![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)
""
„Megjelent ez a furcsa szellem, aki magyar volt és átélte a huszadik századot” – Interjú Barakonyi Szabolccsal
„Létezik a kamera, és azzal készíthető jó kép – maradjunk a jó esztétikailag zavaros fogalmánál –, ezen a szinten ez egy mesterségbeli dolog. Teljesen mindegy, hogy ki hozza létre a képet, az a szándékoktól függetlenül válik jóvá. A gyűjtemény válogatásánál meg is ijedtem: van-e elég – esetemben háromszázharminchárom – jó kép a Fortepanon?”
Földi vagy égi szerelem?
A preraffaelizmus számos fázisra osztható története és több generációs összetétele eredményezte azt a stiláris sokszínűséget, mely egyrészről a tradícióba kapaszkodó, mégsem akadémikus preraffaeliták, másrészt „követőik” esztétikai mozgalomként definiált érzelmesebb szimbolizmusából született. Hogy ezek a nem homogén utak művészeti egységgé tudtak összeállni, abban egyebek mellett nagy szerepe volt a korszak kicsit sem közhelyes vonzalmának a széphez.
Akiknél Klimt és Schiele volt a rajztanár
A Lederer-gyűjtemény a legfontosabb magángyűjteménye volt Gustav Klimt munkáinak. Egy része azonban Egon Schiele néhány alkotásával együtt elégett a második világháború végén. A tragikus eseményt megelőzte a Lederer család meghurcolása és kifosztása. A gyűjtemény megmaradt darabjai amerikai múzeumokba kerültek. Budapesten alig, Győrben pedig egyáltalán nincs tárgyi bizonyítéka a két művész magyar kapcsolatainak, pedig épp a Lederer család révén voltak ilyenek.
ANZIX: Vidám radikalizmus
Az olasz Memphis csoport 1980 telén alakult; az építész és formatervező Ettore Sottsass köré olyan fiatalok gyűltek össze, akik el akartak szakadni az ipari formatervezés addigra megmerevedett dogmáitól. Nevüket egy Bob Dylan-szám, a Stuck Inside of Mobile with the Memphis Blues Again inspirálta, illetve az, hogy a városnév modern amerikai és ókori egyiptomi képzeteket egyaránt előhívhat.
ANZIX: Tudás! Ellenállás! Reakció!
A Spoznanje! Upor! Reakcija! kiállítás a Jugoszlávia széthullását követő évtized performanszművészetével foglalkozik: amikor a szocializmus bukása után dübörögni kezdett a kapitalizmus, virágzott a nacionalizmus, a revizionizmus és a korrupció. A jugoszláv eszmény a múlt homályába veszett, és kitört a háború. Az újonnan létrejött délszláv államokban a nyugati minták mellett erős maradt a helyi hagyomány, a különböző etnikumok szerepe is. Ebben az összetett, multikulturális közegben a politikai performansz mint adott pillanatban létrejövő, minimális kellékigényű, intézményen kívüli műfaj a háborús gépezetnek való ellenállás egyik formája lett.
ANZIX: Egy romantikus futurista
Hans Emmenegger 1866-ban született a svájci Reussbühlben. Az üveggyáros család anyagi helyzete lehetővé tette, hogy a művészet iránt érdeklődő fiú Luzernben, majd Párizsban (az Académie Julian-on) és Münchenben, valamint például Jules-Joseph Lefebvre stúdiójában tanulhasson, és tanulmányutakat tehessen Algériába, Olaszországba és Dél-Franciaországba is.
A nyugodalmas jóéjszaka találkozása szürrealistákkal
Sokáig azt képzeltem, mondta a nyugodalmas jóéjszaka, hogy azért vagyok olyan kevéssé fogékony a szürrealizmusra, mert én soha nem álmodok semmit. Vagyis ilyenkor mindig kijavítanak, álmodom, de nem emlékszem rá, akár fölvernek, akár csöndesen ébresztgetnek, akár magától nyílik ki a szemem, mert hasamra süt a nap, fogalmam sincs, mit láttam az előbb, hol jártam és mit tapasztaltam. Hát így nehéz. A világ magától is tele van mindenféle szörnyekkel, nem kell hozzá túllépni a realizmuson, egy zebránál, zsiráfnál, embernél, imádkozó sáskánál semmi sem különösebb, démonibb, felkavaróbb.
Íme egy újabb Artmagazin x MNG játék, amin két páros, online programra és kiállításra szóló belépőt sorsolunk ki
Február 7-én 18:00-tól a Magyar Nemzeti Galéria virtuális tereiben Portrék, parkok, pipacsok címmel Topor Tünde és Winkler Nóra tart tárlatvezetést.
A héten két, Fajó János műveit bemutató kiállítás is látogatható Budapesten
Ezek egyike pénteken 18:00-kor zár, míg a másik csütörtökön délután nyílik – helyszíneik, az Einspach Fine Art & Photography, valamint a Deák Erika Galéria nincsenek is messze egymástól, így csütörtökön vagy pénteken egy mindkét helyszínt érintő galéria-túra kereteiben akár egymás után is megtekinthetőek. Arról nem is beszélve, hogy a két kiállítás kiinduló gondolatát a művész két, egymástól majdnem tíz évre rendezett budapesti tárlata és azok apropóján megfogalmazott gondolatai adták.
Ezt nézd! – Óbudai trip
Az elmúlt két hétben sorra nyíltak az újabbnál újabb kiállítások Óbudán – mi most ezekből választottunk hármat, amelyeket nem érdemes kihagyni. A Budapest Galériában két bécsi „telephelyű” művész legújabb munkái mutatkoznak be, a Vasarely Múzeumban az OSAS idei első kiállítása debütál, míg a Kiscelli Múzeumban egy sok éve tartó projekt tárul a nagyközönség elé.
Január 21-én megnyílt az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár
Esterházy Péter halála után a család ajándékképpen a Magyarországi Evangélikus Egyháznak adta át Esterházy Péter és Gitta egykori könyvtárának legnagyobb részét – azt az anyagot, amely az aktívan olvasó írót és családját körülvette. Az ajándék kezelője az Evangélikus Országos Gyűjtemény – Evangélikus Országos Könyvtár lett.
![Artmagazin](/app/art/assets/addons/art/wst/artmagazin-theme/resources/images/artmagazin.png?v=1645627026)