletezések. Egy adott problémakör végigjárása úgy, hogy a sok réteg ellenére ne nehezüljön el a kép. A kép terében az ujjak által vágott járatokban áramló energia éppen ebben segít.

Van, amikor nem a szellem dolgozik a képek születése közben, hanem egy ösztön, az energiák szabadon engedése, ami több teret hagy a dionüszoszi attitűdnek. Éppen ezért a legvégén minden képen lennie kell valaminek, ami megállítja a parttalanságot, a gáttalan áradást, és keretet ad egy adott állapot igazának. Mert a jó kép nem hazudik. Bánki Ákos képei is igazak.

Bánki Ákos: UJJ - Képek
K.A.S. Galéria
2024. június 11.- július 22.

Megnyitóbeszéd rovatunkban a beérkezett kéziratokat a kapott formában, változtatások nélkül közöljük.