A tényleges és lehetséges valóság határmezsgyéjén egyensúlyoznak Vető Orsolya Lia festményei. Az absztrakció nyelvén megfogalmazott bolyhos-bársonyos barokkal felvértezett valósak és az azokhoz dorombolva simuló képzetek alkotják sűrű, fénylő és folyékony kompozícióit, melyek a világról bizonyossággal alkotott és elképzelt jelenek, múltak és jövők egyidejűségének hírnökei.

A kiállításon két sorozattal találkozhatunk: az egyik a Biophilia, amely 2020 és 2021 között jött létre, illetve a mai napig tartó, 2021-ben elkezdett Liquid Slices of Time. A korábbi, Biophilia-sorozatban saját olajos fényükön csúszva siklanak fel a képi elemek a vászonra, kacskaringós élőlényszerűséggel a flóra és fauna ősi és egymás számára ismerős korszakait hívják elő, nem megtagadva a könnyed átjárhatóságot a kettő között. A művész gyakorlatában kutatott festői gesztus itt már a figyelem előterébe került, de még teret adva a sorozat másik súlypontját képező digitális jelenlét látványvilági materiális átvetülésének. Ezzel az ontológiai kettősséggel vannak jelen ugyanabban a képkompozícióban: organikusságuk és határtalan burjánzásuk természeti mivolta találkozik a kép felületére felvitt, digitálisan előkészített pszeudogesztus motívumokkal. Közös vizuális nyelvet beszélve egymás kompozícióbeli szerepeit, formavilágát, színreakciót örökítik át, cserélik ki vagy biccentenek egymásnak.

Az olajfestékből kuncogó pontossággal sűrűsített tekervények vetik fel azokat a művészettörténeti kérdéseket, melyek létrejöttéhez elkerülhetetlen volt a digitális forradalom, így a képi nyomhagyás vágya és hagyománya összeolvad a modern kori létezés alapkérdéseivel, egymásra utaltságukban mégis autonóm entitásokká válnak.

A Liquid Slices of Time sorozatban távoli idősíkok csúsznak egymásra,  hangsúlyozva egymás attribútumait, kiszabadítva a zengő képi elemeket a perspektíva relációkon át megkötött érzetvilágából. Hierarchiamentesen szűnnek meg az idősíkok között előre megalkotott elgondolások és egymásra hatások. A festmények dinamikája az engedékeny ruganyosság. Mozgalmasságuk rugalmasságról és nem zajról árulkodik, ha zsizsegnek is, azt harmóniában teszik. Élénkségük önzetlenül vibráló, nem vakító, az egyik képi elem annyit ad, amennyit a másik enged, hogy a kompozícióban úszó formák, hullámok, tekergők és gradiens átmenetek egyetértésben lebeghessenek egymás mellett, felett, alatt, szimultán. Az egységesen kórusszerű materiális homogénia ábrándja találkozik a festészeti gesztusok háttértárával. A habzó mozdulatlenyomatok, csintalanul árulkodó vízcseppek, színátmenetes amőba és sejtformák, a folyékony geológiai formatár metszetlenyomatai és a posztdigitális egyneműség az érzékek koncentrátumaként rajzolja fel a kompozíciók demokráciáját.

De itt, ebben a térben valójában egy mélytengeri utazásban vagyunk, és a felszínről indulunk. A mélységérzetet nélkülöző víztükrökön át, egyéni, szabad útvonalakon találkozhatunk a kérdőjelekkel és feltevésekkel teli fosszíliák kavargó és tekergő plazmatikus alakzataival, sejtszerű sziluettjeivel, és a kiállítótér végén elhelyezett víz alatti vízesést idéző installációval. A pihehalk pasztellek és a technicolort vállrántva hátrahagyó élénk elevenség a sötét térben még erősebben világít rá a ragyogóan fénylő festékrétegek másvilágiságára. Olyan, minta egy olyan helyen járnánk, ahol előttünk még soha senki. Most prehisztorikus barlangok feltárásában, nyíl ttenger alatti expedícióban vagy a Kuiper-övön túli keringő égitestek vizsgálatában veszünk részt,  hogy megérkezhessünk a „mindent egyszerre” kombinációinak rétegről rétegre összeolvadó, boldog szimbiózisába.

Vető Orsolya Lia: Olvadó mintázatok
Virág Judit Galéria
2024. május 31. – július 12.

Megnyitóbeszéd rovatunkban a beérkezett kéziratokat a kapott formában, változtatások nélkül közöljük.